Kiugró évet zárt a magyar építőipar: 2017-ben 29,6 százalékkal bővült az ágazat termelése. A szektor tavaly már több mint 300 ezer embernek adott munkát, ebben az iparágban volt a legnagyobb létszámbővülést a válság óta. A munkaerőhiány továbbra is gondokat okoz.
Az építőipari termelés 2017-ben 29,6 százalékkal nőtt az előző évhez képest, ez kiugró – áll az ingatlan.com közleményében. A két legfontosabb alágazatban, a lakásépítéseket magában foglaló épületépítéseknél 2017-ben 27 százalékos volt a növekedés, az egyéb építmények építése – amely például az útfejlesztések – 34,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Új lakások, uniós és állami források
Tavaly hónapról hónapra látványos növekedést mutatott az építőipar, így nem meglepő a jelentős bővülésről tanúskodó éves adat. A lakásépítések a korábbi éveknél nagyobb szerepet játszottak az építőipari növekedésben, az egyéb építményeknél pedig az uniós és állami forrásokon alapuló fejlesztések voltak a fókuszban.
Az építőiparban a fejlesztők jelentős kapacitást építettek ki az elmúlt években a nagy kereslet hatására. A foglalkoztatottak száma tízéves rekordot ért el tavaly, 2017 harmadik negyedévében az építőiparban foglalkoztatottak száma meghaladta a 300 ezres határt. Erre legutóbb a válság elmélyülése előtt, 2008-ban volt példa. Még nagyobb lehetne a növekedés, ha lenne elég szakember.