Különleges szám a februári Forbes: több mint öt év után először nincs főszerkesztői beköszöntő a lapban. Miért?
“Mert egy cikket sem olvastam a lapból. A magyar Forbes kiadója úgy döntött, hogy öt év után egy hónap alkotói szabadságra küld. A magyar üzleti környezetben ritka, pedig nem kell hozzá más, csak hosszú távú gondolkodás és emberi hozzáállás. És egy jól működő csapat, akiknek a munkájában megbízom. Márciusban már itt leszek.
Galambos Márton, főszerkesztő”
Ez olvasható a friss szám 5. oldalán, stílusosan az Így dolgoztunk fejléc alatt. De mi van, ha tovább lapozunk?
Sok olyan történet került a februári lapba, ami részben arról szól, hogy a XX. század viharai és a szocializmus hogyan akasztotta meg virágzó családi cégek és ágazati integrációk létrejöttét – a történelem miatt elvesztegetett évtizedek lemaradását az utódok igyekeznek pótolni. Mindenki más stratégiával.
Az idei évet gálával indítottuk, a Start rovatban megmutatjuk milyen volt: Kulka János és Böjte Csaba is a vendégeink voltak a színpadon. Jótékony célra több mint 3 millió forintot gyűjtöttünk össze. De jutott más érdekesség is a lap elejére.
A világ legjobbjai ellen mutathatja – és mutatja épp – meg, mit tud: Pohner Ádám a Bocuse d’Or világdöntőjének legfiatalabb, 25 éves tagja. Rövid, de velős grafikán mutatjuk meg, hogyan jutott a világelitig. Egy házibulival kezdődött minden.
![](https://forbes.hu/wp-content/uploads/2019/01/1902_adam-1-1100x825.jpg)
Az utódlás a magyar céges világ és a családi vállalkozások legnagyobb kihívásai között van, ritka, hogy családon belül meg tudják oldani.
Különösen nagy jelentősége van ennek, ha a cég neve egyben a család neve is: a Béres és a Kling is erős márka. Mást mondanak arról, a vasárnapi rántott hús mellé elfér-e az üzlet.
Béresék története közel 50 éve kezdődött, Klingék 100 éve kezdtek el kapukkal foglalkozni. A Kling család új generációja kis kanyarral tért haza a családi céghez: Szandra hatszoros magyar bajnok vízilabdázó, az edzések mellett kezdett el a cégben dolgozni, ifjabb Kling Sándor (negyedik ezen a néven) pedig Forma-1-es autókat tervezett a Red Bull csapatánál, nemet mondott egy nagyon csábító ajánlatra, hogy hazatérhessen: Milton Keynes-t Kőbányára cserélte. Fekete Emese cikkét olvasva könnyű megérteni a nehéz döntés hátterét.
![](https://forbes.hu/wp-content/uploads/2019/01/1902_kling-1100x825.jpg)
Kling Szandra munkásruhában kezdte szülei gyárában, Béres Melinda először a diplomamunkájához választotta terepül a családi céget. Mostanra mindketten anyák és vezetők lettek, de férfias terepen sem akarnak férfias főnökké válni. Döntésekről, konfliktusról, önismeretről beszélgetett velük Fekete Emese és G. Tóth Ilda.
![](https://forbes.hu/wp-content/uploads/2019/01/1902_bereskling-1100x825.jpg)
Az egész országban csak kevés üzlet mondhatja el magáról, hogy közel 140 éve alapították. Olyan még kevesebb van, amit azóta is egy család üzemeltet. Zöllner Viktor, a Gallwitz család leszármazottja pontosan ugyanazzal foglalkozik, amivel az ősei (hiába, ez egy ilyen lapszám, na): pipákat, sétabotokat és kiegészítőket árul a pesti belvárosban. Az Üzlet rovat mostani fókusztémájában olyan vállalkozásokat kerestünk meg, amelyek bő 100 évvel ezelőtt is jól megéltek volna abból a portékából, amit ma árusítanak: úri kellékek a sétapálcától az öltönyökig.
![](https://forbes.hu/wp-content/uploads/2019/01/1902_urak-1.jpg)
Kvázi szövetkezet. Az Alföldi tej különleges konstrukció a magyar piacon, de az összeállt tejtermelők megtapasztalhatták, hogy egységben az erő, például akkor, amikor eltörölték az EU-s tejkvótákat. Most új gyárat indítanak, belépnek a sajtpiacra. Egy márkájukat eladták az Aldinak és gyümölcsöző marketingszerződést kötöttek a Disney-vel. Laza Bálint cikke arról, hogy a teheneknek nincs karácsony, nincs szilveszter. A szocializmus miatt sokan írtóznak a szövetkezet szótól, az Alföldi tej példája mutatja, hogy egy ágazati integráció sikerre vihető – ez az, ami önszerveződő alapon nyugaton hamarabb megindult, azt a jópár évtizedet pótolnák most be Magyarországon, hogy versenyképesek maradjanak.
![](https://forbes.hu/wp-content/uploads/2019/01/1902_tej-1100x825.jpg)
Bíró Balázs szeret ott lenni a “nagy dolgok közelében, amiről ebben a városban tényleg úgy beszélnek, hogy a nagy dolgok” – a Deloitte tranzakciós tanácsadóival beszélgettünk az M&A piacon mozgalmasnak mondható 2018-as évről, és hogy milyen cégeket ajánlanának befektetésre Jeff Bezosnak. A családi cégek itt is előkerültek: az utódlás megoldásának egyik természetes kimenete lehet az exit, egyre több ilyen üzlet lesz majd? Kitekintettünk a régióra is: a lengyel cégek már keresnek célpontokat Németországban, a japánok meg Európában. És hogy üzletelnek a magyar milliárdosok? Seres Béla és Bíró Balázs válaszolt kérdéseinkre.
![](https://forbes.hu/wp-content/uploads/2019/01/1902_deloitte-1100x825.jpg)
Bagi László elment Gemencre – addig szervezkedett, amíg el nem intézte, hogy riportot írhasson egy itt szervezett vadászatról. Zárt világ ez, de világszínvonalú munka folyik itt: a rendkívül jó minőségű vadállomány tudatos gazdálkodás eredménye, Európa legnagyobb ártéri erdeje nem véletlenül vonzza a külföldi vadászokat is. Erdei hajtósorok, hoppogás és üzlet a fák között. A vadászat megosztja az embereket: aki érteni akarja, hogyan működik ez a világ, mindenképp olvassa el a Jó Élet rovat cikkét.
![](https://forbes.hu/wp-content/uploads/2019/01/19_02_vadaszat-1100x825.jpg)
A februári lapszámba jutott még két izgalmas startup sztori is: nem a rózsaszín felhőbe csomagolt világmegváltás történetei, hanem igazi üzleti sztorik arról, hogy néha nehéz belátni, hogy tévedtünk, és a megoldások megtalálása sem jelent azonnal sikert. Nagyot álmodni persze még szabad, de az alapítók járjanak két lábbal a földön – jól mutatja ezt a szegedi Antavo és a budapesti Rollet sztorija (Bánati Anna és Laza Bálint cikkei).
Az amerikai Forbesból pedig két érdekes cikket szállítunk: ha már úgyis sok szó esik idehaza a magánrepülőkről: hogyan állt földbe majdnem az Airbusszal és a Boeinggel versenyezve a Bombardier repülőgépgyár – és ki mentette meg?; Adam Smithnek mégis igaza volt? – teszi fel a kérdést Maggie McGrath. Trump hiába deregulál, a környezetükkel és a dolgozóikkal kiemelten törődő vállalatoknak megéri a plusz befektetés a köz érdekébe. (Az amerikai kollégák persze ehhez is készítettek egy listát!)