Tiszta vizű tó, gondozott síterepek, hegyi legelők, történelmi városközpont. Zell am See első látásra is a turizmusra lett kitalálva. Még Ausztrián belül is ritka, hogy ennyire koncentráltan, sűrűn, közel kapjuk meg mindezt. Nem véletlenül fektetett be sok szupergazdag errefelé, és az sem véletlen, hogy turisták százezrei keresik fel, nem csak síszezonban. Megnéztük, mit tud a környék.
Ahogy a vonat elhagyja a Duna-völgyét, majd Salzburgot, egyre magasabb hegyek vesznek körül. Völgyek, hegyi legelők, alpesi házak, templomok, fűrészüzemek, legelésző tehenek váltják egymást a vonatablakon túl. A sebes vizű folyókat nézve azon tűnődöm, hogy ez a víz talán az éppen olvadó gleccserből érkezett. Lehet, hogy egy része több ezer éve fagyott volt, és mire ezeket a sorokat leírom, már elvegyült a Fekete-tengerben.
Így mulattak hetven éve
Ferry Porsche egy nyitott tetejű autóval érkezett. Kitárta az ajtót, haját megfújta a szél. Jó lesz, apa jó helyet választott, gondolta. Ferdinand Porsche fia, a legendás 356-os Porsche és a Bogárhátú tervezője megérkezett.
Hogy a fenti jelenet egész pontosan így történt-e, nem tudjuk, mindenesetre apja 1941-ben megvásárolta a hatszáz évesnél is idősebb Schüttgut nevű birtokot, ami máig a család tulajdonában áll. Az év nagy részét Stuttgartban töltötték, de a családi gyökerek Ausztriába nyúltak vissza, így szívesen pihentek errefelé.
A Zeller See és a kisváros, Zell am See télen.
Nem is ez az egyetlen ingatlanjuk a környéken, a Süddeutsche Zeitung cikkéből kiderül, hogy a Porsche és a Piëch családnak jó néhány háza van még errefelé. Hogy mennyire fontos szereplői lettek a közösségnek, jól mutatja, hogy az 1998-ban elhunyt Ferryt később díszpolgárrá nevezték ki, és róla nevezték el a város szupermodern kongresszusi központját is.
Nem csendesen érkeztek. A környék szerpentinjein alaposan megjáratták a sportautókat, a birtok többször adott otthont találkozónak, sőt, még versenyt is szerveztek – a befagyott tó közepén. 356-os és a szuperritka 550-es Porschék, tüskés gumik, mögöttük síelő emberek: hihetetlen, de igaz; így mulattak az 1950-es években.
De természetesen nem ők voltak az első nyaralók errefelé. A Zeller See környéke már legalább száz éve fontos turisztikai célpont, a tó partján pedig írók, képzőművészek, üzletemberek építettek nyaralót. Találunk itt historikus stílusban épület házakat a századforduló utánról, szecessziós beütésű épületeket, de modernista villákat is az 1930-as évekből.
Kaprun csendes kisváros nyáron, télen annál forgalmasabb.
Minden adott, hogy a környék népszerű legyen. A gleccserek által létrehozott, 4 kilométer hosszú tó vize ma is rendkívül tiszta, gyakorlatilag ivóvíz minőségű. Legmélyebb pontján 68 méter mély, és télen ugyanúgy befagy, ahol az autóversenyek idején, fél évszázada. Nyáron volt szerencsém úszni benne egy nagyot, és kellemesen felfrissültem a hőségben.
Le akarsz hűlni? Felküldünk a hegyre!
Hogy egy hegyvidéki tó kellemesen hűvös, ez talán kevésbé meglepő. De hogy mekkora a különbség a város és a fölötte magasodó Kitzsteinhorn klímája között, ezt igazán a síliften utazva értettem meg. Ahogy fölfelé tartunk 800 méterről egészen 3000 méter fölé, nemcsak az tűnik fel, hogy szinte méterről méterre hűvösebb van, hanem az is, hogy egyre ritkásabb a flora és a fauna. Közelebbről nézve persze feltűnik, hogy mindez csak a látszat, mert kifejezetten gazdag a természet itt is.
Egy ilyen felvonós útban az is érdekes, hogy kevesebb mint egy óra alatt több klímazónán – közép-európai, tajga, magashegyi – haladunk keresztül. A hegy szoknyáját sűrűn benőtték a norvégfenyő-erdők.
A 3k nevű felvonóval jóval gyorsabb feljutni, igaz, ehhez egy extra jegyet is meg kell venni.
„Az itteni erdők valójában ültetett, tervezett erdők. Ez a fafaj jó tulajdonságokkal rendelkezik, gyorsan nő, jól úsztatható” – mondja a kabinból kinézve Wolfram Lechner, a Magas-Tauern Nemzeti Park munkatársa, aki fiatal kora ellenére kiválóan ismeri a környék floráját és faunáját. Mint megtudtam tőle, a nemzeti park gyakran tart vezetett túrákat, amire bárki jelentkezhet résztvevőként, neki is ez a fő munkája.
Azt meséli, a modern erdészeti elvek már nem az ilyen erdőket preferálják, mert bármilyen jó tulajdonságokkal is rendelkezik egy fafaj, a monokultúráknál sokkal ellenállóbbak a vegyes erdők. Igaz, ezeket valamivel drágább kitermelni, ez is lehet az oka annak, hogy a 20. században ezek domináltak.
A hegy szoknyáját norvégfenyők borítják.
A 2200 méter körüli szintkülönbség leküzdéséhez legalább kétszer át kell szállnunk a felvonók között, eközben arra is van idő, hogy szétnézzünk kicsit. Ezen a magasságon már bőven találni a környék egyik jellemző növényéből (Alpenrose), sokáig nézhetjük a fejünk fölött köröző, amúgy horvát-olasz vidékekről idáig repülő ragadozómadarakat, a de a legszórakoztatóbb mindenképpen a mormota (Murmeltier) lesz.
A gleccserekből lefolyó vizet összegyűjtik, és kiserőműveken keresztül energiatermelésre használják. Ma már nemcsak a felvonók üzemelnek zöldenergiával: a ratrakok például szintetikus üzemanyaggal működnek, ami 90 százalékkal kevesebb károsanyagot bocsát ki, mint a régi, dízelmotoros.
A mormoták akár 6 kilósra is megnőhetnek, és az év felét ébren, a másik felét alvással töltik. Pontosabban nem is alvás ez, inkább csak hibernáció, melynek során 38 fokról 3 fokra csökken a testhőmérsékletük, ami még éppen elegendő a túléléshez a hideg évszakban. Amikor felébrednek, nem egyből kipattannak a kényelmes fészekből, hanem fokozatosan melegszenek fel.
Még mindig fölfelé tartunk, közben megtudom, hogy a környéken rengeteg kiserőművet építettek áramtermelésre, a lefolyó vizet pedig igyekeznek összegyűjteni, visszapumpálni, amivel télen a hóágyúkat táplálják. Sőt, a legjobb, ha a hó el sem olvad: az úgynevezett snowfarming lényege egy nagy takaróponyva, amivel az olvadásnak leginkább kitett hófelületet lefedik, így az kihúzza a hidegebb idők beköszöntéig.
A snowfarming lényege, hogy a melegebb évszakban hatalmas ponyvákkal fedik le a hó egy részét, hogy ezzel a gleccser olvadását lasítsák.
A magasban azt is megtudtam, hogy mentőkutya és mentőkutya között nagy különbségek vannak. Amikor a lavina elsodor valakit, először az ásásra kiképzett kutyákat küldik a területre. Őket 15 perc lelkes ásás után egy másik, érzékenyebb orrú kutya követi.
A felvonó nem sokkal a 3203 méter magas Kitzsteinhorn csúcsa alatt áll meg. Innen egy 360 méteres alagúton juthatunk el a kilátóplatformig. Az alagút egyébként 25 százalékot emelkedik, az érezhetően ritkás levegőben nem árt lassítani a tempón, különben hamar kifogy a szufla. Amire mindenképp figyeljünk: míg a sílift alsó pontján nyáron 25-30 fok van, fent mindössze 6-7 fok, szóval nem árt minimum egy pulóver és széldzseki.
A kilátóról valóban lenyűgöző a kilátás. Nemcsak Ausztria legmagasabb hegycsúcsa, a 3798 méter magas Großglockner látható innen, de lényegében az egész környék.
Miután kinézelődtük magunkat, lesz idő a fenti étteremben egy rántott hús-Kaiserschmarrn-sör menüre is.
„Hagyd ott az autódat!” Legalábbis ezt akarják üzenni a helyiek, és ehhez meg is adnak minden segítséget. Ha valamiben tényleg ügyes az osztrák turizmus, az a különböző kedvezménykártyák rendszere. Zell am See-Kaprun például egy úgynevezett Sommerkartét vezetett be, ami bizonyos árkategóriájú szobához automatikusan jár, de egyébként online is megvehetjük (elérhető: májustól októberig). Ezzel utána használhatjuk a strandokat, a sűrűn járó buszokat, a vasutat, és egy kivételével a környék felvonóit is. (A legmodernebb, 3k nevű, háromkábeles felvonó gyors, de ehhez egy extra jegyet is kell váltani. Ha nincs ilyen kártyánk, akkor 2023-as árakon 54 euróba kerül a feljutás.)
Fredi úgy ismeri az alpesi növényeket, mint a tenyerét
Ami Budapestnek a Normafa, az az ittenieknek a Schmittenhöhe (1965 méter). A csúcsa egy jó ezressel alacsonyabban van, mint a Kitzsteinhorné, és a helyiek gyakran feljönnek ide kirándulni egy kicsit. Az első sílift lassan egy évszázada, 1927-ben épült az Adolf Bleichert & Co. nevű cégnek köszönhetően.
Alig szállunk ki a felvonóból, még csak tíz métert tettünk meg, de már vagy a nyolcadik növénynél állunk meg. Alfred Bürki, vagy ahogy mindenki szólítja, Fredi, úgyszólván mindent tud a hegyi növényekről. Mi ehető, mi mérgező, még recepteket is ad. Nem, hogy ad, csak úgy ömlenek belőle a sztorik és a felhasználási módok. Azon mondjuk egy idő után együtt mosolygunk, hogy szinte nincs olyan növény, amiből ne készülne snapsz.
Alfred Bürki mindent tud az alpesi növényekről.
Sőt, nemcsak a növényeket ismeri, a helyiek régi életéről is szívesen mesél. Mint mondja, régen a hegyi széna egy részét pipába tették és azt szívták dohány helyett, amitől a különböző hatóanyagok miatt időnként bekábultak (ennek illusztrálására egy utánozhatatlanul vicces kézmozdulatot tesz).
Természetesen ebből a keverékből is készült régen snapsz, sőt készül ma is. Összesen 4-6 hétig kell a növényeket az alkoholba tenni, ezután fogyasztható – már ha hozzájutunk. „Hivatalosan árulni ugyanis nem lehet. De adományért lehet adni” – mosolyog Fredi.
Az 1965 méter magas Schmittenhöhe egy felvonóval, könnyen és gyorsan megközelíthető a városból, ezért a környékbeliek egyik kedvenc kirándulóhelye.
Fredi egyébként a vendéglátásban dolgozik, és néhány éve kezdett jobban elmélyedni a gyógynövények világában. Hiába van négyzetméterenként több tucat értékes gyógynövényük és hatalmas tradíció, hivatalosan elismert képzés mégsincs az országban, ő a határ német oldalára ment azért, hogy képzett gyógynövényszakértő legyen.
Ma már lokális híresség, aki szerepelt a német Welt hasábjain is, a Kräuterwanderungen nevű túráin pedig rengeteg gyakorlati tippet ad arról, hogy hogyan lehet a növényeket felhasználni. Erős némettudás viszont ajánlott hozzá, mert Fredi erősen a német nyelv helyi dialektusát beszéli.
A túra végeztével itt is beülhetünk enni valamit. Ehhez nem is választhatnánk jobb helyet, mint a Franzl (részletes leírás néhány sorral lejjebb). A faburkolatos, kandallós étterem nemcsak hangulatos, de a gasztronómiai színvonala messze kiemelkedik a közepes, ámbár bátran árazott hegyi vendéglők tengeréből.
Mit csináljunk a városban?
Hajózás a Zeller See-n
A hajóút körülbelül 50 percig tart, pont elég egy jó sörre. A környezet, mondani sem kell, gyönyörű, és egészen közelről nézhetjük meg a fából épült csónakházakat, a nyaralókat, és ha szerencsénk van, pont elkaphatunk néhány vitorlást gyakorlás közben. Nem egy stresszes program, 0-99 éves korig ajánlott.
Kávézás a kisvárosban
Mint bármelyik hasonló osztrák kisvárosban, itt is minden sarkon találunk egy cukrászdát, fagyizót, kávézót. A közönség elvárása magas, csalódni nem is nagyon fogunk, ráadásul itt tényleg a helyi tejtermékeket használják alapanyagként. Lehetséges, hogy a fagyi és a tehén között csak pár száz méter a távolság.
Bella Bean
Hasonló ígéretet nem tudnak tenni, de ebben a menőn berendezett újhullámos kávézóban is kiváló alapanyagokkal dolgoznak, máskülönben nem tudnának olyan jó kávét csinálni, mint amilyet csinálnak. Egy espresso tonikot ittam, és nem bántam meg.
Feinkost Lumpi
Wein und Speck, vagyis bor és sonka – hirdeti az utcai hirdetőtábla. Ha a helyiek nem ajánlják, talán elsétáltam volna előtte, pedig a kínálat tényleg szuper, így itt vásároltam be hegyi sajtokból és sonkákból. De van itt só, méz, még friss parasztkenyér is, nem érdemes kihagyni.
Mit csináljunk a városon kívül? (Ha már megmásztuk a Kitzsteinhornt és a Schittenhöhét!)
Úszás a Zeller See-ben
Négy kilométer hosszú, egy kilométer széles. Igaz, a legmélyebb ponton 73 méter mély, de ha nem készülünk egy hajó elsüllyesztésére, akkor ideális terep arra is, hogy a vitorlázással ismerkedjünk. De ha nincsenek hajós terveink, a strandolást semmiképp sem érdemes kihagyni. A tó körül több strand (Lido) is akad, ahol a természetes víz mellett kisebb medencében a gyerekek is elvannak. A víz nagyon tiszta, és nyáron sokszor 21-23 fokos. A hegyek között, a tiszta vízű tóban úszni pont olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik, de nagy élmény.
Tauern Spa
A modern épületegyüttest alig tíz éve építette egy helyi befektetőcsoport. Maga a szálloda is gyorsan népszerűvé vált, a fürdőt pedig a helyiek, a kirándulók és a síelők is szívesen látogatják. A végtelenített medencét és a gleccserekre néző szaunát csak a szálloda vendégei látogathatják, de a fürdőrészleg többi részét bárki látogathatja, nem is muszáj itt megszállni.
Gyógynövénytúra
Alpenkräuter. Nem állítom, hogy az alap német szókincs része, pedig gyönyörű szó. Szó szerint alpesi gyógynövényeknek lehetne fordítani. A környéken több szakértő is akad, akit követve megismerhetjük a hihetetlen sokszínű faunát.
Hová menjünk enni?
Weitblick
Kaprun központjában, egy átlagosnak kinéző házba belépve hívjuk a liftet, és nyomjuk meg a gombot a 4. emelet mellett. A tetőteraszon két éve nyitott étterem és bár személyzete nagyon fiatal és nagyon lelkes. Minden részletre figyelnek, már ami a fenntarthatóságot illeti, összesen 35 beszállítóval állnak kapcsolatban. A konyha kísérletező, de a kisebb csiszolatlanságokat is feledtetik a kiemelkedő borok, a jó zene és a friss levegő.
Franzl
Nos, a sípályák éttermei – úgy általában – nem a jó ár-érték arányról híresek. Kétezer méteren, fél nap síelés vagy épp túrázás után nem is nagyon válogat az ember, a piaci logika ezért általában leköveti az igényeket. A Franzl tulajdonosa valamiért máshogy döntött, és a hangulatos, faburkolatú étteremben egészen kiváló ételeket tesznek elénk. Spätzle, mellé Obertrumer sör, utána császármorzsa, tényleg értik a dolgukat.
Flohs
A belvárostól negyed óra sétára, kicsit hegynek fel találjuk a tipikus, helyi stílusban épült alpesi házat, aminek emelete kis hotelként, földszintje étteremként működik. A konyha az egyik legjobb a környéken. A kóstolómenüben olyan alapanyagok tűnnek fel, mint a pisztráng, a borjúbélszín, a bodza. Mindez a Florian édesanyja által készített tányérokon, kiváló borokkal kísérve – az egyedüli furcsaság, hogy itt egyik sem osztrák. Hétvégén érdemes foglalni, különben nem nagyon kapunk helyet.
