A világjárvány okozta krízis azonnal és minden vállalkozást és nonprofitot is érint hazánkban. Pistyur Veronika, az Oktogon Ventures partnere, a Bridge Budapest ügyvezetője a szerkesztőségünknek is megküldött írásában segítség kérésre és segítség nyújtásra buzdít, miközben ő maga is cselekszik. Írását változtatás nélkül közöljük.
Lemondtam az eddigi ügyvezetői fizetésem 2/3-ról és az összes kollégám is eldönthette, hogy mekkora fizetéscsökkenést tud elviselni a közös túlélés reményében. Utána megbeszéltük, hogy mit tudunk tenni a kb 90%-os bevételkiesés pótlásáért – így indult a hétfő reggel. Egy kis magyar vállalkozás életében. Kreatív iparágban dolgoznak, a megrendeléseik visszamondása azonnali érvágás. Nem hónapokkal későbbi begyűrűzés.
Dolgozók, szülők, vásárlók, felhasználók, fogyasztók. Még nem látni, meddig tart ez az egész, de azt biztosan tudjuk, hogy minden más lesz mostantól. Van, aki 2-3 év krízist vízionál, de a kevésbé merészek is minimum 2008-at emlegetik.
Jobb pillanataimban látom a nagyobb képet és meghallom, hogy minden válság lehetőséget is teremt egyben. Az igazán nagy dolgok krízisekből nőttek ki. Meg, hogy a reneszánsz előtt is pont így volt. És hogy legalább most fellélegezhet kicsit a Föld, meg helyre áll valamiféle egyensúly, ami régen elveszett, mert képtelenek voltunk az önmérsékletre. Hát igen, de a nagyobb képen való meditálás közben megcsörren a telefon az első önként karanténban töltött napon, és az egyik barátunk csak annyit mond, mától nincs munkám.
Pistyur Veronika
Nehéz ilyenkor higgadtnak maradni, türelmesnek, nem számon kérőnek és demagógnak. Utat is engedek egy összehasonlításnak a fejemben, mert nem megy ki belőle tegnap óta. Mennyit is dobott össze a világ pár nap leforgása alatt, amikor leégett a Notre Dame, alig egy éve? Keresem… megvan. Már egy nappal a tragédia után majdnem egymilliárd dollár gyűlt össze. Az adományozási versenybe beszállt az Apple, a Dior, a Chanel, a luxuscégeket birtokló LVMH-csoport, dollármilliárdosok, egy részük az adóoptimalizálás bajnoka. Sőt olyanok is adtak szép számmal, akiknek alig volt miből.
Őszintén csodálkozom, hogy nem attól hangos most a világ, ki mindenki ajánl fel akár csak tárgyi eszközöket irgalmatlan mennyiségben (lélegeztetőgépet, maszkot, fertőtlenítőt vagy ami csak eszébe jut, tud, elérhető) vagy képez akár privát alapokat is arra, hogy ha egyszer beláthatatlan messzeségben újraindul a világ, akkor legyen miből. Most van itt az ideje ezen gondolkodni és cselekedni. Igen, akkor, amikor még nem látjuk a végét, amikor még az egészségügyi részén sem vagyunk túl.
Szerencsére a szolidaritás és az együttérzés már most működik. Egyre több a nem pénzbeli felajánlás. Emberek, szakértők, segítők, pénz helyett adják az idejüket, a tudásukat, a kapacitásukat. Mi is adatbázist építünk és folyamatosan keressük azokat a
- jogászokat (elsősorban munkarenddel, munkáltatói, munkavállalói jogokkal kapcsolatban)
- pénzügyi tanácsadókat
- logisztikusokat
- online üzletitananyag-készítőket, akik az üzleti válság-/újratervezéshez ingyenes anyagokat tudnak rendelkezésre bocsátani
- bármilyen szolgáltatót, aki tudásával segíteni tud most bajba kerülő cégeknek, civileknek.
Az összegyűjtött szakemberek és szolgáltatók listáját egy egyszerű felületen tesszük bárki számára elérhetővé a hozzájárulásukkal. A legjobb szándékkal és tudásunk szerint szűrünk, és a szűrést most nem indokoljuk.
Persze mondhatjuk, hogy ez nem a mi dolgunk. Ilyenkor jöjjön az állam és oldja meg, azért van. Legyen elég lélegeztető, legyen elég maszk és a törlesztőrészleteket se kelljen fizetni a krízis végéig, meg a járulékokat sem. Az, hogy mit kellene tennie az államnak, egy dolog. Reményeink szerint dolgozik rajta és cselekszik. Számos a lehetőség, és a mozgásterük lényegesen nagyobb, mint bármelyikünké. Rendkívüli lehet most a hatás, bárhogy lépnek.
Egyre több a külföldi példa is, ki hogyan készül megmenteni a KKV-szektort, a piacok leállását, a beszállítói láncok megakadását, az összeomlást. Moratóriumok. Az alapjövedelemről szóló gondolkodás és cselekvés felerősödése. Lehet, hogy ez is olyan gyorsan, mint ahogy a digitális oktatás bevezetése is pár nap alatt a valóságunk része lesz? De ezek még csak mélázások.
Mi, a Bridge Budapestben sosem arra koncentrálunk, mit várunk az államtól, hanem arra, hogy az üzleti élet szereplői, mi, magunk mit tudunk tenni a változásért.
Az idézett, mindent újraszámoló cég Vállalható Üzleti Szereplő. A közel 1000 cég egyike, amelyik a nyilvánosság előtt, egy közösséghez kapcsolódva vállalja, hogy a működésében arra törekszik, hogy felelősen bánjon a munkavállalóival és az üzleti partnereivel, pénzügyi fegyelmet és felelősséget vállal. A teljesítményt és az értékteremtést tekinti a működése valódi mércéjének, és egyetért abban, hogy a piaci verseny ugyanúgy fejleszti őt mint a win-win típusú üzleti együttműködések. A pozitív szemléletük alapja a megszerzett tudás és a folyamatos fejlődni akarás. Mélyen hisznek abban is, hogy a teljesítményükkel más cégek számára is referenciaként szolgálhatnak, és hozzájárulhatnak ahhoz, hogy Magyarország egy jobban működő, versenyképes ország és még jobb hely legyen.
Eljött az összefogás és a gyors, de a körülményekhez képest nem hirtelen cselekvés ideje. Mi is aggódunk, tele vagyunk kérdésekkel és bizonytalanságokkal. Aggódunk a szeretteinkért, magunkért, de cégvezetőként az egészségügyi kockázatok mellett mindenkiben megjelenik a felelősség a munkatársakért, a cégért, a közös jövőnkért.
A cégek stabilizálása, a krízis-forgatókönyvek tervezése is a valóságunk része éppen. A többség éjjel-nappal dolgozik, hogy megmentse, amije van, építkezzen, újratervezzen, amikor a legnehezebb koncentrálni is.
Most vizsgázik a közösségünk, és eddig csodálatosan. Szigetet alkot a káoszban, tudást, tapasztalatot, kétséget oszt meg egymással. A Vállalható Üzleti Kultúráért Nagyköveteket és a Minősített üzleti szereplőket arra kértük, küldjék el, ha van megosztható policy, Q&A, javaslat, munkavállalói kommunikáció, cselekvési terv, céges protokoll a birtokukban, hogy segíthessünk ezzel is azoknak, akik esetleg nem olyan nagyok, hogy erre kész csapatok és/vagy előzetes forgatókönyvek állnának rendelkezésükre. A közösségünk ereje és értéke, hogy szektorok közötti, kicsik és nagyok együtt vannak benne, rengetegféle a tudás és a tapasztalat. Azonnal küldtek, hogy segítsék azokat, akik most tanácstalanok és kétségbeesettek. Az eddigiek itt érhetők el. Folyamatosan bővítjük.
A Magyarországon működő vállalkozások 99,1 százaléka kis- és középvállalkozás. Mindig elmondják, hogy a számarányukhoz képest a gazdasági súlyuk kisebb, mint a nagyvállatoké. A vállalati szektor teljesítményének ők csak a 44 százalékát adják. Abban, hogy milyen lesz a közérzetünk az újraindulás éveiben viszont, biztosan kiemelkedő lesz a szerepük.
Veszteségminimalizálás és üzleti újra- és újratervezés. Ez zajlik most mindenhol. Mindenki racionalizál. Meghúzza a féket. Aki tudja. Aki nem, zuhan. A tartalékkal rendelkezők megoldják. Senki nem tudja előhúzni a B tervet, mert már nem érvényes. De van, aki még szabadabban dönt, mert van muníciója. Rajtuk múlik majd sok minden.
Tudják, akarják-e segíteni a stabilan talpon maradók a megingókat vagy zuhanókat? Szívből remélem. Nyilván nem elvárható, hogy mindenki mentsen meg valakit, ez túl naiv és idealista elképzelés lenne. Nem kell nagy dolgokra gondolni. Egyszerűen is lehet. Például azzal, hogy nem most állunk bele egymásba. Cégek esetleg türelmesebbek egymással, mint békeidőben. Vagy azzal, hogy megosztják a legjobb gyakorlataikat, mert nekik van készen. Van csapat, kapacitás, pénz előre gondolkodni és tervezni. Az üzleti szolidaritás is most vizsgázik. Ahogy a kreativitás is. A gyors reagálás meg a fókuszálás is.
Az egészségügyi félelmek mellett megjelenik az egzisztenciális szorongás, ami irgalmatlan mentális teher a bezártságon túl, és gyengíti is az immunrendszert.
Ne legyen kétségünk, a cégek krízise a civilek krízisét is hozza. Főleg egy olyan országban, ahol a támogatás és az adományozás kultúrája még nem gyerekcipőben jár, inkább csak mezítlábas.
Mi lenne, ha most ez is megváltozna hirtelen? Ha, ahogy kiderül, milyen mennyiségű tudást és tapasztalatot tudunk mozgósítani pillanatok alatt, mindenki, aki teheti, végiggondolná, ki van nagy bajban a környezetében és csak úgy adna neki. Nem kérdezne, nem kérne megjelenést, csak úgy utalna.
Arra buzdítok minden civil szereplőt, aki most fél, hogy nem tudja folytatni a misszióját, hogy nem lesz miből tovább ellátnia olyan feladatokat, amiket senki más nem old meg helyette, hogy egyszerűen kérjen. Ne szégyellje most. Ne ítéljünk meg és el senkit azért, mert számol, és tudja, hogy hiába tervezett, hiába voltak a békeidőkre kreatív elképzelései a finanszírozásával kapcsolatban, kidobhatja most minden törekvését a kukába. Ha tudunk, adjunk.
