Nem tanult rendezőnek, mégis kora egyik legnagyobb történetmesélője lett. Gárdos Péter a 80-as, 90-es években filmekkel szórakoztatta a mozinézőket, amióta pedig nem kap lehetőséget forgatásra, regényeket ír. Portré az októberi Forbesban.
Semmelweis Ignác rövid boldogságából film lett volna eredetileg, most mégis regény formájában jelenik meg Gárdos Péter tollából, miután Geszti Péterrel közös beadványukat két évvel ezelőtt elkaszálta a Nemzeti Filmintézet. Első körben még meg is szavaztak nekik pénzt a forgatókönyvre, aztán pár héttel később megköszönték, és mégsem kérték a draftot, mondván, más koncepciót képzelnek el. Hamarosan pedig „egy befolyásos potentát” (Lajos Tamás operatőr-producer, az átalakított SZFE új kuratóriumi tagja) is benyújtotta filmtervét, most megy is a forgatás.
Gárdos új regénye szeptember 26-án jelent meg.„A Semmelweis-téma nem sajátítható ki, bárki megcsinálhatja” – meséli Péter a Forbes októberi számában megjelent portrécikkben, aztán vehemensem kezdi magyarázni, mennyire szimbolikusnak és örök érvényűnek gondolja azt a történetet, hogy a 19. században létezett egy valóságos zseni, akit nem ismertek el a kortársai. Voltaképpen hülyének tartotta az egész orvostársadalom a klórvizes kézmosásos ötlete miatt – amitől pedig valóban megszűnt a gyermekágyi láz –, és még a felesége is megváltoztatta a nevét röviddel a halála után. Más kérdés, hogy talán nem akarták ma filmen látni a döntéshozók, hogy Semmelweis elméje aztán megborult, és bolondokházában végezte, ahol lényegében agyonverték.
Gárdos Péter portréja az októberi Forbesban olvasható.
Bár a 80-as, 90-es években egymás után rendezte a nemzetközi díjakat sorra bezsebelő játékfilmjeit – elsőnek 85-ben az Uramistent, aztán 87-ben a Szamárköhögést, majd még jó párat –, a 2010-es években inkább könyvekben dolgozta fel megálmodott témáit. A Hajnali lázban szülei történetét meséli el – először ezt is a filmvászonra szánta, de amíg várt a finanszírozásra, könyvet írt belőle. Péter édesapjának 1998-as halálakor került elő édesanyjával folytatott levelezése, mindketten a bergen-belseni koncentrációs tábor túlélői voltak, és svédországi rehabilitációs lágerekben gyógyultak nagyjából egy évig.
A regényt harminckét nyelvre fordították le, harminchat országban jelent meg, és számos díjat elnyert. Péter azt mondja, már a Hajnali láz első sikerei után kedvet és rengeteg bíztatást kapott az íráshoz, ami egyre nagyobb örömet okoz neki. Így szinte egymás után jött a Hét mocskos nap, majd a Királyi játék, most pedig a Semmelweis-regény.
„A sors különleges ajándékának fogom fel, hogy így alakult.”
Igazából csak az elmúlt tíz évben, miután elindult a „regényírási mániája”, szabadult fel attól a komplexusától, hogy nem végezte el a rendező szakot. „A 70-es években, amikor én indulhattam volna, a filmrendezéshez csak a színművészetin keresztül lehetett eljutni, és szakmai kapcsolatokra is csak a főiskola révén lehetett szert tenni ebben a belterjes körben. 1985-ben sikerült áttörnöm ezt a falat az Uramistennel, de még vagy húsz évig fóbiáim voltak, azt éreztem, hogy kívülről jött ember vagyok, akinek sokkal kevesebb a lehetősége.”
Arról, hogy mi történt a nyolcvanas években Mészáros Márta házibulijában, ahol maga Viszockij zenélt, hogyan bukta el Gárdos Péter a színműs felvételit, illetve mit mondott neki a piszoár mellett Jancsó Miklós, amitől aztán ő úgy érezte magát, mint akit megkoronáztak, az októberi Forbesban olvashatsz. Lapozz bele a magazinba!
