Túl sokat foglalkozunk a másikkal, kezdjünk el foglalkozni egymással. Megjelent a Forbes márciusi száma. A főszerkesztő beköszön.
Mindig úgy gondoltam, hogy a fantázia nagyon fontos része az újságírásnak. Amikor az alanyaimmal beszéltem, elképzeltem, amit meséltek, belezoomoltam, és néha olyan részletekre akadtam, amik jó kérdésekhez, de még jobb sztorikhoz vezettek el. A Forbesnál az indulás óta fontos szempont, hogy átélhetően mondjunk el sztorikat. Ha a mi fantáziánk nem mozdul meg, a tiétek sem fog.
Ami nekem munkaeszköz, sok vállalkozónak az első lépés. Elképzelik, hogy. Sőt, ez a nulladik lépés. Bele sem gondolunk, de ahhoz, hogy valaki a semmiből valamit létrehozzon, bizony komoly képzelőerő kell. Herendi Gábor édesapjának rendelőjében sok ilyen ember megfordult, nem csoda, hogy a későbbi sikerfilmest elragadta a mozi világa. A képzelőerő fontos, de előbb-utóbb a valósággal is számolni kell.
A Vertigo Média alapítói is elképzeltek egy történetet maguknak, de amikor a valóság közbeszólt, volt bátorságuk – és intelligenciájuk – változtatni. (Ha valamit, hát ezt nagyon élvezem a munkánkban: hányszor, de hányszor láttam a Vertigo logóját a mozikban, most végre mögé nézünk, és micsoda sztorit találunk ott!) Jancsó Dávid is számot vet a valósággal, nem látja magát Oscar-díjasként. A brutalista vágója is sokat hozott otthonról, de G. Tóth Ilda portréjából kiderül, mi Jancsó és Jancsó között a különbség.
A lapzártában Vaszkó Iván is azt meséli, beszélgetésük közben maga elé képzelte Herendi gyerekkorát. Portréinterjújából és a Vertigo sztorijából kirajzolódik előttünk a mai magyar filmes piac – és annak valósága is: hogy a Futni mentem rekordja nem feltétlen garancia a további sikerekre, még kevésbé arra, hogy piaci alapon folytatása szülessen.
A Simon’s Burger alapítói is elképzelték, hogy lesz majd egyszer egy burgerezőjük Amerikában. Most leültek Kis Judittal, és itt is a Forbes-cikk: Manhattanben lesz hamburgerezőnk! Egyszerűen imádom.
Nemcsak Amerika miatt igazi Forbes-sztori, hanem az íve és a valóban őrültségnek hangzó álom miatt is.
Olyan üzlet ez, ami ha hosszabb távon esetleg mégsem jönne össze, már akkor is megérte. Az életünkre nem számolunk EBITDA-t.
A politikusok képzelőerejéről van bőven tapasztalatunk. Javier Milei elképzelt egy Argentínát, ami végre kilép egy száz éve lefele tartó spirálból. Interjújában sok a tanulságos mondat, még ha stílusa faragatlan is.
Fantázia nélkül sok alapfogalmunk nem létezne. Például olyan, politikailag erősen terhelt fogalmaink sem, mint a nemzet. A nemzet egy elképzelt közösség. Rajtunk áll, hogy mit látunk bele, elhisszük-e, hogy minden második tagja a vesztünkre tör.
Áruló lenne a postás, a nővér vagy a szomszéd? Ők is ennek a közösségnek a részei – a fantáziának előbb-utóbb találkoznia kell a valósággal. Túl sokat foglalkozunk a másikkal, kezdjünk el foglalkozni egymással! Például úgy, hogy belenézünk, hogyan lesznek az elképzelt képekből valódi teljesítmények.
