A cseh Credo Ventures 2023 elején vezette a lengyel ElevenLabs kétmillió dolláros, első befektetési körét. A cég ma több mint tízmilliárd dollárt ér, így a Credo befektetése is durván ötszázszoros megtérülést hozott. A kockázatitőke-befektető két partnerével, Jakub Krikavával és Matej Micekkel beszélgettünk arról, milyen szélsőségeket hozott az MI a befektetők munkájába, mi jut eszükbe a magyar startupokról, és hogy mit tudnak tenni a megújulásért a régi motoros szoftvercégek.
Forbes.hu: A Credo egyik legsikeresebb befektetése, az ElevenLabs ma tízmilliárd dollár körüli értékelésen van. Ilyen kaliberű sikerből a cég tizenöt éves történetében is csak kettő volt. Amikor befektettetek, mennyire láttátok előre az MI-bumm valódi mértékét?
Jakub Krikava: Amikor az ElevenLabset vizsgáltuk, sokkal inkább a csapat iránti lelkesedés és a technológiában rejlő potenciál döntött, mert senki nem mert volna fogadni arra, hogy a hangalapú megoldások ilyen meghatározóvá és elfogadottá válnak, mint ma. Láttuk, hogy technológiai előnyben vannak, jobb modelleket fejlesztenek a versenytársaiknál. Láttunk egy demót, éreztük, hogy ez valószínűleg a technológia csúcsa, és hogy van egy nagyjából 6-12 hónapos előnyük a versenytársaikhoz képest.
Négy hónappal a ChatGPT megjelenése előtt történt a befektetés, szóval jóval a ma látható hullám előtt jártunk. Egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy mi lesz belőle.
Amit láttunk, hogy a B2B szoftvercégek aranykorának végén vagyunk, a 2021 körüli őrület után, amikor az értékelések az egekbe szöktek. A cégek is kezdték kapiskálni, hogy új irányra van szükség.
Matej Micek: Visszatekintve talán volt pár árulkodó jel. Bár a ChatGPT még nem jött ki, a GPT-3 – ami az elődje – már létezett, az emberek játszadoztak vele, engem is beleértve. Felkapott dolog lett, láttuk, hogy a modellarchitektúra valahogy működik, még ha pocsék is volt maga a felülete, és közel sem kapott akkora figyelmet, mint később a ChatGPT. Szóval voltak jeleink, de mi még csak a tézisünket tudtuk követni, nem a trendet.
Mi mutatja meg a legjobban azt, hogy egy ilyen kaliberű befektetés milyen hatással van egy befektetési cég hírnevére?
M.M.: Mindenképpen nagyot dobott a hírnevünkön. Első osztályú amerikai befektetők nagyobb figyelmet fordítanak a portfóliónkra, ha mi befektetünk, az számukra is erősebb jelzés. De leginkább abban segített nekünk, hogy végigkövethettük, hogyan épül meg egy dekakornis (tízszeres unikornis – a szerk.) a UiPath után a mestereséges intelligencia korszakában. Ezeknek a stratégiáknak és tanulságoknak nagy része pedig átültethető a portfóliónkba.
Az ElevenLabs abban is különleges, hogy egy széleskörű, az MI-t horizontálisan használó megoldást épített, míg a vertikális, szuper specifikus megoldások gyakoribbak a régiós cégeknél. Az alapítóknak nagyobbat kellene álmodniuk?
M.M.: Kicsit vitatkoznék, egyszerre horizontális és vertikális. Egyrészt viszik a horizontális üzletágat, ahol technológiát biztosítanak másoknak, és ami egyébként a bevételeik jelentős forrása. Ugyanakkor ott vannak a vertikális termékeik is. Meg lehet mutatni a kollégáknak, felolvasni vele egy esti mesét a gyerekeiknek. Aztán a végén eljutnak oda, hogy megveszik az ElevenLabset valós, üzleti felhasználásra. Szóval a kettő kéz a kézben jár.
J.K.: Az ElevenLabs egy olyan időszakban érkezett, amikor a hanggenerálást még nem foglalta el egyetlen óriáscég sem. Így volt terük egy horizontális megoldás kiépítésére. Ma egy horizontális megoldást építeni olyan területeken, amiket már jól finanszírozott versenytársak uralnak, sokkal keményebb dió. Általánosságban is nehezebb: kell hozzá a jó időzítés, insight, hozzáférés a legjobb szakemberekhez. Ezzel szemben, ha egy konkrét vertikumot célzol meg, és arra optimalizálod a terméket, le tudod győzni még a meglévő horizontális megoldásokat is, mert azok egyszerűen nincsenek az adott területre finomhangolva.
Az ElevenLabs sok szempontból kivétel. Azon kevesek egyike, akiknek sikerült a hagyományos úton – kis előmagvető, észszerű magvető körrel, majd fokozatos skálázással – növekedniük. A legtöbbek azonnal hatalmas számítási kapacitással, erőforrásokkal és tőkével vágtak bele.
A fentiek fényében mi a jövője a klasszikus B2B szoftvercégeknek, amelyek öt éve aranykorukat élték, de ma már sokszor a relevanciájukért küzdenek?
J.K.: Szerintem inkább az evolúcióját látjuk ennek a kategóriának. Jelenleg a legtöbb vertikumban egyszerűen nem lehet úgy építkezni, hogy ne az MI legyen az elsődleges szempont. Nincs értelme. Ezért nem mondanám, hogy ez a szegmens halott lenne, inkább csak átalakult egyfajta B2B-ként értékesített MI-vé.
A régebbi cégek számára ez persze gyakran jelentős probléma. Kivéve, ha van valamilyen egyedi hozzáférésük adatokhoz, vagy ha annyira mélyen beépültek már a vállalati folyamatokba, hogy nehéz őket kiszorítani. És persze képesek megújulni, ezt nem szabad lebecsülni. Sokszor képesek egy MI-réteget építeni a már meglévő termékükre, és valójában jobb helyzetben vannak, mint az újonnan érkezők, mert az ügyfélbázisuk már megvan.
Viszont ha ezekre nem képesek, akkor nagy bajban vannak, mert ma már sokkal könnyebb MI-vel felépíteni azt, amit ők annak idején létrehoztak. Elvész az egyediségük.
M.M.: Szerintem a piac túlreagálja ezt a változást, és a megoldás, mint mindig, valahol a kettő között lesz. Mindig lesz valaki, aki fizet egy úgymond ősszoftveres megoldásért, maximum más lesz az üzleti modell, de a lényeg ugyanaz. Az, hogy a dolgokat B2B SaaS, MI vagy felhő kategóriákba soroljuk, kezdi értelmét veszteni, mert mára egybefolytak. Mindenki ugyanazt csinálja, mindenki a felhőben fut, mindenki SaaS-modellben működik. Így az, hogy külön kategóriákra bontjuk őket – ami a legtöbb piaci jelentésben még mindig bevett szokás –, szerintem kezd jelentéktelenné válni.
Nekünk befektetőként olyan cégekbe kell befektetnünk, amelyek vagy kiszorítják a piacvezetőket – ami egyébként a kevésbé vonzó opció –, vagy teljesen új piacokat teremtenek, olyan dolgokat, amik korábban nem is léteztek. Mint ahogy az ElevenLabs is részben ezt teszi.
Kép forrása: Credo Ventures
Az, hogy a szoftverfejlesztés, mármint maga a kódolás költsége a nullához konvergál, milyen új világot teremt a befektetőknek? Megváltozik valahogy a tőkebefektetés logikája?
J.K.: Tény, hogy ma már sokkal gyorsabban lehet építkezni. Mi befektetőként el is várjuk ezt a tempót azoktól a cégektől, akikkel tárgyalunk, de a portfóliócégeinknek is feltesszük a kérdést: kiaknázzátok az MI-t a lehető legnagyobb mértékben? Ez ma már létszükséglet.
Az elmúlt évek összehasonlításaiból látszik, mennyivel többet tudtak építeni rövid idő alatt a korábbi évekhez képest a cégek, és mennyi bevételük van már most a régiekhez képest. De mindez nem jelenti azt, hogy nincs szükség tőkére. Ha gyorsan akarsz futni, továbbra is világklasszis csapatot kell felvenned, gyorsan kell terjeszkedned, mert a többiek is képesek nagyon gyorsan fejleszteni.
Az alaplogikánk tehát nem változik, maradunk a korai fázisnál, lehetőleg első befektetők szeretnénk lenni a cégben. Talán több lesz a bootstrap-sztori, a korai nyereséges működés, az egyszemélyes unikornisok, de korai tőkére mindig szükség lesz.
Hogyan változtatta meg a mesterséges intelligencia a tech ellenőrzésének folyamatát a befektetés előtt?
M.M.: Ez olyasvalami, amivel a GPT-3.5 megjelenése óta küzdünk. A technológia ellenőrzésekor mindig azt próbáltuk beárazni, hogy mennyire lesz nehéz megépíteni az adott terméket. Vagyis, hogy mekkora versenyelőnye lesz a versenytársaival szemben. Ma ez már nem 6, 12 vagy 18 hónapra szól, hanem inkább 5, 10 vagy 15 napra.
Ha körülnézünk a piacon, sok sikeres termék nem több, mint wrapper, egy keretrendszer az alapmodell köré. Vannak olyan cégek, amelyek alapvetően új technológiákat fejlesztenek, és vannak olyanok, amelyek átveszik a technológiát valahonnan, ráépítenek egy réteget és piacra dobják. Így néha már nem is annyira a technológiáról van szó, hanem inkább a piacra lépésről, a megközelítésről, a terméktervezésről, és mondjuk a szabályozási megfelelésről. Csak egy remek alapmodellre van szükség, aztán ki kell fejleszteni egy remek terméket, amit el lehet adni a célcsoportnak.
Mi igyekszünk olyan befektetéseket eszközölni, amelyek ebbe a kategóriába tartoznak. Mondjuk nemrég fektettünk egy alapmodellbe is, ami vektorgrafikákat generál, és ebben az esetben igen, a technológiát is validálni kell. Összességében tehát a technológiai validáció egyre kevésbé fontos, hacsak nem alapvető technológiai megoldásba fektetsz be.
Az új alapotok kimondott célja, hogy az USA-ban és az Egyesült Királyságban aktív diaszpóra-alapítók cégeibe fektessen. Mivel tud versenyezni a cseh Credo a kinti óriáscégekkel?
J.K.: Őszintén szólva még nekem is meglepő, hogy mennyire jól működik ez a gyakorlatban. Először is, a közép- és kelet-európai kapcsolati tőke meglepően hasznos a szélesebb, nemzetközi kapcsolatrendszerekben is. Ez azt jelenti, hogy amikor találkozunk egy lengyel alapítóval az Egyesült Államokban vagy az Egyesült Királyságban, akkor vagy már korán elérjük őt a lengyel hálózatunkon keresztül, vagy ha nem, akkor is nagyon mély referenciákat tudunk szerezni róla. Ez a hozzáférésünk gyakran versenyelőnyt jelent.
Másodszor, kulturálisan is szoros kapcsolatot tudunk kialakítani ezekkel az emberekkel. A korai fázisban szinte minden a kapcsolatokon múlik. Egy befektetéssel végződő kapcsolat kiépítése egyszerűen sokszor könnyebb nekünk, mint egy szilícium-völgyi vagy londoni alap számára. Persze ahhoz, hogy egyáltalán szóba kerülhessünk a diaszpórában élő legjobb alapítóknál, szükség volt erre a hírnévre, amit az évek alatt felépítettünk. Európában az a célunk, hogy lefedjük az összes diaszpórában élő alapítót, és hozzájuk férjünk. Az Egyesült Államokban viszont őszintén szólva, inkább opportunisták vagyunk.
Elmagyarázzátok, miért fontos a legelején befektetni egy cégbe? Ha jól tudom, nem is szálltok be későbbi körös befektetésekbe.
J.K.: Ahogy én látom, a mai kockázatitőke-piacon háromféle játékot lehet játszani. Az első, hogy hamarabb jutsz hozzá kiemelkedő alapítókhoz, mint bárki más, és még azelőtt fektetsz be, hogy a piac egyáltalán tudomást szerezne róluk.
A második, hogy kivételesen jól választasz. Bár lehet, nem találkozol a legjobb alapítókkal korán, és nem jutsz be a legfelkapottabb körökbe, felismered azokat az alapítókat, akiket mások nem látnak meg. Például mert még nyersek, olyan szektorban dolgoznak, amit mások nem értenek, túl nehéz problémát oldanak meg, vagy olyan közegből jönnek, ahol nem könnyű tőkét szerezni.
A harmadik, hogy egy top, multistage alap vagy, aki azt csinál, amit akar, akkor, amikor akarja. Ilyenből csak néhány van a világon.
Nekünk az első két stratégia kombinációjára kell építenünk. A két legsikeresebb cégünk – a UiPath és a ElevenLabs – pont ilyen volt. Nem exkluzív, „off-market” dealek voltak, hanem olyan csapatok, akiket VC-k tucatjai utasítottak vissza. Ha későbbi fázisba mennénk, mondjuk Series A-be, mi lenne az előnyünk? Semmi. Nem vagyunk multistage alap, hogy domináljuk a nagyobb köröket Európában, nincs preferenciális hozzáférésünk – Series A-ben gyakorlatilag nincs is ilyen.
És még egy utolsó pont: a befektetési körök dinamikája is megváltozott.
Az MI hatására ma a legtöbb cég egy első körös befektetés után olyan gyorsan fejlődik, hogy 6–12 hónapon belül képes egy 10–15 millió dolláros körrel folytatni.
Ez már önmagában is nehéz helyzetbe hozza azokat a befektetőket, akik nem top multistage alapok. Ha pedig nem nőnek ilyen gyorsan, akkor valószínűleg nem is a legjobb befektetések. Tehát most minden sokkal szélsőségesebb.
Nem voltunk közel magyar befektetéshez
Mi jut eszetekbe a magyar tech ökoszisztémáról? A portfóliócégeitek nem számítanak. (Axoflow, Commsignia, Publishdrive és az azóta már bedőlt Bugprove – a szerk.)
M.M.: Közép- és Kelet-Európában mindig is probléma volt a túl lokális gondolkodásmód. Az, hogy először a helyi piacon kezdenek el értékesíteni, majd később szembesülnek azzal a kihívással, hogy ki kell lépniük a hazai piacról.
Amikor legutóbb tartottam fogadóórákat Budapesten, meglepődtem, hogy Magyarországon mintha nem ez lenne a helyzet. Úgy láttam, könnyebben lépnek ki a komfortzónából a magyar alapítók. Persze a magyar is egy kicsi ökoszisztéma, mint bármelyik másik Kelet-Európában, ezért mindig vannak benne hullámok. Remélem, lesz olyan sikersztori, ami kicsit kiegyenlítheti ezeket. A Seonban például abszolút megvan ez a lehetőség.
Pár éve interjúztam Ondrej Bartossal, a Credo egy másik partnerével, és elmondta, hogy kár, hogy nem szállt be a cég a Seonba. Volt azóta más cég is?
M.M.: Az elmúlt néhány évben azt hiszem, nem. Nézegettünk más cégeket, de nem voltunk befektetéshez közel.
Lengyelország is stratégiai célpontja a Credónak, van külön lengyel piacért felelős partner is a cégnél. Az ország szemmel látható gazdasági növekedésében is korai érkezők szeretnétek lenni?
J.K.: Historikusan is sok befektetésünk volt Lengyelországban, Csehország után a második legtöbb. Az ország lendületben van, nemcsak a startupok terén, hanem általánosan is jól teljesít. Ráadásul nagy ország, ami szintén segít. Sok a tehetség, erős a műszaki oktatás, sok lengyel volt része nagy amerikai sikertörténeteknek. Csak hogy egy példát mondjak: az OpenAI alapító csapatának fele lengyel. Sok tech cég nyit irodát, a Palantir, az Nvidia, ahol helyi szakemberek első kézből tapasztalhatják meg a kiválóságot. És most már az ElevenLabset is idesorolom.
Van közvetlen kapcsolat az ország általános gazdasági helyzete és a startupszféra állapota között?
M.M.: Ha lenne direkt kapcsolat, Észtországnak nem lett volna akkora momentuma 20 évvel ezelőtt, amikor még alacsony volt az egy főre jutó GDP-je. Vagy fordítva: Belgiumban nagyon magas az egy főre jutó GDP, mégis viszonylag kevés igazán nagy startup sikert hozott össze. Szóval ezt nem mondanám általános előrejelzőnek. De azért segít.
Lengyelország esetében, ha megnézzük a migrációs adatokat Lengyelország és az Egyesült Királyság között, úgy 2022 körül először fordult meg az úgynevezett „brain drain” jelenség. Vagyis több lengyel tért haza az Egyesült Királyságból, mint ahányan kivándoroltak oda. Ebben nyilván szerepet játszik a brexit is, de ez nem történhetett volna meg, ha Lengyelország nem teljesítene jól gazdaságilag.
