Százhetvenezres követőtábor, kereskedelmi tévés szereplések, saját podcast. Félállásban tudományos kutatás, főállásban pedig vállalkozás, amiben mentálhigiénés szakemberként kíséri a tőle segítséget kérőket. Tapasztó Orsi harmadmagával megnyerte az RTL Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című krimi-realityjét, de egy percre sem áll meg, sőt, éppen a pörgésben találta meg azt a szabadságot, ami igazán kielégítő számára. A műsorban a klasszikus emberismeret fabatkát sem ér, ugyanakkor az önismeret és az önazonosság igenis a „túlélés” kulcsa.
„Sokkal boldogabbá tesz.” Tapasztó Orsinak van persze ennél összetettebb magyarázata is arra, hogyan és miért váltott a tudományos kutatás területéről a mentálhigiénés klienskísérésre, de ez a tömörebb összefoglalás lehet – szépen szólva – a magyarázat mindenre.
Orsi kutatófizikus, mentálhigiénés szakember, influenszer, podcaster, anya, feleség, és valószínűleg több ezer magyar nő képzeletbeli legjobb barátnője is, akivel mindig lehet visítva röhögni valamin, akár magunkon is. Orsi az elmúlt hetekben feltűnt az RTL Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című krimi-reality szériájában. Annyira feltűnt, hogy meg is nyerte a játékot, méghozzá ártatlanként – harmadmagával.
De hogyan ismerte fel, hogy ugyan a „fizika menő”, ám beszélgetni, embereknek segíteni és a közügyeinkkel humánus megközelítésben foglalkozni még kielégítőbb számára, mint a nanokompozitok vizsgálata? És milyen út vezetett a tévéképernyőre, vagy még inkább a 65 és – másik felületén – 175 ezres követőtáborig?
Mikroszkóppal a pszichénkben
„A magam eszközeivel megpróbálom egy kicsit jobbá tenni a környezetemet, és ettől nyugodtabban alszom. Csak ennyi, de ez elég” – még 2018-ban olvastam egy interjút Tapasztó Orsival, ahol az MTA Energetikatudományi Kutatóközpontjának kutatójaként nyilatkozott. Miközben a cikk eleve úgy kezdődött, hogy ő azon magyar nők egyike, akik „fiatal koruk ellenére” komoly eredményeket értek a fizikai alapkutatások terén, Orsi inkább a Heti Betevő ételosztó szervezetben végzett önkéntes munkájáról beszélt. Arról, hogy miért jó segíteni. És ez megfogott.
Érződött a lényéből áradó humor és életszeretet, pontosabban az, ahogy a sztereotipizált, szigorúnak és okos(kodó)nak vélt kutatói attitűd legkisebb jelét sem mutatta, szavain átsugárzott az ember. Teltek az évek, és nem kerestem interjúért, csak távolból, véletlenszerűen követtem, hogyan váltott a kutatói területről először szakmát (részben), majd pedig szintet is a nyilvánosságban. Afféle mentálinfluenszerré vált, miközben elvégezte a Semmelweis Egyetem mentálhigiénés képzését.
Olyan témákról ír és beszél, amiket önmagán is tesztel; mondhatni, mikroszkóppal vizsgálja a legnagyobb emberi, társadalmi kihívásainkat, na és persze a pszichénket. De nem riad vissza attól sem, hogy akár politikai ügyeket is feszegessen.
Fotó: Sebestyén László
Nemcsak az örökbefogadás – az annak lehetőségét korlátozó jogszabályok –, az oktatás vagy a mentális egészség témaköreiben fogalmaz meg érzékeny humorba csomagolt, markáns véleményt, hanem a magyar influenszerek között szinte egyedülálló módon vesézi ki például romániai gyerekkorát is. És így a Ceausescu-éráról is többet tudhatnak meg az ő oldaláról azok, akiknek nincsenek ezzel személyes élményei. A miértről azt mondja:
„A személyiségfejlődésünknek baromi fontos része, hogy honnan jöttünk. És én nagyon szeretem a gyökereimet. Jó, ha az ember békében van velük, akkor is, ha azok nem az angol királyi családban vannak, hanem mondjuk egy szatmárnémeti panelban”.
Úton a „szén nanoszerkezetekkel adalékolt szilícium-nitrid nanokompozitokig”
Tapasztó Orsi Szatmárnémetiben született, közvetlenül a román-magyar határ másik oldalán. Ott járta ki a magyar nyelvű gimnáziumot is. „Nagyon érdekelt a grafika is, de sajnos húsz évvel ezelőtt Romániában nehezen lehetett volna megélni az efféle önmegvalósításból. Édesapám mérnök, édesanyám könyvelő volt, biztattak, hogy válasszam inkább a biztos megélhetést biztosító tanári pályát, így végül a Kolozsvári Egyetem fizika-kémia szakára iratkoztam be.”
Miután lediplomázott, visszament fizika szakos gimnáziumi tanárnak, és igyekezett a diákjainak is átadni valamit a szemléletből, miszerint a fizika menő. Először azt hitte, hogy pedagógusként váltja majd meg a világot, de két év után rájött, hogy túl fiatal a tanításhoz. És akkor egy kolozsvári professzora váratlanul megkereste azzal, hogy a Budapesti Műszaki Egyetem fizika tanszékén lenne egy doktori hely, méghozzá a műszaki kerámiák kutatási területén.
Orsi kapott az alkalmon, Budapestre költözött, ahol a felvételijén járt életében először. De maradt. Tanult és fizikakutatóként doktorált, az MTA köztestületi adatlapja szerint 2012-es PhD-értekezésének címe lazán csak annyi: „Szén nanoszerkezetekkel adalékolt szilícium-nitrid nanokompozitok”.
Pesten ragadt, már csak azért is, mert itt ismerte meg a férjét. Tapasztó Levente is nemzetközileg elismert fizikus, aki az MTA Energiatudományi Kutatóközpont Nanoszerkezetek Osztályának a vezetője, a nanotechnológia területén pedig világszínvonalú eredményeket ér el évek óta.
Érdekesség, hogy miközben Orsi szatmári, a férje pedig aradi, sőt mindketten Kolozsváron jártak egyetemre, mégis csak Budapesten találkoztak. Két külön szakterületen kutattak először itthon, majd két évre Németországba költöztek, ahol szintén tudományos kutatásokat végeztek, de visszavágytak.
Aztán az MTA Energetikatudományi Kutatóközpontjában Orsi nanorészecskékkel dolgozott, műszaki kerámiákba kevert bele különféle mikroszkopikus méretű adalékokat, hogy ellenállóbb anyagokat hozzon létre. És elég komoly eredményeket ért el a fizikai alapkutatások e területén. Jelenleg – mint mondja – félállásban „besegít” a férje kutatási programjában, de a fókusz átkerült a mentális higiéné kutatására. Egy olyan térbe, amit ma már nem csak mikroszkóppal vizsgál.
Mások felé fordulni kötelesség és kielégülés is
„A tudományos munkában nem mindig tudtam kiélni a teljes kreativitásomat, és ez sokszor nagyon hiányzott. Ráadásul szerettem segíteni, és rájöttem arra, hogy akarok is. Ezt édesanyámtól örököltem. Anya ültette el bennem azt, hogy ha megtehetjük, akkor kötelességünk mások felé fordulni.”
Orsi nemcsak az önkéntességben, hanem egy konkrét témában, az örökbefogadási procedúrát érintő gyakorlati – akár hivatalos vagy formális –, illetve érzelmi tapasztalatainak átadásával lépett be a mentálhigiénés körbe, és lényegében az influenszerek világába is.
Kisfiukat, Csabit ugyanis örökbe fogadták Leventével, és Orsi úgy érezte, segítenie kell azoknak, akik ugyanezen az úton járnak. Miután az oldalán írt és beszélt (vagy például a Forbes rendezvényén is) az örökbefogadásukról és az ezzel kapcsolatos érzéseiről, rengetegen fordultak hozzá kérdéseikkel, tanácstalanságukkal, de legfőképp azzal a senki által sem kezelt szorongással, amit ez az élethelyzet hoz magával.
Orsi elkezdte tehát a mentálhigiénés képzést, hogy örökbefogadó családokat segítő tanácsadóként dolgozhasson.
„Gyorsan megéreztem, hogy az emberekkel foglalkozás az a hivatás, ami én vagyok, ami igazán érdekel, és ami boldoggá tesz. Ez az, ahol olyan visszacsatolást kapok a munkámra, amitől azt érzem, van értelme a létezésemnek – hogy ilyen nagy szavakat használjak”.
És a virtuális térben is sorjáztak ezek a visszacsatolások, ami megerősítette. A dolog túlment az örökbefogadás témáján, hiszen a friss anyai tapasztalatok, a váratlan megélések, és elsősorban a kioktatások – mármint a nők, anyák folyamatos, kéretlen kioktatása – miatt számos témát kezdett el a humor köntösében, de komoly szembesítőerővel feszegetni.
Fotó: Sebestyén László
Orsi fejéből pattant ki Zsorcika anyukájának fiktív, de nagyon is életszerű karaktere. Ezek a posztok, videók, tartalmak két másik, hasonlóan vicces és kreatív anya, Bányai Judit és Fancsikai Eszter megismerésével a Nemakarobeleszólni trió megalakulásához, és a közös oldal létrehozásához vezetett. Ezen az oldalon ma már több mint 175 ezer követőjük van, és évek óta heti rendszerességgel tesznek ki vicces videókat, sőt, jelent már meg közös könyvük is.
Kinyitja a szemét, és történnek körülötte dolgok
Orsi tehát ma már szakemberként kíséri a tőle segítséget kérőket, miközben aktív influenszer és egy podcastot is vezet, a Ma is tanultam valamit című szórakoztató-tudományos műsort Jocó bácsival.
Azzal kezdem a beszélgetésünket, hogy akkor így most boldog-e. Mire megköszöni az egyszerű és rövid kérdést így indításként, majd rávágja: igen, annak érzi magát. És ki is fejti.
„Az évek során eljutottam arra a pontra, hogy csak azt csinálom, amihez kedvem van. És nyilván ehhez nagyon sok mindennek kell együtt állnia, de az elmúlt években tudatosan azon dolgoztam, hogy eljöjjön ez a pillanat az életemben. Hogy ha a mentálhigiéné érdekel, akkor azzal is foglalkozhassak, ha a podcastvezetés, akkor az is beleférjen, ha pedig valamilyen tévés szerepléssel kapcsolatban érzek hívást, akkor az is.
Mert egyszerűen nem szeretném magam keretek közé szorítani. Ezek a dolgok vonzanak, és ezek tesznek boldoggá. Mozgatnak, pörgetnek, visznek előre.”
Hogy honnan az állandó ihlet a vicces tartalmakhoz, vagy épp a hétköznapi életünket is érintő tudományos témák feldolgozásához? Orsi azt mondja, onnan, hogy „kinyitom a szemem, és történnek körülöttem dolgok”, de ami valóban termelékenységhez vezet nála, az éppen az, hogy senki sem áll a feje fölött, hogy „gyerünk, gyárts tartalmat”. A választás szabadsága, az őt kifejezetten érdeklő témák feldolgozásának lehetősége viszi odáig, hogy az állandó pörgést ne teherként élje meg. Az úgynevezett klienskísérésben pedig kiteljesedik, mert látja, hogy tényleg működik az a biztonságos tér, amit ketten, közösen képesek létrehozni a tőle segítséget kérő emberrel.
Ugyanakkor Orsi maga is bejárta azt az önismereti utat, ami ahhoz kellett, hogy megtalálja és kialakítsa az életviteli balanszot. Kimondja: ha picit is azt érezzük, valami nem oké, akkor azt nem szabad a szőnyeg alá söpörni, mert hosszú távon visszaüt. Mindenkinek azt tanácsolja, hogy válasszon egy szakembert vagy egy számára megfelelő önismereti módszert, és ne álljon meg addig, amíg nem lesz jobb a saját fejében és lelkében létezni.
Ő is évekig járt pszichológushoz azért, hogy közelebb kerüljön a belső egyensúlyhoz, és éppen a folyamat során érlelődött meg benne a karrierváltás igénye és szándéka. Ez volt az első lépés, mert „ameddig nem tudok igazán tudatosan létezni a bőrömben, ameddig nem ismerem a működésemet, addig papolhat nekem a Dalai Láma is a meditálásról vagy a wellbeingről, akkor sem fogom tudni csinálni. Azokkal a csomagokkal, amiket magunkkal cipelünk, sokszor nem tudjuk elérni a belső nyugalmat önerőből.”
Ha segítő szakemberként ehhez ő tud hozzájárulni, ha valakinek könnyíteni tud a lelkén, és látja a kliensein, hogy a mentálhigiénés életszemlélet jó hatással van rájuk, azaz megtalálják a válaszokat, amikre szükségük van, az számára – mint fogalmaz – a valódi siker.
„Sokkal nagyobb siker ez számomra, mint egy nemzetközi tudományos folyóiratban lehozott cikk, vagy egy krimi-reality megnyerése. Sokkal boldogabbá tesz.”
Nem tudsz szakemberként létezni Az Árulók kastélyában
Orsi hálás a közösségi médiás felületeinek, hogy ott olyan tömeget érhet el, amelyben hatása lehet a szemléletmódjának. Azt mondja, ha valamit a zászlajára kellene tűznie, az az lenne, hogy „nem kell egy életet így leélni”, azaz hogy a szorongást és a feszültséget kezelni kell és lehet, és hogy így mind az egyén, mind pedig a társadalom, azaz a kapcsolataink állapota is javulhat.
A mentális tudatosságot kiemelő üzenet átadásának vágya játszik abban is, hogy bizonyos nyilvános szerepléseket elvállal. Az RTL Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című krimi-realityjében való szereplésben ugyanakkor borzasztóan izgatta a személyes kihívás is. „Volt egy nagyon önös része, hogy megnézzem, az én – amúgy nagyon sokszor megosztó – személyiségem hogyan működik egy ilyen közegben, főleg a bástyáim, a családom és a barátaim nélkül. Ez volt talán az első oka annak, hogy igent mondtam. És a második sorban pedig az állt, hogy igen, ezáltal több emberhez eljuthatok.
Ha valaki elkezd érdeklődni az iránt, hogy mi a fene a mentálhigiéné, csak azért, mert ezt látta kiírva a nevem alatt a tévében, az már hatalmas eredmény.”
De a célokon túl szakemberként és magánemberként is zseniális pszichológiai játéknak tartja a „gyilkosos társast”, ami az önismeretnek is próbatétele, mondja, kiemelve ugyanakkor: ennek a játéknak semmi köze a logikához. Szerencsére, mint fogalmaz, a való életben soha nem kerülünk olyan helyzetbe, amikor egy ennyire bizalommentes közegben kell létezni és működni, így viszont a szakmája nem is segített neki.
„Emlékezetes és mély beszélgetéseim voltak egy-egy gyilkos szerepet játszó emberrel. De abban a beszélgetésben ő nem egy gyilkos volt, vagy nem egy celeb, és nem szerepei voltak, hanem csak egyszerűen az emberrel beszélgettem. És pontosan ezért a klasszikus emberismeret ott bent fabatkát sem ér.”
Mohai Tamás, Tapasztó Orsi és Szabados Ági, Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban nyertesei Árpa Attilával, a műsor házigazdájával. Fotó: RTL
Nem tudott tehát mentálhigiénés szakemberként belépni a játékba, ugyanakkor a hivatása abban már segített, hogy egy ponton mélyebben kapcsolódjon másokkal. „És ez volt a túlélésem kulcsa” – mondja. Orsi szerint egy ilyen játékban nagy rizikó, ha valaki megosztó személyiség, és emlékeztet arra, hogy már rögtön az első napon Sváby András meggyanúsította azzal, hogy ő az egyik gyilkos. Ezen a ponton volt számára fontos, hogy önazonos tudjon maradni, és ehhez kellett a pszichés felkészültség és a tudatosság.
Orsi nyert, méghozzá Szabados Ágival és Mohai Tamással, akik szintén ártatlanként játszottak. Sikerét összességében annak tudja be: „Át tudtam adni, hogy vagyok, aki vagyok, tehát nem hazudok a társaimnak. Boldog vagyok, hogy vállaltam, mert nekem ez önismereti szempontból nagyon sokat adott. Annak a megélését, hogy hitelesen meg tudom mutatni azt, aki és ami bennem van. És hogy ezt az emberek elhiszik nekem.
Talán megosztó a személyiségem, és van, akinek ez nem tetszik, de nekem így jó. Mert sehol nem tartanék az utamon, ha nem ilyen lennék.”
