A jó élet

Európai díjat kapott a gellérthegyi tornaterem, amelynek fémrácsáról sokat beszélünk még

Bagi László
2021. november 29. 10 perc olvasás

Magyar siker született a rangos európai építészeti elismerés, a Piranesi-díj döntőjében. Bár a tornacsarnok szóról nem feltétlenül az innováció és a légiesség jut eszünkbe elsőre, a magyar építészek megmutatták, hogy egy betonkocka is lehet költői, és osztrák, olasz vagy szlovén épületek mellett is versenyben vannak.

Sok évvel ezelőtt, a Szent Margit Gimnázium egyik emeleti termében, felvételi előkészítőn ülve még csak álmodoztam arról, hogy milyen lesz az egyetem. Nyilván azt sem tudtam, hogy mi leszek, gyakran elkalandozott a figyelmem – a felvételi azért sikerült –, de annyira mégsem volt erős a fantáziám, hogy évekkel később labdafogó fémrácsokról, filigrán betonpillérekről és míves bordásfalakról, vagyis egy tornacsarnokról fogok egy zsűriben dönteni, ami az osztályteremtől néhány méterre épül majd. Ez a cikk márpedig erről az épületről szól.

A magyar Versailles

Ha az ember kinézett az ablakon, észak, vagyis a hegy felé két salakos teniszpálya és a hozzá tartozó, összetákolt öltözőviskó jelentette a nem feltétlenül festői kilátást. A dzsumbujszerű terület helyén, a hegybe süllyesztve épült fel az a tornaterem, amely a kortárs magyar építészet egyik legkiemelkedőbb alkotásává vált, és ezt már európai zsűrik előtt is bizonyította.

A helyszín nem egyszerű. Az 1920-as és az 1930-as években, Klebelsberg Kunó minisztersége idején még egy kis magyar Versailles-t álmodtak a Feneketlen-tó vidékére. Szó se róla, a domborzat és a miliő alkalmas volt a francia példa megidézésére, de a Napkirály nem jött el, kastély nem épült, és személy szerint a Tükörterem hiányát sem bánom.

A Szent Margit Gimnázium – egykor Kaffka Margit – cour d’honneur-ös (díszudvaros), kupolás, gazdag architektúrájú épület. Felülről H alakot formáz (középen, kicsit jobbra), tőle északra még látszik a teniszpálya. Forrás: Google Maps

Maradt viszont ebből az időszakból néhány neobarokk épület: a Szent Imre templom (Wälder Gyula, 1929) két, sisakos tornya elválaszthatatlanul az újbudai városkép részévé vált, de a mellé épült ciszterciek Szent Imre Gimnáziuma (Wälder Gyula, 1929), vagy tőlük kőhajításnyira a Szent Margit Gimnázium (Fábián Gáspár, 1932) szintén ebből a korszakból származnak.

Erős karakterű, meghatározó épületek ezek, amelyekhez viszonyulni kell valahogy, az egész terület pedig értelmezhető egy egységként, amihez hozzátenni vagy tőle elvenni bármit is, nos, nem egyszerű feladat.

Mi a Piranesi-díj?

A Pirani Építészeti Napok a világ egyik legnagyobb múltú nemzetközi építészeti konferenciája, amely minden évben bemutatja a legfrissebb építészeti trendeket és a leginnovatívabb térformálási ötleteket. A szlovéniai városban Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Csehország, Görögország, Horvátország, Magyarország, Olaszország, Szlovákia, Szlovénia és Szerbia legkiemelkedőbb épületei versenyeznek egymással.

A díjat 1989 óta ítélik oda, és a történetében eddig mindössze egyetlen alkalommal, 2014-ben született magyar győzelem. Akkor Gereben Péter és Marián Balázs terve, az egri dűlők lankái közé harmonikusan simuló Almagyar borterasz és spa érdemelte ki a rangos elismerést.  

Az országok jelölőbizottságai országonként öt projektet választanak ki, melyek bemutatkoznak a tárlaton és versenyeznek a díjért. A magyar munkákat Kovács Dániel művészettörténész, az Építészfórum korábbi társfőszerkesztője jelölte idén.

Mintha lenne még egy szint, és mégsem. A horganyzott acélcsövek labdafogó hálóként működnek, de biztosítják a megfelelő transzparenciát, és annak ellenére egyáltalán nem zavaró a jelenlétük, hogy tervlapon talán még merész húzásnak tűnhetett az alkalmazásuk. Fotó: Kenéz Gergely / Építész Stúdió

A nemzetközi zsűri értékelésében kiemelte, hogy az Építész Stúdió tervezői ügyesen hozták egyensúlyba a programot és az építészeti poézist. (Kicsit egyszerűbben: megfelel a kívánt funkcióknak, de szép is.) Mivel az épület jelentős része a föld alá került, így lehetőség nyílt a környező park területének bővítésére, kültéri sportpályák kialakítására, az U-alakú könnyűfém rács pedig olyan védőkerítés, amely nem szakítja meg a hegy érzékeny környezeti kontextusának folyamatosságát.

A tornaterem, ami ott sincs

Az 1990-ben alapított Építész Stúdió a legjobb nevű hazai irodák között található, munkáik között egyaránt találunk remek lakóépületeket (ilyen a pécsi Barbakán téri lakóház), koncerttermet (pécsi Kodály Központ), irodaházat (budapesti Alkotás Point), látogatóközpontot (pilisszentiváni Pilisi Len), vendégházat (szekszárdi Szegzárd – the lodge), és köztereket (a Széll Kálmán tér megújítása) – írtam alig két hete az idei Média Építészeti Díjáról írott cikkemben, mivel a tornaterem ott is döntős volt, és csak hajszál híján maradt le a győzelemről. A sort hosszan lehetne folytatni, de a lényeg az, hogy a stúdió neve semmit sem kopott az évek során.

Amikor elkészült az egyik legújabb munkájuk, tavaly tél vége felé, egy építész barátom év elején lelkesen hívott, hogy menjünk el megnézni, mert valami nagyszerű született a Gellért-hegy oldalában. El is mentünk, és akkor még csak kívülről, a Ménesi útról, de megcsodáltuk az épületet. Egész pontosan az épületből akkor szinte semmit sem láttunk, mégis volt mit nézni.

A neobarokk gimnáziumépület és a hegy közé épült tornaterem fémrácsa egyszerre fátyol- és ketrecszerű, bravúros megoldás. Fotó: Kenéz Gergely / Építész Stúdió

Az Építész Stúdió tervének lényege ugyanis, hogy az épületet mintha betolták volna a hegy gyomrába, nagy részét a föld alá süllyesztették, a tetején pedig egy sportpálya kapott helyet. Fontos döntés volt, hogy az épület tartópillérei a homlokzattól három méterre visszahúzva kaptak helyet, a függönyfalas megoldás így egészen könnyeddé teszi az egyébként súlyos, komoly terheket cipelő szerkezetet.

Ezt a légiességet csak tovább fokozza az épület oldalán végigfutó, az égbe meredő fémrács, ami nem áll meg az épület tetősíkjánál, hanem a tömbszerűt és a légiest, az eget és a földet összekötve, finoman lehatárolja és egyben kiterjeszti az épület kontúrjait. De kevésbé fennkölt olvasóink sem fognak csalódni: a filigrán rácsnak funkciója is van, nevezetesen ez a labdafogó „háló”.

A rácson megcsillanó fény hónapokkal ezelőtt és most is lenyűgöző volt, valahogy amilyen egyszerű, annyira szépséges megoldás ez,

és csak irigylem azokat a gyerekeket, akik ott fent, kicsit a város felett, de a hegy alatt focizhatnak. És ez az élmény csak még erősebb lesz, ha a most ültetett fák is megnőnek és árnyékot vetnek a pályára.

A megérkezés élménye is tervezett. A sötétkékre festett falakat eredetileg feketére tervezték, de ez talán mindegy is, a lényeg, hogy egy relatív szűk, sötét, a földalattiság érzését erősítő térből lépünk a tágas, fényárban úszó terembe. Fotó: Kenéz Gergely / Építész Stúdió

A terem építését egyébként a napi testnevelés tette szükségessé, de ezen belül a terv szerencsére a folyamatos racionalizálásról szólt. Az építészek elmondták, hogy a megrendelővel végig nagyon építő párbeszédet folytattak, ennek az eredménye lett többek között az, hogy az eredetileg tervezett szabvány kézilabdapályából végül egy kisebb méretű, ezért értelemszerűen kisebb beavatkozással járó kosárpálya lett.

A beton és a fa találkozása sikerülhet katasztrofálisan is, mégis nehéz elképzelni annál harmonikusabb teret, mint ami itt született. Fotó: Kenéz Gergely / Építész Stúdió
A hangelnyelő fekete filc elé lécburkolatot szögeltek, a hosszanti falnak a süllyesztett bordásfalak adnak ritmust. Fotó: Kenéz Gergely / Építész Stúdió

A fényesen csillogó rács egy dolog, de az épület belsejébe – képletesen a hegy gyomrába – hatolva fokozódik az élmény. A sötét előtérből belépve kitárul a fényárban úszó, nyolc és fél méter belmagasságú tornaterem minden szépsége:

a monolit, mégis légiesen keskeny betonpillérek sora, a hideg, ipari építőanyagok és a meleg faanyagok találkozása, a természetes és a mesterséges fény finom játéka.

A lelátón mintegy 400 diák fér el, és közel ugyanennyien a lelátó feletti téren, amely egybenyitható a külső terasszal. Fotó: Kenéz Gergely / Építész Stúdió

Az épület méretei ellenére nagyon racionálisan üzemeltethető, az árnyékolás, a hűtés, a fűtés okosan végiggondolt, a tornaórák és sportmeccsek mellett pedig akár ezerfős rendezvények megtartására is alkalmas. Egyszerre elegáns és robosztus tér született. Olyan alkotás, ami egyfelől

feltűnésmentesen illeszkedik a hegy és a neobarokk gimnáziumépület közé szorított sávba, másfelől pedig szinte vonzza magára a tekintetet.

Márpedig ilyen épületet tervezni minden, csak nem egyszerű feladat.

Tervezés éve: 2014 (tanulmányterv)
Megvalósítás éve: 2020
Nettó szintterület: 12 000 négyzetméter
Generáltervezés: Építész Stúdió Kft.
Felelős építész tervezők: Félix Zsolt DLA, Fialovszky Tamás
Építész tervezők: Gulyás Bálint, Kenéz Gergely
Helyszínadatok: 1114 Budapest, Villányi út 5-7., Szent Margit Gimnázium
Megbízó: Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációja – Magyar Tartomány

Borítókép: Kenéz Gergely / Építész Stúdió