A zenei és tévés háttérrel érkező Csépai Gábor egy koncerten találkozott a filmszakma iránt érdeklődő Matusik Szilárddal, barátságuk gyümölcse pedig egy olyan dokumentumfilm-sorozat lett, aminek világszerte csodájára járnak a rajongók, nemrég pedig elnyerték a Capital Filmmaking különdíját. A Vakondok című sorozat olyan szubkulturális történeteket mesél, amik itt zajlanak (néha már csak zajlottak) a szemünk előtt, mégis nehéz őket észrevenni. Pedig a jó zenéért, a klassz játékokért és az internetes mémekért könnyű lelkesedni. Páros interjú.
25 százalékkal lépte túl kitűzött célját a Vakondok című dokumentumfilm-sorozat ötödik részének Inidegogo-kampánya. Csépai Gábor és Matusik Szilárd, a Vakondok kétfős stábja 10 ezer dollárt, átszámítva kb. 3 millió forintot szeretett volna összegyűjteni a 80-as és 90-es évek fordulóján uralkodó, magyar szoftverpiaci vadnyugatról szóló filmjükre, de a lelkes rajongók 12 500 dollárt, azaz több mint 3,6 millió forintot dobtak össze a projektre. Persze volt idejük rá, hogy megismerjék és megszeressék a Vakondokot: a sorozat 2010-ben indult, első részében az underground kultúrkör kapta a főszerepet, majd jött a második, magyarországi demoscene-ről szóló epizód, amit a harmadik, online forradalmat meglovagló, fősodort elkerülő zenei irányzatokat bemutató felvonás követett. A negyedik film (Vakondok 4: Végigjátszás) a magyar játékfejlesztés hőskorát mutatta be (de a nyugati játékkészítő legendák is szerették, sőt külföldi egyetemek is használják oktatási céllal), az ötödik pedig ennek szellemi folytatása lesz, hisz a szoftverkalózkodás és a vasfüggöny-korabeli számítógép- és lemezcsempészés lesz a középpontjában.
A filmek a magyar és nemzetközi közönséget is meg tudták szólítani, Gábor és Szilárd munkáit még oroszra, japánra és norvégra is lefordították, de külföldi fesztiválokon is rendszeresen vetítik a Vakondok-filmeket. És a legjobbat még nem is mondtam: bárki megnézheti őket ingyen, mert tulajdonképpen nonprofit alkotómunkáról van szó. Most, hogy az ötödik rész elkészültének háttere biztosított, felkutatják a megszólalókat, és ahogy a páros azt tíz éve csinálja, rengeteg nyersanyagot feldolgozva összehozza a kész Vakondok 5-öt. Többek között erről, a visszajelzésekről, a projektek hátteréről és az esetleges újabb Vakondok-filmekről is beszélgettünk.
Honnan a cím? Csak mert az, hogy Vakondok, az adatgyűjtést is megnehezíti. Ha bepötyögöm a keresőbe a sorozat címét, az első találat mindig a magyar Wikipédia közönséges vakond szócikke.
M.Sz.: Ez Gábortól van.
Cs.G.: A Vakond, mint állat, két néven ismert: vakond és vakondok, utóbbi többesszám is lehet.
Úgy mondjuk helytelen.
Cs.G.: Ugye? De van benne egy kis izgalom, mert a vakondok lehet te is, én is, bárki. Lemegy a föld alá és az érzékszervei segítségével deríti fel, mi van ott.
Tehát tudatosan választottak egy olyan szót, amit sokan össze-vissza használnak.
Cs.G.: Így van. Volt benne egy kis játék. De a vakondok egy kabala is lehet: megy a kis állat, szaglászik, keresgél, és fellel olyan dolgokat, amiket más nem lát. Volt vita erről a baráti körömben, hogy miért erőltetem, túl underground ez így. De végül azok, akik szerepeltek a filmekben is illettek a címhez, mert nekik is volt egy underground, ha úgy tetszik, vakondokos vonása. Azt mondom, megérett a címére a dolog.
Az első Vakondok-film 2010-ből. A srácok bevallásuk szerint nem igazán tudták, mit csinálnak.
Van külföldi visszhangja a szériátoknak?
Cs.G.: Inkább külföldi van, mint magyar.
M.Sz.: Attól függ, melyik résznek.
Cs.G.: A Vakondok 2 kapta a legnagyobb nemzetközi visszhangot. Nagyon jóleső elismerés – még ha hozzám nem is állt eleinte közel ez a téma –, hogy most már 13 nyelven feliratozták. Nem gondolnám, hogy Norvégiában, Svédországban, Japánban vagy Brazíliában ez a film érdekes lehet, de a feliratfordítások alapján úgy tűnik, mégis ez a helyzet.
M.Sz.: A legmeglepőbb az volt, hogy mikor Google-ön rákerestem a filmünkre, hogy elküldjem valakinek a linkjét, a kereső kidobott a megszokott thumbnaillel egy cirillbetűs feltöltést: az oroszok hangalámondással látták el a filmet.
A filmek a saját csatornátokon vannak, ezekhez tölthetnek fel feliratokat a felhasználók. Hogy megy ez? Bejelentkeznek?
M.Sz.: Ezek a feliratok úgy készülnek, hogy mikor valaki kapcsolatba lép velünk, mert szeretné lefordítani, elküldjük neki az angol feliratot. Mivel a második rész a demoscene-ről szól, aminek világszinten van egy összetartó közössége, érthető, hogy ennél jelentkeztek a legtöbben. A szcéna összetartásának is köszönhető szerintem, hogy ez a nemzetközi szinten legnézettebb rész. Világszerte felkapták, korábban nem volt egészestés dokumentumfilm a demoscene-ről. A demoscenerek a világ minden tájáról mondták, hogy egyébként marha jó ez a film.
Hívnak is benneteket külföldre bemutatni a filmeket?
M.Sz.: A legutóbbi részt, ami játékfejlesztésről szólt, több nemzetközi fesztiválon is levetítették. Hívtak bennünket San Franciscóba a GDC-re is, de oda nem olcsó kijutni, így nem tudtunk elmenni. Viszont voltam Kölnben, a legnagyobb európai játékkiállításnak számító Gamescomon, valamint Poznanban a GIC-n, ahol Európa második legnagyobb videojátékos közönségtalálkozója van. Két-három kisebb amerikai játékfejlesztői rendezvény is jelezte, hogy szívesen levetítenék, de a kiutazásunkat ezek sem tudták megoldani.
És le is vetítették?
M.Sz.: Igen.
Cs.G.: Inkább az a hiányosság, hogy nem vagyunk ott a vetítéseken, és nem tudunk tobzódni az elismerésben – már ha van.
Tehát ezek a filmek főleg külföldön találják meg a közönségüket.
M.Sz.: Ez nem teljesen igaz, a második rész nemzetközi nézettsége lett kiemelkedő. A nemzetközi változat fent van Youtube-on, Vimeón, le is lehet tölteni, összesítve 350 ezer felett van a nézettsége. A magyar úgy 50 ezernél tart. A többi résznél a magyar változat nézettebb, az első és harmadik filmek témájukból fakadóan is a magyar közönségnek érdekesebbek, de még a nemzetközibb témájú negyedik rész is egyértelműen Magyarországon ért el nagyobb nézettséget.
Cs.G.: Közben viszont a magyar közönségnek van egy lassan őrlő, kritikus perspektívája. Sokszor még azt is szájhúzva figyeli, ami érdekli. Biztos nem jól dolgozták fel, biztos nem olyan, ahogy ő készítette volna el. A külföldiektől valahogy nyitottabb reakciókat kaptam. Sokat járok külföldre zenélni, sokszor belefutok vagy megmutatom a filmet, és általában pozitívabb a visszajelzés, mint magyar részről.
M.Sz.: Ezt szerintem csak azért érzed így, mert a magyaroktól visszajön a kritika is, egy külföldi meg nem fog vele foglalkozni. Szóval ezt szerintem nem jelenthetjük ki így. Csak azért lehet ötödik rész, mert iszonytalan mennyiségű pozitív visszajelzés jött a közönségtől itt, Magyarországon.
Cs.G.: Inkább a spektrum nem annyira széles. Van egy kör, akinek ez értékes, az felemeli, de a laikusok szívét viszonylag nehéz meghódítani.
Gábor és Szilárd // Fotó: Sebestyén László
Ez nem a témák sajátossága?
Cs.G.: Az is lehet. De közben más youtube-os, hasonló témájú videóknál több nullával nagyobb nézettségeket látok, olyan dolgok miatt, hogy mondjuk közönségbarátabb a betűtípus, a dizájn, akármi. Látványosabban van feldolgozva a téma, de persze ettől még nem lesz dokumentarista.
Ez azért érdekes, mert amikor a Vakondokra gondolok, nekem mindig a negyedik rész ikonikus posztere ugrik be: egy srác, kezében a kazettával. Ott elég kidolgozott volt a dizájn. Ezek szerint nem vagytok vele megelégedve?
M.Sz.: Én tudnék Gábor meglátásaival vitatkozni.
Cs.G.: Én pedig szeretek veled vitatkozni.
M.Sz.: Amit Gábor mond, szerintem onnan jön, hogy mikor elkezdtük a vetítéseket az első résszel, azon túl, hogy volt egy háromszázfős bemutatónk, amin elámultunk, mert előtte semmilyen filmünk nem volt, ezzel pedig megtöltöttünk egy helyet, nem éreztük azt, hogy el tudjuk juttatni az emberekhez a filmet. Ingyen tettük fel Youtube-ra, akkor is megjelent pár cikk róla, de ez nem volt elég. De a negyedik résszel szerintem elértünk oda, hogy országos sajtóban is jelennek meg róla cikkek.
Van a filmeknek egy íve, az underground zenének köze volt a demoscene-hez, aminek meg a játékokhoz, de ha valaki külön-külön ül le a filmek elé sem érzi majd, hogy valami hiányzik belőlük. Ez tudatos?
Cs.G.: Nos, a Vakondokat illetően elsősorban tévéműsorban gondolkodtam és elég sok témát összeszedtem. Más kérdés, hogy ezek mennyire voltak erősek vagy gyengék.
Házaltál is vele?
Cs.G.: Igen, a Viva tévénél próbáltam ezt tető alá hozni. Végül kaptam két műsort az MTV Magyarországnál a két csatornát sugárzó Viacomtól, és ott némileg megvalósíthattam valamit a terveimből, de messze nem mindent. Ez egy egészséges üzlet volt, de így is vagy ötven témát dolgoztam ki vázlat szinten, ezeket megmutattam Szilárdnak, sok mindenről beszéltünk.
M.Sz.: Gábor mondta, hogy abban a formában, ahogy ő szerette volna, a tévéműsorból nem lesz semmi. Ekkor kérdeztem, hogy miért nem csinálunk ebből egy saját dokumentumfilmet. Én is tévéműsorokban dolgoztam, de az csak tanulási és pénzszerzési folyamatnak volt jó, mert az ember ott nem azt csinálja, amit tartalmi vagy kreatív szinten szeretne. A Vakondok-filmek úgy alakultak, hogy mi az, ami érdekel minket annyira, hogy pusztán akár csak lelkesedésből is rááldozzuk az összes spórolt pénzünket és szabadidőnket. Mindketten szeretnénk filmekkel foglalkozni, ennek nyilván a dokumentumfilmezés a legegyszerűbb módja, mert kis költségvetésből és egy kamerából is meg lehet oldani. Többek között ezért sem egy nagyjátékfilmmel kezdtük a pályát.
Nagyjátékfilmek esetén színészekkel dolgozhattok, itt viszont hétköznapi emberekkel kell beszélni, őket a lehető legkiegyensúlyozottabban bemutatni. Ez hogyan működött elsőre?
Cs.G.: Iszonyú sok forgatási nappal. Nagyon sok dolgot vettünk fel, sok emberrel és témával foglalkoztunk, és aztán ahogy visszanézi az ember ezeket a dolgokat, úgy derül ki, hogy ki tud érdekesen beszélni, ki tud egy-egy témát úgy megfogalmazni, hogy azt érdemes legyen filmvászonra vinni. Van az úgy, hogy a téma érdekes, a fickó is érdekes, de nem tud semmi újat mondani, vagy egyszerűen kilóg a sorból és nem illik a filmhez. Ezeket át kellett fésülni. Én az első résznél szkripteltem, utána már csak Szilárd csinálta a visszanézések iszonyú időigényes részét. Ha van egy stábod, ezt könnyebben megoldod, de így…
M.Sz.: Ezért készül el kétévente egy rész.
Cs.G.: Így van.
Akkor eleinte nem volt irányvonalatok, nem dolgoztátok ki, hogyan is legyen ez.
M.Sz.: Nem. Fogtunk egy kamerát, Gábor mondta, hogy ismer érdekes arcokat, aztán mentünk és forgattunk velük.
A Vakondok 2 hozta a legtöbb szakmai elismerést, külföldön is ez a legnépszerőbb epizód.
Ez ma is így megy?
M.Sz.: Azért most már jóval összeszedettebbek vagyunk.
Cs.G.: Meg hát bővült az adatbank. Mikor már többszázfős kapcsolatlistád van, akikkel érdemes beszélni, van téma, akkor már lehet válogatni, vagy össze lehet rakni olyan csoportokat, amik izgalmasak lehetnek. De még ez is lehet, hogy nem működik.
M.Sz.: Úgy is mondhatnánk, hogy minden részt azért készítettünk, hogy felkészüljünk a következőre.
Csépai Gábor a mai napig zenél és játszik // Fotó: Sebestyén László
Milyenek a szakmai reakciók? Magyarországon most is van egy viszonylag erős játékfejlesztői szcéna, ti is beszéltetek olyanokkal, akik ebben nyakig benne vannak. Zenei rész szintén erős, demoscene talán annyira nem, de még most is vannak arcok, akik ebben mozognak. Jön visszajelzés? Ha igen, milyen?
M.Sz.: Játékfejlesztésről jött visszajelzés, de már az is egy jó jel, hogy játékfejlesztő stúdiók is támogatták pénzzel a negyedik rész Blu-ray kiadásának létrejöttét: a Neocore Games, az Invictus, a Kite Games és a Gameloft is. A második rész hozta a legnagyobb filmszakmai elismerést, mert 2012-ben beválogatták az A kategóriás Warsaw Film Festival versenyprogramjába. A Filmunió statisztikája szerint a megelőző négy évben nem volt magyar dokumentumfilm ebben a kategóriában, így ez egy nagy elismerés volt számunkra. De nyertünk a részekkel fesztiváldíjakat New Yorkban és Los Angelesben is, szóval a nemzetközi szakmai elismerés minden résszel megvolt.
Cs.G.: Ha pedig a dokumentumfilmes szakmát nézzük, nekem nagyon jól eső érzés volt, hogy mikor a második rész bemutatójáról tartottam hazafelé, Almási Tamás örvendezett a film kapcsán. Néztem a filmjeit, az eddás nagyszerűen sikerült. Ha egy példaértékű embertől kapok pozitív visszajelzést, az már nekem elég.
A harmadik rész ismét művészekkel foglalkozott, a zene és az internet viszonya sokmindent megváltoztatott.
A kapcsolataitok láthatóan megvannak. Van terv arra, hogy akár üzletileg, akár művészeti szempontból magasabb szintre emeljétek a Vakondokot? Esetleg újra bepróbálkozni a tévénél, vagy áruba bocsátani a lemezeket.
M.Sz.: Én már nem tervezek ennyire előre. Az ötödik részen túl van még egy-két téma, ami nagyon érdekel, vagy nagyon benne voltunk…
Mondasz példákat?
M.Sz.: Mondhatok, csak senki ne vegye készpénznek, hogy ebből bármi lesz. De ilyen a szerepjátékok, a fantasy, a M.A.G.U.S. világának a létrejötte. Vagy ott van az élő szerepjáték, aminek Gábor volt részese.
Cs.G.: Erre vannak táborok Magyarországon. Elmész oda és három hétig egy másik személy vagy. Én nagyon imádtam ezeket a táborokat.
Szóval kapcsolatokat építetek, kutattok, utaztok, riporterként, vágóként is helytálltok. Ezt összerakva azt mondanám, hogy marha sok időtök megy erre el. Azt mondtátok, egy film két évig készül. Hogy néz ki ez a folyamat egy átlagos héten vagy hónapban? Van bármilyen rendszer, amit alkalmaztok, vagy ahogy esik, úgy puffan?
Cs.G.: Az utómunkába muszáj rendszert vinnünk. Miután megvan az anyag, Szilárd tud rendszerben gondolkodni. De ez rajta múlik.
M.Sz.: Szerintem ez minden résznél más volt, mert mindig az aktuális magánéletünkhöz kellett igazítani. Volt olyan időszak, amikor mindkettőnknek több szabadideje volt és jobban haladtunk. Általában elmondható, hogy mikor aktívan benne voltunk egy rész készítésében, a szabadidőnk 95 százalékát erre áldoztuk. Volt két hónap, amit intenzíven megtoltunk, és amikor valami változott az életünkben, az megakaszthatta a forgatást. Utómunkánál egyszerűbb volt, mert azt jórészt én csinálom, és elég volt a saját időmmel gazdálkodnom. De nem tudtuk úgy beosztani a munkát, hogy júniusban ezt csináljuk, augusztusban meg azt, hanem mindig azzal haladtunk, amivel éppen tudtunk.
Cs.G.: A harmadik rész készítése során az események eléggé behatárolták a lehetőségeinket. Húsz vagy harminc random tripen vettél részt, hogy azokat felvedd?
M.Sz.: Hát, a nyári időszakot erre áldoztam.
Cs.G.: És a legnagyobb fesztiválokra is kijöttél velünk. Volt Balaton Sound, Sziget… ezeken a rendezvényeken egy csomó olyan dolgot is felvettünk, ami nem fért bele egyik filmbe sem, így az még mindig megvan.
Hogy megy ez most az ötödik filmnél?
M.Sz.: Most összejött az Indiegogo-gyűjtés, ami miatt nagyon hálásak vagyunk. Azért indítottuk, mert bíztunk benne, hogy van esélye, de ekkora extra bevételre nem számítottunk. Két hete kaptuk meg a pénzt az Indiegogótól, el is kezdtük az eszközök beszerzését, javarészt ezekre kell a pénz. Mellette elkezdünk neveket gyűjteni: ki tud forrásokat adni, kikkel tudunk forgatni. A nyár végéig remélhetőleg eljutunk oda, hogy mind az eszközök meglesznek, mind pedig az első körös nevek, akikkel ősszel elkezdjük forgatni az interjúkat – ezeket 2020 első negyedévének végéig szeretnénk leforgatni. Az Indiegogón azt ígértük, hogy jövő év végére összeáll a kész film. Ez egyelőre reális cél, meglátjuk, hogy a magánéletünk hogy alakul.
Cs.G.: Az a nehéz a dokumentumfilm-készítésben, hogy nem csak a mi szabadidőnk számít benne, hanem másoké is. De azt kell mondanom, majdnem az összes eddigi riportalanyunk segítőkész és rugalmas volt. Nem volt olyan, hogy hetekig üldözzünk embereket.
M.Sz.: Hát, eddig szerencsénk volt. Egy-két arc volt, aki nem vállalta.
Ha már felvállalás, a mostani témátok illegális dolgokról szól, hisz csempészet, korai számítógép-behozatal a fókusz, nem beszélve a programok illegális terjesztéséről.
M.Sz.: A 80-as és 90-es évekről beszélünk. Ezek mai szemmel illegálisnak számító dolgok. Akkor mondjuk lehet, csak ez az egy opció volt, és nem is minden volt törvényileg tilos. A 90-es évek elején a szoftverek nem élveztek másolással szembeni jogi védelmet, az első időszakban még az sem sértett törvényt, aki a piacon árult másolt szoftvert. Már felvettük a kapcsolatot olyanokkal, akik részt vettek ilyen tevékenységekben, és szívesen nyilatkoznak. Nem is jogilag lenne nekik kellemetlen, hanem inkább erkölcsileg, mondjuk a karrierjük szempontjából.
Arccal és névvel vállalják be?
M.Sz.: Már van, aki elvileg igen.
Cs.G.: Én azt tudnám tetten érni ebben az illegális dologban, hogy valahogy ártatlan az az ötszáz lemez ahhoz a tízmillió torrentes letöltéshez képest. Számokban nézve ez inkább arról szólt, hogy az embereknek kellett az adott szoftver. Ma egy csomó olyan dolgot is letöltesz, amire nincs is szükséged.
M.Sz.: Meg akkoriban máshogy nem lehetett ezekhez hozzájutni.
Cs.G.: Street Fighter nélkül 92-ben nem lehetett élni.
A Vakondok 4-et már a magyar sajtó fősodra is felkapta, hazai játékfejlesztő stúdiók is lelkesen támogatták.
És számotokra mi ebben az érdekes?
Az, hogy miként oldották meg lelkes fiatalok az állam és mindenféle szerv segítsége nélkül azt, hogy Magyarországon az otthoni számítástechnika elterjedjen. Be tudták hozni a számítógépeket innen-onnan, de nem volt hozzájuk szoftver. Kimentek Ausztriába, vettek a géphez két kazettát és annyi. Nem tudtak máshonnan szeretni, csak azoktól, akik elkezdték feketén importálni a játékokat.
Az állam erről tényleg nem tudott, vagy egyszerűen félrenézett?
Cs.G.: Nem értették, hogy ez mi.
M.Sz.: Akivel én beszéltem – és ez most nem reprezentatív, mert még nem kezdtünk el forgatni –, nem tudott arról, hogy bármennyire is figyelték volna a kalózokat. Az elején, mármint. Később aztán jött a BSA és a többi szervezet, és onnantól ez egy másik kérdés volt. De nem jutott el az illetőhöz olyan információ, hogy akár csak figyelték volna azokat, akik nagyüzemben másolják ezeket a szoftvereket. Majd kiderül, ha elkezdjük a forgatást, remélhetőleg lesz olyan ember, aki be tud számolni erről is.
Cs.G.: Bemegyünk a börtönbe és megnézzük, van-e ilyen 30-40 éves büntetést töltő számítógépes kalóz.
Az a 300 ember, aki támogatta a Vakondok 5 kampányát, milyen arányban tette? Volt meglepő támogató?
M.Sz.: Abszolút. Amikor összeraktam a támogatói csomagokat, a kisebb összegűektől vártam nagyobb bevételt. Úgy kalkuláltunk, hogy tegyünk mögéjük valamit, ami a támogatóknak is érték. Nem tudunk sokat felajánlani, de legalább kapjanak, mondjuk, máshol nem látható extra anyagokat. Ez nekünk se kiadás, legfeljebb idő, és ők is érzik, hogy pluszt adunk. Így került be a 150 dolláros tétel, ami azt jelenti, hogy a támogató többek között statisztaként is bekerül a filmbe. Beállítottam, hogy legfeljebb öt ilyen csomag legyen, mert ha jön száz támogató, őket értelemszerűen nehezen tesszük bele a Vakondokba. Aztán jött a meglepetés: ez az öt csomag az első két napban elfogyott. Ekkor beleraktunk még ötöt, de az is elment napokon belül – eléggé ledöbbentünk. Persze, sokan örülnek, hogy belekerülhetnek egy filmbe, de ez már nem egy kávé ára. A másik meglepetés az 500 dolláros produceri csomag. Ebből is ötöt raktam a kampányba, és mindet megvették. Öt ember úgy gondolta, szívesen beszáll a Vakondokba 500 dollárral.
Matusik Szilárd a tévéműsorok gyártásából csöppent a független dokumentumfilmek világába // Fotó: Sebestyén László
Magyarok?
M.Sz.: Igen, mind magyar.
Cs.G.: Tényleg?
M.Sz.: Igen.
Ez neked is új volt?
Cs.G.: Igen, nem is néztem.
M.Sz.: Sokat ehhez sem tudtunk felajánlani. Nyilván megkap minden mást, amit a kisebb támogatók is, kiírjuk az illető nevét a stáblistára, mint producer, és kilátogathat a forgatásokra, ha van kedve. De ez megint csak egy jelképes dolog, és öt embernek ennyi elég volt. Talán fontosnak tartják a témát, szívesen látnák feldolgozva. 10 ezer dollár volt a kitűzött cél, ennek közel felét, 4500 dollárt ezek a nagy összegű támogatók adták össze. Persze a teljes összeghez kellettek a kicsik is.
Az ötödik rész is ingyenes lesz?
M.Sz.: Az ilyen rétegtartalmak esetén nem látom létjogosultságát Magyarországon annak, hogy pénzt kérj érte. Arra legalábbis nem, hogy megnézzék a filmet. Arra, hogy elkészüljön, adtak pénzt. Inkább azt támogatják az emberek, hogy létre tudjon jönni valami. Ha már van egy kész termék, néhány száz, maximum ezer ember fizet érte, mondjuk, ezer forintot, hogy letöltse és megnézze. És nyilván ezzel is össze lehet szedni pár százezer vagy millió forintot, de ez nem elég ahhoz, hogy két évet dolgozzunk rajta egy kétemberes stábként. Nem ad hozzá annyit, hogy azt mondjam: megéri, kérünk ezért is pénzt. A negyedik részt nemzetközi szinten megpróbáltuk értékesíteni. Vimeóra felraktuk, egy csomó extra anyaggal kiegészítve 8-10 dollárért lehet letölteni, de nem volt büdzsé rá, hogy hirdessük. Beírogattuk fórumokra meg Facebook-csoportokba, így adtunk el száz példányt a Vimeón, amiből lett kábé 800 dollár adózás előtti bevétel. Nehezen megy, de megpróbáltuk.
Cs.G.: Amikor már nem fog érdekelni minket, majd jönnek nagy összegek.
M.Sz.: Lehet, de nekem a Vakondoknál már nem is célom, hogy bármilyen szinten profitot termeljen.
Cs.G.: Nekem az első rész idejében volt egy idevágó ötletcsomagom, amit a merchandise függönye mögött képzeltem el. Vakondokhoz kapcsolódó zenei válogatás, a filmben feltűnő művészek által illusztrált pólók. Tehát a filmekkel kapcsolatos termékekkel támogattuk volna a művészeket és a filmet. De mikor szembesültem vele, hogy ez milyen energiákat igényel – a pólónyomtatás költségei, a művészek egyedi munkáinak begyűjtése és ösztönzése, saját zenék megrendelése új megjelenésekkel –, letettem róla, mert sokkal bonyolultabb helyzet, mint elsőre hittem. Persze mindez még egyszer megtörténhet.
Fotók: Sebestyén László
