A járvány második hullámának küszöbén állva minden országban kialakult egy nyilvánvaló ellentmondás: ez nálunk úgy néz ki, hogy magyar ember ne menjen külföldre, de a külföldi jöjjön be nyugodtan, hogy egy kicsit nálunk is költsön. De hogyan lehet feloldani ezt az ellentmondást? Vendégszerzőnk a 2008-as és a 2012-es olimpiákat segítségül hívva magyarázza el a kialakult dilemmát.
Amikor 2008-ban Richard H. Thaler és Cass R. Sunstein megjelentették Nudge című közös könyvüket, még nem sejtették, hogy pár év múlva elméletük milyen sokféle gyakorlati megvalósításnak lesz majd alapja. Azt pedig valószínűleg legmerészebb álmaikban sem gondolták, hogy 12 év múlva a fejlett országok nagyrésze egymással versengve fogja megpróbálni minél tökéletesebben adaptálni ezt a módszert a lakosság viselkedésének befolyásolására egy világjárvány miatt.
Akinek nem mond semmit a szerzőpáros Nudge című munkája, annak legjobban a 2008-as pekingi és a 2012-es londoni olimpiai játékok szervezési kérdésein keresztül lehet bemutatni ezt az egészet. A jelenlegi politikai döntéshozók dilemmájának ismertetése is ezzel az analógiával lesz a legérthetőbb.
