Ott teljesíteni, ahol a kihívásaid vannak – ez volt a címe a Forbes Legyél jobb! nap egyik délutáni szekciójának, és hát kevés annál nagyobb kihívás van, mint annyit futni, amennyire a világon csak nagyon kevesen képesek. Mi motiválja az ultrafutókat arra, hogy akkor se álljanak meg, amikor már mindenük fáj, talán már hallucinálnak is? Lubics Szilvia fogorvos és háromgyerekes anya, Simonyi Balázs pedig az egyik legkeményebb ultramaratonról, a Spartathlonról szóló Ultra című film rendezője és egyik főszereplője – és mindketten ultrafutók. A színpadon Ács Gábor, a Forbes főmunkatársa beszélgetett velük.
Lubics Szilvia nem csak itthon, világviszonylatban is ismert és elismert ultrafutó. Maratonnál hosszabb távokat 13 éve fut, első kilométereit 2003-ban tette meg. Napok alatt eljutott a 14 kilométerig, első félmaratonjáig csupán két hónap telt el, de arra, hogy ebben bármi meglepő lenne, egyáltalán nem gondolt, és a tudatosság sem jellemezte a kezdetekben.
„Csak kimentem az utcára és futottam. De az biztos, hogy a tizennégy kilométer jobb volt, mint a hét. Maga az érzés.”
Az iskolai testnevelésórák sokak által ismert nyomasztó hangulata Szilvi esetében is megtette a hatását, 28 éves koráig egyáltalán nem sportolt semmit, de úgy gondolja, nagyon kevés kivételtől eltekintve (akiknél a futás tényleg egészségügyi kockázatot jelentene) bárkiből lehet futó. „Persze nem muszáj maratonnal kezdeni” – mondja nevetve.
Ő sem ezzel kezdte, az viszont, hogy 2017-ben rajthoz áll a 217 kilométeres, 4500 méter szintemelkedéssel megbolondított Badwateren, a Föld egyik legmelegebb területén, a kaliforniai Halálvölgyben, már szinte természetes volt. Az ottani megpróbáltatásairól dokumentumfilm is készült, a szintén ultrafutó Simonyi Balázs rendezésében. „Este 11-kor volt a rajt, ekkor volt 43 fok. Balázsék azt mondták, második éjszaka már nem is volt olyan meleg – elfelejtették, hogy én már 24 órája futok.”
A verseny nem úgy sikerült, ahogy szerette volna, bármennyire is utál belesétálni a versenyekbe, a Badwater második felét gyakorlatilag gyalogolva tette meg, annyira rosszul volt. Balázs szerint a film szempontjából ez nem is feltétlenül volt baj:
„A gyarlóság, az esendőség, az, hogy nem hozzuk mindig a top teljesítményt, nem vagyunk robotok, ez az, amivel azonosulni lehet. Nekünk ez a hobbink” – mondja.
Azt, hogy jobban is tudna teljesíteni a Badwateren, Szilvi szívesen bebizonyítaná, de egyelőre nem vágyik vissza. Főleg praktikus okokból: „Túl sok mindenkit kell mozgósítani, a szervezők nem adnak semmit, csak a rajt és a cél van. Autós kísérő mindenképp kell, szerencsétlenek ott ülnek a kocsiban és téged szolgálnak, arról nem is beszélve, hogy mennyibe kerül mindent beszerezni. A szervezési és az anyagi része aránytalanul sok ahhoz, amit ott leteszel.”
Egyikük sem az a futó már, aki tíz éve volt, mindketten kevésbé becsvágyóak, mint kezdetekben. Szilvi azt meséli, régebben sokkal jobban foglalkoztatta, hányadikként ér célba egy versenyen, ma már biztosan elcserélne egy garantált Spartathlon-győzelmet azért, hogy a középmezőnyben végezzen egy extrémebb versenyen.
A görögországi Spartathlon Szilvi összesen hétszer indult, de egyelőre köszöni, elég volt. Őt most vizslái miatt elsősorban a terepfutás motiválja, a hónap végén Afrikában áll rajthoz, a 4 Deserts versenysorozat részeként (melynek első állomása a chilei Atacama-sivatag volt) a Namib-sivatagban fut majd.
A Spartathlon addig volt nagy dolog, amíg nem teljesítettem- Interjú Lubics Szilvia ultrafutóval
A Spartathlonon Balázs is rendszeres visszajárónak mondható, de Szilvivel ellentétben ő még nem érzi, hogy elég lett volna. Annak idején depressziója miatt kezdett el futni, az elmúlt években ő is sokat változott, de egy-egy félmaratonon azért szeret odalépni. „Ilyenkor sem mással versenyzek, hanem az idővel, de ez is értelmetlen, mert az idő ellen maximum csatát lehet nyerni, háborút nem.”
A versenyekre (vagy, ahogy ő nevezi őket, „minikarácsonyokra”) a hangulat miatt jár vissza. „A motiváció szót nem tudom összefüggésbe hozni a hobbival. Amit az ember szeret, ahhoz nem kell motiváció. A szeretet elég fűtőanyag.
Ahhoz kell motiváció, hogy kitöltsem az adóbevallásom vagy elmenjek egy lakógyűlésre.”
15 éve készít filmeket, de újabb futós filmben most nem gondolkozik. „Azt hiszem, elmondtam mindent. Egyébként is, inkább menjenek ki az emberek, ne nézzék, hanem csinálják.”
