Miközben Nagy-Britanniában június 6-tól hetven vállalat 3300 munkavállalója a következő hat hónapon át élesben tesztelheti a négynapos munkahét hatásait, Izlandon teljes siker volt egy több éven át tartó tesztfázis, és Belgiumtól Spanyolországig, sőt az amúgy munkamániás, távoli Japánban is próbálgatják a modellt, Magyarországon még nemigen akad példa arra, hogy szerződésbe iktatva formalizálják a heti négynapos munkaszervezést. De ez nem jelenti azt, hogy ne lennének próbálkozások és lazítások, és főleg, hogy ne lenne egyre nagyobb az igény a rugalmas, kötetlen, minél szabadabb munkavégzésre. A Magyar Telekom a nagyvállalati szektorból elsőként épp tegnap jelentette be, hogy teszt jelleggel ugyan, de megpróbálkozik a rövidebb munkahéttel.
„Informálisan már nálunk is jelen van. Nemcsak a négynapos, hanem a háromnapos munkavégzés is” – mondja Megyeri Mirtill, az álláskeresői és munkaadói oldalra egyaránt rálátó, újgenerációs karrierportál, a Zyntern.hu alapítója. Tapasztalatai egybecsengenek azzal, amit valószínűleg igen sokan átéltek az elmúlt években: a covidjárvány kikényszerített és begyakoroltatott sok korábban kevésbé elfogadott munkamódszert. Kötetlenebbé, rugalmasabbá tette azt, ahogyan sokan a munkájukat végzik, és ott is szinte természetessé tette a távmunkát, ahol az addig egyáltalán nem létezett.
Nem az órák, és nem a napok száma a lényeg
És pont ezek a döntő kritériumok, a legfontosabb elvárások, amikkel mostanában – már a covidtól függetlenül – ő is találkozik, leggyakrabban persze a kreatív és a technológiai szektorban.