Ritka gyenge időszaka van a bitcoinnak, a legnagyobb kriptodeviza közel egy éve nem volt olyan gyenge, mint jelenleg. A szakadás háttere összetett, a prognózis pedig kifejezetten fájdalmas.
Donald Trump elnökségének kezdete óta nem látott mélységekbe süllyedt a bitcoin jegyzése a hétfői kereskedésben. A legnagyobb kriptodeviza árfolyama egy ponton a Bloomberg adatai szerin a 74 541 dollláros szintet is megérintette, ezzel hajszálnyi közelségbe került ahhoz a 74 425 dolláros szinthez, amit a tavaly áprilisi, „felszabadulás napi” tőkepiaci szakadás során produkált a jegyzés.
Gyenge hónapok állnak a bitcoin mögött
A bitcoin lejtmenete igazán úgy látványos, ha egy lépéssel hátrébbról tekintünk rá az árfolyamra, a token ugyanis tavaly október vége óta több mint 37 százalékot vesztett értékéből. Az akkori, 124 ezer dolláros árfolyam november közepére a 85–90 ezer dolláros sávig szakadt, onnan januárban egy tiszavirág-életű kitörést követően tovább süllyedt a jegyzés, a februárt pedig már a 80 ezer dolláros szint alatt kezdte.
Fotó: TradingView
A bitcoin árfolyama az elmúlt egy évben. Forrás és ábra: TradingView
A teljes piac esik
A legnagyobb kriptodeviza értékvesztése egybeesik a tágabb részvénypiaci lendületvesztéssel, ahogy az amerikai tőzsde lefordult, a bitcoin alól is kirántották a befektetők a szőnyeget. A trend nem új keletű, a bitcoin a tavalyi év során is többször bizonyította, hogy egy tipikus magas bétájú befektetésként viselkedik: a tágabb részvénypiaccal egy irányba mozog, de annál nagyobb amplitúdóval teszi mindezt, nagyobb kilengéseket mutat.
Ha a tőzsde megindul, a bitcoin valósággal kilő, ha viszont romlik a hangulat, nagyon hirtelen és nagyon gyorsan tűnik el a támasz a token alól.
Az elmúlt napokban a tőkepiacokon gyakorlatilag minden az aranyról és az akkor még féktelennek tűnő szárnyalásáról szólt, a nemesfémek irdatlan száguldása elvitte a rivaldafényt az amerikai részvénypiacról, mely a hét második felében 0,6 százalékkal került lejjebb. A nemesfémek ralija általában a kockázatvállalási kedv visszahúzódását jelzi, ezt a befektetői magatartást húzta alá az is, hogy a VIX volatilitásindex, melyet szokás a piac „félelemindexének” is nevezni, közel két hete szakadatlan emelkedik.
Ez az együttállás nem jelent sok jó hírt a bitcoin számára, hiszen az az elmúlt két évben történt összes intézményi elfogadás ellenére is egy extrém kockázatos eszköznek tekinthető, így hangulatromlás esetén az elsők közt lépnek ki belőle a befektetők.
Az ETF-ek és az új Fed-elnök sem mentették meg
Az eladói nyomás mondhatni papírformaszerűen meg is érkezett, a tokent tízhavi mélypontra rántották a befektetők, és a bizalomvesztésből nemcsak a bitcoint közvetlenül kriptotárcáikban tartó kisbefektetők, de a valamivel óvatosabbnak tekintett, ETF-eken keresztüli tulajdonosok is kivették részüket.
A bitcoinba csak közvetve, tőzsdén kereskedett alapokon belül kitettséget kiépítő befektetők is hatalmas eladásba kezdtek, a TheBlock adatai szerint négy napja nettó értékesítői a tokennek, múlt csütörtökön például 817 millió dollár értékben szálltak ki a tokenből, ilyen piacra döntés legutóbb november második felében volt látható a piacon.
A bitcoin árfolyamának az sem segít, hogy a Donald Trump által új Fed-elnökként bejelentett Kevin Warsh, és a tőle várt monetáris politikai pálya a piaci várakozások szerint kevésbé lesz laza, mint azt a befektetők korábban remélték. A relatíve magas kamatok megőrzik az amerikai államkötvények vonzerejét, ezáltal csökkentik (vagy legalábbis nem növelik tovább) a kamatot nem fizető arany, és az egyre inkább bizonytalankodó részvénypiac vonzerejét, ez pedig halmozottan fájdalmas a bitcoin számára.
Van még tere a további esésre a bitcoinnak
Benesóczky Balázs, az SPB Befektetési Zrt. portfóliókezelője a bitcoin szakadása kapcsán a Forbes.hu megkeresésére elmondta, a token a friss talajvesztésével már belépett a technikai 70 ezres régióba, a kiszállók volumene ugyanakkor olyan jelentős volt az elmúlt időszakban, hogy a bitcoin most már történelmi mércével mérten is túladottnak tekinthető. Ennek okán elképzelhetők kisebb visszatesztelések az árfolyamon, rövid távon ugyanis megpróbálkozhatnak a skalpolással a befektetők, de a hosszabb távú trendek egyértelműen negatívak a bitcoin számára.
Benesóczky szerint „beköszöntött a medvepiac a bitcoin piacán, a friss mélyrepülés támaszra a 68 ezer dolláros árfolyamszint környékén lelhet majd. Ennek ellenére messze nem kizárható, hogy tovább is süllyedhet még az árfolyam, a technikai elemzés eszközei októberre teszik a vesszőfutás mélypontját.”
A szakértő hozzátette, a bitcoin gondjait az a Michael Saylor mélyítheti el villámgyorsan akár már a közeljövőben, aki Strategy nevű cégén keresztül az elmúlt években végeláthatatlanul zsákolta a token, ezáltal tolta felfelé az árfolyamát is. A Strategy ugyanis 76 ezer dolláros átlagáron tett szert 713 502 tokenjére (melynek piaci értéke jelenleg 54 milliárd dollár), így amennyiben az árfolyam tovább süllyed, a befektetők elégedetlensége akár még a bitcoinállományának csökkentésére is sarkallhatja a cégvezetést, ami tovább növelheti az eladói túlsúlyt a bitcoin piacán, ezzel lejjebb nyomhatja az árfolyamot is.
„Szóval ha befektetőként azt hitted, a január rossz volt, akkor várd ki a február végét!”