A családi kézben lévő Arcanum az elmúlt harminc évben szinte mindent beszkennelt, amit csak érdekesnek talált idehaza, ma már külföldi levéltárakkal is együttműködnek. Adatbázisait nem csak kutatók használják (többek között az újságíróknak sem jön rosszul), az elmúlt években kialakult az Arcanum-függők tábora is, akiket a múltban való kutakodás ugyanúgy kikapcsol, mint mást a netflixezés.
A Facebookon rákeresni arra, hogy Facebook vagy a Google-ön arra, hogy Google – nagyjából hasonlóan szürreális érzés volt begépelni az Arcanum szót az Arcanum Digitális Tudománytár (ADT) keresőjébe, hogy utánajárjak, mit érdemes tudni a budai központú, harmincéves családi cégről, aminek adatbázisát szerkesztőségünk heti szinten használja – sőt olyan is van, hogy kicsit tolakodnunk kell a forbesos fiókért.
Az Arcanum teljes sztoriját a júliusi Forbesban írtuk meg – itt találod a digitális verziót
Az ADT nem az egyetlen adatbázis, amit a Biszak család – az alapítóval, Sándorral az élen – szinte a semmiből épített fel. Gyűjtéseikkel felbecsülhetetlenül sok munkát megspórolnak levéltáraknak és könyvtáraknak, hiszen nem kell előhalászni az iratokat, és attól sem kell tartaniuk, hogy elrongyosodnak, vagy kár éri őket a sok használat során. Közel 75 ezer regisztrálójuk és hétezer előfizetőjük között vannak egyetemisták, kutatók, történészek, a számítógéphasználatot könyvből tanuló nyugdíjasok, térképrajongók, családfakutató civilek, sőt honlapjuk tanúsága szerint egyszerű Arcanum-függők is.
Biszak Sándor és fia, Előd. Sándor 5 gyereke közül már mindenki megfordult a cégnél, most Előd és nővére, Bogáta dolgoznak az Arcanumnál / Fotó: Orbital Strangers
Mindent digitalizáltak, amit csak lehetett
A digitalizálás folyamatával Biszak Sándor 1983-ban találkozott először, a Richter (akkor még Kőbányai Gyógyszerárugyár) könyvtárában, ahol az egyetem után helyezkedett el, és a gyógyszeripari szabadalmak rendszerezésével foglalkozott. A Richternél egy évig maradt, utána önálló pályára állt. Létrehozott egy gyógyszeripari szabadalmi adatbázist, amit kezdetben flopilemezen, a 90-es évek elejétől CD-n szállítottak ki az előfizetőknek minden hónapban, később kibővítették a feldolgozást a gyógyszeriparon kívüli megadott szabadalmakra is.
Közben Sándor a szabadalmak száraz világából megindult a kultúra irányába.
Logikusnak tűnt, hogy minden idők legnépszerűbb könyvével, a Bibliával kezdje.
Az Arcanum ekkoriban még leginkább egy manufaktúrához hasonlított. A Biblia digitalizálásának első lépcsője ugyanis a szöveg teljes legépelése volt. A folyamatnak csak ez a része tíz ember tízhavi munkáját jelentette. A 90-es és a 2000-es években aztán digitalizáltak mindent, amit csak tudtak, lexikonokat (például A Pallas Nagy Lexikonát), enciklopédiákat, irodalmi és történelmi gyűjteményeket, de feldolgozták például a Nyugat folyóirat 33 év alatt megjelent számait is.
Nem feltétlenül az állam a jó gazda
A digitalizáció ma már OCR technológiával (optikai karakterfelismeréssel) történik – ez teszi lehetővé, hogy a szkennelt és fotózott anyagok automatikusan kereshetők, szerkeszthetők és kivághatók legyenek. A szkennerek kapacitása napi ötvenezer, havi egymillió oldal, ennek nagyjából felét stabilan hozzák is.
A folyamat legnehezebb része ma már nem maga a digitalizáció, hanem az anyagok beszerzése.
Egyre több gyűjtő keresi fel őket, de az újságokat, folyóiratokat jellemzően könyvtáraktól szedik össze. Sok olyan lap van – például a Nők Lapja, a HVG, az És vagy a Magyar Narancs –, aminek kiadója érthető módon nem járul hozzá ahhoz, hogy az Arcanum tegye elérhetővé őket.
„Sándornak néhány évvel ezelőtt voltak nagy ellenségei, főleg a közgyűjteményi kollégák fújtak rá, amiért megél ebből, és még fizetést is tud adni másoknak – mondja Tamási. – Azzal kritizálták, hogy a Nemzeti Kulturális Alapra épülő világ az Arcanumot hizlalja, amire a válasz szerintem az, hogy valóban, Sándor viszont létrehozott egy működőképes konstrukciót. Nem feltétlenül az állam a jó gazda! Ugyanennyi pénzt elköltöttünk olyan állami gyűjteményekre, amik elvileg ugyanazt csinálják, közpénzen működtetjük őket, mégsem használja őket senki. Az Arcanumon azt fizetjük meg, hogy kitalálták és értenek is hozzá.”
Bár nehéz megmondani, mi számít száz százaléknak, Sándor úgy látja, itthon hamarosan a folyamat végére érnek; 10–15 millió oldal lehet még, ami könnyen elérhető számukra, és az embereket is érdekelheti (rejtvényújságokat, rádióújságokat például az Arcanum nem szkennel).
Emiatt is igyekeznek nyitni más országok felé, elsősorban a magyarlakta területekre koncentrálnak.
New Brunswick levéltárával például épp a koronavírus előtt egyeztek meg közel egymillió oldalnyi amerikai emigráns magyar lap hazaszállításáról, de a szállítási árak időközben az egekbe szöktek (1,5 millióról 7,5-re), ezért ez a projekt egyelőre áll. A környező országokban is megjelentek már, de az osztrák könyvtárakba például a Google náluk hamarabb tette be a lábát.
Az Arcanum teljes sztorija a júliusi magazinban! Itt tudsz belelapozni:
