A jövőnk, mint egy fehér lap, bármit tartalmazhat. Talán csak annyi biztos a mából előretekintve, hogy egyre gyorsuló ütemben a technológia határozza majd meg életünket. Vajon hogyan működik a jövőben egy sikeres vezető? A robotok térnyerésének üteméhez hasonlóan ezt sem tudhatjuk pontosan, de az alábbiakban megmutatom, szerintem mit kell majd jól csinálni, hogy esélyünk legyen sikeressé válni.
Ez az írás „Az Elég Jó Vezető” sorozat tizennegyedik része. Az előző részek a sorozat weboldalán olvashatóak.
Mi változott?
A munkaerő nagyjából felét mára a századfordulót alig megelőzően született (részben Y-generációnak is nevezett) munkavállalók teszik ki, akik már egy egészen más világban nőttek fel, mint elődeik. A digitális technológiák térnyerésének köszönhetően az agyuk is máshogy barázdálódott és az oktatási rendszerek változása miatt önmagukról, érdekeikről és társas kapcsolataikról is másképp gondolkodnak – világszinten.
Munkavállalóként már nem hagyják, hogy egyetlen szerep határozza meg létezésüket, inkább egy dinamikus egyensúlyra törekednek,
ahol elmosódnak a határok a munka és magánélet klasszikus szerepei és napon belül elfoglalt helyei között. Többet vesznek részt projekt jellegű szerveződésekben, agilisen változtatják a fókuszt és a csapatokat is, ugyanakkor szükségük vagy keretekre, amin belül szabadon (és biztonságosan) mozoghatnak.
Egyértelmű, hogy megváltozott a technológia, amit használhatunk, és ennek arra is óriási hatása van, hogy hogyan vagyunk képesek dolgozni. Előtérbe kerültek a távoli hozzáférést, rugalmas munkavégzést támogató megoldások, melyeknek köszönhetően már nem szükséges az együtt dolgozó csapatoknak térben és időben is egy helyen lenniük. A robotok is a spájzban vannak, ami egyre több munkakört tesz majd szükségtelenné – szerencsére azért egy ideig az irányításukhoz, programozásukhoz még szükség lesz az emberi agyra. És akkor még nem is beszéltünk az AI (mesterséges intelligencia), a felhő-technológia és a dolgok internete (IoT) által kínált lehetőségekről.
A régimódi üzleti modellek, az 1960-70-es években, jellemzően Amerikában kialakított vállalatszervezési elvek még mindig uralkodnak, de az életképességükön esett csorbák miatt kezdenek átalakulni és tűnnek elő az új szervezeti formák (pl. holocracy, startup projektek). Ezekkel szemben persze még leginkább idegenkedünk és rengeteg kritika éri őket, de hiszem, hogy idővel kialakul majd egy új egyensúly, amiben megtaláljuk, hogy mi hasznosítható jól az újfajta gondolkodásmódból, és létrejön egy új, jövőállóbb hivatkozási pont is mindehhez.
Mit tegyünk mindezzel?
Ha egyetlen dolgot tanácsolhatok (habár F. Várkonyi Zsuzsától tudom, hogy a kéretlen tanács felhasználásának valószínűsége maximum 15 százalék), azt mondom, hogy azt nézzük, mire és hogyan használhatjuk jól ezeket az új adottságokat. Mit tanulhatunk a nálunk fiatalabbaktól, hogyan könnyítheti meg az életünket a technológia, és mit tudunk beemelni az újszerű szervezeti formák rugalmasságából, mindent megkérdőjelező képességéből? Ezzel elérhetjük, hogy előre felé tekintsünk, ahelyett, hogy állandó küzdelemben állnánk az új, eltérő látásmódú szereplőkkel és próbálnánk konzerválni valamit, aminek jövőbeli hasznosíthatóságára semmiféle garanciánk nincsen.
Ez az új, folyamatosan változó környezet azt követeli meg a vezetőktől, hogy katalizálják a kreativitást és az innovációt, miközben támogatják a döntéshozatalt is. Kell, hogy egy világos értékrend kommunikálásával irányt mutassanak a szervezet számára, hogy minden résztvevő megtalálhassa benne saját küldetését és munkája értelmét. Végül: minden eddiginél jobban kell egy vezetőnek figyelnie arra, hogy vonzza és megtartsa azt a munkavállalói kört, aki képes a folyamatosan megújuló kihívásoknak megfelelni.
Jó, de hogyan?
Először is,vezetőként legyél tisztában azzal, hogy mire tudod magad jól használni! Sajnos kevés olyan vezetővel találkozom, aki tudná, hogy miben is erős ő igazán. Egyrészt, mert nem vagyunk hozzászokva, hogy önmagunkról gondolkodjunk (talán az oktatási rendszerünk sajátossága ez), másrészt mert kevés visszajelzést kapunk a környezetünktől (erről bővebben a sorozat 5. részében) harmadrészt mert cikinek, önfényezésnek érezzük, ha a sikereinkről beszélünk. Pedig a sikerekhez vezető út tudatosítása egyik kulcsmomentuma az érvényesülésnek.
Van egy fogalom, ami az ütős sportokból került át az emberekről való gondolkodásba: a sweet spot a teniszütőnek, golfütőnek, tollas-ütőnek az a pontja, mellyel a labdát eltalálva a leghatékonyabb az ütés, így adódik össze a legjobban a játékos, az ütő és a labda energiája. Ez az a suttyanós hang, ami a stadionon kívül is hallható. Az alábbi halmazábra segítségével mindenki elkezdheti megkeresni a saját sweet spotját:
azt a tevékenységet, melyet munkaként végezve sem fog munkának érezni vagy legalábbis boldogan, hosszan és magas szinten lesz képes benne teljesíteni.
Fontos részlet, hogy tevékenységek, cselekedetek felsorolására van szükség, első körben cenzúra nélkül. A miben vagyok jó?-listát olyan elemekkel töltsd meg, amikben „elég jó” vagy, nem kell, hogy olimpiai bajnok vagy Michelin-csillagos séf legyél. A szenvedéllyel végzett tevékenységeket arról ismered fel, hogy elveszted az időérzéked, miközben csinálod, hogy elfelejtesz vacsorázni és aludni menni, vagy ha a barátokkal beszélgettek, már ásítoznak az unalomtól, de te még mindig arról mesélsz. A „mivel kereshetek pénzt”-kupacba minden olyan dolog kerüljön fel, amivel elméletileg kereshetnél pénzt, például, ha gyerekként éltél öt évet Angliában, és ennek megfelelően jól is tudsz angolul, akkor az angoltanítás egész nyugodtan felkerülhet, még akkor is, ha most amúgy programozó matematikusként dolgozol. Mindent írj fel, ami eszedbe jut!
Ha olyan munkakört alakítasz ki magadnak – vezetőként is – mellyel a saját képességeidet a legjobban hasznosítod, akkor már azt is tudod, hogy kik kellenek még köréd: milyen képességű, milyen erősségű, milyen célú emberek. Ráadásul ha mindannyiótok személyes célja egy irányba mutat a vállalat céljával is, akkor van esélyetek sikerre is vinni azt!
Másodszor: alakítsd ki a saját módszertanodat a másokkal való együttműködésre! A jövő munkájának világában nagyon kevés dolgot lehet majd egyedül véghez vinni, mivel sokkal többrétű ismeretre lesz szükség, mint amit egy agy meg tud szerezni, illetve ahogyan az exponenciálisan gyorsuló változást le tudná követni. Lesznek tehát társaink, akik rövidebb-hosszabb ideig csatlakoznak hozzánk az úton, hogy aztán újra a sajátjukat kövessék. Ehhez nem csak értékeket és érdekeket egyeztetni kell megtanulnunk, hanem elengedni is. Már önmagában a szó is beszédes: az együttműködés, azaz a közös cselekvés szerintem az alábbi építőkövekből áll össze:
- hallgassuk meg egymást nyitottan, megszakítás nélkül (lásd a sorozat 2. része)
- halljuk is meg a másik ötleteit, gondolkodjunk el rajtuk
- tisztelettel, én-üzenetekben osszuk meg nézeteinket (lásd a sorozat 8. része)
- alakítsuk ki együtt a csoporton belüli szabályokat
- a közösen megállapított cél érdekében dolgozzunk (lásd a sorozat 9. része)
- vegyük ki részünket a munkából is
- ismerjük el a másik képességeit és erősségeit (lásd a sorozat 5. része).
Harmadszor: soha ne hagyd abba a tanulást! Rég elmúlt az az idő, amikor elég volt egy szakma, diploma. Ma már azt se tudjuk, hogy milyen munkakörök lesznek 10-20 év múlva, pedig még akkor is jócskán munkaképes korban leszünk elég sokan…Szerencsére azt is bebizonyították már agykutatók, hogy az agyunk halálunkig képes a szerkezetének megváltoztatására pusztán a gondolataink és a cselekedeteink által, vagyis nem jön el az a kor, amikor feladhatnánk az új képességek megszerzéséért vívott küzdelmünket!
Az mindenesetre biztos, hogy nekem a hobbim a tanulás. Idei projektem, hogy minden hónapban tanulok valami olyat, aminek látszólag nincs köze a munkámhoz. Így töltöttem már egy hétvégét színpadi improvizációs technikák gyakorlásával, voltam szinkronstúdióban megtapasztalni, hogy ez nehéz műfaj, töltöttem elég sok időt slackline-on való egyensúlyozással, vettem új kottákat és lényegesen többet zongorázom, mint az elmúlt években. Aztán tanulok olyat is, ami kapcsolódik a munkámhoz, most például a Coursera egy online tanfolyamán veszek részt, Organizing for Innovation címmel.
Minden alkalommal, amikor valami új dolgot tanulunk, segítünk az agyunknak megőrizni rugalmasságát, fejlesztjük a koncentráló-képességünket és a döntéshozatalban is jobbak leszünk.
Akinek kevésbé szabad a munkaköre és időbeosztása, mint az enyém, az is keresse meg a helyét az új ismeretek megszerzésének, járjon nyitott szemmel és soha ne érezze kellemetlennek megkérdőjelezni saját magát, eddigi ismereteit és gyakorlatait! Szerintem vegyük úgy, hogy most van holnap és meneküljünk előre! Idézhetem itt újra Carol Dweck elméletét a fejlődő szemléletről: a saját magunkkal folytatott belső beszéd megváltoztatásával világokat változtathatunk meg, jelenné változtathatjuk a jövőt. Ha valami nem megy, nem tudjuk, nem értjük, tegyünk elé egy aprócska szót: még nem. Ezzel megadjuk magunknak a lehetőséget, hogy gondolkodjunk, tovább foglalkozzunk vele, és hiszem, hogy ha elég kitartóan keressük, megérkezik majd a válasz is a kérdéseinkre.
A sorozat most nyári szabadságra megy, de ősszel újra találkozhatunk.
Bánhidi Brigitta, vezetőfejlesztő, Többet, kevesebbel!
Illusztráció: Marcus Goldson.
A vendégszerzők külsős szakértők, nem a Forbes szerkesztőségének tajgai, véleményük nem feltétlen tükrözi a Forbesét.
