Dés László büszke és boldog, hogy a tizenévesek a pedagógusokért szervezett tüntetéseken elővették a Mi vagyunk a Grund című, Geszti Péterrel közösen szerzett dalát, teljesen maguktól. De azért megjegyzi, hogy a legtöbben vele kapcsolatban mindig csak a jéghegy csúcsát látják, azt, hogy sikeres musicaleket, filmzenéket, dalokat írt. Pedig közben 1974 óta nem tért le a dzsesszpályáról, ma is van dzsesszzenekara. Portré a decemberi Forbesban.
Öreg, rozoga zongora árválkodott a Vizafogó utca egykori csónakházában kialakított katonazenekari próbaterem egyik sarkában. Egy-két hangja már nem szólt, vagy ha mégis, akkor hamiskásan – ha valaki játszott rajta, el kellett képzelnie, hogyan hangzanak majd ezek egy egészséges hangszeren.
Miután a hivatásos katonák délután kettőkor hazamentek, az akkor kétéves sorkatonai szolgálatát töltő Dés László, rövidre nyírt hajjal, bakaruhában leült az elhangolt zongora mellé, és estig komponált a hodályban.
1978-ban járunk, Dés már Európát megjárt dzsesszszaxofonos volt, sőt az LGT fúvós szekciójának tagjaként külföldi rockszínpadokon is megfordult. Ám abban a számára tragikomikus élethelyzetben, a sorkatonaság alatt, két évre elszakítva a feleségétől és az épp megszületett kisfiától, feltette magának a kérdést: ki vagyok én, és mi lesz velem?
Egyrészt rettenetesen hosszúnak tűnt az idő, amire kiragadták a zenélésből, és amit a seregben el kellett töltenie, másrészt úgy érezte, hogy ugyan felkapott szaxofonos, és játszott már Tomsits Rudolffal, Vukán Györggyel, Kőszegi Imrével vagy az Interbrass zenekarral, ám majd’ minden produkcióban másoknak felel meg. Mert mindig olyan stílusban zenél, amit épp megkíván tőle a helyzet és az adott zenekar.
És ott, az elhangolt zongora mellett elhatározta, hogy megfogalmazza a maga zenei világát, alapít egy dzsesszzenekart, és a katonai rabságban megkomponálja annak első lemezanyagát. Ez lett a Dimenzió.
A decemberi Forbes címlapján Dés László, aki a covid alatt elkezdte írni az önéletrajzát, csak aztán félbehagyta, mert rájött, hogy még van pár elvégezni való dolga, amit majd szintén bele akar írni a könyvébe. Kattints a képre, és vedd meg online!
Mágikus szaxofonjáték
A Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumba, majd a dzsessztanszékre járt, és először klarinétozott, mert azt mondták neki, ha igazán jól akar szaxofonozni, előbb klarinéton kell megtanulnia.
„Ebből egy szó nem igaz, de akkor én ezt még nem tudtam. Az én példaképeim sohasem klarinétoztak, de én elkezdtem, mint egy őrült. Felvételiztem a konziba, és elvégeztem három év anyagát háromnegyed év alatt.”
Akkoriban beleszeretett egy bizonyos amerikai felállásba. Coltrane dobosa, Elvin Jones két szaxofonossal és egy bőgőssel alapított egy kvartettet – László is pont ilyen zenekart hozott össze a diplomakoncertjére. Bejött: a műsor végén a büfé előtt várta Kőszegi Imre, aki akkor már Európa egyik legjegyzettebb dobosa volt. „Laci, gratulálok, szeretnélek elhívni a zenekaromba. Eljönnél?” – mondta a frissdiplomás szaxofonosnak.
Géza, tényleg jó az ötlet, majd dumáljunk!
Ezután nyugat-európai koncertkörutak, díjak következtek, majd jött a katonaság, és minden félbeszakadt. Amikor onnan szabadult, Dés megalapította Snétberger Ferenccel és Horváth Kornéllal a Trio Stendhalt.
„Csodálatos, szárnyalós időszak volt, tényleg nagyon új zenei hangot ütöttünk meg, köszönhetően részben Feri útkeresésének, amivel megtalálta azt a játékmódot és harmóniavilágot, ami a sajátja máig is, másrészt Kornél virtuóz technikájának.” Meg persze Dés mágikus szaxofonjátékának.
„Egyszer a Trio Stendhallal játszottunk a Vígszínházban a 90-es évek elején, és a koncert végén berontott az öltözőbe Hegedűs D. Géza, a szokásos nagy, öblös hangjával, hogy »Lacikám, van egy nagyszerű ötletem, csináljuk meg A dzsungel könyvét!«. Rólam még folyt a víz két óra szaxofonozás után, mondom neki: »Géza, tényleg jó az ötlet, de én most ezt nem fogom tudni veled megbeszélni, majd dumáljunk!«” – sztorizik Dés a cikkben. És miközben mesél a musicalsikerekről, az első dalügyeiről, barátságáról Esterházy Péterrel, egy ponton megjegyzi:
„Nekem létszükséglet, hogy játsszak a szaxofonon, improvizáljak, és szabadon tudjak lélegezni.”
Keresd a cikket a decemberi Forbesban!
Arról, hogyan kérte fel Geszti Pétert szövegírónak A dzsungel könyvéhez, miként dolgoznak azóta is együtt, miért nem mutatták be még mindig a Petőfi-musicaljüket, és hogy milyen az, amikor Dés László beül valahová, és nem szolgálják ki két percen belül, a decemberi Forbesban olvashatsz. Lapozz bele a magazinba!
A borítóképen Dés László Mokka nevű kutyájával.
