Korábban azt tervezte a cég, hogy október 4-én újra irodai munkára rendezkedik be Amerikában, de a delta-variáns miatt most bizonytalan időre elnapolták a visszatérést.
„Ez egy erős emlékeztető nekünk, hogy mostantól ez a normális” – írta blogbejegyzésében Jared Sparato, a Microsoft alelnöke, miután bejelentette, hogy a cég eltolta az amerikai irodái október 4-ére tervezett újranyitását a koronavírus delta-variánsának terjedése miatt.
A cég közölte, hogy védettségi igazolást fog kérni az összes munkavállalójától, kereskedőjétől és mindenkitől, aki belép az irodájába.
A cég felmérést készít több mint száz országban a munkavállalók körében arról, hogy miért jó a hibrid munka. Idén 160 ezer embert küldtek home office-ba, és további 25 ezret vettek fel online, és Sparato szerint olyan magasak az elégedettségi mutatók mindeközben, hogy ki lehet mondani:
nem kell ahhoz fizikailag együtt lennünk, hogy úgy érezzük, együtt viszünk valamit véghez.
Nincs azonban garancia arra, hogy ezek a pozitív folyamatok folytatódnak, ha továbbra is hibrid munkára kényszerül a csapat. A munkavállalói kutatásokból ugyanis az is kiderült, hogy egyre többen elégedetlenek a work-life egyensúllyal és a csapatmunkával.