A szó, amit Nagy Márton keres, az a bizalom. Pontosabban: a bizalom hiánya az, amivel nem számol. Ács világa.
Küzd a gazdasági csúcsminiszter, mint malac a jégen. Folyamatosan pattannak ki a fejéből a GDP-robbantó intézkedések, aztán a számok folyamatosan gyengébbek a vártnál. Az elsődleges magyarázat mindig az, hogy a külső körülmények ellenünk dolgoznak, ha kell, a propagandagyár szállít kötelezően szajkózandó kamuszlogeneket is – ennek legismertebb példánya a szankciós infláció. (Amit amúgy még Lázár János is bedobott a személyeskedés mellett Vitézy Dávid ellen, miután a vasút mélyrepülésének napjaiban napokig kajtatott szakmai érvek után, de nem talált egyet se.) De az elmúlt hetekben Nagy Márton már nem csak azzal vétette magát észre, hogy a külső ellenséget ostorozza, megkapta magáét a magyar lakosság is.
Mert fogyasztás helyett megtakarít, az pedig kevésbé pörgeti a GDP-t.
Legyünk igazságosak, nem csak a gazdasági minisztert lepte meg az, amit ő az óvatossági motívum lassú oldódásának nevez. A piaci elemzők konszenzusos várakozása is az volt, hogy a visszatérő markáns reálbéremelkedés ad legalább egy kis löketet a fogyasztásnak. Nem kell ehhez közgazdásznak lenni, józan paraszti ésszel is egyértelmű, hogy ha több pénz marad az embereknél, akkor ők azt elkezdik elkölteni, érthető tehát, hogy ha mégse ez történik, akkor ennek keressük az okait.
Az látszik a számokból, hogy fogyasztás helyett a legtöbben a megtakarítást választják. Ezzel amúgy rövid távon számoltak is a szakértők, hiszen az inflációs sokk idején sok háztartás felélte a megtakarításait és ezeknek az újjáépítése teljesen racionális döntés. De ennek a hatásnak az enyhülése volt a várakozás idénre és ez az, aminek még mindig nem sok nyoma van.
A héten a kamatokról döntő MNB alelnöke jópár tényező felsorolásával sietett a nem fogyasztó lakosság problematikáján dilemmázó miniszter segítségére. Virág Barnabás beszélt például arról, hogy eleve nem akkora az emberek zsebében maradó összeg, mint amennyi a béradatokból látszik, mivel a nyugdíjaknál, családtámogatásoknál, vállalkozói jövedelmeknél alig van növekedés, a bérek csak a lakossági jövedelmek nagyjából felét jelentik. Kétségkívül van egy kis Temu-hatás, tehát többet költünk külföldi cégeknél, valamint megugrott a lakáspiaci tranzakciók száma is. De ez is csak spoiler volt, a jegybank is vizsgálja az okokat és majd a jövő hónapban érkező inflációs jelentésben jönnek a részletek.
Virág Barnabás is utalt viszont egy olyan tényezőre, amellyel tuti számolni kell, csak hatása lényegében nem mérhető, nem számszerűsíthető: ez az a bizonyos bizalom.
Amikor a megtakarítani képes lakosság jelentős része nem csak abban nem hisz, hogy sikerült padlóra vinni az inflációt, de egyszerűen félti a pénzét a kormánytól, az könnyen felboríthat közgazdasági törvényszerűségeket.
Amikor azt látják az emberek, hogy elvették a nyugdíjmegtakarítását, a gazdaságpolitika lényege pedig az, hogy oktatás kuka, egészségügy kuka, most már vasút is kuka, ellenben minden pénz mehet a kínai cimbik vendégmunkásokkal üzemeltetett akkugyáraiba, a maradék meg a rokonok és haverok zsebébe, akkor nem Nagy Márton GDP-kergető álmai fogják izgatni, hanem az, hogy biztonságban tudják a pénzüket.
A megtakarításra képes lakosság azt üzeni: inkább semmit se hisz el a nagyívű dumákból, készül a legrosszabbra, felhalmoz és viszi a pénzét oda, ahol a legtávolabb érzi az államtól. Itthon még biztos helynek tartják az ingatlant, a befektetési alapokat, az állampapírok viszont már egy külön történet – nagyon tanulságos volt, hogy még giga kamat mellett is sokan elkerülték. Hab a tortán, hogy újra egyre több pénz megy külföldre.
Akik még bíznak ebben a kormányban, azok jellemzően nem a legiskolázottabb és legnagyobb jövedelmű rétegből kerülnek ki.
Az ő megtakarításaikkal, illetve költési hajlandóságukkal nem lesz kisegítve Nagy Márton.
A többiek megfelelő irányba állításához viszont a bizalmuk visszaszerzésére lenne szükség – csakhogy ez irányba semmilyen lépést se láttunk, sőt. Olyanoktól várnák a pénzt és a támogatást, akik közül nagyon sokan azt érzik, hogy a véleményükre magasról tesznek, mindent izomból átnyomnak rajtuk, leginkább hülyének nézik őket. Ez pedig sok sikerrel nem kecsegtet.
