Nosztalgikus fotók, régi legendáriumok és néhány érdekesség. Mutatjuk, hogy nézett ki régen a karácsony.
Egyházi neveltetés ide vagy oda, azt valószínűleg mindenki tudja, hogy a karácsony a kereszténység legnagyobb ünnepe. Persze, vallási jellegéből már sokat vesztett az ünnep – míg nagyszüleink korában alapvetés volt az éjféli mise és a betlehemezés, napjainkban sokkal inkább szól a látványos díszekről, a nagy vacsorákról és a rokonlátogatásról. Azt, hogy melyik vonal a szimpatikusabb, mindenki döntse el maga, addig is, összegyűjtöttünk néhány érdekességet arról, hogy ünnepelték anno a karácsonyt.
Azok a régi szép idők – archív fotók és történetek nagyszüleink karácsonyairól (15 kép)
Már az ókorban is létezett karácsony
Már a kereszténység elterjedése előtt is volt karácsony, csak épp nem így nevezték. A téli napfordulót valaha a természet újjászületésének szimbólumaként tartották számon, amit a Római Birodalomban táncos mulatsággal ünnepeltek. Ekkor persze még szó sem volt karácsonyfáról, de a házakat feldíszítették, a földesurak pedig megajándékozták szolgáikat. A karácsonyozás a most ismert értelmében a 6. századra vált világszerte elterjedt szokássá.
Először a németek állítottak karácsonyfát
A 18. században már minden német házban állt a karácsonyfa, innen aztán az osztrákok, majd a magyarok is átvették a szokást. Nálunk a 19. század közepétől terjedt el a faállítás, eleinte a fővárosban, majd fokozatos vidéken is. Mivel eleinte meglehetősen nehéz volt tisztességes úton fához jutni, és díszek sem voltak még, sokkal puritánabb módon ünnepelték a karácsonyt, legalábbis falun. Míg az arisztokrata családoknál már szépen díszített fa állt, a falusi, rosszabb körülmények között élők faágakat díszítettek fel, és almaszeleteket vagy papírba csomagolt száraz kenyérdarabokat akasztottak rájuk.
- Az első magyar karácsonyfát Brunszvik Teréz grófnő állította 1824-ben.
- Jókai Mór A koldusgyermeke az első magyar irodalmi mű, amiben már olvashatunk a szokásról.
1929
Fortepan / Simon Tibor
A szentestéhez korábban különös hagyományok kapcsolódtak
A naphoz, amit a kereszténység Krisztus születésének időpontjaként tart számon, a magyar népi hagyományban rengeteg érdekes szokás kapcsolódott. Csak néhány közülük:
- tilos volt kölcsönadni, mert az szerencsétlenséget okoz;
- éjjel „aranyos vizet” merítettek, mert az egészséget varázsol a házba;
- a gazdák mise után megrázták a gyümölcsfát, ezzel meghívva a jó termést a házhoz;
- a házi állatok piros almát kaptak, hogy egészségesek maradjanak;
- tilos volt a ház körüli munka, és a háziasszony sem állhatott fel az asztal mellől.
1939, Szeged, Dóm tér
Fortepan / Kelemen Zsuzsa
Valaha minden karácsonyfadísznek megvolt a maga jelentése
Míg a fa szimbóluma általában az életfára utál, a kereszténységben a tudást, a halhatatlanságot és az újjászületést is hozzá társítják. Mint feljebb említettük, a fát eleinte almával és kenyérrel, tehetősebb helyeken dióval és gesztenyével díszítették, amik egyaránt utalhattak a bőségre és a paradicsomi állapotra, valamint az alma a bűnbe esésre. A paradicsomi kígyó jelképe a régi és a mai korokban is megjelenik a fán: míg korábban bogyókat és gyöngyöket fűztek fel, ma girlandot használunk – ezt hivatott ellensúlyozni a dió, ami pedig elűzi a gonoszt. A fa tetejére helyezett csúcsdísz a betlehemi csillag szimbóluma, ami utat mutatott a pásztoroknak.
A mákos és diós bejgli már régen is divat volt. Míg a dió a gonoszt tartja távol, a mák a bőség és a jólét hírnöke. Az asztalokra piros terítő került, alájuk pedig szalmát szórtak, ezzel utalva a krisztusi jászolra.
1976
Fortepan / Urbán Tamás
A szaloncukor csak nálunk ilyen népszerű
A szaloncukor valójában a francia fondant cukor magyar verziója, aminek darabjai eleinte egyesével és kézzel készültek. A hagyomány máshol nem vált népszerűvé, Magyarországon kívül maximum a szomszédos országok magyarlakta településein díszítik ezzel a karácsonyfát. A szaloncukor atyjaként Kugler Gézát tartják számon, aki 1891-es szakácskönyvében 17 féle szaloncukor receptről írt.
A borítóképen Kaczander Ágnes későbbi sokszoros magyar bajnok úszó 1958-ban.
