A négynapos munkahetet bevezető cégeknél annyira meggyőzőek az eredmények, hogy könnyen lehet: hamarosan alapvetés lesz, ami egyelőre csak bátor próbálkozásnak tűnik. Izlandon már olyan rég foglalkoznak a témával, hogy mára a munkavállalók 90 százaléka valamilyen módon csökkentett munkaórában dolgozik, Skócia és Spanyolország állami programmal karolta fel a módszer bevezetésének kezdeti nehézségeit, az USA-ban pedig már törvényjavaslatnál járnak.
A japán Panasonic eddig az Amerikával is vetekedő munkatempójával és hajcsárkultúrájával szerzett magának hírnevet, de a világ egyik legkompetitívebb cégeként, most bejelentették, hogy bevezetik a négynapos munkahét lehetőségét, hogy a munkavállalóik „önkénteskedhessenek, vállalhassanak másodállást, ha szükségük van rá, vagy egyszerűen csak lazíthassanak”, írta meg a Forbes.com.
Ezzel persze épp magukhoz szeretnék csalogatni a képzett munkaerőt, és bíznak abban, hogy a lépés növelni fogja a hatékonyságot és az elégedettséget az alkalmazottaik körében.