Egy budapesti építész, egy svájci pénzügyi menedzser, néhány profi sportember, egy pláza és sok megszállott mászó. Röviden ennyi kellett ahhoz az új mászóteremhez, ami a nyitás óta eltelt néhány nap alatt a budapesti mászóközösség egyik alaphelye lett. A Gravity Boulder Bar sztorija.
Közreműködött: Bánáti Anna
A Pavillon de l’Arsenal az egyik kedvenc párizsi épületem. Egy Laurent-Louis Borniche nevű fakereskedő építtette az 1870-es években, ma pedig egy olyan központ, mint nálunk nagyjából a FUGA, vagyis az építészet és az urbanisztika számára szentelt kiállítóhely, ahol rendszeresen meg lehet nézni azokat a városépítészeti víziókat, amelyek a jövő Párizsát formálják. Sok időt töltöttem itt. Szeretem, hogy
a teljesen őrültnek tűnő ötleteiket kiállítják, vitatkoznak róla – és végül megépítik.
Nos, ez a hely nem csak elméletben mutatja meg, hogy hogyan lehet jó városi tereket vagy közösséget építeni: miután bezár a kiállítótér, a sportolóké lesz a terep, a csarnokba ugyanis egy 13 méter magas mászófalat telepítettek. Napközben nem zavar senkit, és így ráadásul a csarnok munkaidő után sem áll üresen, amikor egyébként a legtöbb mászó a falakra indul Londontól Budapestig, Párizstól Bamakóig.
Mindezt fönt csak azért írom le, mert másfél éve várok arra, hogy felhasználjam ezt a képet valamire. Fotó: pavillon-arsenal.com
A Mammut sosem lesz a kedvenc budapesti épületem. Az értékválságban szenvedő ezredfordulós építészet jelképe üvegkupolával, tükröződésekkel és persze méreteivel. Ez természetesen nem csak a Mammutra igaz: a bevásárlóközpontok ilyen mértékű beengedése a történelmi belvárosba sokak szerint az egyik legnagyobb hiba volt a rendszerváltás utáni időszak Budapestjén. De ha már itt vannak, valamit kezdeni kell velük. Jó ötlete márpedig bárkinek lehet, amitől ezek a monofunkciós épületek többek lehetnek, mint a fogyasztás szentélyei.
Fotó: Sebestyén László
Például az, hogy mászótermet nyitnak a negyedik emeleten. Bonta Gáspár és Szatmári Olivér 12 éves koruk óta ismerik egymást, barátságukból pedig néhány évet mászással töltötték: az elhatározást az egyikőjük barátnőjének elköltözése váltotta ki. „Ahelyett, hogy halálra innánk magunkat, másszunk inkább falat” – nagyjából ezt a következtetést vonták le annak idején, és milyen jól tették. Aztán az élet úgy hozta, hogy később Olivér, immár komoly férfiként – és mint pénzügyi szakember – Svájcba költözött, ahol azon kezdte el törni a fejét, hogy hogyan nyithatna egy mászótermet. Egész éjszakákat Skype-oltak át Gáspárral, aki végzett építészként állt volna a tervezett svájci projekt mögött. Aztán sok ötletelés után, úgy másfél éve rájöttek, hogy a budapesti piacon is elfér egy profi terem, így hagyták Svájcot, és őrült keresésbe kezdtek itthon.
Fotó: Sebestyén László
Viszonylag ritkán kezdődik városi kulthely sztorija azzal, hogy „a helyiséget az Ingatlan.com-on találtuk”, itt mégis ez történt. „Hat éve volt a piacon. Ha végignézem, erre még mindig nulla valószínűség van – meséli Gáspár. – Hogy Buda legforgalmasabb csomópontjának a legtetején, egy tetőterasszal rendelkező, hét méter belmagasságú, szupererős födémmel rendelkező ingatlant megkapsz, jó áron, amiben sportlétesítmény volt, ezért vannak benne kiépített öltözők és egy szauna is tartozik hozzá. Nagyon kemény.” A Mammut 1. negyedik emeletén tehát minden adott volt: jó lokáció, nagy befogadóképesség, a szokásosnál jóval erősebb födém. De még mindig volt egy gond: nem volt rajta egy darab ablak sem. „De a cseles Winnetou az alaprajzban meglátta, hogy a fal előtt bizony üveghomlokzat van. Furmánkodtam, turmánkodtam, próbafúrtunk. És az ablak ott volt. Csak a fallabdások elfalazták. Most van egy hatvan négyzetméteres, panorámás tetőteraszunk.”
Fotó: Sebestyén László
Az ötlet és az ingatlan tehát egymásra talált, de ahhoz, hogy a Gravity olyan formában jöjjön létre, ahogy november 10-én megnyílt, kellettek a mászók is. A mászókörökben ismert Komjáti Zolira hamar rátaláltak, az viszont már a véletlennek köszönhető, hogy a csapat végül még két mászóveteránnal is kiegészült. Időközben ugyanis Gáspárék megtudták, hogy az egyik kultikus mászóterem, az újbudai Ujjerő költözni készül. Felvették a kapcsolatot az ujjerős Vörös Tamással és Zupán Tamással, akik nemcsak szakértelmüket hozták magukkal, hanem egy már kialakult, összetartó mászóközösséget is. (Nem véletlen, hogy sok budapesti mászó, ha nem is feltétlenül hívja az új Ujjerőnek, de mindenképp a nemrég bezárt teremre asszociál a Gravityről.)
A projektcéget végül Topout Mászósport Kft. néven idén áprilisban hozták létre, amelyben a Gáspár és Olivér alkotta páros és a (mászó) szakmai csapat tulajdoni arányai nagyjából 50-50 százalékban oszlanak el, természetesen ehhez angyalbefektetők is kellettek.
Fotó: Sebestyén László
A földszinten 450, a galérián 150 négyzetméteres termet mintegy 100 milliós befektetéssel alakították ki – talán meglepő lehet, de
a befektetés felét teszi ki maga a falszerkezet, a fogások és a szivacs.
Semmit nem bíztak a véletlenre, kutatni kezdtek, a világ legjobb mászófalépítő cégeit keresték meg, elkezdték a fal statikáját számolni – majd belátták, hogy szép próbálkozás az övék is, de ez tényleg külön tudomány. „Statikailag egy rémálom az egész. Áthajlások, háromszögek, fordulók, két síkra dőlő felületek. Nem egyszerű megérteni” – meséli Gáspár, és még elég sok olyan kifejezést használ, mint például külpontosság, szögtörés és társai, amitől egy hétköznapi ember elkezd távolba révedően nézni, hogy perszepersze. Egyszer azt mondja, hogy előfordulhat 40 kilonewtonos erőhatás is, arról tudom, hogy az elég sok.
„Nem eggyel jobb termet szerettünk volna, hanem egy európai termet, amiben minden olyan, mintha ezen gondolkodtak volna. Bennünk föl sem merült, de ez a sport ma ott tart a világon, hogy trendek vannak benne.”
Fotó: Sebestyén László
Végül a cseh Walltech cégre bízták az 550 négyzetméteres fal kialakítását. Ők ajánlották egyébként a szivacsokat kialakító olasz céget is, akik megmondták, hogy milyen szakítószilárdságú legyen a PVC, hány réteges a szivacs, annak milyen légtömörsége kell legyen, mennyire süppedjen. Az ablakok megléte egyébként nemcsak a természetes fény miatt fontos, hanem a szellőzésben is segít. A mászótermekben ugyanis nagyon magas a szálló por aránya – ezt egyébként a központi rendszerre szerelt extra szűrővel is igyekeznek mérsékelni.
Fotó: Sebestyén László
A terembe összesen 150 fő fér be egyidejűleg, a mászás után a bárban lehet folytatni az estét és kitárgyalni az aznapi legdurvább bouldereket és az élet nagy dolgait. Az innováció nemcsak ebben érhető tetten, hanem például az elektronikus beléptetőrendszer kialakításán is, amivel egyszerre ellenőrizhetik a teremben tartózkodók számát, figyelhetik a fogyasztási szokásokat, a csúcsidőket (és ennek függvényében alakíthatják a jegyárakat), de azt is meg tudják majd mondani, hogy mikor hány edző kell, hogy mikor kapcsolják be a szaunát és hány sört rendeljenek a bárba. Jelenleg szponzori szerződések kialakításán dolgoznak. Gáspár azt vallja, hogy ez a fajta hozzáállás az egész sportnak jót tehet. „Amikor a kommerciális szemlélet megjelenik egy underground sportban, az az egész sport minőségét elkezdi átformálni”.
Bonta Gáspár építész. Mögötte maga a fal és a fogások. Ahogy fogalmaz, ez a core business, a többi csak körítés. Fotó: Sebestyén László
Amilyen őrült ötletnek tűnik plázába mászótermet telepíteni, olyan jó lett a végeredmény. A bejáratnál csúcsidőben kisebb-nagyobb sorok állnak, látszik, hogy a terem már most, alig egy héttel a nyitás után nagyon népszerű a mászók körében. Akár azt is mondhatnánk, hogy csüngenek rajta, de ez egy gyenge szóvicc, úgyhogy nem írom le.
Fotó: Sebestyén László
„Mi állna természetesen messzebb ennek az egésznek a lélektanától, mint a plázázás? Az ilyen ember kint alszik inkább a sátorban a sziklánál, hogy reggel, még mielőtt a dér lehullik, másszon egyet. Mászik, visszaalszik. Bont egy konzervet vagy eszik egy szendvicset. Déli napon megint mászik. Ezek az emberek soha nem jártak plázában. Mintha megkérnéd Mácsai Pált, hogy játssza már el az Azt meséld el, Pistát! egy Kis Grófo-fellépés előzenekaraként.”
