„Mindig háborúban vagyunk, csak néha letesszük a fegyvereket” – összegzi Kováts Adél a Radnóti Színház és az ország elmúlt két évét november elején, a covidjárvány negyedik hullámának felfutó szakaszában. Nem meglepő, hogy erős hasonlatot használ, szakmailag és személyesen is nagyon nehéz időszak van mögötte. Már a harmadik olyan színházigazgatói évadába vág bele, amit újra és újra átír a járvány, ráadásul idén elveszítette az édesanyját, átszenvedett egy covidbetegséget, és megküzdött lánya komoly egészségügyi problémáival. A most megjelent Forbes Life címlapsztorijában részletesen elmondja véleményét. Ízelítő a cikkből.
A 2021-es forbes Life már kapható az újságosoknál!
A Nemzeti Színházról, ahol három igazgatóváltást is megélt, majd 1991-ben felmondott
„Vámost Csiszár Imre követte, majd Ablonczy László. Akkorra már sok olyasmi történt a színházban, amivel szakmailag nem teljesen értettem egyet. Sok kolléga elszerződött a váltásokkal, és elindult egy olyan törekvés, hogy kiemelt helyzetbe akarnak hozni, azt éreztem, hogy a színház arcának próbálnak feltolni. Nem akartam ebbe a »nemzet csalogánya« szerepbe bekerülni, miközben már nem tudtam azonosulni az intézménnyel. Úgy gondoltam, veszélybe került a szuverenitásom, amiért ott és máshol is megküzdöttem. (…)
A Nemzetiben találkoztam a legendás színészek utolsó generációjával, ők még úgy léptek színpadra, hogy mindig ki kellett tölteniük a teret a nagyságukkal, még az előadáshoz képest is. Ma már talán ez sehol nem így működik, a színpad sokkal inkább az egyenjogúság terepe, egy demokratikus hely, nálunk a Radnótiban mindenképpen.”
Arról, miért hívja magát örömszínésznőnek
„Addig ügyködök, amíg minden feladatban megtalálom a nekem fontosat, örömtelit, személyeset. A szerepet élettel kell megtöltened, és nem tudod más életével megtölteni, csak a magadéval, magadon kell átszűrnöd. Ez néha jön magától, néha nem. Amikor nem, akkor dolgozni kell rajta.”
Arról, hogy milyen vezetőnek tartja magát
„Van, aki szereti, ha megmondják neki, mit csináljon, és van, aki jobban szereti maga eldönteni a dolgokat. Én az utóbbi vagyok. Ez nem jelenti azt, hogy nem vonok be másokat a döntésekbe. Kezdettől a bevonó vezető képe lebegett előttem, és így is működöm.”
A Radnóti Színház útjáról
„Öt évvel ezelőtt nagyon látványos volt a merészebb, bátrabb hang, amit felvállaltunk, ma sokkal nehezebb a darabválasztásokon keresztül állást foglalni. Azt szeretném, hogy a Radnóti továbbra is fontos dolgokról, társadalmi kérdésekről beszéljen, tabutémákhoz nyúljon. De mindennél nagyobb a vágyam arra, hogy a színház valamiféle kiutat adjon, hogy szórakoztasson is, mert azt érzem, az embereknek erre most óriási szükségük van. A színvonalból nem fogunk leadni, de ahogy az élet nehezebb lett, a színházban is nehezebb most érvényesnek lenni.”
A közhangulatról és saját értékrendjéről
„Ha állást foglalsz, azonnal rád kerül egy stigma az egyik vagy a másik oldalról. Így veszik el az embertől a szabad véleményformálás jogát. (…)
Azokat a szavakat, amiket a hírekben hallunk, nem lehet összeegyeztetni a valósággal. Morális mélyrepülésben vagyunk. De előfordul, hogy ebből valakik kiemelik a fejüket, ilyen volt az SZFE ügye, ahol a fiatalok megpróbáltak harcolni. Csodálatos, felemelő dolog volt.”
