Egy ma már szinte elképzelhetetlen találkozón született az Eszínházat üzemeltető alapítvány, Csele kalapjából húzták ki az első darabot. A járvány miatt robbant be a színházi streaming, azóta a legtöbb színház megjelent az online térben, a legtöbben a pandémia után is folytatni akarják. A jelenség egy rég kihalófélben lévő gyakorlatot is feltámaszt, hiszen majd’ egy generációnyi színházi életnek nincs maradandó lenyomata.
Vajon mi vesz rá egy jól menő ügyvédet, hogy egy olyan veszteséges ágazatba öljön pénzt, időt és energiát, mint a színház? Ezen gondolkodtam, amikor az Oppenheim Ügyvédi Iroda ügyfélvárójában Hegedűs Gyula, 1917-es kiadású „A beszéd művészete” című kötetét lapozgattam. Ritka madár az antikvár könyv egy ügyvédi irodában, ahol általában üzleti és közéleti magazinokat, szaklapokat raknak ki az ügyfelek elé. A mögöttem lévő polcon sorakozó régi, kopott, tipikus „könyvszagú” verseskötetek, antológiák, regények viszont éles kontrasztban állnak a modern, ízléses váróteremmel, a szürke és piros fotelekkel, a szemközti polcon várakozó iPadekkel, talán csak a Károlyi utca impozáns látványával nem. „Szerettem volna behozni pár antikvár könyvet a hangulat miatt” – magyarázza az iroda partnere, Légrádi Gergely, ahogy bekísér a tárgyalóba.
Légrádi Gergely ügyvéd, az iroda egyik alapító partnere. Egyetemi előadó és író, nemrég jelent meg az ötödik szépirodalmi kötete. Emellett az Alapítvány a Magyar Színházakért nonprofit szervezet alapítója, ebbéli minőségében pedig az Eszínház online streaming szolgáltató első embere is.
Alaposan be van csatornázva a színházi életbe. Fotó: Sebestyén László
Rudolf Péter körül rohangált
Az Eszínház a járvány idején robbant be a köztudatba, mikor a kőszínházak bezárni kényszerültek. Több hasonló streaming szolgáltató is indult (a SzínházTV-ről itt írtunk), és van olyan intézmény is, amely saját erőből próbálja megoldani az előadások felvételét és közvetítését. Ám mivel mindez óriási költség, idő és energia, a legtöbb színház inkább szerződik a nagyobb szolgáltatók valamelyikével. Óriási versenyelőnye, hogy Gergely színházi ember, gyerekkora óta be van csatornázva a pesti színházi életbe.
Gyermekkorában tíz évig járt a Magyar Rádió Gyermekstúdiójába, innen került át többek között Ádám Ottó vagy épp Puskás Tamás rendezői kezei alá a Madách Színházba „Színházi gyerek voltam, rengeteg embert megismertem, kisiskolásként Koltai Róbert mellett énekeltem, rohangáltam a fiatal Rudolf Péter körül” – sorolja gyorsan az élményeket, látszik rajta közben a színház iránti szenvedély. Végül mégsem ez lett az út: az iskola után egyszerre jelentkezett a jogra és a színművészetire, előbbire felvették, utóbbin a harmadik körben hasalt el. „Jól döntöttek, nem lettem volna jó színész.”
A kapcsolatrendszer viszont megmaradt, az élet pedig összesodorta Marton Lászlóval, a Vígszínház akkori igazgatójával.
Ma már szinte elképzelhetetlen
Gergely ekkor már tapasztalt ügyvéd volt, színházkedvelőként pedig tenni akart a közösségért. Martonnal együtt született az ötlet, hogy hozzanak létre egy alulról építkező alapítványt, amely feléleszti a már kivesző félben lévő gyakorlatot, a színházi előadások televíziós felvételét, valamint képes támogatni a színházi közösséget, köztük a független alkotókat is. Gergely saját zsebből fizette ki referenciának az első felvételt, a Pesti Színház Kvartett című előadását rögzítették, az utómunkák után a végeredmény ráfért egy DVD-re.
Marton hívta össze a fővárosi igazgatók színe-javát egy esti találkozóra, hogy Gergellyel együtt átbeszéljék az alapítvány és a felvételek ötletét. 2016-ot írunk ekkor, a megbeszélésen ott ült Marton mellett többek közt, Kováts Adél, Cseke Péter, Mácsai Pál, Máté Gábor, Oberfrank Pál, Rátóti Zoltán és az idősb Vidnyánszky Attila is. Több, akkor jelen lévő színigazgató is megerősítette a találkozó tényét, átlagos hangvételű szakmai megbeszélésnek írták le, aminek a végén mindenki örült, hogy újra lesznek színházi felvételek.
Kováts Adél: Megszólalni nehéz, csendben maradni még nehezebb
Ezt azért érdekes megemlíteni, mert ma, alig öt évvel később alig elképzelhetető, hogy a fenti szereplők békében megférjenek egymás mellett.
Csele kalapjából indult
Lényeg a lényeg: megalakult az alapítvány és összeírták a célokat. A lehető legjobb minőségben rögzíteni a színházi előadásokat, támogatni a különböző produkciókat, köztük a függetleneket is, díjakat és ösztöndíjakat alapítani, valamint segíteni a színházi hiányszakmák képzését. A Vígszínházban tartották az első fundraising eseményt, a felsorakozó sztárszínészek segítségével több millió forintot kalapoztak össze az első alkalmon. Mivel nem tudták eldönteni, melyik előadást vegyél fel először, állítólag a Pál Utcai Fiúk jelmezei közül Csele kalapjában sorsolták ki a kecskeméti Katona József Színházat.
Az elején évente öt-hat előadást rögzítettek csak, gyakorlatilag a fióknak, a felvételeket még nem láthatta a nagyközönség. A csapat pár év után ott ült egy jogtiszta, jó minőségű felvételen, amikor elkezdtek a streamelés lehetőségén gondolkodni. Nemcsak a közönség miatt, hanem gazdasági érdekből is, ahogy Gergely fogalmaz: nem akart már folyamatosan a mecénásokra támaszkodni, szerette volna, ha saját lábra áll az alapítvány.
Ám még csak az ötletelésnél jártak, amikor megérkezett a járvány. Gergely gyorsan lépett, megrendelték az IT-fejlesztést a streamcsatornára és leszerződtek a színházakkal.
Színházat nem lehet az íróasztalnak csinálni – Hat gondolat Mácsai Páltól
A fejlesztés önmagában is több tízmillió forintos tétel, fenntartása havonta milliókat tud felemészteni, a tőkét alapítványi forrásból biztosították. Az alapítvány oldalán több nagy adakozó, köztük az MKB Bank, az Egis és Siemens van feltüntetve, de Gergely azt mondja: a magánszemélyektől érkező adományok tették ki az alapítványi bevételek zömét.
Nem akart folyamatosan a mecénásokra támaszkodni. Fotó: Sebestyén László
Az előadások kétféleképp kerülhetnek az Eszínház oldalára: vagy az alapítvány által szerződtetett, filmes stáb veszi fel, vagy maga a színház, a felvételt pedig a platform átveszi.
Kevesen képesek rá
A második eset az egyszerűbb: ha a felvétel megfelelő minőségű, megüti az Eszínház által képviselt sztenderdeket, átveszik a felvételt, kirakják az oldalra, majd a jegybevételből az alapítvány levonja a streammel járó költségeket, egyéni megegyezés szerint egy minimális marzsot, majd a bevétel maradéka a színházé.
Kevés olyan színház van azonban, amelyiknek saját felszerelése lenne az előadások rögzítésére. Közéjük tartozik az Örkény István Színház, ők saját stúdiójukkal közvetítik vagy rögzítik az előadást, majd az Eszínházon streamelik. Mácsai Pál, a színház igazgatója egy drágább előadás létrehozásának költségeihez hasonlította a felszerelés árát. Ugyanakkor a bérlés nagyon drága, nem térülhet meg. „A streamstúdió ára néhány év alatt csepeghet vissza, de maga a streamelés önfenntartó. Mi mindezt egyébként onnan tekintjük, hogy a színház nem állt le, sőt, mióta elindultak az online közvetítések, több mint harmincezer nézőnk volt. Ez a lényeg, ezért kell csinálni.
Ez egy új műfaj, most tanuljuk a nézőkkel együtt. A nézők egyébként nagyon becsületesek, megveszik a páros és a családi jegyeket is, pedig senki nem ellenőrzi, hányan ülnek a képernyő elé” – mondja Mácsai.
Mácsai Pál 8 ütős sztorija: az én pofámat nézni hat hónapon át egy hatalmas monitoron, az maga a dögvész
Mácsai úgy tervezi, hogy a járvány után is folytatják az online közvetítéseket, nagyjából havi öt előadásra gondolnak, amit továbbra is az online térben adhatnak le. „Az internet a könyvnyomtatáshoz hasonló újítás, a sokaság számára juttat el szűk körű információkat, a színház is meg fogja találni itt a maga felületeit.
De vissza az Eszínházra. A leggyakoribb eset, hogy saját felszerelés híján szerződtetett stábbal és bérelt eszközparkkal érkezik az alapítvány, felveszik a darabot, a jegybevételből levonják a rögzítéssel járó, előadásonként 1,5-2,5 millió forint közti költséget, majd a maradékon szintén egyéni megegyezés szerint osztoznak. Gergely szerint az átlagos megállapodás a költségekkel csökkentett jegybevétel nyolcvan-kilencven százalékát hagyja a színháznál. Ugyanígy járnak el abban az esetben is, ha élőben streamelik az előadást.
Mitfahrerként dolgozik a stáb mellett
„Az előadások rögzítése elég összetett feladat, egy nagyjából 15-20 fős stáb dolgozik rajta” – magyarázza kérdésünkre Zilahy Tamás, az Eszínház adásrendezője. A stáb előre megkapja a szövegkönyvet, illetve készítenek egy egykamerás felvételt, Zilahy, ha lehet, többször is megnézi a darabot. „Szinte tévéjátékszerű felvételeket készítünk, percenként átlagosan ötször vágom az előadást, pontosan tudjuk előre, melyik színész mikor lép be, mikor van szövege, még azt is, mikor vakarja meg az orrát.” A sikeres felvétel egyik kulcsa a technikai rendező, aki egyfajta mitfahrerként dolgozik a stáb mellett: gyakorlatilag fel sem néz, mintha kottát olvasna, úgy sorolja folyamatosan a rendezőnek és a képvágónak az éppeni teendőket.
Ha élőben streamelik az előadásokat, a stáb minden egyes hibáját látják a nézők, Zilahy szerint ez izgalmasabb is. A társulat egy nap kétszer, délután és este játssza el a darabot. Mindkettőt felveszik, de ritka, amikor a közönség aztán a kettőből összevágott verziót lát: az első gyakorlatilag főpróba a stábnak. A felvétel után jön a rögzített anyag utómunkája, előadástól függően 3-6 napig tart.
„Egy előadás felvétele a felkészüléstől az utómunkák lezárásáig nagyjából 10-14 napot visz el.”
A vásárlók negyede adományoz is
Az alapítvány bevétele a színházakkal való osztozkodás után a jegybevétel egy része, a mecénások adományai, illetve a fogyasztók a jegyvásárlásnál is adakozhatnak, a vásárlók nagyjából 25 százaléka ad valamekkora összeget a jegyár mellé. Gergely többször hangsúlyozza az Eszínház nonprofit jellegét, csak a saját működési költségeikre képeznek fedezetet, az alapítványi forma jogi háttere miatt nem is tud profitot, osztalékot realizálni.
A bevételi oldalon nem is nagyon lesz több tétel, nem akarja reklámokkal hígítani az előadásokat, bár egy szofisztikált vállalati mecenatúrát el tud képzelni a jövőben. Az alapítvány cash-flow-ja az utóbbi hónapokban már pozitív, állítja. A gazdasági társaságokkal ellentétben az alapítványok pénzügyi adatai nem nyilvánosak, kívülről nem látunk rá a beszámolókra. Kértük Gergelytől a bevételi és kiadási oldal számait, de a szenzitív jellegre hivatkozva nem kaptuk meg azokat. Annyit elmond: „nagy könnyebbség, hogy nem kell a profitot hajkurászni.”
„Gergő megszállott, nemcsak üzleti alapon, hanem színházimádatból is csinálja”
– ezt már Rudolf Péter, a Vígszínház igazgatója meséli. A Vígszínház jelenleg az Eszínházon streamel, Rudolf Péter elsősorban gazdasági okokat említ, amikor a választásról kérdezem. „Az induláskor ennek a platformnak a használata tűnt a legcélszerűbbnek. Ez tisztán matematika. De természetesen folyamatos tárgyalásban vagyunk a piac többi szereplőjével is. A legoptimálisabb megoldásra törekszünk. Fontos a biztonság, a kiszámíthatóság és a közvetítés magas minősége. Gondolkodunk saját fejlesztéseken is.”
Ünnepi ruhában ül le a fotelbe
Amikor a nézői visszajelzésekről kérdeztem az igazgatót, mint mondja, nem akar túlzó szavakat használni, de Rudolf Péter még így is „hozsannázónak” írja le a reakciókat.
„A nézők ki vannak már éhezve a színházra. Sokan megírták, hogy ünnepi ruhába öltöznek és úgy ülnek le a fotelbe előadást nézni.”
A Vígszínház előadásaira több teltháznyi néző vesz jegyet online is. A Padlás 999. előadását több mint tízezren követték, A dzsungel könyve 25 éves születésnapi közvetítését 45 országból nézték, a hetvenfős Házi Színpadon tartott Márai-estre közel ezren váltottak jegyet. „Limitálni is kell a jegyeladásokat az online térben, mert a nyitás után a teltházat célozzuk meg” – mondja Rudolf Péter, de büszkén meséli, hogy már premiert is közvetítettek élőben streamen. „A szerzői jogokat kezelő külföldi ügynökség az elején vonakodott. Az egész világnak meg kell tanulnia kezelni ezt a helyzetet. Értjük a szerzők félelmeit. De eddig sikerült mindenkivel megértetni, hogy ezekkel a közvetítésekkel nem nézőt veszítünk, hanem nézőt nyerünk. Például a külföldön élő magyarokat, akik csak így tudnak hazai színházi előadásokat nézni.”
A vidékiek általában többségben vannak
A külföldiek jegyvásárlását Légrádi Gergely is kiemelte. „A jegyvásárlók közt nagyjából 20-25 százalék külföldi, 35-40 százalék a fővárosi és 40-45 százalék a vidéki. A vidékiek aránya szinte minden előadásnál meghaladja a budapestiekét.” Mindezt úgy, hogy az alapítvány egyelőre mérsékelt marketingtevékenységet folytat, a legfontosabb eszköz a hírlevél, bő 16 ezer feliratkozóval, és a közösségi média csatornái.
Az előadások iránti nézői sóvárgás minden beszélgetés alatt feljött, az igazgatók és Gergely is hangsúlyozta, hogy a vásárlók olyan előadásokat is megnézhetnek, amiket élőben nem lenne esélyük.
„Ráadásul van egy réteg, nagyjából 15 és 35 év között, amelyik okoskütyükön éli az életét, őket igen nehéz becsalogatni a színházba. De ha nekik meg tudjuk mutatni az előadást képernyőn, később lehet, hogy személyesen is el fognak jönni.”
Persze ebben az is segít, hogy a platformon nemcsak színielőadásokat, hanem táncos produkciókat, gyerekdarabokat, koncerteket is találunk. A legtöbb koncertet a Budapesti Fesztiválzenekar streameli, de kisebb produkciók is helyet kaptak a palettán.
Mire jó, ha a zenész közel merészkedik a közönséghez?
Persze nem lehet minden előadást az online térbe helyezni, nem mindegyik darab alkalmas rá, általában minél kevesebb szereplő van a színpadon, annál könnyebb képernyőre ültetni. Az élő színház élményét ugyan nem adja vissza, de adhat többletet a nézőtérrel a szemben: megfelelő minőség és jó rendezés mellett a néző olyan részleteket láthat a színpadon, amiket a sokadik sorból nem.
„Bekapcsolod a képernyőt és Kern András ott áll az arcodban. Nem a nézőtéren ülsz, hanem a színpadon.”
A kulturális élet lenyomata
Az online színház előnyeit már sokan, sok helyen megírták. Külföldi magyarok nézhetnek magyar előadást, más városok színházaiba mehetünk el a fotelből, gyerekes családok nézhetnek meg darabokat bármikor, akár több részletben is, ha a gyerekek miatt nem lehet egyben. Nyilván fontos a színházaknak is, hiszen bevételhez juthatnak, ráadásul sok ember nézheti egyszerre a darabot, külön öröm azoknak, akik nem tudnak bejutni egy hosszú ideje teltházzal futó darabra. Van azonban még egy talán ezeknél is fontosabb pozitívum: a kulturális élet lenyomata.
Nagyjából a ’90-es évek végéig a televíziók rendszeresen rögzítettek színielőadásokat, gyermekkoromban nekünk is tucatnyi darab volt otthon VHS-en. A gyakorlat azonban kikopott, ma már csak eseti jelleggel lehet televízióban színházat találni, azok is leginkább archív darabok.
Bő húsz évnyi színházi munkának, egy egész generációnak alig van maradandó nyoma, ha csak nem számítjuk a színházak saját, belső használatra készülő, általában gyengébb minőségű felvételeit.
A járvány miatt most több szolgáltató és a színházak is azon ügyködnek, hogy megörökítsék a darabokat, és ugyan elsősorban a nézőknek dolgoznak, de így legalább a történelemnek is megmaradnak az előadások. Ahogy Gergely mondja: „Az Eszínház legnagyobb értéke az on-demand jelleg, a bárhol és bármikor elérhetőség, és az, hogy megteremti a kulturális emlékezet alapjait.”
Borítókép: Légrádi Gergely. Fotó: Sebestyén László
