2018 telén „Fiatal lányok, honnan van pénzük erre?” címmel jelent meg nálunk egy cikk az akkor kábé féléves budapesti közösségi varrodáról. A koncepció, a bátorság, az értékrend már akkor is stabil volt, a „hogyan” és a „merre” vonalait viszont még csak ceruzával húzták meg. Aztán szépen lassan paripa lett a póniból: a Pinkponilo idén már ötéves, terveik kiradírozhatatlanok, vállalásuk pedig legalább annyira szól a tudásátadásról, mint a menő és fenntartható ruhák elkészítéséről. Kudron Anna körbevezetett a Póniban, tartott egy miniszemináriumot a fenntarthatóságról, majd megtanított pólót varrni. Mindezt össz-vissz 4,5 óra alatt.
Az V. kerületi Paloma művészudvar valódi felüdülés a forró betondzsungel után. Itt fogad az egyik főpóni, Kudron Anna és az egyik kivitelező munkatárs, egyben társ-workshopvezető, Nagy Zoé, akik már javában rendezgetik a szabásmintákat és a textíliákat a hamarosan induló workshopra. Mindent beborítanak a színes anyagok, cérna a szivárvány minden árnyalatában, van elől régi és modern háztartási varrógép és ipari interlock, a falakon skiccek, egy-két félig befejezett design darab, meg persze az elengedhetetlen játékpónik. Igazi játszóház ez az olyan emberek számára, akik többre értékelik a két kézzel és sok izzadságcseppel készített saját darabokat, mint a Zarás tömegcuccokat.
A Pinkponilo nem csak kreatív műhely, de egy igazi játszóház is.
Fotó: Sebestyén László
Direkt előbb jöttem, hogy kikérdezhessem a lányokat a workshop előtt. Anna hátravezet, és egyből mesélni kezd.
Bár eredetileg hárman indították a Pinkponilovat, Szabó Viktória az évek folyamán a háttérbe húzódott és leginkább a tanácsadásban és a háttérmunkában segít, a projektek látványosabb részét Anna és Burány Vera viszik. Rajtuk kívül még nagyjából 8-9 póniból áll a csapat– ők a kommunikációért, az események megszervezéséért, a workshopok levezényléséért felelnek, közben pedig folyamatosan képződnek a ruhakészítés különböző területein, a bőrmegmunkálástól kezdve a színkutatásig. A közösségi varróműhely koncepcióját rég kinőtték, most már inkább kreatív stúdióként aposztrofálják a Pinkpónit, ahol gyakorlatilag BÁRMIT csinálhatsz, aminek minimális köze is van a fenntartható ruhakészítéshez.
Kudron Anna: „A feladat az, hogy saját magunkat is edukáljuk.”
Fotó: Sebestyén László
„A divattervezés és a szociális érzékenyítés a kezdetektől fogva kéz a kézben járnak nálunk.
Öt évvel ezelőtt már érezhetően benne volt a levegőben, hogy a fast fashionnel és a divattal gond van, de a zero waste és a fenntarthatóság fogalmai még megfoghatatlanok voltak. A ruha annál kevésbé: sokan vágynak egyedi darabokra elérhető áron, ezért gyorsan berobbant a dolog. A feladat innentől már csak az volt, hogy mi edukáljuk saját magunkat a témában” – mondja el Anna.
A PET-palack szörnyön és a papírgyűjtésen túl
Annáék amellett, hogy workshopokat tartanak kezdőknek, haladóknak és profiknak, a ruhakészítés bármely fázisában segítséget nyújtanak a megrendelőknek. Terveznek, termékfejlesztenek, gyártanak kis- és nagymennyiségben, kutatják és tesztelik az anyagokat, konferenciákat látogatnak és előadást tartanak a fenntarthatóság ügyében. Anna például Indiában is járt már a projekttel, ahol arról beszélt egyetemi hallgatóknak, hogy hogyan kezdjenek fenntartható vállalkozásba és mi fán terem a zero waste, emellett Verával mindketten tanítanak a METU-n. Hisznek benne, hogy minden „itt és most” – helyben és a kisemberrel – kezdődik. Lokálisan tartják a gyártást és munkát biztosítanak embereknek; egyaránt bekopoghatsz hozzájuk, ha esküvői ruhát akarsz vagy csak leszakadt a cipzárod, és közben szívesen mesélnek arról, miért jobb a biopamut, mint a műszálas textília.
A pónik hisznek benne, hogy minden „itt és most” – helyben és a kisemberrel – kezdődik.
Fotó: Sebestyén László
„Alapvetően az a metódusunk, hogy kipróbálunk különféle dolgokat. Tudunk maradék anyagból varrni valamit, ami működni fog? Igen. Érdemes erről edukálni az embereket? Igen. Tudunk erről tartani egy elméleti workshopot? Igen”
– mondja el, hozzátéve: gyerekkorunkban nem jutott tovább az edukáció a PET-palack-szörny készítésnél és a papírgyűjtésnél, de most már a legtöbb ruhatervezői alapszakon téma a fenntarthatóság, aminek nagyon örül.
„Ehhez a témához be kell érnie a társadalomnak. Mi is öntözzük magunk alatt a termőtalajt. Szuper látni, hogy a mostani 16-20 évesek nyitottak a témára, tudatosak, kritikusak, és meg merik kérdőjelezni, amit hallanak. Lehet, hogy amit mi mondunk, pár év múlva azt is megcáfolja majd egy kutatás.”
Anna szerint a tudatosság amúgy is az egyénnél kezdődik: először pihenjünk és együnk eleget, aztán kezdjünk el odafigyelni arra, hogy ne hagyjuk feleslegesen égve a lámpát.
„Szeretnénk nagyobb fókuszt helyezni az intézményi és rendszerszintű együttműködésekre, mert ott lehet igazán jól és nagyobb számban hatni a társadalomra.
Három irányban gondolkodunk: az egyik a fenntartható termékfejlesztés és gyártás, a második az edukáció és workshop csomag – lehetőleg több elméleti oktatással – , a harmadik a design- és művészeti kollabok” – mondja el, hozzátéve: utóbbiba gyakorlatilag bármi belefér algával festett színházi jelmeztől kezdve érzelmeket reprezentáló ruhakészítésig.
A Pinkponilo csapata a zöld témákban és a menedzsmenti kérdésekben is támogatja a divattervezőket.
Fotó: Sebestyén László
Emellett pedig nem csak a zöld témákban, de menedzsmentszinten is szívesen segítik a jelen és a jövő tehetségeit. Rendszeresen együttműködnek helyi tervezőkkel – például a Kamay Ko márkával, a Pizsi Store-ral, Vetlényi Almával, vagy korábban a Philoménnel és a Betweennel. Ugyanúgy elvállalják 5 darab selyemruha legyártását, mint 200 darab táskáét, ezek főleg kialakult partneri együttműködésekben valósulnak meg helyi vagy európai tervezőkkel.
„Sokan szeretnének márkát indítani, és hajlamosak azt hinni, hogy ehhez mindenki ért. Ezzel nincs is semmi gond, de az iparág ennél jóval összetettebb.
A menedzsment-tudás sajnos sokszor hiányzik, éppen ezért szeretnénk foglalkozni ezzel az ágazattal is, és átadni a szükséges ismereteteket az embereknek. A mostani piaci környezetben hétről hétre komoly kihívásokkal kell szembenéznünk.”
És hogy mi kell a márkaalapításhoz? Piackutatás, egy megbízható stáb, anyagismeret, és Csalár Bence A fenntartható divat kézikönyve című kötete már jó starter kit Anna szerint.
„A mostani piaci környezetben nagyon nagy kihívások várnak mindenkit hétről hétre.”
Fotó: Sebestyén László
Egy saját készítésű darab a gardróbba
Miközben beszélgetünk, szállingóznak befelé az emberek, pontban 5-kor már ott ülünk hatan, a két workshopvezető és mi, a résztvevők. A max létszám az öt fő – kis csoportban hatékonyabb a munka, és mindenki megkapja azt a mennyiségű figyelmet, amire szüksége van. Kezdődik a „Kezdő biopamut póló workshop / Tudatos gardrób” foglalkozás, mindenki kiválasztja a számára szimpatikus anyagokat. Az igazsághoz tartozik, hogy én már tanultam varrni korábban, így nem a nulláról indulok, viszont sok szempontból pontatlan és hiányos a tudásom, ezért nagyon örülök, hogy végigmegyünk a lépéseken.
Miközben a textíliákat válogatjuk, Anna és Zoé minden anyagról elmondják a tudnivalókat: hogy mik az összetevők, hogy érdemes mosni, mivel illik össze, mennyi kell belőle a pólóhoz. A workshophoz nem vásároltak új anyagokat – hiszen a fenntarthatóság jegyében itt is a már meglévőket és maradékokat dobják be, a szabászati hulladékot pedig hőtartó szigetelőanyagként hasznosítják újra. Mindannyian névre szóló szabásmintát kapunk, amit első körben a saját méretünkre igazítunk, majd kezdődik a szabás és a varrás. Van, aki hosszan válogat az anyagok között, más már a varrógéppel ismerkedik, a lányok pedig támogatnak, de nem gyakorolnak felesleges kontrollt.
Mindannyian névre szóló szabásmintát kapunk, amit első körben a saját méretünkre igazítunk, majd kezdődik a szabás és a varrás.
Fotó: Sebestyén László
A kezdeti feszengős hangulat hamar oldottá válik, poénkodunk, Anna beavat bennünket pár szakmai trükkbe, közben meg arra bíztat, hogy álljunk meg pihenni, együnk, igyunk. Elmondja: szinte mindenkinél eljön az a pont, amikor mentálisan telítődik és ettől feszültté válik – na ez az, amikor szünetet kell tartani. Egyértelmű: itt nem csak technikai, de mentális supportsystem is üzemel.
„Ha valaki először tör el egy tűt, könnyen beindul a spirál, hogy alkalmatlan vagyok, béna vagyok stb. Na, mi ilyenkor lépünk közbe azzal, hogy ugyanmár, mi tegnap három tűt törtünk és még a kezünket is elvágtuk.
Fontos, hogy ne engedjük, hogy ezek a kis bizonytalanságok elvegyék valakinek a kedvét, hiszen egy tanulási folyamat elején mindenkinek adódnak nehézségei. Sőt, a közepén is!” – mondja el Anna, majd hozzáteszi: számára a fenntarthatóság része az is, hogy elfogadó és biztonságos közeget teremtenek a workshopokon és a szakmában egyaránt.
„Senkit sem fogunk kritizálni azért, amilyen anyagot vagy energiát használ, hiszen ezzel nem segítünk. Inkább megpróbáljuk megmutatni a következő lépést, és segítséget adni bestresszelés és hisztériakeltés helyett.”
Anna: a fenntarthatóság része az is, hogy elfogadó és biztonságos közeget teremtünk a workshopokon és a szakmában.
Fotó: Sebestyén László
Miközben beszélgetünk, elkészül az első póló, rákerül a nyakra a passzé, felhajtjuk az ujjakat. Mindenkinek van Achilles-ina, ez jól látszik: van, aki a színekről dönt nehezen, más a varrógéppel barátkozik lassan, engem az ujj bevarrása frusztrál. Itt is látszik, hogy jó választás volt a kis létszám – nincs kapkodás, és nem veszik ki a kezünk alól azt, ami nem megy, „hogy jó, akkor majd én megcsinálom”. A 4. óra végére mindenki kellően leharcolt: a nulláról varrni tanulni komoly kihívás, teljesen más logikát és látásmódot igényel, mint a legtöbb kézműves tevékenység. Fárasztó, de magasztos dolog ezt elsajátítani, aztán egy olyan ruhadarabot viselni, amit te magad készítettél. Arról nem is beszélve, hogy Annáék nem csak technikai tudást adtak át:
„Ha az ember egyszer már hall erről a témáról, ott marad a fejében és továbbgyűrűzik. Észreveszi a márkákat, észreveszi a cikkeket, megakad rajta a szeme. Részben ez is a célunk, amikor a workshop alatt a fenntartható divatról mesélünk nektek.”
