A Tisza Párt egyik legfontosabb kampányígérete volt, hogy két ciklusban maximalizálnák a miniszterelnökök hivatali idejét. Ez most néhány napon belül valóság lehet.
Mi történt? A Tisza Párt szerda délután benyújtotta első Alaptörvény-módosítási javaslatát, amely több ponton is átírná a jelenlegi politikai és intézményi rendszert. Az egyik legfontosabb kampányígéretüknek eleget téve a javaslat tartalmazza, hogy legfeljebb két ciklusban, összesen nyolc évig lehetne valaki miniszterelnök Magyarországon – így Orbán Viktor a jövőben már nem tölthetné be újra a tisztséget.
A javaslat alapján nem választható meg miniszterelnöknek az, aki 1990 óta összesen legalább nyolc évet már eltöltött kormányfőként. Emellett a hivatalban lévő miniszterelnök mandátuma is automatikusan megszűnne, amint eléri ezt az időkorlátot.
A tervezet másik fontos eleme a közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) átalakítása. A Tisza Párt szerint ezek vagyona nemzeti vagyonná válna, az alapítói jogokat pedig visszavenné az állam.
A kormány akár meg is szüntethetné az alapítványokat – köztük a 21 egyetemet, az MCC-t és más intézményeket fenntartó szervezeteket –, ilyen esetben az általuk kezelt vagyon visszaszállna az államra.
A javaslat harmadik fontos eleme, hogy megteremtenék az alkotmányos alapot a 2023-ban felállított Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetésére is.
Mikor fogadják el? Az Alaptörvény módosításához kétharmados parlamenti többség szükséges. Az Országgyűlés várhatóan már jövő héten napirendre veheti a benyújtott javaslatokat, amelyek elfogadás esetén a kihirdetésüket követő napon hatályba is lépnek.