A beruházás előkészítését a Palkovics László kormánybiztos vezetésével felálló öttagú kuratórium vezényelheti le.
Benyújtották a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány bejegyzési kérelmét, áll az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) mai közleményében. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Palkovics László, a Budapest Diákváros megvalósításáért, valamint a Fudan Egyetem részvételével alapítandó intézmény működési környezete kialakításáért felelős kormánybiztos.
A testület tagjai
- Szilas Cecília, korábbi pekingi nagykövet, jelenleg miniszterelnöki főtanácsadó
- Horváth Levente, a Magyar Nemzeti Bank elnöki főtanácsadója
- Kovácsics Iván miniszteri tanácsadó
- P. Szabó Sándor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kína-tanulmányok tanszék tanszékvezetője.
A közlemény szerint a kormány 2022 végéig beszámol az Országgyűlésnek a Fudan Hungary Egyetem előkészítéséről és a várható költségekről.
A megvalósítás csak ezután, azaz leghamarabb 2023-ban jöhet,
mint írják, „a megvalósításról a részletes tervek ismeretében, az érintettek véleményének kikérése után születhet majd döntés”.
Nagy volt a csend
Az alapítvány létrehozása azután történt, hogy jópár hétig szinte semmit nem lehetett hallani a kínai Fudan Egyetem budapesti kampuszának fejlesztéséről. A következő lépés minden bizonnyal annak a projektcégnek a létrehozása lesz, amiről a parlament még június 15-én döntött.
A sanghaji Fudan Egyetem az egyik legerősebb felsőoktatási intézmény Kínában, nemzetközi kapcsolatok oktatásában pedig globálisan is az élmezőnybe tartozik.
Ugyanakkor az egyetem fontos eszköze a kínai politikai befolyásszerzésnek is, chartájában például szó van a Kínai Kommunista Párt iránti hűségről.
A gigaprojekt nemzetbiztonsági kérdéseket is felvet, a Fudan budapesti kampuszát ugyanis az a Kínai Állami Építőmérnöki Vállalat építené, amivel kapcsolatban már többször is felmerült kémkedés és korrupció vádja a világ számos táján. Mindezekről a Direkt36 írt részletesen.
A borítóképen a Fudan Egyetem egyik kínai épülete / Fotó: prcmise / Wikimedia