Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Luxusfröccs, avagy rozé 8, 10, 50 ezer forintért minek van?

Te mennyiért veszel rozét? Mit tud egy 3-4 ezer forintos rozé? Mit tud egy nyolcezer forintos magyar vagy külföldi rozé? Mi kerülhet 47 ezer forintba egy rozén?

Nemrég a párom, aki borász és elég sok rozét készít minden évben, egy palack provanszi rozéval jött haza este, mégpedig egy világhírű rozéval, amit 8 ezer forint körüli áron lehet kapni itthon.

Vegyük észre: ha egy bor világhírű és Magyarországon is többé-kevésbé elérhető, akkor jó eséllyel tömegtermékről van szó. Vegyük észre azt is: a rozékat jellemzően nem a borkészítés csúcsaként tartjuk számon, az ilyen borok többsége nem akar különleges kékszőlőfajtákat, terroirjegyeket vagy érlelési metódusokat bemutatni. Nem akar semmi többet, csak egy jó ivású, eladható és elérhető alkoholos ital lenni.

A jó élet – A jó bor. Bánlaki D. Stella sorozata borokról és más italokról.

Szóval mit tud egy nyolcezer forintos rozé, ami a rozék őshazájából jött? – tettem fel a kérdést maximális kíváncsisággal és szkepticimussal úgy, hogy kóstoltam már hasonló árú, sőt 20-25 forint körüli magyar rozét is.

Akit a Whispering Angel-kritikám érdekel, az most nyugodtan tekerjen a cikk végére. A többieknek elmagyarázom, hogyan lesz egy egyszerű bor drága, és miért jó ez bárkinek is. Vagy miért nem.

Kinek kell a világ legjobb rozéja?

Az utóbbi évtizedben a globális rozétermelést mutató grafikonok csillagászati magasságokba nőttek. Nem lenne ez így, ha a legtöbb rozé nem a megfizethető ezer-kétezer forintos kategóriában mozogna, és nem klasszikusan a mindennapok egyszerű gyümölcsös borairól lenne szó.

A rózsaszín és tutti-frutti vagy gumicuki illatú olcsóbortengeren úszva mégis, már az előző évtizedben is akadtak borászok, akik azt vették a fejükbe, hogy elkészítik a borvidékük/az országuk/a világ legjobb rozé borát. A borászberkekben híres Sacha Lichine 2006-ban Provanszban vette meg a Château d’Esclans birtokot ebből a célból. Tudta, mi kell egy luxustermék elkészítéséhez:

  • Akarat és jó hírnév: pipa. Elvégre, ha léteznek már más típusú luxusborok a világpiacon, és van is rájuk kereslet, miért ne létezhetne luxusrozé is? – tette fel a kérdést.
  • Minőségi alapanyagok: a vásárlás után adott volt a borvidék, rajta egy domb az akkor nyolcvanéves, jól gondozott grenache és vermentino szőlőültetvénnyel, továbbá volt tőkéje jó hordók megvásárlására és nyilván mindenféle pincetechnológiára is, tehát pipa.
  • Limitált elérhetőség: a domb és termése kezdetben pár hordónyi borra volt elég, és a közlés szerint ma is 25-30 hordónyit szüretelnek onnan, tehát pipa.
  • Mítoszgenerálás és a különleges készítési módok kommunikálása: a borászat ma is szigorúan csak napkeltétől délig szüretel, alaposan válogatja, óvatosan zúzza a szőlőszemeket, majd úgy készíti el a bort, mintha csak egy érlelt fehérborral dolgozna.
  • Prémium termékhez illő csomagolás: egyedi, logózott üveg, rokokót idéző díszítés, pipa.
  • Jó, ha van: korszakalkotás, stílusteremtés. Sacha Lichine-nek ez is összejött. Lehet, hogy nem ő volt a világon az első, aki komolyan odafigyelt egy rozéra vagy hosszan érlelte azt, de ő volt az első, aki erről világszinten kommunikálni kezdett, és magabiztosan ehhez igazította a borai árát. Ezzel elindította a provanszi rozéreneszánszt.

Lichine Whispering Angel nevű rozéját ma 7-8 ezer, a dombról szüretelt csúcsborát, a Garrust 30-50 ezer forint körüli áron találjuk meg a világpiacon. Előbbiből hétmillió palack készül évente, ezek egyikével találkoztam szembe otthon.

Természetesen Lichine berobbanása óta számos nagy értékű és drága rozé került piacra, világszerte akadtak, akik a francia nyomába szegődtek. Egyes borászok a terroirra vagy a bio/biodinamikus művelésre hivatkozva kérnek többet az átlagnál, másokat márkájuk vagy borvidékük jó marketingje repíti. Megint mások a helyben különleges szőlőfajtára és a hosszú érlelésre, vagy arra hivatkozva növelik a rozéjuk árát, hogy a legjobb területeik legjobb alapanyagait válogatják a legjobb hordóikba.

Magyarországon például a rozé alapborával befutott, rozkirálynak is gyakran nevezett Dúzsi Tamás készített prémium rozét, amit aztán 25 ezer forintos palackáron dobott piacra.

Az ő célja az volt, hogy valami különlegeset tudjon törzsvásárlói kezébe adni pincészete 25. születésnapja alkalmából. „Valljuk, hogy egy rozé lehet legalább annyira komplex és nagy bor, mint a nagy fehér- és vörösborok.
Miután a rozé az általunk legnagyobbra tartott bortípus, szeretnénk ezzel minél magasabbra emelni a presztízsét” – írta a bor mellé honlapján. Dúzsiék rozéja azért is különleges, mert aszúsodott cabernet franc szemekkel készült, és új 300 literes fahordókba került 6-9 hónapra. Ez a testes bor egyébként tavaly aranyérmet kapott az International Rosé Championshipen.

Külön műfaj és szintén nagyon népszerű a rozépezsgő. Véleményem szerint a rozék a legkiválóbb champagne-házak pezsgőjeként sem tudnak nagyot mutatni – a nagy élményeimet a fehér színű blanc de blancs és blanc de noir pezsgőktől kaptam –, mégis elképesztően népszerűek, annak ellenére, hogy jellemzően 10–30 százalékkal drágábbak, mint mint buborékos fehér megfelelőik. A magasabb ár oka gyakran a presztízs vagy a korlátozott elérhetőség, de köze van ahhoz is, hogy a rozépezsgő vagy prémium rozé elkészítése erőforrásigényesebb is.

Például, a prémium csendes borokhoz visszatérve, adott mennyiségű kékszőlőből úgy háromszor annyi vörösbor tud elkészülni, mint rozé, hiszen utóbbi esetén a szőlőt csak néhány napig hagyják a héján, hogy kevesebb szín- és ízanyag, tannin tudjon kioldódni, a végső mennyiség 228 liter bor lesz – legalábbis erről számol be az Antica Terra borásza. A logika mentén szerinte, ha 110 dollárért árulja a vörösborát, 440-et kellene kérnie a rozéjáért.

Akkor tehát kiknek készülnek a drága rozéborok? A megszállottaknak? Vagy azoknak, akiknek sok pénzük van, de igazán nem értenek az italokhoz? Mondjuk ki: a sznoboknak?

Biztosan nem csak erről van szó. A műfajnak valóban vannak hithű rajongói a borértők körében is (bár bevallom, én nagyon kevéssel találkoztam).

Az sem mindegy, hogy állunk hozzá. Mi történik, ha félre tesszük a belénk égett sztereotípiákat?

Minden prémium rozéra igaz, hogy nem úgy kell hozzáállni, mint egy rozéhoz, hanem általánosabban: mint egy jól elkészített borhoz.

A kérdés egyébként sem lehet az, hogy van-e egy olyan terméknek létjogosultsága, amire van kereslet. Hanem a kérdés az, hogy az ember valóban jó minőséget kap-e a (sok) pénzéért, vagy marketinglufit.

Általánosító válasz helyett nézzük a világhír hétmillió palackjának egyikét.

Szóval milyen a világ egyik leghíresebb prémium rozéja?

Chateau D’Esclans Whispering Angel Rosé 2020

Nem jó, ha az ember sokat fizet egy borért, mert akkor sokat is vár tőle. Ez a rozé visszafogott illat- és ízintezitású, színében halványrózsaszín. Nem akar az ember szájába ugrani természetellenes vagy rivalkodó piros bogyós és rágógumis aromatikával, inkább az elegáns, kifinomult vonalon mozog. Érlelési jegyekkel sem különösebben operál (nem volt hordóban, viszont a tartályban időnként felkeverték a finomseprőt). Enyhén gyümölcsös, jó ivású, jól elkészített, elegáns bor. Rozé.

De annyi ilyet találunk még jóval nyolcezer forint alatt.

Oszd meg!