Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Életük első boltja – showroom-sűrűsödés Budapesten

Költünk, mert december van – a szakértők szerint ráadásul idén majdnem 10 százalékkal többet, mint tavaly. Jó érzékkel lovagolják meg ezt a hullámot azok a felfutó magyar divattervezők, dizájnerek is, akikről az aktuális Forbes Life különszámunkban írtunk, vagy akikről idén a Forbes havilapban bemutattunk: többen életük első boltját nyitották meg decemberben.

1712_an_3112

Pillanatkép a DVA self made boltjának megnyitójáról

DVA

Kaptay Annamária és Csáki Klaudia barátnők, és 2014 óta tervező- és üzlettársak is. A DVA fürdőruháit a Balcsi Original kapcsán már emlegettük a havilapban, táskáikat pedig most önállóan is megmutattuk a Forbes Life-ban. Ennek kapcsán számoltak most be arról, hogy múlt héten megnyitották üzletüket az I. kerület Krisztina körúton, félúton a Tabán mozi és a Mákos Guba vendéglő között. Jött a telefon az önkormányzattól, hogy itt a lehetőség, ők pedig gyorsan festéket ragadtak (fehéret, mert az jól kihangsúlyozza a színes táskáikat), és a Studio77 készen állt a nyitásra – december 20-ig minden nap rendelnek. Egyelőre egyedül, illetve a Studio Nomad dizájnbútorain, amelyeket szintén megtaláltok a Life-ban.

24852258_882184315282359_3817240580464121402_n

Az Áeron inkább profikra bízta a dizájnt

Áeron

A Forbes áprilisi címlaposai, az álomépítők életük első showroomját nem akárhol nyitották, és a dizájnt sem bízták a véletlenre, sőt még a háttérzene összeállítására is egy ismerő sztár DJ-t kértek fel. Áron Eszter márkája a Deák-Fashion Streeten kapott előkelű üzletet arra a két hónapra (december és január), amíg várja a vendégeket. Az aktuális kollekción kívül korábbiakat is megvehetünk itt, hetente váltogatják a darabokat. Lászlóffy Vivien CEO elárulta, tényleg olyan komoly befektetés volt, amilyennek tűnik, de remek alkalom lesz, hogy felmérjék a piacot: „sokat fogunk tanulni, és ki tudja, lehet, hogy még hosszutávú is marad”.

psr

A Projekt Showroom idén sem vette félvállról a dekor kérdést

Projekt Showroom

Majd pont, hogy ők nem? Naná, hogy Csikós Kriszta idén is készült az ünnepekre egy időszakos bolttal. Small and Sweet rovatunk korábbi szereplője, a mindig máshol, mindig más koncepcióval megnyitó bolt idén fix helyre költözött, a Paulay Ede utcába, és ebben a hónapban mi is vadászunk itt karácsonyi ajándékokra – persze, hogy magyar tervezőktől és termelőktől.

Punch – Anna Daubner, AnnaAmelie, Dorivisy és Lindamelinda

A négy lány közös koncepciójára néhány hónappal ezelőtt még mit sem tudtunk – véletlenszerű, hogy közülük hárman is bekerültek a Forbes Life-ba. Mostanra a lap is megjelent és a Paulay Ede utcai is beindulni látszik, a decemberre dedikált eseménnyel fordultak rá.

Ajándék Terminál – Imogen, Pici and the City, Debaba Kraft

Az Imogen nőknek, a Pici and the City és a Debaba Kraft két gyermekeknek szóló márka, mindhárman a Life szereplői, és mindhármukat megtaláljátok a pop-up Ajándék Terminálban az Alleeban.

Róluk, és még több felfutó magyar dizájnerről olvass a Forbes Life-ban!

life_cover-page-001-2

Oszd meg!