Krízisek mindig is voltak a világban, de a médiakörnyezet alaposan megváltozott. Tíz fogódzó Al Ghaoui Hesnától ahhoz, hogyan beszélgessünk a gyerekeinkkel a krízisekről.
FORBES MAKERS – DEFINIÁLD ÚJRA ÖNMAGAD!
Indul a Forbes Makers – Cselekvő nők egy helyen! újabb workshop sorozata. Előadók, témák, részletes program ITT.
Anya, Te miért jártál háborúkba?
Ezt a kérdést szegezte nekem néhány napja teljesen váratlanul a kilenc éves kislányom. Korábban már jó néhány alkalommal beszélgettünk – az életkorának megfelelő mélységben – arról, hogy a születése előtt tévésként sokat dolgoztam konfliktus övezetekben, mégis éreztem, hogy a mostani kérdés időzítése nem lehet véletlen.
A gyanúm beigazolódott: az érdeklődése mögött valóban azok az információmorzsák álltak, amelyek az izraeli- palesztin háborúval kapcsolatban jutottak el hozzá. Így tudtam, hogy nem halogathatom tovább azt a cseppet sem könnyű beszélgetést, amibe másfél éve az ukrán háború kapcsán, 2020-ban pedig a pandémia kitörésekor is fontosnak tartottam belevágni.
Krízisek eddig is voltak, de megváltozott a kommunikációs tér
A globális krízisekről, háborúk szóló hírek ugyanis előbb-utóbb a gyerekeket is elérik, a szülők elcsípett beszélgetés-foszlányaiból, a szomszédban (vagy épp otthon) háttérzajként futó tévéműsorokból, a reggeli rádióműsor hangosan felejtett hírblokkjaiból, vagy éppen a többi ovis és iskolás osztálytárs beszélgetéseiből. És érzékeny kis csápjainknak hála rajtunk is pontosan érzik, amikor az egyik válságból a másiba evickélve, a ránk zúduló híráradat hatására szorongani kezdünk, feszültté, ingerülté válunk. Mert mi magunk is sokszor rosszul kezeljük azt, hogy milyen tartalmat, honnan és hogyan fogyasztunk és engedünk be a látóterünkbe, az életünkbe, a mindennapjainkba.
2020 óta számos tudományos kutatás foglalkozott azzal, hogy feltárja a fokozott hírfogyasztás és az erre adott érzelmi válaszreakciók közötti kapcsolatot. A covidjárvány alatti időszakban mért eredmények számos esetben kimutatták, hogy minél több időt töltött valaki hírek olvasásával, annál nagyobb stresszről és szorongásról számolt be.
A pszichológiai szakirodalomban már külön kifejezés is született, „főcím szorongás/stressz zavarként” emlegetve azt a jelenséget.
Eközben egy amerikai felmérés szerint a felnőtt lakosság több mint fele rendszeresen a közösségi platformokon tájékozódik arról, hogy épp mi történik a világban, és a különböző krízisek során is ez a legfontosabb információ forrása. Ami számos okból problematikus.
Egyrészt azért, mert ezeken a platformokon összemosódnak a határok a hírek és a vélemények, kommentárok között, és az olvasók sokszor tényként kezelik alapvetően szubjektív meglátásokról szóló írások tartalmát is. Másrészt a közösségi hálón elsősorban a negatív, nagy port kavaró, drámai híreket osztják meg az emberek, és az algoritmusok is ezeknek szélsőséges reakciókat kiváltó tartalmaknak kedveznek.
Mindez a közösségi média hírfolyamából tájékozódónak azt sugallhatja, hogy kizárólag apokaliptikus és tragikus események történnek a világban, aláásva ezzel az olvasó biztonságérzetét és erősen befolyásolva az érzelmi válaszreakcióit vagy épp mentális állapotát. Szakemberek szerint, ha valaki folyamatosan a híreket figyeli, a krízisekről szóló szalagcím-áradat hatására gyakran túlbecsüli annak a valószínűségét, hogy valamilyen szokatlan, negatív esemény fog történni az életében, miközben egyre kevésbé érzi magát kompetensnek abban, hogy saját maga irányítsa az életét. Az agyunk – hogy ezt a kiszolgáltatottság érzést ellensúlyozza – automatikusan kutatja az újabb és újabb információkat.
Így lépünk be abba az ördögi körbe, hogy a krízissel kapcsolatos további tartalmak még tovább növelik a szorongást és a bizonytalanságot.
Így érdemes a krízisekről a gyerekekkel beszélni
Egyes kutatások arra utalnak, hogy a fiatalok különösen sérülékenyek és kiszolgáltatottak a közösségi médiát elárasztó hírcunamival szemben. Ezért szakemberek szerint a felnőtteknek nem csupán a saját mentális egészségük megóvása érdekében érdemes jóval tudatosabban fogyasztaniuk a híreket, hanem abban is fontos körültekintőnek lenniük, hogy mennyire engedik közel a híreket a gyerekekhez.
Tehát visszakanyarodva ahhoz, hogy hogyan érdemes a gyerekekkel beszélgetni egy-egy krízisről, vagy arról, hogy mi történik éppen a világban, a következő tíz szempontot érdemes végig gondolni.
- Akárhány éves egy gyermek, mindig érdemes kérdésekkel kezdeni a beszélgetést, hogy megtudjuk, felmérjük, milyen információkat hallhatott az éppen zajló eseményről, legyen az pandémia, háború vagy bármilyen krízis. Még ha mi mindent meg is tettünk annak érdekében, hogy a hírek közvetlenül ne jussanak el hozzá, sosem tudhatjuk, milyen történeteket hallott akár egy óvodában is a kortársaitól. Ezért fontos otthon szóba hozni ezeket az érzékeny témákat is: ha mi nem kérdezünk rá, lehet, hogy a máshol hallott téves, torz, számára ijesztő gondolatokat raktározza el magában. Inkább tőlünk, és az általunk feldolgozhatónak ítélt módon halljon elsősorban az eseményekről.
- Kisebb gyerekeknél érdemes figyelni, hogy játék közben, például egy szerepjáték során milyen mondatokat mond, milyen témákat hoz be a játékba – sokszor ezekből is számos információt nyerhetünk arról, hogy mit hallhatott, és mi foglalkoztatja, aggasztja az adott esemény kapcsán.
- Nagyobb gyerekeknél, akiknek adott esetben már saját telefonjuk van, érdemes konkrétan rákérdezni, hogy mit hallottak, láttak a krízisről az általuk követett közösségi média oldalakon. Nekik is elmondhatjuk, hogy ilyenkor érdemes kevesebbet lógni a közösségi hálón, és jó, ha felhívjuk a figyelmüket arra, hogy az adott esemény kapcsán valószínűleg sokkal több olyan tartalommal fognak találkozni, amelyek még egy felnőtt számára is nehezen feldolgozhatóak. Ezért fontos, hogy tudják: bármikor fordulhatnak hozzánk, ha beszélni szeretnének erről, vagy úgy érzik, letaglózzák őket az általuk látott tartalmak.
- Készüljünk fel előre erre a beszélgetésre, és gondoljuk végig, hogy az érzékeny témával kapcsolatban milyen szavakat, kifejezéseket használunk. A nagyobb gyerekeket se árasszuk el felesleges információkkal, részletekkel, próbáljunk egyszerűen és röviden fogalmazni.
- Ha valamilyen kérdésükre nem tudjuk a választ, mondjuk meg őszintén, ahelyett, hogy kitalálunk valamit. Ez jó alkalom lehet arra is, hogy a lehetséges válaszokról közösen gondolkozhassunk.
- Ha bármilyen gondolatot, érzést, félelmet megfogalmaz egy gyerek az események kapcsán, soha ne bagatellizáljuk azzal, hogy „ugyan már, ettől nem szabad félni!” A félelmeket nem lehet egy mozdulattal lekapcsolni, eltüntetni, erre még mi sem vagyunk képesek! Az ilyen mondatokkal legfeljebb azt érjük el, hogy a gyerek butának és gyávának érezze magát, és legközelebb el se mondja az érzéseit, vagy jó mélyen elnyomja magában ezeket. Inkább keressünk a biztonságérzetét erősítő válaszokat az aggodalmaira, az életkorának megfelelő módon fogalmazva.
- Szánjunk elég időt ezekre a beszélgetésekre, amelyek sokszor nem is azért fontosak, hogy mi logikus magyarázatot adjunk a történtekre, hanem azért, mert ezáltal teret adhatunk a gyereknek, hogy kifejezze a saját érzéseit, gondolatait az eseményekkel, vagy a hozzá eljutó információkkal kapcsolatban. A rajzolás, az alkotás pedig fantasztikus eszköz az érzések, gondolatok kifejezésére, amikor szavakkal nehéz ezeket megfogalmazni.
- Amikor a gyerekek az érzéseikről beszélnek, hagyjuk őket megszakítás nélkül beszélni, amíg csak lehet. Akkor tegyünk fel kérdéseket, ha ő befejezte, amit mondani akart. A kérdéseinkben próbáljuk az általuk használt kifejezéseket használni egy-egy érzékeny témára, jelenségre. Ha lehet, kerüljük a hogyan-nal kezdődő kérdéseket. Sokszor egy felnőttnek is borzasztóan nehéz megfogalmaznia egy megterhelő esemény kapcsán, hogy hogyan érzi magát, vagy hogyan gondol dolgokat. Ha tovább akarjuk vinni a beszélgetés fonalát, inkább mondjuk azt, hogy „Mesélj még erről!”
- Adjunk minél több választási lehetőséget a kezükbe a hétköznapokban! Mindannyiunknak nehéz megélni, hogy a világban zajló folyamatokra gyakorlatilag nincs ráhatásunk, a gyerekek biztonságérzetét (és a miénket is!) viszont erősítheti, ha a napi rutinban minél több kisebb dologban hozhatunk döntést.
- Figyeljünk magunkra is, a pszichés és a fizikai jóllétünkre! Akkor tudunk a leghatékonyabban segíteni a gyerekeknek, ha mi is jól vagyunk. A megfelelő mennyiségű alvás, a megfelelő táplálkozás, a minőségi emberi kapcsolódás másokkal mind fontos elemei ennek. A fizikai állapotunk nagyban befolyásolja azt, hogy az érzelmeinket hogyan tudjuk szabályozni, ezért nagy szerepe lehet abban is, ahogyan a félelmeket és a szorongásokat kezeljük. Sokat segíthet ebben – nekünk és a gyereknek is – az érintés, az ölelés, a birkózás, a ritmikus mozgás, és a simogatás is – és ez igaz a fiúkra és a nagyobb gyerekekre is! Ha pedig azt érezzük, hogy az események a mi megküzdési képességünket is próbára teszik, kérjünk segítséget!
Al Ghaoui Hesna,
újságíró, író, a Forbes Makers trénere
