Nincs olyan, aki az elmúlt tíz évben ne találkozott volna legalább egyszer a kuflik bájosan infantilis történeteivel és a különös, kis pattogó lényekkel. Megjelent Dániel András huszadik kötete a kuflikról, ebből az alkalomból beszélgettünk az író-illusztrátorral a kufliverzum fejlődéséről.
Nemcsak a gyerekeknek és a kisgyerekes szülőknek, hanem a gyerekteleneknek is nagy kedvenceivé váltak az elmúlt tíz évben a kuflik. Zödön, Pofánka, Hilda, Titusz, Béla bá, Valér és Fityirc, na meg az elhagyatott réten körülöttük élő számtalan furcsa, meghatározhatatlan alak a maga sajátos bájával ragadja el az olvasókat és a színes világukat böngészőket. És persze a nézőket, a kufliverzum ugyanis idővel meghódította a mozgóképet is. Animációs filmek tucatjai és mozifilm is készült a Kedd Animációs Stúdióban, Scherer Péter utánozhatatlan hangjával.
Az első kuflikötet, az Egy kupac kufli 2013-ban jelent meg a Pagony Kiadónál. Dániel András első könyvét, a Matild és Margarétát is ők adták ki, így egy kötetnél már a kezdetekkor is többet akartak a különleges képi világot, sajátos, vonzó humort és irrealitásukban is szívmelengetően földhözragadt történeteket hozó szerző-illusztrátortól.
Arra azonban talán ők sem számítottak, hogy mára vallássá válik a kuflizmus.
A kuflik őrült, színes és teljesen zizi világa Képek: Pagony Kiadó, KEDD Animációs Stúdió (9 kép)
Ma már nemcsak a kuflikkal, hanem a kuflikon is játszhatnak a gyerekek: az évforduló alkalmából szeptemberben a budapesti Hild téren adták át az első kuflis játszóteret (a Deák tértől 2 percre).
Dániel András magáról azt mondja, nem az a gazdasági és pénzügyi fazon, legszívesebben a nyüzsgés és a napi hajtás elől elbújva ő is inkább leheveredne a fűbe és nem csinálna semmit.
Szerencsére azért kávézni eljött velem, hogy beszélgessünk a szépirodalom problémamegoldási képességeiről, a kuflizmus szinte ijesztő méreteket öltő sikeréről és a tanulság nélküli történetekről.
Forbes.hu: Mennyire tartod számon a kufliköteteket? Tudnád magadtól, hogy ez a huszadik könyv?
Dániel András: Elég rendetlen vagyok, komoly energiát igényel tőlem, hogy szisztematikusan rendben tartsam a dolgaimat. De a könyvekre – így a kufli könyvekre is – kifejezetten figyelek, mindent archiválok. Ha megnyitom a számítógépen a kufli feliratú folderemet, ott minden meg van számozva, rend van. Nagyjából…
A kuflik megszületésekor sejtetted, hogy idáig fajulhat a kuflizmus? Vagy hógörgetegként nőtt egyre nagyobbra?
Nem gondoltam, hogy ennyire sikeres lesz – talán most már ezt kijelenthetjük. Az ember sosem úgy ül le, hogy na, most akkor csinálok valami elképesztően sikeres dolgot. Vannak ugyan ilyen próbálkozások, talán inkább olyanok részéről, akik piaci szemlélettel közelítenek az irodalom felé.
A kuflikat egy óvodásoknak szóló képeskönyvbe szántam, antimesekönyvet akartam csinálni, valami teljesen mást, mint ami ebben a műfajban megszokott. Amikor megmutattam a terveket a Pagony kiadónak, azt mondták, csak akkor érdekli őket, ha legalább három könyv lesz belőle. Előtte annyit mondogattam, hogy nem szeretem a sorozatokat, hogy valószínűleg be akarták biztosítani magukat, ha esetleg lenne érdeklődés a könyv iránt.
Arra gondoltam, ezek csak kicsi könyvek, három még nem a világ. Hát, így jártam.
Úgy érzed, kicsúszott a kezedből az irányítás?
Kétségbeesetten rohantam a szökdécselő kuflik után, ahogy lassan eltűntek a horizonton, kiabálva, hogy állj, állj, várjatok meg! (nevet a kávéja felett) Ha ez rajtam múlt volna, valószínűleg maradt volna a három mesekönyv. Nem vagyok elég következetes, szeretek gyakran váltani. Kíváncsi is vagyok, ha valamit egyszer megcsinálok egyféleképpen, akkor a következő alkalommal teljesen máshogy akarom megpróbálni.
Alkatilag nem vagyok alkalmas arra, amiben mások kifejezetten jól érzik magukat: hogy felépítsek és folyamatosan bővítsek egy világot. Mint Richard Scarry, aki egész életében a Tesz-vesz várost rajzolgatta.
Azért úgy tűnik, megy ez. Te is most egy Richard Scarry féle úton haladsz, nem?
Igen, de lélekben mégsem. Ebben a tekintetben Dr. Jekyll és Mr. Hyde vagyok.
Ez egy afféle laboratóriumi kísérletnek indult: fogok néhány antihőst és berakom őket a semmi közepére. Nem adok nekik problémákat, nem adok az ég egy adta világon semmit. És nézem, jegyzetelem, mit kezdenek magukkal.
A semmi közepét persze mégiscsak le kellett valahogy rajzolni, ez lett az elhagyatott rét. Ahol nincsen semmi, ott bármi lehet. Olyan, mint régen egy üres grund, amiről a gyerekek dönthették el, mi legyen: vadnyugati város vagy ostromlandó lovagvár. Én is valahogy így kezdtem, és gyorsan kiderült, hogy működik a koncepció.
A kuflik számokban
Összesen több mint 250 ezer kötetet adtak el a kuflikkal, a legnépszerűbb az első: az Egy kupac kufliból több, mint 25 ezer fogyott el. 2017 óta játszhatunk is a kuflikkal: hétféle társasjátékot fejlesztett a Pagony, melyekből mintegy 55 ezer darabot adtak el.
Bár a kuflisztorik és a karakterek univerzálisak, Zödönék még nem indultak világhódító útra. Egyelőre öt kötet létezik kínai fordításban, de a Pagony közlése szerint jelenleg is több külföldi kiadóval tárgyalnak.
És akkor bekopogtatott a filmstúdió.
Talán a negyedik könyvnél jelentkezett a Pagonynál a KEDD Animációs Stúdió, akik nyersanyagot kerestek egy több évados rajzfilmsorozathoz. Nyilván nem négy darab történetet akartak összesen, leültünk velük alaposan megtárgyalni a terveket. Nagyon komolyan el kellett gondolkodnom arról, hogyan tovább.
Azt felmértem, hogy nagy változás lesz, ami hosszú évekre befolyásolja majd az életemet. Szédítő érzés volt belegondolni, de tele voltam kétségekkel és aggodalmakkal. Azt láttam előre, hogy ez rengeteg munka.
Nem tudtam, hogy képes leszek-e végigcsinálni, hiszen ez sportteljesítménynek is kemény.
Az volt a baj, hogy ugyanazt kell csinálni?
Igen, mert bár szabadságot kaptam, de egy adott témán belül. Kérdés volt bennem, hogy meg tudok-e írni a tervezettnél sokkal több történetet a kuflikról úgy, hogy ez a világ nem üresedik ki, nem kezd unalmassá, erőltetetté válni. Hogy végig tudom-e csinálni úgy, hogy én is élvezzem, mert csak akkor lesz jó.
Másrészt belegondoltam abba, hogy ha sikeres lesz, hirtelen megnövekszik az érdeklődés a kuflik iránt és termékké válnak.
Az már az elejétől kezdve egyértelmű volt, hogy a stúdió üzleti nyereséget szeretne, tehát különböző, kuflikhoz kötődő termékek is készülnek majd.
Ez a fajta mainstream távol áll tőlem, sok fejtörést okozott. Végül is arra jutottam, hogy nagyon izgalmas tapasztalat lesz. Közben meg az a feladatom, hogy ebben az egészben megőrizzem saját magamat, ne váljak részévé a szisztémának, tudjam az egészet kívülről nézni.
A kuflik története és személyisége erős. Kellőképpen a valóságtól elrugaszkodott, őrült a világuk varázsgombástul, hatlábú lókutyástul és kétfejű lepkehalastul ahhoz, hogy ne ártson nekik a mainstream kereskedelem. Fotó: Sebestyén László
Milyen látni, hogy a kuflik pénzzé tehető életet is élnek?
Érdekelt, hogy milyen az, amikor egy ilyen világ, mint a kufliké találkozik a kereskedelemmel. Ahol többnyire nem szeretnek nagyot kockáztatni. Általában azt, amiről plüssök és mindenféle hasonló cuccok kerülnek forgalomba, többnyire már jobbról és balról, alulról és felülről alaposan letesztelték, megnézték, hogy elég népszerű-e, kellőképpen beleilleszkedik-e a közízlésbe. A kuflik nem ment át egy ilyen teszten, ők betolakodók voltak, egy teljesen lökött népség.
Foglalkoztatott a kérdés, hogy alkalmasak-e erre egyáltalán. Hogy az általuk képviselt életérzés mennyire passzítható össze a kereskedelmi gondolkozással, tönkre teheti-e őket vagy sem.
Végül arra jutottam, hogy bíznom kell a kuflikban. Az ő történetük és a személyiségük erősebb, semmint, hogy ilyesmi lerántaná őket a földre. Kellőképpen a valóságtól elrugaszkodott, őrült a világuk varázsgombástul, hatlábú lókutyástul és kétfejű lepkehalastul ahhoz, hogy ne ártson nekik.
A te fejedből születnek a figurák és sztorik. A franchise termékek, társasjáték, plüssfigurák vagy például a nemrég a Hild téren átadott játszótér kialakításában hogyan veszel részt?
A Kuflik! brandnév és a merchandising jogok a stúdiónál vannak, a könyvkiadás és a társasjátékok joga a Pagonynál. Minden mással, például egy kuflis színdarab ötletével engem kell megkeresni.
Jónéhány olyan termék, cucc, izé született a kuflik kapcsán, amiknek a kitalálásához, előállításához én nem értek. Nem tudok plüssbabát vagy játszótéri játékot tervezni, a társasjáték megtervezése is egy külön gondolkodásmódot igényel. Ezeket más készíti, de amint felmerül egy ilyen ötlet, engem azonnal bevonnak az előkészítésbe. Megvétózhatom, ha valami nem tetszik, vagy kérhetek módosításokat.
Mondtál már valamire nemet?
Nem volt még olyan, amire nemet kellett volna mondanom, mert nagyon nem fért volna össze a kuflikkal. Mondjuk Pofánka-mintás műanyag kuflipisztolyt biztosan nem szeretnék, hogy gyártsanak, azt megvétóznám.
Miért annyira vonzók a kuflik a gyerekek számára?
A nyelvi játékosság és a humor – aminek a közvetítő, felolvasó szülőket és a gyerekeket is meg kell találnia – mellett a legvonzóbb talán maga a kupac. Amin végig lehet heverni, ahol békén hagyják a kuflikat. Erre szerintem vágyhat felnőtt és gyerek is. Én is sokszor csak ezt tenném: hevernék a füvön, tömnék magamba egy kis vadsóskát, és ennyi.
A gyerekeknek sem jut a semmittevésre vagy unatkozásra annyi idő, mint régen. Durván, szinte terrorisztikusan kapják az infókat minden létező felületen, készen adják a kezükbe, hogy mivel játsszanak.
Vannak szülők, akik a legkisebbeket is megállás nélkül különórára lökdösik, mert már általánosban be akarják biztosítani, hogy egy nagyon jó, mondjuk holland egyetemre kerüljön a gyerek. Talán a kuflik társaságában ők is elengedhetik magukat egy kicsit.
A kuflik és a végtelen sálban (a legújabb kötetben is szereplő történet) a beszélő tuskó figyelmezteti is a kuflikat, hogy „Mi ütött belétek?! Úgy viselkedtek, mintha valami nyavalyás tanulságos történetben lennénk.” Ez fontos üzenet: hogy legalább az esti mese közben ne legyenek elvárások, ne kelljen tanulni valamit és fejlődni valamiben.
Nagyon sok olyan könyv készül gyerekeknek, ami egyetlen meghatározott cél felé mutat. A munkafolyamat legelső lépése, hogy kijelölik, milyen problémát segít majd a tervezett könyv megoldani. Félek, ilyen módszerrel ritkán születhet igazán jó szöveg. Fontosak a segítő könyvek, rengeteg külső-belső problémát kell megoldani. Jó, hogy vannak ilyenek, de mintha picit túl sok lenne belőlük.
Nem tudom, mennyi ebben az üzleti szándék és mennyi a valódi segíteni vágyás, a libikóka talán elbillen egy kicsit az előbbi felé.
Nem hiszek abban, hogy lehet úgy jó irodalmat csinálni, hogy előre eldöntjük: ha a fene fenét eszik is, most megoldunk vele egy nagyon pontosan körülhatárolt problémát.
Az irodalom és általában a művészet eddig is segített abban, hogy megoldásokat találjunk, legfeljebb többet kell keresgélni. Ez a keresgélés a művészet fogyasztása: könyveket olvasok, színházba, koncertekre járok, és közben találkozom sokféle helyzettel, konfliktussal, figurával. És biztos lesz köztük olyan, amire rácsodálkozhatok, hogy jé, ez az én problémám, ennek itt ugyanaz a baja, mint nekem!
A segítő könyvek meg mintha instant ódon, pirulába zárva kínálnák a megoldást. Mintha az időt akarnák megspórolni ebből is, miközben pont az idő a lényege az egésznek.
Ki az a Dániel András ? A valóságos életrajz
A művészeti pálya iránti vonzalma hamar megmutatkozott. Olyan közegben nőtt fel, ahol ez nem számított extremitásnak: nagypapája és édesapja is író volt (előbbi Dallos Sándor, Munkácsy Mihály életrajzi duplakötetének írója). Művészek, színészek között és társaságában nőtt fel, ami bátorította a rajzolás iránti szeretete kibontakoztatásában. Hamar lemondott a régészi vagy orvosi pályáról, végül festő lett.
Az interneten olvasható információk ellenére sohasem volt sem a Hirsch-Heim Csokoládégyár figuratervezője, sem a városlődi Vadászmúzeum művészeti referense. A kitalált munkákkal és nem létező helyekkel teletűzdelt önéletrajzi adatait egy művészeti pályázatra állította össze, a különös CV végül önálló életre kelt, még a Wikipedián is ez olvasható. Volt ellenben csoportos és önálló kiállítása a képeiből, készített installációkat, szerkesztett gyereklapot, majd elkanyarodva az irodalomtól illusztrációkkal kezdett foglalkozni.
Első illusztrációját Tettamanti Béla grafikus, képzőművész közölte az akkori Új Tükör című képes hetilapban. Tizenkét évig dolgozott a Figyelő magazinnál, kezdetben külsős illusztrátorként, majd művészeti vezetőként. „A végtelenbe nyúló szerkesztőségi értekezleteken rengeteg firkám született.”
Első önálló kötete 2012-ben jelent meg Matild és Margaréta címmel a Pagony Kiadónál, az első kufli kötetet pedig 2013-ban adták ki, majd 2017-ben mozifilm is készült. A kufliverzum kitágult, a kuflizmus már-már vallás.
De Dániel András nem csak a kuflis ember. Nagy sikerű mesekönyvei között van a Kicsibácsi és Kicsinéni (meg az Imikém), a Nincs itt semmi látnivaló!, a Mit keresett Jakab az ágy alatt?. Felnőtteknek szóló munkája a Kollár Árpáddal és Csepregi Jánossal közösen írt Nyuca bestiárium.
2021-ben megkapta Az Év Gyerekkönyv Írója címet a HUBBY, a Gyerekkönyvek Nemzetközi Tanácsának magyar szekciójától a 6 év alatti kategóriában.
A Kicsibácsi és Kicsinéni (meg az Imikém), valamint A nyúlformájú kutya című kötetei Szép Magyar Könyv-díjat, a Mit keresett Jakab az ágy alatt HUBBY Év Gyerekkönyve-díjat kapott.
Minden általad megrajzolt alak kicsit furcsa önmagában, mégis mindegyikük teljesen hétköznapi módon reagál hétköznapi dolgokra. Ezzel kicsit mintha mégis a sokszínűség elfogadását tanítanád. Mindenki békésen, lazán éldegél egymás mellett, nem kérdőjelezik meg a másikat, hogy te meg miért ilyen vagy?
Akkor úgy látszik még nem sikerült elérnem a teljes tanulságtalanságot, ezen még dolgozni kell! Igazából még a furcsáknak sem akartam segíteni, de igen, amit mondasz, tagadhatatlan. Valóban fontos ez a fajta elfogadás és tolerancia az elhagyatott réten.
Nem fenyeget az a veszély, hogy lassan túl toleránsak lesznek a kuflik? Hogy befóliázzák a kuflikat?
Jelen pillanatban már nehéz lenne megjósolni, kit milyen veszély fenyeget. Talán pont ez a cél, hogy bizonytalannak érezzük magunkat, ne tudjuk, honnan jön a következő pofon. Bizonytalan emberekkel sokkal könnyebb elbánni.
Hogy egy szép napon befóliázzák-e a kuflikat, kitiltják-e a könyvesboltokból, azt nem tudom. Most azt mondanám, hogy ez azért túlzás, annál az elhagyatott rét világa sokkal ártatlanabb. Közben meg egy évvel ezelőtt azt se gondoltuk volna, hogy egyáltalán létezik ilyen. A fóliázásról még egészen más dolgok jutottak az eszünkbe.
És végülis eljöhet a pillanat, amikor már az ártatlanság is veszélyesnek tűnhet egy cseppet sem ártatlan hatalom szemében.
Azért is raktam a könyv hátuljára a figyelmeztető szöveget, próbáltam reagálni a tébolyra. (A Csáp- és Haslábügyi Hivatal figyelmeztetése. Ez a könyv az ifjúság megzavarására alkalmas mértékben tartalmaz csigákat! Lapozzon felelősen, ne engedjen a csápításnak! – áll a könyv hátoldalán)
Változtak az elmúlt tíz évben a kuflik?
Elsősorban a rajzfilmek nyomán változtak kicsit, de ez oda-vissza hatás. Például a filmek vizuálisan biztos befolyásolták a könyvek rajzi stílusát. Nagyon sokat nézem a rajzfilmeket, hiszen figyelemmel követem az epizódok születését az első tervektől a hangfelvételig. A rendezővel, Jurik Kristóffal mindent átbeszélünk, minden egyes jelenetet egyeztetünk. Mozgóképben nagyon másként kell mesélni, mint szövegben és állóképekkel, ami nekem sok tanulsággal járt.
Ezek a történetvezetésre is visszahatottak. Az első epizódok még olyan sztorikon alapultak, amiket korábban megírtam, aztán eljutottunk oda, hogy már kész rajzfilmek ismeretében kezdtem kitalálni a történeteket.
Idővel elkezdett foglalkoztatni, hogyan reflektáljak a mesékben minderre. Érdekes módon nem azt indította el bennem, hogy minél rajzfilm-kompatibilisebb meséket írjak, hanem épp ellenkezőleg: kipróbáljam, hogy mit bír el ez a műfaj. Próbáltam feszegetni a határokat, születtek olyan kuflitörténetek, amik ilyen szempontból próbálnak elmenni a falig.
Írás közben arra gondoltam, hogy na, Kristóf, ebből hogy fogsz rajzfilmet csinálni? Szerencsére ezeket ő izgalmas kihívásnak vette.
“Laboratóriumi kísérletnek indult: fogok néhány antihőst és berakom őket a semmi közepére. Nem adok nekik problémákat, nem adok az ég egy adta világon semmit. És nézem, jegyzetelem, mit kezdenek magukkal.” Fotó: Sebestyén László
Hogyan illeszkednek bele a többi munkáid ebbe a világba? Hogy tudsz más is lenni, mint a kuflis ember?
Nehezen megoldható, hogy ne az legyek. Volt, hogy problémaként éltem meg, de túltettem magam rajta. Aggódni kezdtem, hogy bármi egyebet csinálok, azt kitakarják a kuflik, láthatatlanná válik tőlük. Aztán elkezdtem másik irányból nézni ezt: a kuflik árnyéka majdnem mindenre rávetül, de közben az ő ismertségük talán éppen abban segít, hogy az egyéb munkáimat is hamarabb kézbe vegyék az emberek, mintha önmagukban porosodnának a könyvesboltok polcain.
Az én leltáramban úgy néz ki, hogy a munkáim között a kuflik – hiába húsz kötet – valójában egynek számítanak. Jó, ez egy bazinagy egyes, a plafonig ér, de attól még egyetlen projekt. És aztán vannak a többiek.
Legutóbbi kötetedben, a Mindenki mászkálban például mintha ránk szabadítottad volna az eddig elnyomott, fiókban tengődő furcsa alakokat.
Ez egy jutalomkönyv saját magamnak és a firkáimnak. Most volt alkalmuk megmutatni magukat. Már régen figyelek rá, hogy ne dobáljam el az érdekesebb firkáimat. Most sikerült afféle utcai járókelőként felvonultatni őket. Ki is derült, nagyon nehéz különböző technikájú és stílusú firkákat egy képbe komponálni úgy, hogy az ne fulladjon káoszba. A könyv kísérő szövegében próbáltam tulajdonságok szerint kategorizálni is őket.
Mégis többször megkaptam kritikaként, hogy ez a könyv nem szól semmiről. Kevés, mert nincs komoly mondanivalója.
Úgy látszik, komoly mondanivaló nélkül errefelé nem lehet labdába rúgni.
Pedig szerintem belefér egy ilyen képeskönyv, ami egyszerűen érdekes meg talán szórakoztató is, és csakis a látványról szól, hogy kinyitod, aztán nézegetheted. Magamból indulok ki, engem nagyon inspirálnak az efféle könyvek.
