Az egónkat is táplálnunk kell ahhoz, hogy a személyiségünk ne torzuljon – állítja vendégszerzőnk, és azt is elárulja, mi erre a leghatékonyabb módszer.
Aki képes önmagát szeretni és tisztelni, az nyugodt, magabiztos, optimista és a saját dolgaival foglalkozik. Aki azonban nem érdemelte ki önmaga megbecsülését, az elégedetlen, nyugtalan, folyamatosan másokkal verseng és manipulálni akarja a környezetét. Megállás nélkül más emberek pozitív visszajelzései után kuncsorog.
És hogyan teszi mindezt? Íme a három leggyakoribb viselkedésforma:
1. „Menőzés”
A „menőzés” eszközéhez azok nyúlnak, akik ugyan rendelkeznek némi sikerélménnyel, de ez még nagyon kevés ahhoz, hogy képesek legyenek tisztelni önmagukat és megnyugodni. Szükségük van mások elismerő szavaira, de legfőképpen az irigy pillantásaikra, hogy „valakinek” érezhessék magukat. Ők azok, akik minden apró sikerüket a világba kürtölik. Nagyképűen számolnak be arról, hogy mennyit keresnek, merre voltak nyaralni, mekkora házban élnek. Lényegében, hogy milyen okos, ügyes és nagyszerű emberek is valójában. Az arcodba tolják az új karórájukat, vagy a márkás táskájukat és folyamatosan versengeni akarnak veled.
Az önmagukba vetett bizalmuk nagyon kezdetleges, aminek fenntartásához szükségük van arra, hogy elhiggyék, az ő eredményeik értékesebbek, mint mások sikerei. Mindent azért tesznek, vagy nem tesznek, hogy mások pozitív reakcióit kiváltsák. Ehhez pedig a számukra leglogikusabb módszert, önmaguk „istenítését” választják. A taktikájuk az, hogy ha sikeresnek mutatják magukat, akkor idővel a környezetük is sikeresnek látja majd őket, ami visszahat az önértékelésükre.
2. Kedveskedés
Indokolatlanul sokat kedveskedni általában azok az emberek szoktak, akik a „menőkhöz” képest kevesebb sikert tudnak felmutatni, emiatt törékenyebb az önmagukba vetett hitük. Általában a visszafogottabb, bizonytalan, másoknak megfelelni akaró emberekre jellemző magatartás ez. Ők azok, akik mindig mosolyognak, kerülik a konfliktusokat, nagyon figyelnek arra, hogy ne bántsák meg mások érzéseit és kérés nélkül tesznek szívességeket. Úgy taktikáznak, hogy kedves és udvarias viselkedéssel sok mindent könnyebben elérhetnek.
Teszik mindezt azért, mert a sikerélmények és az önbizalom hiányában csak akkor képesek önmagukat kedvesnek, önzetlennek, értékes barátnak vagy fontos embernek látni, ha mások ezt mondják róluk. A kedves emberekkel az a baj, hogy annyira vágynak mások pozitív visszajelzéseire, hogy automatikusan háttérbe szorítják önmagukat, a szükségleteiket, és más (olykor teljesen idegen) emberek igényeit helyezik előtérbe.
3. Degradálás
A degradálás eszközéhez azok az emberek nyúlnak, akik vagy semennyi, vagy csak nagyon kevés sikerélményt szereztek életük során. Ezek az emberek gyakran kiábrándultak, pesszimisták, rosszindulatúak. Ők a következő gondolatot akarják elültetni önmaguk és mások elméjében: „Oké, lehet, hogy nem vagyok egy fontos ember, de mások még annyira sem azok!” Ezt úgy akarják elérni, hogy pletykálkodnak, szúrós megjegyzéseket tesznek és degradálva beszélnek ki mindenkit (persze csak a hátuk mögött). Megállás nélkül okoskodnak és fontoskodnak (az életben való érvényesülés szempontjából lényegtelen dolgokban), míg másokat inkompetens idiótának bélyegeznek. A földön még nem született meg az az ember, aki nekik megfelelő lenne.
Másokhoz hasonlóan ők is szeretnék fontosnak és értékesnek érezni magukat, de mivel sikerélményeik nincsenek (melyek esetleg mások fölé emelhetnék őket), ezért arra törekszenek, hogy másokat maguk alá tapossanak. Ezzel akarják elhitetni önmagukkal és a közvetlen környezetükkel, hogy jobbak, mint mások. Ha sikerrel járnak, akkor javul az önértékelésük, ha azonban nem, akkor tovább romlik.
Miért a sikerélmények vezetnek el önmagunk szeretetéhez?
Azért, mert a sikerélmény egónk „legfinomabb eledele”. Azért használom ezt a kifejezést, mert a legegyszerűbben úgy érthető meg az emberi ego működése, ha összehasonlítjuk a gyomrunkkal. Sajnálatos módon, a sok félreinformálás miatt, az embereknek negatív érzéseik támadnak, ha meghallják azt a szót, hogy „ego”. Holott az egónk kielégítésének vágya ugyanolyan fontos és természetes dolog, mint az éhségé. A testnek táplálékra van szüksége az életben maradáshoz, az egónak pedig tiszteletre, elismerésre és a kiteljesedettség érzésére az önbecsülésünk fenntartásához. Ha az előbbit mulasztjuk el, akkor a testünk nem fog megfelelően működni, ha pedig az utóbbit, akkor az önértékelésünk torzul.
Aki naponta háromszor vagy négyszer jól lakik, az nagyon keveset gondol a hasára, aki azonban három-négy napig koplal, annak megállás nélkül a korgó gyomrán jár az esze és mindenben a lehetőséget keresi, hogy csillapíthassa étvágyát. Voltál már igazán éhes? Megfigyelted, hogy az éhség hatására az egész személyiséged megváltozott? Ingerültebbé, kritikusabbá váltál, semmi nem tetszett, mindenben csak a rosszat láttad, nem érdekelt senki és semmi más, csak a korgó gyomrod. Egyetlen módon tudtál kizökkenni ebből az állapotból, méghozzá úgy, hogy kielégítetted a természetes túlélési ösztönödet, vagyis ettél.
Ugyanígy
működik az ego is!
Csak azután tudjuk elterelni a gondolatainkat önmagunkról, és más emberekre vagy bármi egyébre fordítani, ha először a saját igényeinket kielégítettük. Ha kipróbáljuk magunkat az élet fontosabb területein és sikereket érünk el, akkor ezzel megnyugtatjuk az egónkat, ő pedig „cserébe” az elégedettség és a büszkeség érzésével ajándékoz meg minket.
Ha esetleg kétségeid lennének, gondolj arra, hogy senki nem születik sikeresnek vagy sikertelennek! A különbség csupán annyi, hogy egyes emberek többször, több dologban próbálták ki magukat, és a nagy számok törvénye alapján idővel eredmények is követték az erőfeszítéseiket.
Ha nemcsak fizikálisan, de lelkileg is szeretnénk egészségesen működni, akkor rendszeresen sikerélményekkel kell táplálnunk az egónkat. Abban a pillanatban, hogy jóban leszünk önmagunkkal, jobban kijövünk másokkal is. Akkor válunk kevésbé kritikussá, toleránsabbá és megértőbbé, ha túljutunk fájó elégedetlenségünkön önmagunkkal.
Az elért eredményeink hatására nőni fog az önbizalmunk, a magunkba vetett hitünk és büszkék leszünk a teljesítményünkre. Idővel pedig megtanuljuk szeretni és tisztelni azt az embert, aki mindezt elérte.
És, hogy mások mit gondolnak rólad és a tetteidről? Nem fog érdekelni, mert TUDOD, hogy jó úton jársz.
A vendégszerzők külsős szakértők, nem a Forbes szerkesztőségének tagjai, véleményük nem feltétlenül tükrözi a Forbesét.
