Az év legcukibb Forbes magazinja

Az év legcukibb Forbes magazinja jelent meg decemberben, a címlaptól már önmagában elolvadok: Halász Judit és Bálint György közös képen. De a tartalomjegyzékben lévő felvétel az igazi kedvesség. A fotózáson […]

Bővebben

Ezért ne kövesd el azt a hibát, hogy mindig mindenkivel kedves vagy

A kedvességet általában pozitív viselkedésformának tartjuk, de ha valaki túlzásba viszi, az lelki problémára vagy hátsó szándékra is utalhat. Nem mindig a kedvesség a nyerő!

Szüleink már egészen kiskorunk óta próbálnak kedvességre és udvariasságra nevelni minket. Ez alapvetően hasznos készség, hiszen udvarias viselkedéssel sok mindent könnyebben elérhetünk, és emellett nyugodtabb környezetet alakíthatunk ki magunk körül. Azonban a túlzásba vitt kedvesség, a mindenkinek megfelelni akarás sok esetben a károdra és nem a hasznodra válik.

De miért is vagyunk túl kedvesek? Vagy mások miért kedvesek velünk, amikor jól tudjuk, hogy egyáltalán nem kedvelnek minket? Miért nem vállaljuk fel önmagunkat és az őszinte véleményünket?

Az indokolatlanul túlzásba vitt kedvesség három fontos dolgot árul el az illetőről, amit a szakavatott szem azonnal meglát, de tudattalanul minden ember ugyanúgy felismer.

1. Önértékelési probléma jele

A mindenkivel kedveskedő ember így gondolkodik:

„Ha kedves vagyok másokkal, akkor ők is kedvesek lesznek velem és szeretni fognak.”

Minden, az életben felmutatott sikerünk és eredményünk (emellett az önbizalmunk, a bátorságunk, a kezdeményezőkészségünk, a hitünk és a büszkeségünk) mögött az áll, hogy mennyire érezzük jól magunkat a bőrünkben, vagyis képesek vagyunk-e önmagunkat szeretni és tisztelni. Ez a szeretet és tisztelet azonban nincs ingyen. Folyamatosan bizonyítanunk kell önmagunknak, hogy fontos és értékes emberek vagyunk. Ilyen bizonyíték lehet például a magas iskolai végzettség, a karrier, egy saját vállalkozás, értékes baráti kapcsolatok, az anyagi jólét, kiválóság a hobbinkban, a széleskörű tájékozottság vagy a problémamegoldó készség.

Az önértékelésünk két dologtól függ: az eredményeinktől és mások visszajelzéseitől. Ez a két tényező a belső, „lelki” mérlegünk két serpenyőjében helyezkedik el. Minél több eredményt tudunk felmutatni, annál jobban tiszteljük önmagunkat, és annál kevésbé van szükségünk mások pozitív megerősítéseire ahhoz, hogy értékesnek gondoljuk magunkat. Ha azonban nem rendelkezünk elegendő sikerélménnyel, amivel „megetethetnénk” az egónkat, akkor a vágyott fontosság érzését más emberek visszajelzéseitől várjuk. Arra várunk és vágyunk, hogy mások kedvesnek, jószívűnek, önzetlennek lássanak minket, hiszen ezáltal leszünk képesek mi is hasonlóképpen tekinteni önmagunkra. Ezt pedig úgy próbáljuk elérni, hogy kedvesek vagyunk velük és igyekszünk megfelelni nekik.

2. Manipuláció jele

A mindenkivel kedveskedő ember így gondolkodik:

„Ha kérés nélkül segítek másoknak és adok, azt idővel visszakapom majd.”

Amellett, hogy szükségünk van más emberek pozitív visszajelzéseire, igényt tartunk a segítségükre is, hogy megoldjuk a problémáinkat vagy elérjük a céljainkat. Irányítani akarjuk őket, hogy tegyék azt, amit mi szeretnénk, és ennek a leggyakoribb eszköze a kedvesség. Elvégre csak akkor fognak segíteni nekünk, ha kedvelnek minket, vagy úgy érzik, hogy az adósaink. Ezért a kedves emberek gyakran kérés nélkül segítenek másoknak, nem utasítanak vissza egy szívességet sem, „körbeudvarolják” társaikat, mert így akarják elérni, hogy a jövőben megkapják azt, amire szükségük van.

Aki indokolatlanul sokat liheg a nyomodban, az egyértelműen akar tőled valamit. A nők erről sokat tudnának mesélni. A kedves férfi látszólag megkülönböztetett figyelmet szentel nekik és úgy tűnik, gondoskodni akar róluk, de valójában pontosan tudjuk, hogy vár valamit cserébe.

3. Naiv világkép jele

A mindenkivel kedveskedő ember így gondolkodik:

„Ha mindent helyesen csinálok és betartom a szabályokat, akkor problémamentes, boldog életet kapok cserébe.”

A túl kedves emberek hisznek egy képzeletbeli szerződésben, amit a világgal kötöttek. Ebben a „szerződésben” az áll, hogy ha kedvesek lesznek másokkal, nem bántják meg az érzéseiket, kerülik a konfliktusokat, a körülményektől függetlenül mosolyt erőltetnek az arcukra, nem lázadoznak és betartják a szabályokat, akkor az életük boldog, kiegyensúlyozott és problémamentes lesz.

Az ebben való hitük pedig még akkor sem inog meg, amikor azt látják, hogy kedvesnek és tisztességesnek egyáltalán nem nevezhető emberek elérik az életben mindazt, amiről ők csak álmodoznak. A problémáik pedig nemhogy csökkennének, még fokozódnak is a folyamatos megfelelni akarásuk miatt.

Elgondolkodtál már azon, hogy miért vonzod magadhoz a nem megfelelő embereket? Azért, mert túl kedves vagy!

A kedves emberek soha nem utasítanak vissza senkit, aki szívességet kér tőlük, még ha tudják is, hogy nem fognak viszonzást kapni cserébe. Segítenek a munkahelyi projektben a kollégájuknak, aki egyébként egyáltalán nem kedveli és nem is tiszteli őket. Nem szólnak egy szót sem, amikor a főnökük olyan feladattal bízza meg őket, ami nem is az ő hatáskörük alá tartozik. Nem tudnak nemet mondani a barátjuknak, aki anyagi segítséget kér tőlük. A partnereik mellett maradnak még akkor is, ha az lelkileg kizsákmányolja őket. (A kedves emberek közül sokan élnek boldogtalan párkapcsolatban a ki nem mondott vágyak, az elfojtott érzelmek és az önmagukkal szemben támasztott magas elvárások miatt.)

A túl kedves emberek vonzzák azokat, akik kihasználják a kedvességüket.

A folyamatos konfliktuskerülésük miatt nem tudják tágítani a látókörüket, így nem érthetik meg más emberek gondolkodását. Félnek kiállni és felvállalni a saját szükségleteiket, ezért önként és automatikusan háttérbe szorítják önmagukat, és mások igényeit helyezik előtérbe. A kedves emberek nagyon megértőek és elnézőek másokkal szemben, önmagukkal viszont merevek és kíméletlenek.

Hagyd magad mögött a túlzott kedvességet.

Amikor azt mondom, hogy hagyd magad mögött a kedvességet, akkor természetesen nem azt javaslom, hogy legyél önző és bunkó.

A lényeg, hogy minden helyzetben merd felvállalni önmagad, a véleményed és a szükségleteidet.

Ahogy már szó volt róla, a sikereid és az önbizalmad mögött az önmagad iránt érzett szeretet és tisztelet áll. Ha képes vagy jobban becsülni magad, akkor kevésbé lesz szükséged mások visszajelzéseire. Ehhez nem kell mást tenned, mint sikerélményeket szerezni.

Oldj meg problémákat, kezelj konfliktusokat, próbálj ki új dolgokat, valósítsd meg az ötleteidet, sajátíts el új készségeket, mert ezzel növelheted az önbizalmad és a magadba vetett hited.

Ha kitartó vagy, akkor a sikerek és az eredmények sem maradnak el, melyek hatására sokkal jobban fogod érezni magad a bőrödben. Ha magaddal és a céljaiddal foglalkozol, akkor idővel azt veheted észre, hogy egyre kevésbé érdekel mások rólad alkotott véleménye, és hidegen hagy egy rosszalló tekintet vagy egy szúrós megjegyzés. Nincs már szükséged arra, hogy megfelelj másoknak, ezért bátran felvállalod majd az őszinte véleményed és nem fog nehezedre esni olykor nemet mondani.

 

A vendégszerzők külsős szakértők, nem a Forbes szerkesztőségének tagjai, véleményük nem feltétlenül tükrözi a Forbesét.

 

"Aki vállalja a közönség előtti szereplést, annak vállalnia kell a tapsot meg a füttyöt is. Nincs apelláta."