A fiatalok sokáig azt hitték, hogy az Emporium a nagymamák ruhaüzlete. Az utóbbi nyolc–tíz évben ez is kicsit megváltozott, ahogy az alapító, Csapkai Ildikó lányai beszálltak a családi bizniszbe. Kötés-hurkolás, blézerfétis és drága inganyagból készülő maszkok a klasszikus kollekciókkal operáló ruhamárka harmincéves sztorijában. Az Emporium története a novemberi Forbesban, az ajánló itt.
Amikor új otthonukat tervezték, Csapkai Ildikó külön ügyelt rá, hogy a konyhaablakból rá lehessen látni a kertkapura, hogy majd kiintegethessen az iskolából hazatérő három lányának. Egy időben nem akart más lenni, csak édesanya. Aztán mindössze másfél évig bírta ruhakészítés és üzlet nélkül. Azóta több mint harminc év eltelt, és ma is ebben a 11. kerületi házban tervezi és készíti a család Emporium nevű üzleteibe a mintadarabokat. A konyhaablakból pedig már hét unoka érkezését lesheti.
Ildikó anyai nagyapja a békéscsabai Glória harisnyakötő gyárban volt műszaki vezető, és amikor 1927-ben Budapestre költözött, a gyárat tulajdonló Emporium Rt.-től kapott ajánlólevelet. Mire Ildikó és édesanyja, Laura megtalálta a családi dokumentumok között az írást, már rég megalapították a maguk Emporiumát. Egészen addig fogalmuk sem volt a névazonosságról.
Óvatos lépések konkurencia nélkül
„Éhes volt a piac a szép árura. Biztos lehettél benne, hogy ha jó minőséget kínálsz, lesz rá vevő. Konkurencia sem volt, se multik, se kínai üzletek, csak a Corvin Áruház meg a Lottó” – mondja el Ildikó, miért nem érezte kockázatosnak a kezdést.
Az Emporium névhez köthető ruhadarabokat a maga ízlésére formálta, hiszen ahogy sok más vállalkozás, az övé is abból indult, hogy nem volt megelégedve a kínálattal. Autodidakta módon tanult, nemzetközi vásárokra utazott, katalógusokat bújt.
„Nem tartom magamat tervezőnek. Erre ott vannak a megfelelő emberek. Ahhoz van érzékem, milyen ruhadarabok milyen anyagból lesznek jók.”
Óvatos lépésekben növekedtek, előbb az apró üzletet cserélték szinte ugyanott egy nagyobbra, majd lett nagyobb telephelyük. Egyre több butik kínálatába kerültek be, aztán önálló üzleteket nyitottak. Már két szabász dolgozott a kezük alá. Varrodájuk sosem volt, a varrást mindig kiszervezték profi csapatokhoz, csak a szabászat és a mintadarabok készítése maradt náluk, mindig lojális kollégákkal. Többen az alapítás éve óta emporiumosok.
Eszter és Viola között az alapító édesanya, Ildikó. Fotó: Belicza László Gábor
Az igényességet elfújta a szél
Blézerek, elegáns nadrágok, a hétköznapokban is használható alapdarabok vannak a kínálatukban. „Sokan úgy hallanak az Emporiumról, hogy az anyjuk vásárol nálunk, és vele jönnek el. A fiatalabb korosztály azt hiszi, hogy a nagymamák ruhaüzlete. De az utóbbi nyolc–tíz évben mintha ez is kicsit változott volna.”
Ezt már Eszter mondja, Ildikó legkisebb lánya, ő mint projektvezető vesz részt a családi cég munkájában. A három lányból ma ketten dolgoznak édesanyjuk mellett az Emporiumban, pressziót sosem tapasztaltak azért, hogy ez így legyen.
„A covidéra első tavaszi kollekcióját két éven át nézegettük, pedig rendes időben két hónap alatt ment volna el. De nem kellett sehova, lelazult az öltözködés, az igényességet elfújta a szél” – mondja Ildikó.
És hogy be tudják-e engedni a divat szélsőségekbe átcsapó változásait? Csínjával. Mivel törzsvevőiknek köszönhetik, hogy kisebb-nagyobb veszteségekkel, de kijöttek a válságokból, felelősséget éreznek, hogy ne dőljenek be a divat szeszélyeinek. A sportcipő-blézer térhódításával megbékélnek, de fazonjaik és szabásmintáik az örök divat vonalán mozognak.
„Nálunk például nincs oversize, az a mi vásárlóinknak nem áll jól.”
LAPOZZ BELE A MAGAZINBA!
Az Emporium lassú növekedéséről, a benne végzett kitartó munkáról, válságokról, amputálásról és a család megtartó erejéről a novemberi lapszámunkban bővebben írunk.
