Építészek irodája, fényárban úszó tornacsarnok, a népi építészetet ügyesen innováló ovi és két családi ház – ez volt a magyar építészet legjava 2021-ben, legalábbis, ha a Média Építészeti Díja döntős épületeit nézzük. Az öt finalista közé kerülni önmagában is nagy szó, lássuk, kiknek sikerült ez idén!
A Média Építészeti Díja az év egyik legnagyobb építészeti ünnepe, melynek különlegessége, hogy zsűrizése a nagyközönség előtt zajlik. Idén ötödször vehettem részt a zsűri munkájában, így öt budapesti és vidéki épületet jártunk be, amikről az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott gálaesten szavaztunk, a tervezők prezentációja után.
A döntőbe jutott öt épületet és az öt hallgatói tervet nemzetközi szakértőkből álló, a holland Indira van’t Klooster által vezetett előzsűri választotta ki.
Ezután az újságírókból álló zsűrinek látszólag már könnyű dolga volt, hiszen öt remek épület és terv versenyzett egymással, ami különböző módon, de mind hozzátesz a vizuális kultúránkhoz és a jövő magyar építészetéhez.
Az építésziroda irodája (Bánáti + Hartvig Építésziroda)
Néhány éve Őrfi József pilisi „meseháza” kapcsán írtam azt, hogy az építész háza az egyik legizgalmasabb műfaj, mivel abban – elvileg – a szakember minden tudása, tapasztalata benne van. Egy olyan épület, ahol szinte kompromisszummentesen alkothat, otthont teremtve a családjának.
Mindezt nemcsak azért idézem fel négy év elteltével, mert szeretek rá emlékezni, hogy milyen jókat mondok, hanem azért is, mert szinte azonnal ez a párhuzam jutott eszembe arról, ami Bánáti Béla és Hartvig Lajos előtt állt. Nevezetesen otthont, munkahelyet teremteni maguknak és körülbelül negyven, többségében fiatal munkatársuk számára.
Az épület legkarakteresebb eleme a szabadonálló lépcsősor és a tetőterasz „keretezése”. Fotó: Gulyás Attila / Építészfórum
Az idén 25 éves iroda alapítói egy évig kerestek ingatlant, míg végül rátaláltak a Fehérvári út melletti szocmodern épületre. Eredetileg a közkedvelt Alba Regia Étterem működött itt, később több átalakítás után a százforintos bolt jelentette az utolsó funkciót, de néhány éve már az is bezárt. Ez is egy darabka rendszerváltás – írták róla öt évvel ezelőtt.
Jó adottságú, de tucatszor foltozott, megkopott épületről volt szó, amiben előttük senki sem látta meg a lehetőséget.
Az ilyen épületet mifelénk egyszerűbbnek tartják lebontani és a helyére újat építeni – ami minden, csak nem épp fenntartható gyakorlat.
Az úgynevezett angol akna kimélyítésével a pinceszintet is megnyerték, mint használható teret. Itt kaptak helyet a konyha, a tárgyalók, az öltözők, lesz pingpong-asztal, és a maketteket sem a villamoson kell beegyensúlyozni, ezentúl házon belül, saját műhelyben készíthetik. Fotó: Gulyás Attila / Építészfórum
Az 1963-ban épült ház tipikusan az az épület, ami sosem számított a csúcsalkotások közé – a szocmodernellenes hadjárat melléktermékeként sorra látunk ennél értékesebb épületeket is elpusztulni Budapesten és vidéken is –, de mégis kár lett volna érte, ha a helyére valami buta lakóház vagy iroda kerül. De teljesen újjáépíteni sem lehetett, már csak az eredeti tervek hiánya miatt sem.
Ahogy a zsűri értékelésében is elhangzott, az ország egyik legfelkészültebb építészpárosáról van szó – és ők mégsem azzal kezdték, hogy megrajzolták a tutinak szánt terveket. Először az irodán belül egy pályázatot írtak ki, amit hét induló közül egy fiatal kollégájuk, Lőcsei Vera nyert meg, így a terveket az ő koncepciójának továbbgondolásával véglegesítették.
Az épület külső megjelenését úgy sikerült modernizálni és finomítani, hogy az mégis megőrizte a karakterét,
és ha nem ismerjük az épület sztoriját, nehéz eldönteni, hogy voltaképp mikor is épült, igazán csak a teraszra vezető szabadonálló lépcsősor lehet árulkodó. Erre a kortalan szépségre márpedig kevés épület képes, számomra pedig a design terén kevés nagyobb dolog létezik – legyen szó óráról, kocsiról vagy épp épületről.
Fotó: Gulyás Attila / Építészfórum
„Amit lehet, használj fel újra, ne burkolj, ne fess semmit csak azért, hogy szép legyen!” A tervezők nemcsak az épület struktúráját őrizték meg, megkímélve a menthető szerkezeteket és elkerülve egy csomó bontást, szállítást és betonozást, hanem e vezérelvek alapján fogtak hozzá a belső tér átalakításához is. A portálok szerkezetét és az üvegeket például hőtechnikailag sokkal takarékosabbakra cserélték, de a régieket a tárgyalók falába beépítve használták fel újra, ahogy a régi üvegtéglákat is. A falakról előkerült feliratokat, rétegeket pedig, ahol lehet, látszani hagyják.
A fenntarthatóság gondolata nem állt meg az építőanyagoknál, gondoltak például arra is, hogy a kerékpárral érkezők ne egy furcsa szekta legyenek, akik a sarokban kapnak helyet.
A biciklitároló a falak között, de rögtön a bejárattal szemben kapott helyet, és a tervekről a zuhanyzó sem maradt le – talán ennek hatására csak nyáron négyen vettek biciklit.
Az emeleten olyan érzésünk van, mintha a fák között lennénk. Hiszen a fák között vagyunk. Fotó: Gulyás Attila / Építészfórum
A belső tér kapcsán végezetül a szavakkal már nehezebben leírható atmoszférát is érdemes kiemelni. A bejárás során ugyan csak egy órát töltöttem az épület falai között, de mégis megfogott valami marasztaló nyugalom.
Ráadásul ez a szellemiség nem is csak az épületen belül igaz. Sokszor látni olyat, hogy egy épületet néhány hónap alatt felhúznak, egy kisebb vagyont elköltve, aztán valahogy nincs, aki megfogjon egy ásót, és rendbe szedje a zöldfelületeket. Itt ez nem így történt, a kopár előkertet beültették, azóta is ápolják.
A felújítás nem állt meg a falaknál, az előkert is a környék fényét emeli. A következő évben rovarhotelt is telepítenek. Fotó: Gulyás Attila / Építészfórum
A BH életében nem múlt héten kezdődött a fenntarthatóság lényegének mély megértése és alkalmazása. De amíg például egy beruházók által megrendelt épület esetében nehéz érvényesíteni ezeket az elveket, a saját irodájuk esetében hitelesen tudták megmutatni, hogy így is lehet csinálni. Sőt, csak így érdemes: az új irodát nemcsak az ott dolgozók szerették meg, hanem a zsűri is, így a ház a megszerezhető 80-ból 74 ponttal megnyerte az idei MÉD épület kategóriáját.
A Szent Margit Gimnázium új tornacsarnoka (Építész Stúdió)
Az 1990-ben alapított Építész Stúdió szintén a legjobb nevű hazai irodák között található, munkáik között egyaránt találunk remek lakóépületeket (ilyen a pécsi Barbakán téri lakóház), koncerttermet (pécsi Kodály Központ), irodaházat (budapesti Alkotás Point), látogatóközpontot (pilisszentiváni Pilisi Len), vendégházat (szekszárdi Szegzárd – the lodge), és köztereket (a Széll Kálmán tér megújítása). A sort hosszan lehetne folytatni, de a lényeg az, hogy a stúdió neve semmit sem kopott.
Amikor elkészült az egyik legújabb munkájuk, tavaly tél vége felé, egy építész barátom év elején lelkesen hívott, hogy menjünk el megnézni, mert valami nagyszerű született a Gellért-hegy oldalában. El is mentünk, és akkor még csak kívülről, a Ménesi útról, de megcsodáltuk az épületet. Egész pontosan az épületből akkor szinte semmit sem láttunk, mégis volt mit nézni.
A neobarokk gimnáziumépület és a hegy közé tervezni… Nos, minden, csak nem hétköznapi feladat. Fotó: Kenéz Gergely / Építész Stúdió
A Félix Zsolt és Kenéz Gergely által formába öntött terv lényege ugyanis, hogy az épületet mintha betolták volna a hegy gyomrába, nagy részét a föld alá süllyesztették, a tetején pedig egy sportpálya kapott helyet. Az épület oldalán végigfutó, az égbe meredő fémrács nem áll meg az épület tetősíkjánál, hanem a tömbszerűt és a légiest, az eget és a földet összekötve, finoman lehatárolja és egyben kiterjeszti az épület kontúrjait. De kevésbé fennkölt olvasóink sem fognak csalódni: a filigrán rácsnak funkciója is van, nevezetesen ez a labdafogó „háló”.
A rácson megcsillanó fény hónapokkal ezelőtt és most is lenyűgöző volt, valahogy amilyen egyszerű, annyira szépséges megoldás ez,
és csak irigylem azokat a gyerekeket, akik ott fent, kicsit a város felett, de a hegy alatt focizhatnak. És ez az élmény csak még erősebb lesz, ha a most ültetett fák is megnőnek és árnyékot vetnek a pályára.
Mintha lenne még egy szint, és mégsem. Fotó: Kenéz Gergely / Építész Stúdió
A terem építését egyébként a napi testnevelés tette szükségessé, de ezen belül a terv szerencsére a folyamatos racionalizálásról szólt. Az építészek elmondták, hogy a megrendelővel végig nagyon építő párbeszédet folytattak, ennek az eredménye lett többek között az, hogy az eredetileg tervezett szabvány kézilabdapályából végül egy kisebb méretű, ezért értelemszerűen kisebb beavatkozással járó kosárpálya lett.
A beton és a fa találkozása sikerülhet katasztrofálisan is, mégis nehéz elképzelni annál harmonikusabb teret, mint ami itt született. Fotó: Kenéz Gergely / Építész Stúdió
Fotó: Kenéz Gergely / Építész Stúdió
A fényesen csillogó, mégsem parasztvakító rács egy dolog, de az épület belsejébe – képletesen a hegy gyomrába – hatolva fokozódik az élmény. A sötét előtérből belépve kitárul a fényárban úszó tornaterem minden szépsége:
a monolit, mégis légiesen keskeny betonpillérek sora, a hideg, ipari építőanyagok és a meleg faanyagok találkozása, a természetes és a mesterséges fény finom játéka.
Fotó: Kenéz Gergely / Építész Stúdió
Az épület méretei ellenére nagyon racionálisan üzemeltethető, az árnyékolás, a hűtés, a fűtés okosan végiggondolt, a tornaórák és sportmeccsek mellett pedig akár ezerfős rendezvények megtartására is alkalmas. Egyszerre elegáns és robosztus tér született. Olyan alkotás, ami egyfelől
feltűnésmentesen illeszkedik a hegy és a neobarokk gimnáziumépület közé szorított sávba, másfelől pedig szinte vonzza magára a tekintetet.
Márpedig ilyen épületet tervezni minden, csak nem egyszerű feladat.
Családi ház a budaörsi dombok között (Váncza Művek)
A budaörsi Kőhegy árnyékában, a pincesor mentén igencsak kócos az utcakép. Viszonylag mértéktartó luxusvillák, átlagos házak, pincék és sufniszerűen, buherából megoldott lakóépületek sorakoznak egymáshoz lazán kapcsolódva. Ide sikerült racionális, egyszerű gondolatok mentén született, mégis hallatlanul elegáns épületet tervezni egy budapesti építészműhelynek.
Váncza László azon magyar építészek közé tartozik, akik már-már feltűnően kerülik a reflektorfényt. Szó szerint, ugyanis a MÉD-en sem ő, hanem szintén építész unokaöccse, Váncza Márk és kollégája, Kolláth Zsuzsanna beszéltek a házról. Talán ennek az attitűdnek a jele az is, hogy az épületeket szinte sosem fotózzák be azonnal.
„Jó, hogy nem nullkilométeres. Nem is szoktuk frissen publikálni a házainkat, kell nekik idő, amíg beérnek” – mondja az építész.
Fotó: Danyi Balázs / Építészfórum
Ebbe a sorba tartozik ez a budaörsi ház is, ami már évekkel ezelőtt felépült, és mégis, szinte semmit sem fogott rajta az idő, jóformán lehetetlen eldönteni, hogy pontosan mikor épült.
Az alapgondolat az volt, hogy a keskeny telek közepén, a meglévő pince tengelyét meghosszabbítva helyezik el az épületet, ami lényegében egy vízszintesen fektetett hasáb, amire a tartószerkezet került.
Az alapstruktúra egyszerűbb nehezen lehetne, mégis az épület minden részletét áthatja a szerkesztettség, az, hogy minden millimétert végiggondoltak és összeillesztettek. Hatalmas munka rejlik az ilyen finom részletek mögött. Fotó: Danyi Balázs / Építészfórum
Az utcai homlokzat üvegfelületei elé egy aszimmetrikus lamellasor került, ami egyfelől intimitást biztosít, másrészt erős karaktert biztosít az épület számára. Alatta, a földszinten nem töri meg semmilyen nyílászáró a fehérre festett téglafalat.
„Funkcionális és esztétikai oka is volt, így sokkal absztraktabb a tárgy” – válaszolja Váncza László, amikor erről a döntésről kérdezem. Az utca felőli látszólagos zártság ellenére a terek szinte mindenütt megnyitottak, a kerti üveghomlokzatok elhúzásával akár az egész kert egybenyitható.
A nappaliból közvetlenül a hegy belsejébe, vagyis egy pincébe nyílik ajtó. A pince boltívének ilyen megidézését a zsűri egy része túlzásnak találta, de kétségtelen, hogy karakteres megoldásról van szó. Fotó: Danyi Balázs / Építészfórum
Az épület sem a méreteivel, sem az anyaghasználatával nem hivalkodó alkotás,
amit bátran nevezek lenyűgözőnek. Minden részletét áthatja a tűpontos szerkesztés, ennek ellenére mégis könnyed tud maradni.
Családi ház Brennbergbányán (Partizan Architecture)
Az építészet többek között azért is csodálatos, mert egy feladatra végtelen számú választ kínál. A cél – az előző budaörsi házhoz hasonlóan – itt is az volt, hogy otthont teremtsenek egy család számára.
Mit szépítsük, festői helyszín. Fotó: Danyi Balázs / Építészfórum
A helyszín Brennbergbánya, a Sopron és az országhatár közötti falu, a tüneményes szót is lehetne rá használni, ha nem utálnék olyan szavakat használni, mint a tüneményes, hogy az ékszerdobozról ne is beszéljünk. A család még az építészek képbe kerülése előtt egy környékbeli céggel kötött szerződést, akik könnyűszerkezetes házak kivitelezésére specializálódtak.
A fiatal építészek – Hory Gergely, Major Zoltán és Müllner Péter – ezt az egyébként jól kitalált rendszert gondolták tovább.
Ennek köszönhetően egy élhető és rendkívül flexibilisen használható otthon jött létre, ahol szemlátomást jól érzi magát a két szülő és a két gyerek is – a bejárás alatt konkrétan attól rettegtem, hogy a kertben épített ugratódombról biciklivel leszáguldva most fogja magát összetörni az egyik kisfiú, de persze semmi baja nem lett, nevetett, és ment még egy kört.
Fotó: Danyi Balázs / Építészfórum
Na, de a házra visszatérve. Egy stabil keret az egész, de a belső falak bontás és különösebb technikai érzék nélkül is szétszedhetőek, és arrébb rakhatóak, vagyis a ház elvileg tökéletesen tudja követni a család igényeit. Fővárosi és vidéki házak százezreiben ismerős a probléma: felépül a háromszáz négyzetméteres otthon, amire ebben a formában néhány évig van szükség, majd a gyerekek felnövésével üresen kongó, drágán fűthető terek maradnak.
Fotó: Danyi Balázs / Építészfórum
Az építészek azt mondják, számukra erősebb állítás volt bárminél a szerkezet láthatósága, hogy első pillantásra is egyértelmű legyen, vázas épületről van szó.
Ez a kötött struktúra esztétikailag sok izgalmat nem hoz, de talán nem is az a feladat, hogy például a budaörsi házzal vessük össze. Ennek ellenére muszáj megjegyezni, hogy a műanyag nyílászárók is rontanak az összképen, és a fotókon a hó jótékonyan takarja el a pirosszínű tetőcserepeket – ez egy kompromisszum volt, a megrendelők nem merték bevállalni a fekete vagy világos megoldásokat.
Fotó: Danyi Balázs / Építészfórum
Olyan, mint egy decens osztrák ház: nagy érzelmeket nem mozdít meg az emberben, de sokan beköltöznének egy ilyen tiszta szerkezetű, világos és csupa fa épületbe. Jó lenne, ha az álmediterrán rettenetek helyett ilyen házak épülnének a határ ezen oldalán is.
A pásztói Magyar Szentek Katolikus Óvoda (Helyiiroda, AU Műhely)
Ha a döntőbe jutottak között létezne „váratlan épületkategória”, akkor az óvodákat biztos kézzel jelölhetnénk meg a tippversenyben, mint befutót. Két évvel ezelőtt egy 30 éves, unalmas panelsablonból menővé alakított vizafogói ovi nyerte meg a versenyt, négy éve pedig egy nagykanizsai piarista óvoda jutott a döntőbe.
Fotó: Helyiiroda és AU Műhely
A fiatal építészcsapat – Szacsvay Gergely, Szederkényi Lukács és Ghyczy Dénes Emil – feladata az volt, hogy a korábban felújított főépülethez L-alakban csatlakozó hátsó szárnyat tervezze át.
Kis épületről, de annál bonyolultabb térkapcsolatokról volt szó, amit ügyesen oldottak meg a korábbi tornác újrafogalmazásával.
A fedett tér karakteres megjelenést ad az udvar irányából, miközben közlekedési kapcsolatot biztosít a nyitott fedélszékes tornaterem és a többi épületrész között. Ahogy a tornác alkalmazása, úgy a finoman elhelyezett díszek, a boltíves kapu, az ágasfa, a lóca is a népi építészetből eredeztethetőek, de azokhoz mégis újszerűen nyúlnak, sehol sem hat mindez anakronizmusként vagy banalitásként.
Kis épület, kis beavatkozás, sok apró ötlet, nagy hatás – megérdemelten jutottak a döntőbe.
+1 a terv kategória győztese
A tervek közül a zsűri Kopacz Hanna az ŐRKŐ. Köztérfejlesztés és típusház egy cigánytelepen munkájáért ítélte oda a legjobbnak járó elismerést (konzulensek: Marián Balázs, Zétényi Zsófia).
Illusztráció: Kopacz Hanna diplomamunkája
A Mome Építészeti Intézetének frissen diplomázott hallgatója mestermunkájában arra keresett egyszerű, praktikus és valószerű megoldásokat, hogy milyen építészeti, urbanisztikai és tájépítészeti eszközök járulhatnak hozzá egy mélyszegénységben élő sepsiszentgyörgyi telep életszínvonalának emeléséhez.
Illusztráció: Kopacz Hanna diplomamunkája
A telep 2500 lakója 450 háztartásban él, melynek legnagyobb százaléka nélkülözi a vezetékes vizet és az áramot.
Illusztráció: Kopacz Hanna diplomamunkája
A mestermunkának két része van: egy telepléptékű mikrobeavatkozás-sorozat, illetve egy energiaönellátó, a cigányok életmódjához igazodó típusház.
A tervről és a döntőbe jutott épületekről a Média Építészeti Díját szervező Építészfórum cikkeiben lehet részletesen olvasni.
