Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Coach-vita: csak nehogy coachnak menjél! Miért is ne?

Szilágyi Judit cikkéhez fűznék véleményt coach szempontból, más szemszögből.

Szilágyi Judit azt írta, hogy a „kusza” világ következtében sok lett a coach itthon. (Persze nemcsak itt, hanem az egész világban.) Ez így igaz, de csak azért lehet ennyi, mert igény van rá. A nagycsaládok széthullottak, és a vezetői lét is egyre magányosabb a versengő világban. Sok ember él egyedül és a coach lehet az a partner, aki támogat, tükröt tart, hogy lássam önmagam és nehéz időkben tovább lendít. Sok a bizonytalanság körülöttünk az élet minden területen.

Ez szüli az igényt a velünk gondolkodó társra. Ez a coach.

Sok szakmánál, sok szolgáltatásnál fordul vagy fordulhat elő, hogy elégedetlen a megrendelő vagy az ügyfél. Hogy a coaching szolgáltatás esetében mostanság ez többet fordul elő? – ez tulajdonítható a szakma népszerűségének, az újdonságából adódó reflektorfényben történő működésének. Azt olvasom, hogy ez a coachok hibája lenne vagy pontosabban szakmai hiányosságuknak köszönhető. Még ebben is sok igazság lehet, de azt is vallom, hogy az ügyfelek is ludasak ebben. Hibáznak a coachok, amikor nem mondják el ügyfeleiknek pontosan, hogy mi is az a coaching és hibázik az ügyfél, amikor nem kérdezi. Hibázik a coach, amikor nem áll fel, ha és amikor az ügyfél nem teszi oda magát a coaching során – én az ilyen coachokat nevezem megélhetési coachoknak, akik akkor is az ügyfél mellett maradnak, amikor nem történik fejlődés, mivel nem dolgozik az ügyfél az általa kívánt változásért -, és hibázik az ügyfél, amikor nem néz utána annak, hogy milyen coachcsal kíván együttdolgozni egy coaching megbízás keretében.

Csak coach ne légy! – szólt a cikkben az a gondolat, amit vitatnék.

Coachiskolát vezetek, nemzetközi szinten akkreditált képzést nyújtunk, évente kettő csoportot tudunk indítani hazai és nemzetközi coachképző szakemberek bevonásával – most indult a hetedik évfolyam -, ebből kifolyólag pontosan ismerem a résztvevők oldaláról azt a színes a képet, ami a coaching felé vonzza őket.

Igen vannak, akik főállású coachok akarnak lenni, de ma már egyre kevesebben. Több szempont vezérli őket ebben az elhatározásukban, legtöbbször nem a pénz van az első helyen, ami pont a sok fókának köszönhetően lefelé szálló ágban van amúgy is.

Nem feladatom lebeszélni senkit, hisz felelős egyének, akik tudják mit akarnak.

A coachingnak az egyik fő tanítása a felelősségvállalás és – ha világos információt kap a képzésre jelentkező és megérti, hogy mit kell tennie azért, hogy jó coach és sikeres coach legyen -, akkor onnét már az ő döntése. A képzéseken túl a nemzetközi minősítés, a marketing és közösségi média ismerete és használata, a segítő emberi hozzáállás és sokrétű élettapasztalat is kell ahhoz, hogy eredményesen tudjon működni a mai világban egy coach. Viszont azt tapasztalom, hogy egyre többen jönnek coachképzésre olyanok, akik a coach készségeket „magán” alkalmazásra tanulják, azaz saját magukat fejlesztik abból a célból, hogy a munkahelyükön vagy a családban jobb emberi kapcsolatokat tudjanak építeni.

Egyre több vezetőt is ezzel a céllal küldenek el coach képzésre. A magán érdeklődők széles körénél azt látom, hogy az önfejlesztés ma már sokkal magasabb szinten jár, mint akár pár évvel ezelőtt. Tehát a coachképzésen való részvétel nem egyenlő azzal, hogy coach akarok lenni. Pont azért, mivel ennyire gazdag a coachképzésen nyert tudás felhasználási tere, ezért nem a bemeneteli oldal számít, hogy ki honnan jön (Judit szerint nem mérik fel a jelentkezők alkalmasságát – ez így van, de szerintem nem is kell) hanem az, hogy milyen tudással távozik az illető. Itt elengedhetetlen és megengedhetetlen, hogy egy minimum 60 órát képzett coachban ne legyen meg az a mélységű és minőségű coachtudás és etikai szemlélet, ami a szakma mára már lefektetett nemzetközi coachkompetenciáit jelenti. Nálunk ez a szempont és tudom, hogy nem vagyok ezzel egyedül a coachiskolák között. Részemről tudom garantálni, hogy a Nemzetközi Coach Szövetség (ICF) által meghatározott tudással végeznek a coachok. És ezen a ponton fontos a nemzetközi szakmai szövetségekbe és tudásáramlásba való bekapcsolódás és egyáltalán nem lefitymálandó, hanem inkább követendő professzionális coachok számára, míg ügyfelek részéről egyre inkább elvárásként jelenik és jelenhet meg még inkább a jövőben.

„Mit tehetek business coaching ügyfélként?” – tette fel a kérdést Judit. Több egyetértő pont mellett el kell, hogy mondjam, mi az, amiben ellentétes a véleményem vele. 

  1. Az üzlet és kontextus ismerete a tanácsadónál követelmény – és nem a coachnál. A coachnál előnynek számít, ha más területről jön, mert így egyfelől friss szemmel tud kérdezni és őszinte érdeklődést mutatni, másfelől véletlenül sem próbál meg tanácsot adni, hisz nem rendelkezik szakmai tudással, így maximálisan az ügyfél megoldásait tudja majd előcsalogatni és támogatni. Coachként hiszünk abban, hogy az ügyfél rendelkezik a kellő tudással. Ha mégsem akkor tanácsadóhoz kell fordulnia és nem coachhoz.
  2. Igen, egyetértek kérj referenciát és ajánlást! Itt csak az lehet a bökkenő, hogy az ügyfeleink nevét bizalmasan kell kezelnünk és engedélyük nélkül nem beszélhetünk róluk. De a kérdés jogos és fel kell tenni, hogy milyen elmondható referenciával rendelkezik a coach.
  3. Keresd a főállású coachot és ne kerüld! (Pont az ellenkezőjét vallom annak, amit Szilágyi Judit írt.) Mert a főállású coach biztos rendelkezik megfelelő referenciákkal, coacholt óraszámmal, sok képzéssel és nemcsak olyannal, ami a háta mögött van, hanem olyannal is, amiben most benne van. Kérj nemzetközi minősítést a coachoktól!
  4. Coachszemléletű tanácsadás nincs. A coachszemléletű működés és a tanácsadás az két különböző műfaj. A coach hiszi, hogy az ügyfélben megvan a tudás és azt szeretné kihozni, míg a tanácsadó a saját területén több tudással rendelkezik, mint az ügyfél és azt akarja átadni.
  5. Igen a coaching nem olcsó és meg kell, hogy érje az ügyfélnek, de ha nincs fejlődés a coaching során az nem biztos, hogy a coach hibája. Ha nincsen előrelépés az ügyfél céljai mentén, akkor a coachnak kutya kötelessége ezt őszintén kitenni az asztalra, erről nyíltan beszélgetni és, ha az ügyfél nem változtat, azaz nem tesz több munkát a coachingba, akkor felállni. Nem szabad csak a pénzért benne maradni a folyamatban. Ez okoz igazi károkat a coachszakmának. Egyetértek, hogy még nem végzett coachok kerüljék az ügyfelet és az ügyfél is őket.
  6. A világ gyorsan változik és nem szabad azt gondolnunk, hogy ma már mindent tudunk és semmi új dolog nem jöhet. Mi van, ha jön? Mindig csípőből utasítsuk el? Nem tudom. Én a nyitottság, de egyben az óvatosság híve is vagyok és javaslom, hogy mindenki személyisége szerint próbálkozzon, ha úgy gondolja.
  7. Egyetértek: merj váltani, másik coachot keresni, vagy tanácsadót, ha tudásbeli hiányosságaid vannak.
  8. „Ne ítélj egy tapasztalat alapján! Lehet, hogy csak rosszul választottál! Ne add fel, míg meg nem tapasztaltad a coaching valódi erejét!”

Szívemből szólt Szilágyi Judit záró ajánlása.

Végezetül, kérem szépen a coachingot és a tanácsadást nem összekeverni. Kettő külön műfaj. Amíg ez nem tiszta, addig téves elvárások alakulhatnak ki a coach munkájával kapcsolatban. A cél, hogy az ügyfél vállaljon felelősséget a saját céljai mentén meghatározott fejlődéséért és változásért. Ha ez világos, akkor biztos kevesebb elégedetlen ügyfél lesz.

És én tudom, hogy cikkeinknek ez a közös célja.

 

Ábri Judit MA, PCC

executive coach, vezetőfejlesztő, a Coaching Határok Nélkül (CHN) alapítója és vezetője, a CHN Nemzetközi Coach Iskola igazgatója.

A vendégszerzők külsős szakértők, nem a Forbes szerkesztőségének tajgai, véleményük nem feltétlen tükrözi a Forbesét.

 

 

 

"Az üzlet üzleti része sosem érdekelt igazán"

Hugh Hefner, a Playboy magazin alapítója