A
sikersztorik
útra kelnek!

M
 
Főtámogatónk:
Mi is az a Roadshow?

Idén tavasszal a Mercedes-Benzzel karöltve újra útra kelünk és vidékre szállítjuk a címlapos sikersztorikat. Feltérképezzük a régiók üzleti közegét. Olyan helyi vállalatvezetőket hívunk meg, akik kicsiben kezdték és világhírűvé nőttek.

Előadók

Halácsy Péter



A Prezi és három alapítója ma már a magyar startup-sikertörténelem alapvetése. Az alapító hármasból Halácsy Péter a CTO, vagyis a technológiai vezető, a fejlesztő csapat feje. Ő az, aki elsőként kiköltözött egy időre San Franciscoba, és magába szívta a Szlícium-völgy inspiráló levegőjét. Az utóbbi időben a Prezi mellett arról ismert, hogy saját iskolát és óvodát alapított. Halácsy Péter szerint az a cél, hogy 2040-re a mostani gyerekek boldog felnőttek legyenek, és olyan készségeket kapjanak, melyekkel jól boldogulhatnak majd az addigra szerinte teljesen megváltozó világban.

Gazsi Attila



Befutott hr-vállalkozóként vette át Veszprém top éttermét, a Chiantit, most már csárdája is van Balatonfüreden, és országos delikátbolt-hálózatot tervez. De miért ad minden vezetőjének tulajdonrészt? Erről is beszélgettünk. 

Jentetics Kinga



Egyetemi szakdolgozata az e-könyvek terjesztéséről szólt, ebből csinált céget. Harmincévesen már a PublishDrive Kft. alapítója és ügyvezetője.

Berkes György



Bicikliboltosból lett biciligyáros: Berkes György egyedüli vásárlóóként érdeklődött az 1996-ban csődbement biciklis vállalkozás iránt. Így lett övé a Gepida név és a bedőlt vállalkozás gyártósora. Mára egyértelműen kiemelkedett a mezőnyből, magasan jegyzik a világ e-bike-gyártói között. Persze messze nem a Gepida név hozta meg önmagában a sikert, több mint 25 év alatt többször is sorsfordító döntéseket kellett hoznia, de több kisebb-nagyobb kudarc mellett a legfontosabb pillanatokban jól látta előre a következő pár év trendjeit.    

Borbély Alexandra.



Az idén Oscar-díjra jelölt magyar film főszereplője, tavaly Berlinben elnyerte az Európai Filmakadémia legjobb európai színésznőnek járó díját. Idén pedig az egyik legnagyobb magyar kitüntetést, amit színésznő megkaphat, a Jászai Mari-díjat.

Mészáros Tamás



A Cerbona története a rendszerváltáskor indult Magyarországon, a Baltikum után, most nyugat felé is terjeszkednének.

Fluor Tomi

Karácson Tamás, művésznevén Fluor Tomi, 2010-ben Mizu című slégerével lett országosan ismert. 2005 óta zenél, jelenleg a Wellhello nevű együttesben aktív.

Dr. Renner Tamás



Az 1991 óta működő családi vállalkozás kedetben gumi-autóalkatrészek előállításával foglalkozott, mára 220 főt foglalkoztatnak, és kétmilliárd forint fölötti éves árbevételük van. Renner Tamás tavaly az év agrárembere-díjat is megkapta.

Bárány László



Multiknak Magyarországról - A Mc Donald's hazai beszállítója. Az élelmiszeripari dinasztia tulajdonosai az ország hatodik legvagyonosabb emberei A Master-Good családi vállakozás már az ötödik generáció nevelkedik, felmenői a Széchenyiek baromfitermelői voltak. Ma - több multi között -  a McDonalds-egyik főbeszállítója, nemcsak itthon, Európában is.
Összes előadó

Veszprém - 2018.05.03.

Betekints Wellness és Konferencia Hotel (8200 Veszprém, Veszprémvölgyi u. 4.)

16.30-17.00

Regisztráció

17.00-17.30

Címlapsztori

Országos iskolahálózatot épít a Prezi társalapítója
  • Halácsy Péter, társalapító, Prezi, Budapest School
  • Halácsy Péter



    A Prezi és három alapítója ma már a magyar startup-sikertörténelem alapvetése. Az alapító hármasból Halácsy Péter a CTO, vagyis a technológiai vezető, a fejlesztő csapat feje. Ő az, aki elsőként kiköltözött egy időre San Franciscoba, és magába szívta a Szlícium-völgy inspiráló levegőjét. Az utóbbi időben a Prezi mellett arról ismert, hogy saját iskolát és óvodát alapított. Halácsy Péter szerint az a cél, hogy 2040-re a mostani gyerekek boldog felnőttek legyenek, és olyan készségeket kapjanak, melyekkel jól boldogulhatnak majd az addigra szerinte teljesen megváltozó világban.
17.30-17.50

Gazdasági elemzés

Mi vár ránk 2018-ban?

Gazdasági elemzés a Raiffeisen Bank vezető elemzőjével, Török Zoltánnal.

17.50-18.05

Kávészünet


18.05-18.15

Bemutatkozik: Staffino

18.15-18.45

Régiós

Üzleti vállalkozás, vagy gasztro misszió?
  • Gazsi Attila, tulajdonos, Chianti étterem
  • Gazsi Attila



    Befutott hr-vállalkozóként vette át Veszprém top éttermét, a Chiantit, most már csárdája is van Balatonfüreden, és országos delikátbolt-hálózatot tervez. De miért ad minden vezetőjének tulajdonrészt? Erről is beszélgettünk. 
18.45-19.15

30/30

Az e-könyv forradalmára, az Apple kiemelt partnere.
  • Jentetics Kinga, alapító, ügyvezető, PublishDrive Kft.
  • Jentetics Kinga



    Egyetemi szakdolgozata az e-könyvek terjesztéséről szólt, ebből csinált céget. Harmincévesen már a PublishDrive Kft. alapítója és ügyvezetője.
19.15-21.00

Vacsora és borkóstoló

Székesfehérvár - 2018.05.08.

Hotel Magyar Király**** (8000, Székesfehérvár, Fő utca 20.)

18.05-18.15

Bemutatkozik: Staffino

16.30-17.00

Regisztráció

17.00-17.30

Címlapsztori

Nulláról indult, beérte a bolyt. Vett egy márkát és felfuttatta.
  • Berkes György, Gepida - ügyvezető igazgató
  • Berkes György



    Bicikliboltosból lett biciligyáros: Berkes György egyedüli vásárlóóként érdeklődött az 1996-ban csődbement biciklis vállalkozás iránt. Így lett övé a Gepida név és a bedőlt vállalkozás gyártósora. Mára egyértelműen kiemelkedett a mezőnyből, magasan jegyzik a világ e-bike-gyártói között. Persze messze nem a Gepida név hozta meg önmagában a sikert, több mint 25 év alatt többször is sorsfordító döntéseket kellett hoznia, de több kisebb-nagyobb kudarc mellett a legfontosabb pillanatokban jól látta előre a következő pár év trendjeit.    
17.30-17.50

Gazdasági elemzés

Mi vár ránk 2018-ban?

Gazdasági elemzés a Raiffeisen Bank vezető elemzőjével, Török Zoltánnal.

17.50-18.05

Kávészünet


18.15-18.35

Régiós

A magyar müzliszelet
  • Mészáros Tamás, ügyvezető igazgató, Cerbona
  • Mészáros Tamás



    A Cerbona története a rendszerváltáskor indult Magyarországon, a Baltikum után, most nyugat felé is terjeszkednének.
18.35-19.00

30/30

Könyvekből tanulta, milyen a jó üzletember
  • Fluor Tomi, énekes
  • Fluor Tomi

    Karácson Tamás, művésznevén Fluor Tomi, 2010-ben Mizu című slégerével lett országosan ismert. 2005 óta zenél, jelenleg a Wellhello nevű együttesben aktív.
19.15-21.00

Vacsora és borkósoltó

Kecskemét - 2018.05.10.

Mercedes-Benz Gyár (6000, Kecskemét, Mercedes út 1.)

15.00-15.30

Regisztráció

15.30-16.45

Mercedes-Benz Gyárlátogatás

17.00-17.30

Címlapsztori

A magyar baromfi-dinasztia feje
  • Bárány László, tulajdonos, Master Good Kft.
  • Bárány László



    Multiknak Magyarországról - A Mc Donald's hazai beszállítója. Az élelmiszeripari dinasztia tulajdonosai az ország hatodik legvagyonosabb emberei A Master-Good családi vállakozás már az ötödik generáció nevelkedik, felmenői a Széchenyiek baromfitermelői voltak. Ma - több multi között -  a McDonalds-egyik főbeszállítója, nemcsak itthon, Európában is.
17.30-17.50

Mi vár ránk 2018-ban?

Gazdasági elemzés a Raiffeisen Bank vezető elemzőjével, Török Zoltánnal.
17.50-18.05

Kávészünet


18.05-18.15

Bemutatkozik: Staffino

18.15-18.35

Régiós

Túl van az első gyakorlati próbákon a magyar fejlesztésű Renner traktor
  • Dr. Renner Tamás, tulajdonos, Renner Bt.
  • Dr. Renner Tamás



    Az 1991 óta működő családi vállalkozás kedetben gumi-autóalkatrészek előállításával foglalkozott, mára 220 főt foglalkoztatnak, és kétmilliárd forint fölötti éves árbevételük van. Renner Tamás tavaly az év agrárembere-díjat is megkapta.
18.35-19.00

30/30

19.00-21.00

Vacsora

További támogatónk


Nézd meg az esemény képeit!

Kattints a gombra a képek megtekintéséhez.



Képek megtekintése
Google+