Idén ősszel tobzódhatunk premierekben: az elmúlt két évadban magukat visszafogni kényszerülő színházak igyekeznek kitenni magukért, hogy visszacsábítsák a közönséget. Íme három vadiúj darab, kettő a budapesti független szcénából, egy pedig vidékről – merthogy nem csak a fővárosban van jó színház.
Ez itt a Forbes.hu és G. Tóth Ilda kulturális sorozata, a Rám fér a kultúra. Pár heti rendszerességgel megjelenő cikkek, ajánlók, történetek és interjúk színházról, könyvekről, zenéről – meg bármiről, ami kultúra.
Egyelőre van némi zűrzavar abban, hogy kérhetnek-e a színházak védettségi igazolást, vagy nem. Néhány fővárosi művészszínház úgy döntött, ezzel az önkéntes szigorral vigyáz a nézőire, míg máshol a maszkot ajánlják, sőt a Szkéné Színház kötelezővé is tette azt. Így talán többen bátrabban mennek színházba – bevallom, én is –, bár méltatlankodó oltatlanból is bőven akad a fórumokon (igaz, sokszor az derül ki, hogy éppen azok közül, akik eddig sem jártak előadásokra). Reméljük, a járvány idén nem tesz keresztbe az újabb és újabb premiereknek, amikből máris itt van három.
Szkéné Színház: Elem
Háy János 2014-ben megjelent, azonos című novellája alapján készült a kétszereplős dráma, amit eredetileg még az előző évad tavaszán mutatott volna be a Szkéné, ám közbejött a harmadik hullám. Júniusban játszották párszor, szeptembertől pedig végleg bekerült a műsorfüzetbe.
Egy néniről és egy bácsiról szól, akik kíméletlenül megöregedtek, és a halál közeledte kikényszeríti belőlük a számvetést. Már a memóriájuk sem ugyanaz, mint régen – legalábbis szelektív. A címét onnan kapta az írás, hogy a nő elmegy elemet venni , de aztán elfelejti, hogy megvette, és nem érti, honnan lett két új elem a vérnyomásmérőbe.
A régebben történt fontos családi eseményekre, kapcsolatuk fordulópontjaira vagy egy betegségre azonban abszolút élénken emlékeznek mindketten.
A novella és az előadás is emlékekből, merengésekből áll. A kiindulókép egy kórházi kórterem, ahol a nő és a férfi beszélgetnek a nő anyjának ágya mellett. Bérczes László rendezésében Kerekes Éva játssza a nőt, Mucsi Zoltán a férfit. A színpadkép egyszerű, letisztult: fehér téglatestek szolgálnak díszletül, ha kell, ágyként, ha kell, székként – a jelenetek közti zenét adó Rozs Tamás is ezeken ül.
Kerekes Éva és Mucsi Zoltán az Elem című előadásban. Fotó: Gálos Samu
Valójában két generációt mutat be a darab – persze ugyanazzal a két színésszel –, és kiderül, hogy mindkét korosztályt lényegében ugyanazok a kérdések foglalkoztatják: öregség, halál, család, kapcsolatok. A jelenetek ugrálnak az időben, mégis követhetők és jól értelmezhetők, ebben segít az is, hogy a fényerősség annak megfelelően változik, hogy mennyire régi emlékképet láthatunk.
Ez az időbeni ugrálás is csak azt segít bennünk tudatosítani, hogy mindkét pár életében lényegében ugyanazok a folyamatok zajlottak le.
Mucsi szarkazmusa és Kerekes Éva naivitása nagyon jól kiegészíti egymást, vicces, frappáns párbeszédek teszik kedvessé a valójában nagyon szomorú drámát. A nézők közt jó páran a szemüket törölgették az előadás végén, és a színházban vírus nélkül is jól megszokott köhögés helyett orrfújás volt hallható az utolsó színpadátrendezések között.
Pécsi Nemzeti Színház: A mi utcánk
A streaming ugyan jó volt arra, hogy akár vidéki előadásokat is megnézzenek a fővárosiak, és persze fordítva, ám az az igazi, ha élőben látunk egy-egy gyöngyszemet a távolabb játszott sok jó darab közül.
Tar Sándor A mi utcánk című novellagyűjteménye színpadi változatának november 6-án lesz a premierje, szerencsére azonban az augusztusi Ördögkatlan Fesztiválon, egy fullasztóan kicsi és zsúfolt villánykövesdi teremben már lehetett ezt is látni.
Félhomály, sejtelmes zene, a színpadon szanaszét gumiabroncsok. Nyílik az ajtó, nyögés, káromkodás, betántorog Köles Ferenc, és elkezd egyensúlyozva haladni a gumikon, a feje itt-ott véres, láthatóan tajték részeg. Nem lehet nem nevetni a bénázásán, annyira jól csinálja.
Aztán néhány perc múlva belénk hasít, ami például Pintér Béla előadásain oly sokszor: a darab végére könyörtelenül meg fognak fizettetni velünk minden egyes kacajért.
Rám fér a kultúra – Három színházi előadás, amit látnod kell streamen (is)
Tar Sándor története valahol a magyar vidéken játszódik, a Görbe utcában, aminek mindig ez volt a neve, hiába próbálták átkeresztelni többször, például Ságvárira, vagy most éppen Radnótira. A házszámot sem nagyon tudják errefelé, van, aki még a sajátját sem.
„…a fiatalja meg elment, semmi nélkül, bányába, építkezésre, kohásznak, a legtöbb ott is maradt. Aztán mentek megint, akik azután születtek, iskolára, gyárba, Debrecenbe, Pestre, ki hova, most meg jönnek vissza éhesen, üres kézzel, isznak, tekeregnek. Kártyáznak. Élnek az öregek nyakán, és várják a postást. A segélyt, a nyugdíjat. Mindegyik azt várja. Akkor aztán adjad neki. Fizetnek. Ki mennyivel tartozik. Ennek is, annak is. A kocsmában, a boltban. Sarkadinál, Pintérnél, itt három háznál is mérnek bort, pálinkát, hitelbe, másként nem tudja eladni.”
Nagyjából erről szól az itteniek élete, és Köles Ferenc egyenként eljátssza a helyi figurák elsőre néha vicces, ám valójában szívszorítóan tragikus mindennapjait.
Az egyes jelenetek pedig szép lassan mutatják, ahogy az itt élők munka és pénz, de leginkább méltóság nélkül tengődnek, csak a kocsma, a kannás bor maradt nekik, meg persze Béres szomszéd lánya.
Köles Ferenc az A mi utcánk című monodrámában. Fotó: Körtvélyesi László
Felbukkan például Vida bácsi, akinek meghalt a felesége négy éve, karácsonykor. Azt mondja, „a családban minden halál vagy baleset karácsonykor lett, ő azt se bánná, ha sose lenne karácsony.” Vida bácsi a fiával él, akiről mindenki tudja, hogy a betegsége hozta vissza a Görbe utcába. Merthogy Diósgyőrben dolgozott, aztán megtámadta a tüdejét a gáz meg a füst, de az apja szerint az még nagyobb baj, hogy a felesége elhagyta, amikor beteg lett.
Aztán itt van Hesz Jancsi, aki jókedvében össze szokta seperni a pénzt a kocsmában az asztalról, és oszt, ha rákerül a sor. A presszónak meg hiába van rendes neve, Misinek hívja mindenki, a tulaj után, aki mindenkinek a barátja. Hesz Jancsi mindig siet, pedig köztudott, hogy semmi dolga, ahogyan az is, hogy boldogtalan, mert a velük élő anyósa mindenbe beleszól, még abba is, hogy ő hányszor alszik a feleségével.
Sudák valaha Debrecenből jött a fél ötös busszal, bement a kocsmába, kért egy unicumot, amire persze mindenki felkapta a fejét. Aztán este tizenegyig talált magának házat, feleséget, de aztán megromlott a viszony köztük, mert az asszony egyre többet ivott, és nem volt hajlandó gyereket sem szülni.
Doroginé ráfekszik a sínre, miközben Dorogi a Misi presszóban a lovát itatja sörrel, Béres szomszéd felesége pedig egyszer csak beteg lett.
Csupa olyan figura, akik életük egy pontján úgy gondolták, hogy meg kellene próbálni inni, hátha úgy könnyebb elviselni a csöndet.
Az előadás egy pontján Köles Ferenc kijön a színpad elejére, és elmesél a saját életéből egy epizódot, mondván, nem jött azért az olyan egyenesen és egyszerűen, hogy ideállt elénk, levetkőzve. Még Debrecenben élt, amikor ő maga találkozott Tar Sándorral, aki konkrétan a szomszédja volt. Vagyis ez az előadás, amit Szabó Attila rendezővel összehoztak, a személyes ügye is.
Füge Produkció: Hajtűkanyar Autósiskola (Jurányi Ház)
A darab egyik főszereplője, Polgár Juli nemrég költözött haza Ausztriából, és most a hazai Szabad Európa Mozgalom forradalmi lelkületű aktivistája. Elszántan küzd a korrupció ellen, egy demonstráción arról tart beszédet, hogy miközben az ő nagymamájának több mint egy évet kell várnia a csípőprotézis-beültetésére, addig a belügyminiszter anyját előbb megműtik, minthogy a neve felkerült volna a várólistára.
Juli a felszólalása után rejtélyesen eltűnik, és társai politikai indíttatást látnak a háttérben. Csakhogy a valóság ennél sokkal prózaibb: a lányt egy autósiskola vizsgabiztosa és gépjárműoktatója rabolja el, miután nem hajlandó nekik kenőpénzt adni a vizsgán. Persze Juli eltűnését a kormány és az ellenzék is krimiként éli meg, és azonnal előbukkannak az érdekek:
lehet, hogy még a tisztességtelenség ellen küzdő mozgalom is politikai tőkét tud belőle kovácsolni?
Schwechtje Mihály fekete komédiájában dilemma előtt áll mindenki: a kisember vívódik, hogy jó ötlet-e a korrupciót visszautasítani, ha azzal magának vagy családjának árt, a mozgalmár komolyan elgondolkodik azon, hogy ugyanazokat az eszközöket alkalmazza, mint a hatalmon lévők, ha ezzel növelheti szavazói bázisát, de még a rendőrök sem tudják, mivel tesznek jobbat: ha leállnak a nyomozással, vagy ha lelkiismeretesen folytatják, azt követően is, hogy felmerül a gyanú: saját főnökük áll az emberrablás mögött.
Hol kezdődik a korrupció? Működhet-e nélküle egy társadalom, vagy már annyira alap az életünkben, mint a levegővétel?
Pálya Pompónia, Mari Dorottya és Hajdu Szabolcs, mint a Szabad Európa Mozgalom elszánt aktivistái. Fotó: Gulyás Dóra
Schwechtje Mihály eredetileg filmet tervezett készíteni a forgatókönyvéből, ám miután nem kapott rá támogatást, színházra adaptálta, és ő maga meg is rendezte. Meg is maradt némi filmes fíling az egyes dramaturgiai elemeknél: a hátteret sokszor filmrészletek adják, és a jeleneteket ugyanúgy hely- és időmeghatározásokkal választják el egymástól, ahogy egy filmes forgatókönyvben szokás.
Vagyis konkrétan kivetítik a jelenetek fölé, hogy azok hol és mikor játszódnak, például: Kossuth tér – nappal.
Én a premiert láttam, szeptember 1-jén, akkor még érződött némi bizonytalanság, remélhetően azóta igazán ütős, drámai lett az előadás, és a lakásszínházhoz és filmhez szokott Hajdu Szabolcsot is jobban lehet már hallani a hátsóbb sorokból, mint akkor.
A Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület (Füge) alapítójáról és a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház vezetőjéről, Rozgonyi-Kulcsár Viktóriáról az októberi Forbesban olvasható portré, a jövő héten már megveheted a vadiúj magazint!
A borítóképen a Hajtűkanyar Autósiskola három szereplője, Szabó Domokos, Hajdu Szabolcs és Mari Dorottya.
