A jövőben cél, hogy a világversenyek ne kizárólag állami pénzből valósuljanak meg.
Mi történt? A Magyarországon rendezett korábbi világversenyek végső költségvetései „masszívan túlárazottak” lehettek – ezt írta Facebook-oldalán szerda este Kálnoki-Kiss Attila sportért felelős államtitkár.
Részletek. A politikus közölte, hogy kinevezése óta áttekintették a korábbi évek kiemelt sporteseményeinek szerződéseit és költségeit, valamint a 2027-re már elnyert világesemények pénzügyi terveit is. Azt írta, az első eredmények egyértelműen arra utalnak, hogy a korábbi világversenyek végső költségvetései jelentősen túl lehettek árazva.
Kontextus. Magyarország az elmúlt években több kiemelt sporteseménynek adott otthont, köztük a 2023-as atlétikai világbajnokságnak, valamint a 2017-es és a 2022-es vizes világbajnokságnak. A 2023-as atlétikai vb szervezésével kapcsolatban jelenleg is nyomozás zajlik egy vitatott, 260 millió forintos szerződés ügyében, írta meg a 24.hu.
Hogyan tovább? Az államtitkár szerint a jövőben csak olyan nemzetközi sportesemények kaphatnak állami támogatást, amelyek költségvetése szakmailag megalapozott, indokolt, társadalmi megtérüléssel jár, és saját bevételi forrásokkal is rendelkezik. „Kidolgozzuk a pályázatok döntési kritériumrendszerét és a jövőben nem rendezünk kizárólag vagy szinte kizárólag állami támogatásra támaszkodva világversenyeket” – fogalmazott.