Kicsoda valójában Soros és mit akar?

Hogy nem ő lett az első és a második címlapunk, még 2013-ban, amikor indultunk, az érthető.  A magyar Forbes mégis induljon magyarországi arcokkal. De a harmadik, már simám lehetett volna, […]


Bővebben

Eladó Bruce Willis erdőszéli, medencés, 9 hektáros vidéki luxusbirtoka – mutatjuk a képeket

Mélyen a zsebbe kell nyúlni az akciósztár New York-i rezidenciájáért, cserébe négy házat, medencét, teniszpályát és örök panorámát kap a vevő.

Szép kis vityillóra tette ki az eladó táblát Bruce Willis: kilenc hektáros birtokon négy különálló ház összesen 1 280 négyzetméter alapterülettel, medence és teniszpálya, mindez alig egy órára Manhattan belvárosától, a New York állambeli Bedford Corners városkában. A hirdetést az amerikai Forbes szúrta ki egy prémium ingatlanokkal foglalkozó közvetítő honlapján.

Az amerikai akciósztár – és közép-kelet-európai energiaital-reklámarc – még 2014-ben vásárolta feleségével, Emma Heminggel potom 12 millió dollárért a luxusingatlant. Most azért válnak meg tőle, mert átteszik a főhadiszállásukat az Egyesült Államok nyugati partjára. A 2018-ban vásárolt New York-i, a Central Park tőszomszédságában lévő apartmanjukat ugyanakkor megtartják, így amellett döntöttek, hogy a vidéki villát pénzzé teszik.

Az irányár potom 12,95 millió dollár, átszámítva mintegy 3,6 milliárd forint.

Ezért az összegért a szerencsés vevő a Croton-tóra néző panorámát, tizenkét hálószobát, kilenc fürdőszobát, valamint edzőtermet, beltéri medencét, szabadtéri sósvizű medencét kap. Apró hátrány, hogy a teniszpályára a hirdetés szerint felújításra szorul, ráférne egy új borítás.

A teljes hirdetést itt lehet megtekinteni, szemléltetésnek mutatunk néhány fotót:

bruce-willis-ingatlan bruce-willis-ingatlan-2 bruce-willis-ingatlan-3 bruce-willis-ingatlan-4 bruce-willis-ingatlan-7 bruce-willis-ingatlan-5 bruce-willis-ingatlan-6 bruce-willis-ingatlan-8
<
>
Fotó: Robert Lowell Photography // Douglas Ellison

Borítókép: Bruce Willis // Facebook


Olvasd el A jó élet rovatunk további cikkeit!
Ezeket láttad?
Címkefelhő