Madáretetővel is fel lehet hívni a figyelmet az autista fiatalok ügyére – vallja a fogyatékossággal élő fiatalokat foglalkoztató Maacraft. A Miskolci Autista Alapítvány égisze alatt működő műhely tíz éve alatt többek között Tomcsányi Dóra divattervezővel, Mautner Zsófival és a Magyar Madártani Egyesülettel is dobtak ki közös kollekciót.
„Ahhoz, hogy minél több emberhez eljusson az autisták ügye, nem a legagresszívabb módszereket kell követnünk. Nem akarom, hogy mindenáron megértsék az autizmus jelenségét, nem akarom letuszkolni a torkukon, hogy márpedig mindenkinek érzékenynek kell lennie. Olyan csatornákat kell kiépíteni, ami az átlagember komfortzónájába be tud hatolni.
Például elmondjuk és megmutatjuk azt, hogy Anasztázia csodaszép táskát csinál, Dávid meg rocksztárként csiszolja azt a fadarabot.
Emberivé kell tenni a tevékenységet, a dizájn meg értelmezési keretet ad az ügynek. Esetünkben, ha megveszel egy madáretetőt, úgy te is bevonódsz egy fontos társadalmi ügybe” – mondja Szalkai Dániel, a Maacraft alapítója, projektmenedzsere, ahogy az alapítvány terápiás kertjében sétálunk. Itt termesztik a Maacraft weboldalán árult gyógynövény alapú teakeverékeket is, az autista fiatalok aktívan részt vesznek a gondozásában.
Dániel elmondja, nagy gonddal, köztük mentálhigiénés szakember, konduktor és biológus bevonásával hozták létre a kert közepén álló, az összes érzékszervet stimuláló installációt. Azonban a valóság felülírja az elképzeléseiket. Eredetileg extrém viselkedési zavarok kezelésére egyéni terápiás módszerként, gyógypedagógusi foglalkozások helyszínek tervezték a kertet. Van is olyan bentlakó, akinél működőképesnek tűnt a terápia, de gyakoribb volt, hogy ellenálltak a fiatalok, ilyen esetekben pedig nem erőltethetik a fejlesztést. Nehezen is menne, humán erőforrás hiányában véges az eszköztáruk.
Élet a Miskolci Autista Alapítványnál. Fotók: Orbital Strangers, Maacraft, Sebestyén László (11 kép)
Miskolc szinte érintetlen szegletét fedezem fel a napsütéses hétfő délelőttön, ahol még sosem jártam. Még úgy sem, hogy jelentős részét a városban töltöttem. A Bükk lábnál, karnyújtásnyira a természettől szűk, de forgalmas utcáról nyílik a kívülről általános iskolára hajazó kétszintes épület. Kis tábla jelzi, hogy a Miskolci Autista Alapítvány (MAA) székhelyéhez érkeztem. Ebédidő után lépünk be a csendes műhelybe, a fiatalok épp csak szállingóznak vissza az apró szobába, ahol a munka oroszlánrésze folyik. Anasztáziáék táskákon, a fiúk a másik asztalnál a madáretetők összeszerelésén dolgoznak elmélyülten. Jelenleg madáreleséget és madáretetőt, kutyaházat, táskákat, batikolt pólókat árulnak a webshopjukban.
Munka- vagy alkotóterápia, szociális foglalkoztatás – így nevezi a szakirodalom azt a tevékenységet, amit a Maacraftban végeznek. A projekt míg így is csak egy maroknyi, jelenleg 15 fős csapatból áll, a bentlakó és a napközi ellátásban részesülő fiatalok szigorú napirendjébe már bő tíz éve beépítették a napi 4-6 vagy 8 órás műhelymunkát. A munkavégzést tevékenységtől függően asztalos – aki előkészíti azokat az alkatrészeket, amikkel dolgoznak – gyógypedagógus vagy kertész felügyeli és koordinálja. Az utóbbi jelenleg kiesett a csapatból, utánpótlást a helyére még nem találtak, nehezen megy a keresés, nincsenek jelentkezők.
Nehéz hátizsák, tele hagyománnyal
Formatervezést tanult, a 2010-es évek elején dizájnerként végzett az Iparművészeti Egyetemen, tíz év kihagyás után ma a MOME oktatója. Az egyetemre nehéz hátizsákkal érkezett. Magával vitt mindent, amit a szüleitől és bátyjától, Bencétől kapott: autista bátyja mellett olyan közösségbe született, ahol az értelmi fogyatékosság és az autizmus a családi dinamikákat szervező elvként a kezdetektől meghatározta mindennapjait. Bátyja által lényegében a miskolci autisták között nőtt fel, az alapítványt többedmagukkal a szülei alapították, pedagógus édesanyja évekig szerepet vállalt a vezetőségben.
„Sokáig kerestem azt a kapcsolódási pontot, hogy a tanult tudásom, a szakmám hol fog tudni kapcsolódni ezzel a számomra nagyon fontos társadalmi üggyel. Van egy segítő, mondhatjuk úgy, hogy aktivista attitűdöm azáltal, hogy mint érintett, én ezt már gyerekkoromtól fogva gyakoroltam.” Az egyetemi évei alatt hamar kikristályosodott, hogy a marketingcélú tervezés nem érdekli. Elkezdett azon gondolkodni, hogyan tudja az otthonról hozott érdeklődését, a fontosnak tartott társadalmi ügyet ötvözni a tervezői identitásával. Művészként azt mondja, az alapítvány az a hely, ahol minden nap szükség van a kreativitására, mindig akad valamilyen váratlan, megoldásra váró helyzet.
Kis műhelyet álmodott meg, aminek a bevételét visszaforgatják a fiatalok napi ellátásának fedezésére, az intézmény fejlesztésére. „A MAA-nál korábban már működtek műhelyegységek, de teljesen véletlenszerűen szerveződtek, az infrastruktúra sem volt az igazi. Nem volt szempont, hogy mi készül, milyen minőségben és hogy profitábilis lesz-e.
Önmagában az az értéktöbblet hiányzott, hogy ugyanazzal a befektetett energiával lehet olyan terméket is létrehozni, ami különleges, megkülönböztet és egyben élményt ad a vásárlóknak”
– mondja Dániel.
A szociális foglalkoztatottságban résztvevő személyeknek is előnyös, mivel megváltozott munkaképességűként óriási hátrányból indulnak a munkaerőpiacon, a térségben kevés helyen foglalkoztatják őket. A fiatal felnőttek a fizikai és kognitív képességeik miatt jellemzően semmilyen munkaszituációban nem vettek még részt. Sokan köztük írni, olvasni sem tudnak vagy egyáltalán nem kommunikálnak verbálisan. Dániel elmondja, semmi sem kötelező, előfordul, hogy valaki egyszerűen nem képes megmaradni a műhelyben, ilyenkor konduktort vonnak be a munkába. De egy-egy ilyen eset nem jelenti azt, hogy a többiek ne élveznék a kézműves munkát.
„Le kellett jönnöm a piedesztálról”
Dániel első feladata a kontextus megteremtése volt. Megérkezett az elképzeléseivel, terveivel a csapathoz, azonban rengeteg munka, sok sikertelen próbálkozás előzte meg a jelenlegi szortiment kialakulását. Eleinte nagy bútorokat tervezett, amiket kosárfonó szakember segítségével készített el a csapat, de a fellépő nehézségekkel nem számolt. Még úgyis, hogy a műhelyben van olyan munkatársa, akit egészen kiskora óta, az alapítvány indulása óta ismer, lényegében együtt nőttek fel.
„Le kellett jönnöm a piedesztálról. Az elején csak egy felszínes képem sokukról, ott kellett lenni velük, hogy lássam, mi az, ami megvalósítható.”
Miután betanították a munkafolyamatokat, fejlesztési gyakorlatokat alkalmaztak, hogy bírja a fiatalok keze a munkát, hiszen egy sok esetben megterhelő fizikai munkáról van szó. Alapvetően viszont manuális folyamatokat, csiszolást, felületkezelést, ragasztást, összeszerelést, háncsfonást csinálnak, varrnak, batikolnak. „De azzal is kísérleteztünk, hogyan tudjuk összeállítani a munkacsoportokat, hogy a nem beszélő, középsúlyos autista, az értelmi fogyatékosságál élő, a jól funkcionáló, autisztikus tünetű és a nem beszélő, de magas intellektusú ember hogyan tud együtt dolgozni és közben ne zavarják egymást.”
Két díjra is jelölték a műhelyet
A vásárláson felül közvetlenül is lehet támogatni a Miskolci Autista Alapítványt, valamint nemrég indították az egyszázalékos kampányukat. Idén két elismerésre jelölték őket, köztük a nemzetközi Sozial Marie társadalmi innovációs díjra, valamint 2023-as Civil Díjra.
Dániel feladata a termékfejlesztésen felül a projekt menedzselése is, részmunkaidőben kommunikációs szakember is segíti a projektet. Fontos mérföldkőnek tartja, hogy 2015-ben csatlakozott hozzájuk a szintén MOME-n, dizájn- és művészetmenedzsment szakon végzett Szász Eszter márkamenedzserként, aki az ott töltött két év alatt vállalkozássá fejlesztette a műhelyt. Tőle tanult meg Dániel üzleti tervet és pályázatot írni, új értékesítési csatornákat kerestek, a bevételük is ekkoriban kezdett növekedni. A koronavírus-járvány előtt vágtak volna bele a folyamatba, aminek a végén nonprofit céggé alakult volna a Maacraft. Jelenleg az alapítvány társadalmi vállalkozásaként működnek. Emiatt a termékeik a boltok polcain sem tudnak megjelenni, hosszú jogi procedúra várnak rájuk, de az adminisztrációs és jogi teendőkre egyszerűen nincs kapacitása a csapatnak.
Egy termék, tíz évnyi küszködés
Sok megkeresésük van, főleg vállalati oldalról, sokan szánják a termékeiket céges ajándéknak. Több megkeresést is vissza kellett utasítaniuk amiatt, mivel a kapacitásukon bővíteni már nem tudnak.
„Ha kapunk egy karácsonyi megrendelést ezer darab madáretetőre október végén, akkor csak azt tudom mondani, lehet, hogy százat meg tudunk csinálni.”
Gondolkodnak azon, hogy több környékbeli szervezetet bevonjanak a munkába és nekik már csak az összeállítással kelljen foglalkozniuk. A szomszédban lévő Vöröskereszt Tű, cérna, szeretet varrodával már több éve sikeresen együttműködnek.
Szalkai Dániel, a Maacraft alapítója és projektmenedzsere. Fotó: Sebestyén László
Az Autistic Arttal kutyaágyon, Kárai Dávid gasztroszakemberrel piknikkosáron, Tomcsányi Dórával táskán, Mautner Zsófival konyhai kiegészítőkön dolgoztak együtt. A különböző kollaborációkról azt mondja a projekt menedzsere, inspirálóan hat a közösségre a változatos munkafolyamat, illetve a termékpalettát is színesiti.
Az áraik magasak, ezt Dániel is elismeri. „Az árrésben viszont benne van a megemelkedett alapanyagárak mellett az elmúlt tíz év küszködése is. Az a munka, amit a Maacraftos fiatalok végeznek, arra más nem képes. Van egy innovációs jellege a műhelynek, közösséget, bért, önkifejezési lehetőséget kapnak a kollégák.
Egy teljesen idealisztikus helyzetet működtetünk egyáltalán nem ideális körülmények között.”
A bevételüket azonban visszaforgatják az alapítványba, ami nehéz időket él. Decemberben a megemelkedett rezsiárak miatt kiürült az MAA kasszája. Utolsó pillanatban indítottak adománygyűjtést, pár nap alatt 3,5 millió forintot sikerült összegyűjteniük. Ez azonban csak egyhavi költségek fedezésére volt elég.
Ritka madár a megfelelő segítő munkaerő
Visszatérő problémájuk a szakképzett munkaerő Miskolcra csábítása, majd megtartása, ezzel az indulás óta küzdenek. Az alapítványnál több mint 90 munkatárs dolgozik, tehát papíron többen vannak, mint ahány fiatallal foglalkoznak. A valóságban viszont nagy a fluktuáció és a korfa tekintetében sem állnak jól, egyre több nyugdíj közeli vagy már nyugdíjazott munkatársuk van.
A Maacraft különleges munkaerőt igényel. Nem elég, hogy szakképzett oktatókat alkalmaznak, olyan emberekre van szükségük, akik alkalmazkodni tudnak az értelmi fogyatékos fiatalok vehemenciájához, szélsőséges viselkedéséhez. A mindennapokban nem csak rugalmasságot, empátiát és türelmet, hanem magas fokú érzelmi bevonódást jelent.
„Találkoznia kell a specifikus szakmai tudásnak a nyitottsággal, el kell sajátítaniuk olyan technikákat, amik ahhoz kellenek, hogy együtt dolgozhassanak az autizmussal élő fiatal felnőttekkel. Az ilyen munkaerő nagyon ritka madár.”
Borítókép: Sebestyén László
