Fotó: Fotó: Ultrabalaton // Facebook
A jó élet

Októberre halasztják az Ultrabalaton futóversenyt

Forbes
2020. március 27. 1 perc olvasás

A Balatont megkerülő futóversenyt is elhalasztják a szervezők, de ígérik, a változtatás csak az időpontot érinti.

Májusról októberre halasztották Közép-Európa leghosszabb futóversenyét, az Ultrabalatont – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

A szervezők szerint a módosítás csak az időpontot érinti, így a versenyközpont változatlanul Balatonfüred lesz, a táv pedig 220 kilométer. A központ október elsején nyitja meg kapuit, másnap pedig az egyéni és a 2-3 fős csapatok megkezdik versenyüket.

A nagyobb létszámú csapatokat október másodikán hagyományos tésztapartival és sportszakmai expóval várják, számukra a rajt október 3-án 4:00-kor lesz.

„Az októberi időpont egyik előnye, hogy a csapatoknak több ideje lesz felkészülnie a versenyre. A visszajelzések alapján a csapatok többsége számára megnyugtató távolságba került a jelenlegi egészségügyi vészhelyzettől a verseny és üdvözli, hogy 2020-ban nem marad el az NN Ultrabalaton” – mondta Zelcsényi Miklós versenyigazgató.

A Balatont megkerülő futóversenyt 2007-ben rendezték meg először, akkor 200-an vettek részt. Az esemény népszerűsége évről évre nőtt, tavaly az indulók száma már meghaladta a 13 ezret. Az érdeklődés mértékét mutatja, hogy az idei, sorozatban 14. versenyre a tavaly ősszel megnyitott nevezési időszakban mindössze hat perc alatt beteltek a helyek, és a nevezések megnyitását követő egy óra múlva több mint 500 csapat jelentkezett a várólistára.