2025 március elejétől kibérelte a Millenáris B csarnokát a Recirquel, hogy heti ötször nagyszabású immerzív előadásra várja a magyar nézők mellett a külföldieket is. A trójai háborút idéző, indusztriális környezetben, brutalista díszletelemekkel megálmodott Walk My World című produkción öt éve dolgozik Vági Bence és csapata.
Mi történt? Vági Bence társulata eddig elsősorban a Müpában, illetve a karácsonyi időszakban a Kristály című előadással a Millenárison szerepelt, most a Millenáris B csarnokát lakják be, és terveik szerint évekig legalább heti ötször előadják majd Európa legnagyobb immerzív újcirkuszi produkcióját. A Walk My World Vergilius eposzának ismert történetét, Aeneas és Dido szerelmi tragédiáját kelti életre, az újcirkusz műfajában.
Mitől lesz különleges az előadás? A négyszáz nézőt kisebb csoportokban engedik majd be a csaknem háromórás előadásra, és mindenki a maga útját járva fedezheti fel a legendás Trója és Karthágó mitikus főhőseinek történetét. Ilyen monumentális mítoszokat eddig inkább a színészet vagy a tánc nyelvén mutattak be, ez lesz az első egész Európában, ami az újcirkusz és a cirque danse műfajában kel életre.
Az immerzív produkció koncepcióját több mint ötéves alkotófolyamatban Vági Bence társulata, a világszerte ismert Recirquel kreatív csapata dolgozta ki. A Millenáris indusztriális környezetébe brutalista építészeti formákat terveztek, és az egyes főszereplő karaktereknek külön tereket alakítanak ki, ahol a néző végignézheti a jelenetüket, tetszőleges sorrendben. Nem lesz dramaturgiai kötelező sorrend, a kedve szerint választja ki a közönség, hogy mit szeretne látni. A fő attrakciót, a trójai csatát azonban senki sem hagyja ki, ebben segítenek tereléssel. Egyszerre harminc-negyven embert engednek majd be a különböző bejáratokon, és a szereplők kétszer-háromszor játsszák el a maguk jelenetét egy este, hogy minél többen végignézhessék őket. Nyolcszáz méteres labirintus, a közepén Minotaurusszal, berber piac, bordélyház bájitallal – a hatezer négyzetméteres csarnoktér szinte élő múzeummá változik.
„Ahányszor az ember megnézi az előadást, annyiszor más szemszögből követheti az eseményeket” – mondja Vági Bence, a Recirquel alapítója és művészeti vezetője, aki szerint nehéz lesz nem akarni majd újranézni a Walk My Worldöt. Olyan élményt szeretnének kreálni, ami a külföldi turistákat is bevonzza, míg az eddigi Recirquel-előadásokat 98 százalékban a hazai közönség nézi. Az elmúlt pár évben már elkezdtek immerzív produkciókat létrehozni, azaz olyanokat, ahol a néző belekerül az előadás terébe. Bence szerint ez a műfaj a következő években erősen átformálja mindenütt az előadó-művészetet, a fiatalabb generációkat pedig jobban bevonzza.
Mikor, kik, mennyiért, hogyan? A jegyeket december 10-étől early bird akcióban 18 ezer forintért elkezdték árusítani, az első előadás 2025. november 5-én lesz,. Első körben 2025. december végéig hirdették meg az előadásokat, hetente szerdától vasárnapig, de a tervek szerint folyamatosan, évekig játsszák majd a Walk My Worldöt.
A castingot januárban kezdik, magyar és külföldi művészekkel, de várhatóan 60-70 százalékban magyarok lesznek a szereplők, akik egy főszerep mellett egy-egy mellékszerepet is eljátszanak majd, váltásban, hogy ne terheljék túl magukat a heti öt estén. Más hasonló nemzetközi produkciókkal konzultálva Bencéék szigorú szabályokat fogalmaznak meg az előadás nézőinek: beszélgetni nem lehet majd járkálás közben sem, (az előadás nem lesz interaktív), és a mobiltelefonokat az elején le kell adni.
A borítófotó a Walk My World című előadásról készült.