Méretében kicsi programsorozat, de a kidolgozottságában kifejezetten alapos, amit néhány fiatal nagy odafigyeléssel visz évek óta. A KacsaKő Egyesületnél hátrányos helyzetű és középosztálybeli gyerekeknek szerveznek közös élménytáborokat, klubeseményeket. És egyik csoport sincs kiemelve, vagy éppen megfigyelő státuszban: a gyerekek együtt vannak, ismerkednek, játszanak és kölcsönösen tanítják egymást olyan dolgokra, ami a másiknak nehezebben megy.
Jó esetben a szülők igyekeznek a világot előítéletmentesen megismertetni a gyerekeikkel. A ki hova született, kinek milyen a bőrszíne, kinek mi a neme, identitása – és így tovább – különbözőségeknél kerülni és elutasítani mindenféle negatív megbélyegzést. Sok esetben viszont a családok sem mentesek az előítéletektől. A szocializáció nagyobb bugyrai, az iskola, egyéb közösségek pedig pláne nem: a gyerekek észrevétlenül szippantják be a nem éppen be-és elfogadásról híres hazai társadalmi normákat.
Ismeretanyag átadása, kulturális és önkéntes programok szervezése, beszélgetések – ezek a bevett gyakorlatai az előítéletek feloldásának, de a KacsaKőnél ennél göröngyösebb úton indultak el.
A kontakthipotézis a gyakorlatban
„A fő alaptézisünk az úgynevezett kontakthipotézis, ami szerint, ha azok, akik egyébként előítéleteket támasztanak egymás felé, megfelelő feltételek mellett találkoznak, közösen eltöltenek minőségi időt, az csökkenti az egymás csoportja felé támasztott előítéletességet” – magyarázza Takács Borbála, a KacsaKő Egyesület elnöke.
Az egyesületet 2021-ben alapították, de a tagok egy része már 2018 óta dolgozik ezen a projekten. Többen az ELTE interkulturális pszichológia és pedagógia (mai nevén társadalmi befogadás tanulmányok) mesterszakán tanultak. A csapatot az a gondolat hozta össze – Bori és az azóta más utakon járó Sárkány Fanni vezetésével –, hogy jó lenne egy olyan ingyenes nyári tábort szervezni, ahol a különböző társadalmi háttérből érkező gyerekek egyenlő esélyekkel és együtt vehetnek részt különböző fejlesztő, legfőképpen sport programokon.
„Azt láttuk és látjuk ma is, hogy az iskolán kívüli integráció hiánycikk”
– mondja az egyesület elnökhelyettese, Nagy Anita, aki szintén az ELTE említett szakán diplomázott és Bori mellett a másik motorja lett a programnak.
Takács Borbála és Nagy Anita – Fotó: KacsaKő Egyesület
„Az is probléma, hogy bár sok helyen az iskola papíron nem szegregált, igazából az elkülönítés megvalósul, hiszen csak az egyik osztályba (sokszor ez a testnevelés tagozat) járnak a romagyerekek. Ez szintén jelentősen növeli a csoportközi szegregációt.” Tapasztalatból azt is tudták, hogy a különféle támogatások jellemzően oda kerülnek, ahol a legnagyobb szükség van rá – így a középosztálybeli gyerekek bevonása a legtöbb segítő szervezetnél eddig valószínűleg ezért sem merült fel.
Egyre erősödő szegregáció
Vizsgálatok szerint Magyarországon a diákok elkülönítése társadalmi- gazdasági és az etnikai háttér alapján egyaránt erősödik, a szegregációs index – amely azt mutatja meg, hogy kisebbséghez és a többséghez tartozó tanulók közötti lehetséges kontaktusok hány százaléka hiúsul meg az iskolai elkülönülés következtében – 2018-ban elérte a 40%-ot.
Az első nyári tábort 2019-ben EU-s szolidaritási projektként szervezték meg, negyven 11 és 14 év közötti gyereket fogadtak Hollókőn. Tízen voltak felnőttek, sokuknak az elméleti tudás mellett többéves táboroztatási gyakorlata is volt. A mai is meglévő célokat már akkor világosan megfogalmazták:
- szeretnék pozitív irányba befolyásolni a csoportdinamikai folyamatokat,
- és fejleszteni a gyerekek pszicho-szociális képességeit, elsősorban az empátiájukat, illetve a pozitív önértékelésüket.
„Empátia növelésére a nagy mértékben jelenlévő romaellenes attitűdök miatt van például szüksége a többségi gyerekeknek, míg a szociális készségek fejlesztésével a hátrányos helyzetű gyerekek az általános boldoguláson kívül, a munkaerőpiacon is jobban helyt állhatnak majd. Nagy hangsúlyt helyezünk még a programokon a konfliktuskezelési módszerek tanítására is, azontúl, hogy szeretnénk egy támogató közösséget kovácsolni. Kutatások bizonyították, hogy
azok a hátrányos helyzetű gyerekek, akiknek vannak baráti kapcsolataik a saját buborékukon kívül, kisebb eséllyel hagyják ott idő előtt az iskolát.
Míg a nem hátrányos helyzetű gyerekek sokat tanulnak abból és kinyitja a világképüket, ha olyan gyerekekkel találkoznak, akik máshonnan jönnek” – fejti ki Bori.
Ilyen egy KacsaKő-tábor. Fotók: KacsaKő Egyesület (8 kép)
Az egyik eredmény: vagány középosztálybeliek
Ezek a törekvéseknek már vannak foganatjai. Mindenképp piros pont a koncepció mellett, hogy a náluk megfordult gyerekek kétharmada legalább két programjukon részt vett (63/42), és az elmúlt két hónap során is csatlakoztak hozzájuk még heten. Pont ők voltak azok, akik legutóbb megtapasztalhatták, hogy hogyan állnak a kacsakövesek az előítéletekhez.
„Egy klubeseményre mentünk vonattal, amikor
az egyik új gyerek mondott egy cigányozós viccet, mire fel a többiek rögtön rászóltak, hogy ilyet nem lehet mondani, meg hogy ez rasszista,
és elkezdték magyarázni neki a rasszizmust, és hogy annak milyen megnyilvánulási formái vannak. Ott ülni mellettük, és látni, hogy így együtt kiálltak a roma gyerekek mellett, az nagyon szép volt” – meséli Anita. „De összességében mióta elkezdtük a közös munkát mindegyikük sokkal szebben fogalmaz meg más típusú kritikát is, egyben a saját csoportműködésükre is jobban reflektálnak” – teszi hozzá.
És mit tanulnak nem a nevelőktől, hanem egymástól a gyerekek? „A középosztálybeli gyerekek egyértelműen a vagányságot. A hátrányos helyzetű gyerekek sokkal könnyebben fel merik vállalni magukat egyes szituációkban, jobban beleállnak a konfliktusokba, míg a középosztálybeli társaik alapesetben sokkal csöndesebbek és bátortalanabbak. A másik, hogy a hátrányos helyzetű gyerekekre otthon – gyakran muszájból – sokkal több felnőttes, felelősséggel járó feladat hárul (főznek, vigyáznak a kistestvéreikre), amely képességek a többségi gyerekeknek újak és amelyek megismerése segíti őket az önállósódásban, mert nekik az megy nehezebben.
A hátrányos helyzetű gyerekek pedig sok esetben alkalmazkodókészséget, szabálykövetést tanulnak a középosztálybeli gyerekektől. Azt látjuk, hogy a foglalkozások, táborok során egyre inkább fejlődik az egymás iránt nyújtott figyelmük, kezdik tudni meghallgatni egymást, és jobban nyitnak már más nézőpontok felé is.
Ezt a kölcsönhatást a KacsaKő név is jól tükrözi. Igaz csak véletlenül, a csapat nevét sebtében, az egyik alapító, Fanni adta, de később szépen megtalálták benne a metaforát is.
A kacsakövet is mikor eldobod, a víz elkezd gyűrűzni, a kis kavics hat a környezetére, ahogy ők is azt remélik, hogy a náluk megforduló gyerekek is elkezdenek hatni egymásra, de a szűken és tágan vett környezetükre is.
A rendbontás mértéke nem mindegy
A klubeseményeket és a tábort is különféle aktivitások köré építik (kenuzás, tánctanítás, asztalos workshop is volt már), de a fair play sport, annak is a kevéssé ismert vállfajai – például a kviddics vagy az ultimate frizbi – mindenképp dominálnak.
„Ebben a korban még nyitottabbak ezekre az új foglalkozásokra, az élményekre, lelkesebben próbálnak ki új dolgokat, pont azért is mert ilyenkor még keresgélik, hogy mit szeretnek és mit nem szeretnek csinálni” – mondja Bori, akinek éppenséggel a mesterszakos szakdolgozata is pont arról szólt, hogy a sportot hogyan lehet a gyerekeknél az előítéletek csökkentésére használni. Másrészt az újdonságokba csoport hovatartozástól függetlenül mindenki újoncként, azaz egyenlő esélyekkel vág bele.
De mennyire zajlik gördülékenyen a közös játék? „Az atletikusabb, sportosabb, nagyobb hangú gyerekeknek általában könnyebben megy, viszont azért játszunk speciális fair play szabályokkal, hogy különböző szerepkörökben mindenki tudjon sikerélményeket bezsebelni” – teszi hozzá az egyesület elnöke.
A hátrányos helyzetű gyerekeket tanodákon, gyermekotthonokon keresztül hívják meg, de jó kapcsolatot ápolnak a Pest megyei Bag és Dány települések romaszegregátumait felkaroló Bagázzsal és roma és nem roma fiatalok közti párbeszédet támogató Uccu Alapítvánnyal is. Középosztálybeli gyerekeket direkten nem keresnek. Ők, pontosabban a szüleik a Facebookon, ismerőseiken keresztül találnak rájuk (én is így találkoztam velük, és voltak a gyerekeim többször is kacsaköves programon).
Mindkét csoportból érkező gyerekeknél a nyitottságot és alkalmazkodóképességet figyelik, de olyan még nem volt, hogy valaki szeretett volna hozzájuk jönni, és ők elutasították volna. Viszont arra már volt példa, hogy valakit hazaküldtek a táborból. „Gyerekekről van szól, mindig van valamilyen rendbontás, de annak a mértéke nem mindegy.
Volt, aki többszöri rászólásra, nagyon sok beszélgetésre, resztoratív konfliktuskezelési technika (ez az, mikor a rendbontó és az „áldozat” moderált beszélgetés során megosztja egymással érzéseit és megélését, és közösen találják ki, hogy hogyan lehetne jóvá tenni a tettet) alkalmazása után sem változtatott a viselkedésén, folyamatosan átlépte a közösen meghatározott szabályokat, akkor a csoport érdeke az volt, hogy ő elhagyja a tábort.
„Ez érzelmileg eléggé nehéz pillanat volt nekünk, pláne a gyereknek, de ugyanakkor egyfajta biztonságérzetet is adott a többi gyereknek, hogy vannak következmények, nem lehet bármit megcsinálni” – idézi fel Bori az egyik kudarcként elkönyvelt tábori eseményt.
Egyébként az, hogy ki honnan jön, nem feltétlenül fedi a nehézségeit. Például
ugyanúgy előfordul, hogy jobb anyagi körülmények közül érkező gyereknek vannak szocializációs és egyéb gondjai;
míg a hátrányosabb helyzetű másik gyereknek nagyon támogató a családja, jól kommunikál, és neki a tábor sokkal inkább szól az izgalmas programokról, új kapcsolatokról.
A táborban kis csoportokban foglalkoznak a gyerekekkel, az első év nagy tanulsága az is volt, hogy 10 felnőtt 40 nem összeszokott, nehézségekkel küzdő gyerekkel kevés. Legutóbb már fele-fele volt a táboroztatók és táborozók aránya, 14 felnőttre és az 1-1 napra érkező extra segítőre jutott 32 gyerek. A csoportokat mesterségesen, nem barátságok szerint hozzák létre, figyelve arra, hogy egy csoportban különböző hátterű gyerekek legyenek. A csoportoknak a hét során egy közös projektet kell létrehozniuk, ami a többi táborozónak készül, és ezzel a közös céllal szépen megszületik köztük az együttműködés.
„A projekt készítése nagyon nagy összekovácsoló erővel bír” – mondja Anita. A KacsaKő szervező csapatának (most 8-10-en csinálják) ez az eredmény az egyik energiaboom, Anitának és Borinak, bár ők főállásban is civil szervezeteknél dolgoznak, pedig egyértelműen a KacsaKő a szívügye, egyre több órában foglalkoznak vele.
Az egyesület támogatásokból él, a táborozók adományai mellett – a táborok, programok továbbra is ingyenesek – pályázatokon elnyert összegekből tartják fenn magukat. Az éves költségvetésük eddig 2,5-3,5 millió között mozgott, 2022-ben egy új nemzetközi projekttel (Németországba is eljutottak már kacsaköves gyerekek) már 5,5 millió forint volt. „Az álmunk egy tanodaszerű rendszer létrehozása, azaz nagyon jó lenne egy saját hely a foglalkozásokra, mert most főleg szabadidős programokat szervezünk vagy másoktól bérlünk termeket. Egy stabil hellyel még többet tudnánk a gyerekekkel találkozni, ami pedig azt is elősegítené, hogy egy igazán összetartó közösség jöjjön létre.
Mert a célunk az is, hogy ezek a gyerekek, amikor felnőnek, akkor is számíthassanak egymásra, tudják egymást segíteni, támogatni”
– mondják eltökélten és egyben vidáman a kacsakövesek.
