Montenegró tavasszal is ideális úticél, a mediterrán országban azonban több szokatlan élmény is érheti a turistákat. Iránybuszok, hőingás, adófizetés: íme, minden fontos tudnivaló.
Bátor vállalkozás volt éppen aznap repülőre ülni, amikor Magyarországon rekordokat (és fákat) döntött a viharos erejű szél. A montenegrói tengerpart élményéért megérte a megrázkódtatás. A legkisebb balkáni ország szezonon kívül is bővelkedik a csodás látnivalókban, és úgy is teljes értékű kikapcsolódást nyújt, ha a fővárost, Podgoricát csak a levegőből nézi meg a látogató.
Túlturizmus
Montenegrót júliusban és augusztusban érdemes kerülni annak, aki nyugodt kikapcsolódásra vágyik. A kis területű országnak az utóbbi években olyan mértékű turistaáradattal kellett megküzdenie, amit az infrastruktúra már nem bír el. A sok pálmafával viszont márciusban is mediterrán hangulatot áraszt a budvai tengerpart. A toronyházak már rég nem a brutalista elvek szerint épülnek, az évnek ebben a részében pedig könnyen lehet tengerre néző szállást találni még az Óvárosban is.
Napfelkelte Montenegróban, Budva óvárosában. Fotó: Forbes.hu
Bár az Óváros sötétedéskor elcsendesedik, a legfelkapottabb strandokon ilyenkor is egymást érik a sokáig nyitva tartó éttermek, kávézók és bárok. Montenegró maga a gasztronómiai mennyország: McDonald’s az nincs az országban, helyette csevapot, pljeskavicát és szerbiai sajtot bármelyik étteremben lehet választani. Szerbiával ellentétben viszont itt tilos a dohányzás az éttermekben.
Nosztalgikus közlekedés
Montenegróban nincs állami busztársaság. A tömegközlekedésért több magáncég felel, a járművek pedig leginkább a kelet-európai iránybuszokra, „marsrutkákra” hasonlítanak. A budvai buszállomáson kisebb állatkert fogadott minket, ahol jól megfértek egymás mellett a tyúkok és a nyulak.
A buszjegyek a Volánbuszhoz viszonyítva drágák, rövidebb szakaszokért is elkérhetnek 5-7 eurót. Wifire ne számítsunk, és arra sem, hogy a sofőr megáll a megállóban, ha nem szólunk neki, hogy le szeretnénk szállni.
Az ország legforgalmasabb vasútvonala a Belgrád felől érkező, a fővároson keresztül a tengerparti Bar városáig tartó vonal. A vonat jobb ár-érték arányú, mint a busz: a jegy 2 euró a repülőtér és a tengerpart között, az út pedig a kétezres évek magyarországi élményeit idézi. Internet a bari vasútállomáson sincs, a nemzetközi repülőtér megállójának épülete pedig eltéveszthetetlen.
A Podgoricai Nemzetközi Repülőtér vasútállomásának épülete. Fotó: Forbes.hu
Nyugodt strandok
A rejtett gyöngyszemekért érdemes felfedezni a kisebb településeket. A tengerpart központjából, Budvából egy 20 kilométeres, 40 perces buszút vezet Buljaricába, ahol egy öbölben strandolhatunk. A látvány alapján nehezen hihető, de itt rendezik Montenegró egyik legnagyobb fesztiválját, a Sea Dance-t, ami minden augusztusban tízezreket vonz a partra.
A sziklák a széltől nem védenek, de a táj gyönyörű, és márciusban senki nem volt a strandon – néhány kölyökkutyán kívül. Az anyakutya annyira hálás volt a simogatásért, hogy egészen a legközelebbi városig, Petrovacig vezetett minket hegyen, erdei utakon át.
Egy montenegrói falu, Buljarica tengerpartja márciusban. Néhány hónappal később ez a partszakasz fesztiválozókkal telik meg. Fotó: Forbes.hu
Naptej, sapka, sál
Kotor a másik irányba, 22 kilométerre északra fekszik Budvától, de az út annyira kanyargós és rossz minőségű, hogy a busz ezt 45 perc alatt teszi meg. Van olyan angol nyelvű fórum, ahol a turistáknak Daedalont ajánlanak az útra – rájöttünk, miért.
A város neve hasonlít a szerb nyelvben régiesnek tekintett kot szóra, ami macskát jelent. A városban – és az egész országban – valóban sok a kóbor macska, de a macskamúzeum zárva volt. Úgy tűnik, szezonális a nyitvatartás: egy macskakedvelő barátom tavaly tavasszal is zárt kapukkal találkozott a múzeumnál, nekünk pedig május 1-jei nyitást ígértek. Ehelyett tehát a tengerparton múlattuk az időt, a strand pedig érezhetően tisztább itt, mint Budvában.
Kotor tengerpartja márciusban. Fotó: Forbes.hu
Kevés olyan nap volt az életemben, amikor délután még póló nélkül napozhattam, késő estére pedig már felvettem a télikabátot. Kotorban viszont alkalmazkodni kellett a hőingáshoz, és nem csak a vár tetején. Egy erőteljes brit akcentussal beszélő lány délután nyakig megmártózott a vízben, én csak a bokámat áztattam meg: a víz márciusban még frissítően hideg.
Látkép a kotori erőd tetejéről a Kotori-öbölre. Fotó: Forbes.hu
A szezonon kívüli utazás egyetlen hátránya, hogy nem minden hajókirándulást indítanak el. Kotorban lett volna lehetőségünk megnézni a Szent György-szigetet (Sveti Đorđe), de a budvai partoknál fekvő Sveti Nikolára nem találtunk hajóutat, pedig a helyiek nem véletlen hívják a lakatlan szigetet Hawaiinak. Petrovacból sem volt a sziklára épített Szent Vasárnap-templomhoz hajóút, pedig már a partról is különlegesnek tűnt a mellette fekvő Katić szigettel együtt.
Önálló adófizetés
Érdemes figyelni arra, hogy Montenegróban idegenforgalmi adót kell fizetniük a turistáknak. A hotelek szobaára ezt általában tartalmazza,
de magánszállás esetén a vendégnek kell elmenni a turisztikai irodába a befizetésért.
A budvai óvárosban és környékén több iroda is található, az ottani díj 1,1 euró/nap/fő. Az ország elhagyásakor ellenőrizhetik az adó befizetését.
Montenegró az euró 2002-es megjelenésekor egyoldalúan bevezette a fizetőeszközt az addig használt német márka helyett. Az eurozónába azóta sem léptek be, azonban az országot az Európai Unió egyik csatlakozásra esélyes tagjelöltjeként tartják számon. A montenegróiak többsége támogatja a csatlakozást, amit valamikor 2025 és 2030 közé várnak.
