Kedélyes hipszter, nonkonform elegancia, digitális ügyfélélmény igazgató, kedvtelési hr-es. Közösségi hálózatépítők és financiális technológusok sztoriai. A Debreceni Statup Hét – első nap, összefoglaló.
A tegnapi beharangozó után ma elkezdődött a programsorozat. Elsőként egy kísérőrendezvényre került sor, a Team Academy Debrecen szervezésében, az első blikkre sokatmondó, de legalább ennyire rejtélyes Közösségalapú helyi gazdaságfejlesztés az egyén nézőpontjából címmel. A Debreceni Egyetem (DE) Gazdaságtudományi Kara Vállalkozásfejlesztési Tanszéke adott teret annak (finn kezdeményezésre és mintára, a nemzetközi hálózat tagjaként), hogy a Team Academy-k helyi szervezete új utakat keressen a vállalkozóvá válás oktatásában. A lényeg, hogy a hallgatók csapatban váljanak felkészült vállakozóvá, a “teret adó tanulás” (önmagukat is ismerjék meg, kinek mire van képessége igazán, védett környezetben, egymás közt elemezzék a hibáikat, fogyatékosságaikat) metodikáját használják fel a csak az ismereteket mechanikusan átadó “terelő tanulás” helyett, és mindezt már megkapják az egyetemtől, ne a kapitalista dzsungelharcban szerezzék első tapasztalataikat. (Nota bene, Magyarországon nincs is BSC szinten vállalkozásfejlesztési szak, ők is posztgraduális képzésként fogják folytatni jövőre, de legalább izgalmasan, mint egy coworking iroda, lévén, hogy bármilyen BSC-vel jöhetnek majd a tanulók, így jó eséllyel lesz a csoportokban mérnök, marketinges, közgázos stb.) Lelke és spiritus rectora a szitunak (és még sok más helyi önszerveződő projektnek, úgyis mint az emlegetett Debrecen HUB, TedxDebrecen, !gen, Debreceni Coach Klub) Katonáné Dr Kovács Judit, a tanszék adjunktusa és a teamcoach az oktatásban ötlet coach-a.
Víziójukba illően két vendéget hívtak meg. Az első előadó a kedélyes hipszter és nyíregyházi illetőségű Vágvölgyi Gusztáv Pabló szervezetfejlesztő, tréner, facilitátor és coach.
Alapból közösségi vállalkozó: az üzleti szolgáltatásokat nyújtó Inspi-Ráció Egyesület stratégiai vezetője és a kárpáti borzaska nevű őshonos magyar szarvasmarha túlélését szolgáló Polyán Egyesület frontembere (a szervezet a mikóházi Rudi gazda gazdaságát menedzseli a fenti célok okán). Mindkét szerveződés – és ez Pabló fő mondanivalója, üzenete és hitvallása -, a létrehozható jobb társadalom és hatékonyabb kapitalizmus elve alapján cselekszik. Számára a közösségi vállalkozás, a minél magasabb közösségi érték nem csak a nonprofit szektor jellemzője. Összeegyeztethetőnek, noch dazu, hatékonyságnövelőnek tartja, ha egy cég egyszerre tud lenni rendesen profitorientált és társadalmilag elkötelezetten értékalapú. Az “üzletben nincs barátság” lózungját hülyeségnek tartja, a még őszintébb és még bizalmibb kapcsolat a munkatársak között igenis összefér a vállalkozói szemlélettel és a jó közösség felszabadító motivációs erejével. Húsz, leginkább a társadalomból némileg kivonuló közösségi vállalkozásra kiterjedő, mélyinterjú és storytelling alapú kutatásukból a legfőbb tanulság az, hogy ezek a vállaltan spontán projektek akkor működtek jól, ha el tudták fogadni a résztvevők a különböző kulturális és szocializációs helyzeteket, ha a különbözőségből erőforrást tudtak teremteni (toleranciával, elfogadással, mindenkit a helyiértékén való kezelésével), ha a felelősségvállalás mértéke egyénre szabott, ha a menedzserszemléletű szisztéma működőképes tudott maradni, ha a természetes vezetői struktúra duálissá (“mint a lovaknál, operatív és stratégiai szerepekre osztva”) tudott szétválni.
Sági György régi ismerős, tizennyolc éve hagyta el Debrecent, lett hírneves tréner és szervezetelemző- és fejlesztő szakember (saját startupot is visz Bondweawer néven, tkp egy egyszerűen használható – bár nagyvállalatoknak kifejlesztett -, az emberek kooperatív viselkedését, az együttműködés interakcióit mérő, elemző diagnosztikai szoftver. “Olyan, mint egy otthoni vérnyomásmérő”- mondja).
A baloldali eszköz volt az utolsó, amit egy ember egyedül készített. A jobboldalihoz már több ezer homo sapiens kooperációja kell.
Nem mindennapi jelenség (úgy látszik ebben a szakmában ez munkaköri leírás), különc eleganciája semmiképp nem business form konvencionalitás. Elképesztő lazasággal, szellemességgel és műveltséggel beszél, nyugodtan, ugyanakkor valahol mégis lázas szuggesztivitással. Interaktív és elgondolkodtató feladatokkal veszi rá az amúgy sajnálatosan szűk – az egyetemi órát mellesleg jóváírhatóvá tévő rendezvényen jelen lévő -, alig tizenöt fős hallgatóságot, hogy megértsék az ilyetén mondatokat: “minden viselkedés bölcs, de legfőképp emberi”. Avagy hogy tisztázni kell, hogy ki hogy gondolkozik, tolerálni, hogy a másik ember bizony más: merthogy “mindig ketten vagyunk egymástól különbözőek.”
Ez a titka ugyanis a kooperációnak abban a korban, ahol olyan mértékű komplexitás, amit nettó emberi elmével nehéz átlátni. Amikor egy tipikus nagyvállalati munkaerő naponta több száz emailt kap, a koordináció válik a helyzet kulcsává, a közösség közös cselekvésének a mértéke társadalmi tőkévé. És ez a lényeg: a szervezet, a struktúra milyensége, hogy ne váljon az azonos anyagú, de más elrendezésű gyémántból egyszerű grafit. Megmért evidenciaként említi, hogy egy közösség hatékonysága ötven százalékban kizárólag a struktúrákon múlik és a másik ötven csak az összes egyéb, edukációtól kompetencián át az IQ-ig. Elhangzik még Fukuyama hármas szabálya a szervezetekről (rugalmasabban, innovatívabban, hatékonyabban), rengeteg természeti, ipari és történelmi példa az Airbus 380 kudarcától a Medicieken keresztül a menekülő gnúkon át a Mars-szonda lezuhanásán túl a foci-taktikákig, mind ugyanazt erősítve: a lényeg a struktúrában van elrejtve. Ami akkor a legütősebb, ha a modularitás, az elkülönült, de együttműködő feladatcsoportok közepes szinten vannak átfedésben, nem is túl szeparáltan, de nem is őskaotikus módon egymásra települve.
A kerekasztal obligát mondata a beszélgetés lényegéről: “engem is ez a struktúra dolog fogott meg”
Mindig ketten vagyunk egymástól különbözőek.
Új helyszín, új téma, az egyik legrégebbi helyi önszerveződés, a Debtech Meetup rendezvénye.
A nemrég felújított közösségi tér, az esti fényben leginkább szürreális egykori víztorony belsejében pénzügyi innovációkról hallgatunk két előadót, egy banki résztvevőt és a hagyományos struktúrákat feszegető fintech (a banki modelleket forradalmian újraalkotó technocégek, akik szerint a tradicionális pénzintézet már nem más csak egy díszes épület) szereplő beszédét ugyanarról, kétoldalról, de majdnem ugyanúgy. Töviskés Imre szellemdús moderációját jelentősen számottevőbb létszám, negyven-ötven résztvevő – az ajtóban is állnak – hallgatja, jól érzékelhetően a banki szektorból, öltönyösen és kiskosztümösen, és az iskolapadból, farmeresen, pulóveresen.
Kovács Larissza, kedvesen atipikus hölgy a központból, rendhagyó titulussal (Digitális Ügyfélélmény Igazgató, MKB) és rendhagyó gondolatokkal: “bankba menni még mindig olyan, mintha fogorvoshoz kéne menni”.
A megszokott modell szerinti szektoriális viselkedés kockázatkerülő, rugalmatlan, lassú reagálású, ezzel szemben a fintechek pont ellenkezőleg, és ráadásul adatelemzésben és ügyfélélményben is rávernek a bankokra. Az MKB próbálkozik, ahogy kell: alaprendszert vált, digitalizálja a folyamatokat, applikációkat fejleszt, portált cserél, bigdata alapon elemez. De nem akar IT-cég lenni, saját maga mindent fejleszteni, felvásárolni startupokat, inkább partnerségre törekszik az innovatív forradalmárokkal, fejlesztő-homokozót (sandboxokat) kreál, fintech akadémiát és versenyt (ötletekkel lehet pályázni december 1-ig!) szervez, mentorálást vállal, inkubátort biztosít. A kényszer ugyanis kettős: “a bankszektor nem fog tudni hagyományosan működni, de a fintechek sem tudnak majd megnőni nélkülünk”. Érteni véljük és kedveljük a szándékot, de azzal volt egy kis gondunk, hogy ez talán mégsem egy belső vállalati mítingnek indult és talán nem mindenki volt a hallgatóságból vezető banki pénzügyi elemző. Iszonyatos rövidítések és kifejezések (ESB, BPR, self-service BI, costumer journey mapping ésatöbbi brrr) között bolyongani nem sokkal jobb, mint egy André Breton verset olvasni a szürrealista korszakából.
Nos, hallgattassék meg a másik fél is, egy rejtőzödő magyar protostartup- és fintech, egy túlélő dinoszaurusz, a dotkom-balhé krétakorában született Loxon.
2000-ben, az akkor, a pesti Közgázon végzett, 25 éves Farkas Kristóf kb. úgy alakított céget, mint ahogy Rejtő Szőke Ciklonjának Mr. Eddy Racingje feltaláló lett: “motorkerékpárra kell szerelni, és milliókat jövedelmez. A találmánynak már csak a lényege hiányzik”. Egyszóval nem akart alkalmazott lenni bármi áron. Egyetem alatti munkahelyének, a Raffeisennek kezdtek el, a technológiai paradigmaváltást (böngésző alapú rendszerek, az akkor szupermodern Java) kisebb banki szoftvereket fejleszteni, először meglepődtek, hogy saját bevételük is van, aztán kinőtték a magyar piacot. 2003-ban indult a nemzetközi terjeszkedés, a ma már CEO Erni Tamás “felszállt egy repülőre, és azóta is ott van. Gyakorlatilag mindennap felszáll egy repülőre”. A siker legfontosabb összetevői ugyanis a jól kiválasztott emberek (“az első kérdés mindig az volt, okosabb-e nálam. Ha igen, jöhetett”), a stratégia (“mi legyünk a hitelezés, a hitelkockázat-kezelés legjobb szoftveres beszállítói, erre kell koncentrálni”), és a sales (“jó termék kell, de jól is kell eladni”). Jött hát a két nagy ugrás, először a Közel-Kelet, majd Oroszország (egyik sem egyszerű piac). Mára több, mint hatvan (nagy)banki ügyféllel, a magyar, a közép-európai, közel-keleti, orosz, távol-keleti piacok 25 országából (simán felsorolja Kristóf: “én megtanultam fejből, a kollégák meg utazzanak oda”), hat irodával (Bp, Bukarest, Dubai, Szaúd-Arábia, Moszkva és legújabban Debrecen – 10 fővel, húsz millióért felújítva, új generációs termékek fejlesztésére optimalizálva), 170 alkalmazottal évente két és fél milliárdot termelnek (de ha tartják az eddigi tempót, három évente duplázni, sic itur ad astra). Az új fintech cégek nem elsősorban konkurenciát, inkább újabb vevőkört jelentenek, a a hagyományos bankokat a fejlett technikával pedig inkább védik az újaktól, mint hogy versengjenek velük.. Kristóf a kérdésektől sem jön zavarba. Ami arról szól, hogy voltak-e kudarcok, először hosszan hallgat és csak annyit jegyez meg visszafogottan: “ebben a szakmában és ezeken a piacokon nagyon ütésállónak kell lenni”. A farmeres, szerényen laza alapító – aki mindenkinek ad névjegyet, mobilszámmal -, mivel a legjobbnak tartott gárdát alakította ki, ma már nem is a legfőbb főnök, élvezi, hogy azt csinálhatja, amit legjobban szeret: embereket kiválasztani. Így ő a vezető HR-es.
Hát, kb ennyi mára, tök jó nap volt. Kötelező kritikai megjegyzésként annyit tudnék előadni, hogy ahhoz képest, hogy négy nagyon modern, nagyon mai gondolkozású embert hallgathattam meg, feltűnő volt, hogy mindahányasn simán Powerpointot használtak, úgy és annak a minőségében (na jó, legalább effektek nem voltak), mintha (az amúgy ugye zseniális, és startup és még magyar is) Prezi még nem tört volna át rendesen.
