Hetedik részéhez ért a bizniszreality, a Cápák között. Négy világmegváltó vállalkozás, négy ambiciózus alapító. Nulla forint befektetés. Vajon min múlott a sikerük? Balogh Petya értékelője az adások után.
Dani 13 évesen kezdett programozni, most, 19 évesen már szoftverfejlesztő, elsősorban appokat fejleszt. Bírom a programozókat, én is annak vallom magam, még ha az utóbbi 10 évben kevesebb időm is jutott rá. Én is gyerekként kezdtem (hét évesen) és lelkes befektetője vagyok számtalan programozó iskolának (Logiscool, CodeBerry, Green Fox Academy, imagiLabs).
Egyvalamit biztosan tehetünk a gyerekeink későbbi sikeréért: megtaníthatjuk nekik, hogy a gépek hogyan gondolkodnak és felkészíthetjük őket egy olyan jövőre, amiben az életünk szinte minden területét programok fogják körülvenni.
A jövő már rég elkezdődött, csak az oktatási rendszereink nem vesznek még róla tudomást.
Ez egy reklámhálózat, ahol pisilni is lehet
Az ifjú titán már saját lábra állt, családjától kirepült és munkája mellett hobbiprojektként kifejlesztette a Budipest appot, amivel szorult helyzetben lévő budapestieket próbált megkönnyebbüléshez segíteni. De ahogy elkészült az app, rájött a turpisságra is.
Hiába a közösségi WC-kereső, ha nincs a városban elérhető budi, jóformán egy sem.
Az egész városra, és közel 1,7 millió lakosára összesen papíron is csak 50 közillemhely jut. Aminek jelentős része zárva. A maradékból a többség pedig munkaidőben van csak nyitva. Besza, behu. Ami nyilván rossz viszonyítás, de a Puskás stadionban valószínűleg több WC van, mint az egész városban kint összesen. Azaz nem egy applikáció kell a szükség megoldásához, hanem porcelán, víz, falak, vécésnénik.
WC-t akarsz üzemeltetni vagy reklámcéget? Fotó: RTL Sajtóklub
És itt kezdett kicsit ijesztő lenni a pitch. Dani egy automatizált, saját budihálózatot vizionált. Appon keresztüli fizetés és bejutás, távfelügyelet és naponta érkező takarítóbrigád. Mindezt forgalmas helyeken, a város csomópontjaiban, az illemhelyeket kívülről LED-falakba burkolva. És ez volt az igazi csavar. Ugyanis bárhogy számoltunk, nem jött ki az alapmatek. Azaz nincs elég ember, nem fizetnek eleget, nem éri meg for-profit alapon megoldani ezt a társadalmi problémát. Ha megérné, akkor nem is lenne miről beszélni, mert már tele lenne a város velük. De nincs.
A dilemmát Dani azzal oldaná fel, hogy a mellékhelyiség kis építménye minden oldalán LED-falak lennének, amik reklámfelületként kiadva hoznák a nagy zsét. Havonta, helyszínenként egymilliós bevétel a hirdetésekből, mellette elhanyagolható bevétellel a szükséges rosszból. Ahogy István rá is tapintott,
ez nem egy WC-hálózat, ami hirdet, hanem egy reklámhálózat, ahol pisilni lehet.
Amiből a bevételünk nagyja származik, az az igazi üzletünk, minden más csak pótcselekvés. Ebben az esetben a bevételek 80%-át adná a reklám, a maradékot dobnák össze a vendégek. Azaz nem elég budit építeni és üzemeltetni, de nagyon hatékony reklámcéget is kell építeni, hogy mindez megérje.
A vállalkozó 25 millió forint tőkéért jött, amiért 20%-ot adna fel a cégéből. Ebből három egységet telepítene, amik aztán havi szinten öntenék a megtérülést, amikből újabb és újabb budikba lehetne beruházni, amíg egy nagy, villódzó fürdőszobává lenne összenyitva a teljes járdafelület. Szerinte akár száz újabb vécé is bőven elférne a városban.
A műsort cápaként teljesen offline forgatjuk, azaz menet közben nincs lehetőségünk az interneten utánanézni a dolgoknak. Pedig néha nagyon jól jönne. De legalább most, cikkírás közben megtehetem ezt. Nemzetközi viszonylatban a legjobban ellátott városokban akár 350 illemhely is jut egymillió lakosra. Azaz Budapestre kb. 600 darab is juthatna. De mondjuk 100-150 biztosan.
Nekem az a sánta a koncepcióban, hogy nehezen tudom elképzelni, hogy nagyon támogató önkormányzati hozzáállás nélkül hogyan lehetne a körúton egy új bodegát létesíteni, abba vizet, áramot vezetni, azt kívülről reklámbódévá alakítani. Ennek minden lépése küzdelmesnek hangzik. Annak idején, amikor szintén a Cápák között műsorban befektettünk Balogh Leventével a Gulyásbombába, közel fél évig hadakoztunk a várossal, hogy megnyithassunk egy körúti bódéban. És még a saját üzlethelyiség falára sem tehettünk ki reklámot, nemhogy telibe LED-falat.
András cápatársam fogalmazta meg jól. Egy programozó ne akarjon vécésnéni lenni. Egy cápa sem szállt be, így továbbra is megoldatlan maradt a város szorult helyzete.
Fenntartható ruha és… egy applikáció!
Szabó Luca egy fenntartható, upcycled ruhamárkával érkezett elénk, ez a Rebird. Világszerte egyre többen veszik észre a fast fashion által okozott mérhetetlen pazarlásban a vele járó környezetszennyezést. A c’est la vie és a yolo szeméthegyekben mérhető hatása, zabálunk, vásárolunk és röfögünk. Ez ellen lázadt fel a vállalkozó. Bálás használt ruhákból, konténerbe gyűjtött megunt holmikból terveznek egyedi darabokat. Színes zsebet az unalmas kordbársony nadrágra, otthonkát a lepedőből. Ebből készül a saját márkanév alatt kollekció. Saját webshopjában értékesíti a termékeket, 50 darab újrahasznosított sapkát adott el eddig. A sapkákon és ruhákon kívül egy külföldi telefontokgyártó upcycled telefontokjait forgalmazza. A terv, hogy idén a bevétel elérje a 15-20 millió forintot.
Nem elég, ha hasznos, tudd nagyban is csinálni. Fotó: RTL Sajtóklub
Luca cégéből tízmillió forint befektetésért tizenöt százalék tulajdonrészt ajánlott. Egyik oldalról nyilván ez egy jó ügy. Egyre nő a fenntartható ruhákra a kereslet nemzetközileg is. De ahogy András fogalmazott, az eredmény se nem szép, se nem divatos. De aztán az is lehet, hogy ma már másban és máshogy mérik a szépet és mástól lesz valami divatos is, mint annak idején gondoltuk.
A mai fiatalok számára a fenntarthatóság fontosabb szempont, mint nekünk volt.
Szabina lánya minimum harmincszor hord minden ruhát, direkt figyelve erre. És ez még szerintem is sokkal menőbb, mint minden héten újabb ruhát venni és kidobni a régit. Mindenesetre a termékpalettából a leginkább értelmezhető elemnek az importált telefontok tűnt. De ugye azt más is behozhatja, ha kiderülne, hogy erre van igény a piacon. Amikor a pitchben Luca oda jutott, hogy a ruhamárkájához applikációt is fejlesztene, András ki is szállt.
Nekem a fő dilemmám az volt, hogy ez így skálázhatatlan. Ha csinálok valamit, ami hasznos, akkor muszáj megtalálni, hogy hogyan lehet azt nagyban csinálni, hogy tényleg sokaknak legyen hasznos. De minden darab használt ruhát egyedileg újragondolni és egyedileg átalakítani macerás és időigényes. A végeredmény pedig egy tarka-barka kollekció, amiben minden darab egyedi – ennek minden romantikájával és minden hátrányával együtt. Nem lesz belőle más méret, nem lesznek húzódarabok, túl sok munka megy minden egyes darabba. És a végeredmény nem lesz sokkal értékesebb, mint az alapanyag.
És ha nincs benne, hogy valami jó nagyra nőjön, akkor az engem hidegen hagy. Ez így inkább egy küldetés, esetleg egy hobbi. De nem üzlet.
(A műsor után megnézve az oldalt, jelenleg a telefontok maradt a fő termék, a ruhás vonal mintha teljesen eltűnt volna.)
Nem lehetsz minden potenciális partnered konkurenciája
Leó a viharsarokból érkezett, cégének nevét is ez az öntudatos tájegység ihlette, így lett StormCornerTech. Mindig érezte, hogy nem neki való az alkalmazotti lét, a folyamatos frusztrációból kitörve testvérével alapított céget, az ipari drónokra specializálódva. 2020-ben csekély, hatmilliós árbevételük volt csak, drónos permetezéseket vállalva. De a szerencse forgandó, mert ha nincs betegség, nem kell permetezni. Ha nincs sár, akkor pedig nem muszáj drónnal. És ha nincs elég eső, akkor se betegség, se nagy sár nincs, így a tavalyi évükben alig adódott permetezős megbízásuk, helyette drónok forgalmazásával és oktatással kezdtek foglalkozni, amiből már ötvenmillió forintért sikerült értékesíteni. Idénre 150 millió árbevételt terveznek, de igazi álmuk saját drónok fejlesztése és gyártása. Ehhez kerestek ötvenmillió forintot, a cégükből tíz százalékért cserébe.
Ha összejön, akkor harmadik évükre ez már a harmadik jelentős fordulat a cég életében és üzletében. Ami sok.
Az értékláncban betöltött helyünket érdemes megtalálni, és arra koncentrálni. Ha egy cég egyszerre akar mindent csinálni, a szolgáltatástól, a forgalmazáson át a gyártásig, az túl sokféle szerepkör, és minden potenciális partnerének vagy vevőjének egyben konkurenciája is lesz. Így a cégen belül is nehezebben alakul ki a céltudatos menedzsment fókusz, de az ügyfelek körében is sok kavarodáshoz vezethet. Ráadásul mindegyik cég sikerre viteléhez egészen más tudásra, vezetőségre és tőkére van szükség. És más cápára is. De ez a cég nem ér 500 milliót, ebben mindenki egyetértett, és szépen sorban ki is szállt minden cápa. „Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart” – írta Seneca.
Intő jel: túl sok volt a sztoriban már eddig is a fordulat. Fotó: RTL Sajtóklub
Ezen ponton nem volt értelmezhető az 1 milliárdos cégérték
Utolsónak Simon Mátyás úszott elénk, cégével, a Simon Gyümölccsel. Szülei harminc éve kezdték a gyümölcstermesztést, mára jelentős területet, 90 hektárt művelnek, cégük milliárdos árbevételű, testvérével ebben nőttek fel. Míg a nagy céget továbbra is szüleik vezetik, várat magára a generációváltás. De nem vártak ölbe tett kézzel, második generációs vállalkozóként megalkották a Simon Gyümölcs márkát. A gyümölcs nagyját és a bérgyártást is a családi cég adja, de az online marketing és márkaépítés már az új cégben épül. Eddig elsősorban online, a weboldalukon adták el a nagyobb kiszerelésű (bag-in-box) leveket, közvetlenül a fogyasztóknak. Az első érdemi évükben, 2020-ban, 135 milliós árbevételt értek el, tizenkétmilliós profittal. A tavalyi évben a bevétel ugyan tovább nőtt, de a profitot megette az új termékcsalád, a fémdobozos Fresh frissítő italok bevezetése, ami tartósítószer- és cukormentes, direkt préselt gyümölcsből és zöldségből készül, szódával hígítva. Almafröccs és barátai.
Az új termékek kiskereskedelmi bevezetésére 60 millió forintot kért Mátyás, öt százalékot kínálva a cégéből, ezzel egymilliárd forint fölé értékelve azt. Ami sehogy sem volt értelmezhető ezen a ponton.
Pedig maga a termék finom volt. A száz százalékos, direkt préselt gyümölcslevek mindig azok, szinte elronthatatlan dolog ez – legalábbis egy szoftveres szemszögéből nézve. Ami izgalmasabb benne, hogy egy olyan terméket, amit több tucat hazai kis gyártó is gyárt, hogyan lehet sikeresen, online, közvetlenül a fogyasztóknak eladni. Ezzel ugyanis kikerül a képletből minden köztes szereplő, több marad meg a gyártónak. Sikerük titka, hogy a prémium szegmensre, a városi, magasabb jövedelmű, egészségtudatos fogyasztókra céloztak, és őket tudták hatékonyan megszólítani.
Viszont – ahogy erre Balogh Levente cápatársam rámutatott – a kis kiszerelésű frissítő italokat a kiskereskedelemben kell eladni és ott farkastörvények uralkodnak. És egy kis gyártó nehezen fog tudni elég költséghatékonyan működni, főleg, ha bérgyártásban készítik a termékeit, így nem ér össze a kitűzött eladási ár és az előállítási ár, és
ha a chiphiány nem is, de a dráguló alapanyagárak ezt a szektort is utolérték.
Mátyás célja, hogy a kiskerek mellett a benzinkutakon is kapható legyen a terméke. Rövid távon 80-100 milliót tervez eladni az új termékcsaládból, hosszabb távon 450-500 milliós árbevételt vizionál.
A hazai italgyártás koronázatlan királya, Levente tett egy ajánlatot, a 60 millióért 45 százalékot kért. Ouch! Ha úgy nézem, hogy a cégemből egy befektető bármennyi pénzért elvigye annak majdnem a felét, akkor összeszorul a gyomrom. De ha úgy, hogy a választott szakmám legnagyobb ágyújával felesben építhetek egy céget, akkor pedig megérte az eddig vezető út.
A dilemma mindig ugyanaz, hogy a múlton vagy a jövőn akarok-e osztozni.
Azon, ami volt, vagy azon ami ezután lehet. Egy sokkal nagyobb tortának a fele néha több, mint egy kis tortából az egész. Végül Mátyás húsz százalékot kínált, amit Levi visszautasított. Így az utolsó vállalkozó is pénz nélkül távozott.
Balogh Petya,
a 100. Forbesban a 100 Selfmade magyar összeállításban is szereplő befektető, cápa, startupmentor
A Cápák között új epizódja vasárnap 18.50-kor kerül adásba az RTL Klub műsorán, a korábbi részeket az RTL Most felületén lehet visszanézni.
Második alkalommal készíti el éves jelentését a hazai ökoszisztémáról a Startup Hungary. A Hungarian Startup Reportban nemcsak az elmúlt év eredményeit rögzítik, cél, hogy hosszú távon a szcéna fejlődéséről, trendekről is képet tudjanak alkotni. Ehhez azonban szükséges, hogy minél több alapító, innovátor kitöltse a szervezet kérőívét. A végeredményt március végén hozzuk nyilvánosságra. A kutatás szakmai együttműködő és exkluzív médiapartnere a Forbes.
A KÉRDŐÍVET ITT LEHET ELÉRNI!
