A nyári fesztiválszezon a kamaszoknak sokszor igazi kiszabadulás és engedd el hajam, szüleiknek viszont nagy valószínűséggel színtiszta gyomorgörcs és aggodalom. Hogyan navigáljon a szülő és találja meg a hangot fesztiválozni készülő gyermekével? El kell-e mesélni saját ifjúkori botlásainkat a bizalomépítéshez, és bajt jelez-e, ha a gyerek elszív pár cigit két koncert között? Vendégszerzőnk, Bojti Andrea írása.
Nem nagyon találkoztam még olyan szülővel gyermekpszichológusként, akiben ne merült volna fel számos kétely a gyermeke kamaszkori bulizásaival kapcsolatban. „Mi lesz vele, ha ugyanazt csinálja majd, amit korábban én magam, de már egy sokkal veszélyesebb világban? Ha lázadni fog és teljesen figyelmen kívül hagyja az intelmeimet? Hány éves korától engedhetem el fesztiválozni úgy, hogy se túl engedékeny, se túl szigorú szülő ne legyek?”
Teljesen jogos félelmed az, ha veszélyesebbnek látod a mai világot. Generációk óta minden szülő így éli meg. Hiszen anno kamaszként még nem hárult ránk a saját gyermekeink iránt érzett felelősség, sokkal kevésbé éreztünk veszélyesnek bizonyos dolgokat mint most, felnőtt fejjel. Egészen biztosan találnánk is számos objektív tényt, ami miatt valóban aggódhatunk. De ennek nem sok értelme van. A gyermekeink most élnek, most kamaszok, ez az ő valóságuk. Nekünk szülőknek is ebben a jelenben kell megtalálni azt a viszonyulást, ahogyan a legmegfelelőbben támogatni tudjuk őket.
Arra a kérdésre, hogy hány évesen és milyen feltételekkel engedheted el a gyermekedet egy fesztiválra, nincs univerzális válasz. Sokmindentől függ, de talán a legfontosabb a kettőtök közötti bizalom. Aminek a kialakulásához már egy egészen más szülői attitűd szükséges. Könnyen belátható ugyanis, hogy a teljes tiltás, fenyegetés és büntetés nem vezet semmi jóra, sokkal inkább csak ellenkezést szül.
Kim John Payne amerikai gyermekpszichológus az ún. Kalauz-elvében fogalmazta meg azt a szülői szerepmintát, ahogyan a kamaszokkal a legideálisabb a kommunikáció.
A Kalauz-szülő ellátja a kamaszt a megalapozott döntéshez szükséges ismeretekkel, de meghagyja számára a döntés szabadságát.
Meghallgatja és segít neki mérlegelni úgy, hogy nem erőlteti rá a saját akaratát. Viszont egyértelműen közbelép, ha a kamasz veszélyhelyzetbe sodorja magát. Ennek az elvnek a mentén érdemes végiggondolni a fesztiválozás kérdését is. Az alábbiakban néhány konkrét tanácsot olvashatsz arról, hogyan beszéljétek meg úgy a bulizást, hogy a lehető legnagyobb bizalommal engedhesd útjára gyermeked.
Tedd fel magadnak a kérdést, merre tart a kamasz gyermeked
Ez egy fontos átfogó kérdés és érdemes több oldalról megvizsgálni. Mi szeretne lenni? Milyen céljai vannak? Hogyan tanul? Milyen erőfeszítéseket tesz ennek az érdekében? Kik a barátai és milyen közösséget alkotnak ők együtt? Ha ezt a komplexebb képet nézzük, könnyebben megérted annak a jelentőségét, miért fontos számára az a fesztivál, amire szeretne elmenni? Szülőként azzal segíted a leginkább, ha megérted ezeket a rövid és hosszútávú célokat.
A kérdezés az igazi jolly joker
Sokszor nehéz megállni felnőttként, hogy ne oktassuk, tanítsuk a gyermeket. Ugyanakkor ebben a korban ez a hozzáállás váltja ki a legtöbb ellenállást „nehogy már anyám/apám mondja meg, hogy mi a jó nekem!”-felkiáltással. Magyarázás helyett kérdezd meg inkább, miért fontos számára a fesztivál? Mit ad neki? Hogyan képzeli el az ottlétet, a felelősségvállalást? Szerinte mi az, ami téged megnyugtatna, ha elmegy?
Egyszer egy 16 éves élsportoló kliensemmel beszélgettünk a fesztiválozásról. Panaszkodott, hogy a szülei eleve mennyire elutasítóak a bulizással kapcsolatban és hallani sem akarnak egy többnapos fesztiválozásról. Pedig a csapatból is többen mennének, a megszokott baráti kör és ciki lenne kimaradni. Megkérdeztem tőle, hogy szerinte miért ilyen ellenállóak a szülei? Mire ő azt válaszolta, hogy biztosan azért, mert az osztályban volt több balhé más gyerekekkel. De azok a gyerekek lógósak, cigiznek, nem tanulnak és itt elkezdett felsorolni egy csomó kritikát, amit a legtöbb szülő ha hallana, máris sokkal jobban megbízna a gyermekében.
A kérdezés minden életkorban egy igazi jolly joker a gyerekekkel való kommunikációban. Amíg a gyermek válaszol, addig időt nyersz a gondolkodásra, tágul a perspektívád és megismered a gondolatait.
Ez a fiú 16 éves korára már saját meggyőződéséből eltávolodott a deviáns csoporttól. Élsportoló, jó tanuló és a beszélgetésből kiderült, hogy egy fesztiválozás csak előbbre vinné a céljaiban. Lehet, hogy berúg majd a buliban és elszív pár szál cigit, de igen kevés az esélye annak, hogy ez a hosszú távú céljaitól eltérítse.
Ne hallgasd el a saját buliélményeidet!
Kamaszkorban is sokat jelent a hozott szülői minta. Ennek része az, ha tudtok beszélgetni a te saját bulizási élményeidről. Hiteles dolog felvállalni a korábban elkövetett hibáidat, de nem cél, hogy a te történeteid tanulási szándékkal szülői prédikációvá váljanak. Jobban építi a bizalmat kettőtök között, ha rá tudsz csatlakozni a saját példáddal az ő megéléseire. „Azt hiszem értem, miért olyan fontos neked ez a fesztivál. Amikor ennyi idős voltam, én is szerettem volna ott lenni egy koncerten, mert…”.
Támogasd akkor is, ha a rendőrségről kell hazavinned
Tudjuk, hogy egy fesztiválon könnyen rázós helyzetbe kerülhet a gyerek. Nagy valószínűséggel azonban ő ezeknek a veszélyeit nem látja előre, nincs vészforgatókönyv a fejében arról, hogy mit tenne bizonyos esetekben. Amikor bejelenti, márpedig ő elmegy a fesztiválra, érdemes ezekről úgy beszélni, hogy egyben teret adsz neki a cselekvésre. Hallgasd meg, hogyan képzeli el ezt a programot. Ebből látszik, mennyire vannak elrugaszkodott tervei. Kérheted, hogy vázoljon fel egy költségvetést, miből finanszírozza a fesztivált? Megegyezhettek abban, hogy egy részét a zsebpénzéből fizesse.
Oktatási célú rémtörténetek mesélése helyett vesd fel az esetleges veszély lehetőségét és kérdezd meg, mit tenne egy ilyen esetben.
Például így: „biztos vagyok benne, hogy megoldanád, ha ellopnák a pénztárcádat, de jobban örülnék neki, ha megosztanád velem, mi a terved egy ilyen vészhelyzetben?” Ez egy kellően nyitott és a kölcsönös bizalmat építő szülői hozzáállás, mely egyben teret ad annak, hogy felhívd gyermeked figyelmét a különböző veszélyekre.
Megnyugtató lehet számodra, ha együtt találjátok ki, hol legyen dugipénz a gyereknél, ha elhagyná a tárcáját. Milyen számon éred el, ha nem veszi fel a saját telefonját? Könnyebb elengedni fesztiválozni, ha ismered a barátait, akikkel megy. Esetleg a többiek családjával is felvehetitek a kapcsolatot egy esetleges láncriadó esetére. Tudasd vele, hogy bármilyen nehéz szituációba is keveredik, te mindig ott vagy neki és feltétel nélkül támogatod, az ő pártján állsz akkor is, ha a rendőrségről kell hazavinned.
Még egy fontos dolog: adj neki esélyt a bizonyításra!
Ne egy fesztivál legyen az első alkalom a bulizásra. Ideális esetben mire odajutottok, hogy szeretne elmenni egy többnapos bulizásra, már volt alkalmatok megtapasztalni, mennyire érett, megbízható és szavahihető. Pánikolás helyett vedd sorra, milyen volt, amikor először ment el egyedül moziba, jött haza késő este vagy maradt ki egy éjszakára otthonról. Egészen biztosan találsz majd jó példákat, amikor számíthattál rá.
Ezeket megerősítésképpen el is mondhatod neki, mint a bizalmad alapját.
Összegezve szeretném ha tudnád, a kamaszok többnyire nem olyan nehéz esetek, mint amilyennek beállítják őket a médiában. Ha a dolgok mélyére nézel, egészen biztosan te is meglátod kamasz gyermekedben az irántad érzett szeretetet, a céljait, az erőfeszítéseit. Még akkor is, ha sűrűn vannak viharok a kapcsolatotokban. Egy biztos. Önmagában azért, mert el szeretne menni egy fesztiválra, nem lesz deviáns gyerek. A kulcs hozzájuk a megfelelő szülői hozzáállás, ami neked is magabiztosságot ad.
Bojti Andrea, klinikai gyermek- és ifjúságpszichológus, https://bojtiandrea.hu