6 jelenlegi és volt dolgozó indított újabb pert a Tesla ellen, akik azt állítják, hogy egy dél-kaliforniai szervizközpontban a munkatársaik szexuálisan zaklatták őket, és a cég a panaszaik ellenére sem tett semmit azért, hogy megvédje őket vagy felelősségre vonja a zaklatókat.
Erica Cloud, a Tesla egyik összeszerelőüzemének szalagmunkása december elején a kaliforniai Alameda megyei felsőbíróságon nyújtott be keresetet, amelyben „folyamatos és átható” szexuális zaklatással vádolja az alpereseket, köztük korábbi felettesét. Azt állítja, hogy a menedzser megölelte és masszírozta őt, miközben durva és célozgató megjegyzéseket tett rá.
November 18-án egy másik női Tesla dolgozó, Jessica Barraza nyújtott be keresetet a Tesla ellen, azt állítva, hogy a Tesla kaliforniai Fremontban üzemelő gyárában „féktelen szexuális zaklatás folyik”.
„A szexuális zaklatás mindent átható kultúrája, amely magában foglalja a szexista nyelvezet és viselkedés napi szintű áradatát, beleértve a gyakori tapogatást a gyárban, ismert a felettesek és a vezetők előtt, és gyakran ők követik el ezeket” – áll a keresetben.
Ezeket követte ma hat újabb benyújtott kereset a Tesla ellen, most is kaliforniai dolgozók vádolják a Teslát. Emellett ma a SpaceX egy korábbi mérnöke is közzétett egy blogbejegyzést, amelyben részletezi a vállalatnál elszenvedett szexuális zaklatásokat – írja az amerikai Forbes.
Októberben egy dolgozó 137 millió dolláros kártérítési pert nyert a Tesla ellen munkahelyi rasszizmus miatt. A Tesla részvényesei ezután jóváhagytak egy javaslatot, amely arra kötelezte a vállalatot, hogy tegyen közzé egy jelentést, amely teljes mértékben feltárja a hasonló ügyeket. Emellett a Tesla a sokszínűségre és befogadásra irányuló erőfeszítéseket id fog tenni.