Ha kellett, edzett, ha kellett, felejtett. Ha sikerült, hálát adott. Gera Zoltán rendhagyó portréja Veiszer Alinda tollából a márciusi Forbesban. A válogatott másodedzője az utolsó magyar, aki szerepelt európai klubkupa döntőjében, a portugáloknak lőtt Eb-gólját egy ország emelte be kollektív emlékezetébe. Ajánlóként négy izgalmas részletet választottunk ki eddig el nem mesélt sztorikkal, a teljes cikk még az újságárusoknál kapható márciusi Forbesban.
Hosszú Katinka egyeduralma megdönthetetlen – Mutatjuk az ország legértékesebb sportolóit
A szerénységről
Csendesen és visszafogottan beszél arról, mekkora öröm volt 3-0-ra elpáholni hazai pályáján a Manchester Unitedet vagy hét hónap kihagyás után egy fontos gólt rúgni a Liverpoolnak.
Értetlenkedve hallgatom a sikereket, még számon is kérem, miért nem harsányan, büszkén beszél ezekről a helyzetekről. Pillanatok alatt megkapom a tanítást: sosem dicsekedni, csak hálát adni. És különben is,
az igazi, a világszínvonalú foci olyan, hogy csak a meccs végéig érdekes egy gól. Aztán haza kell menni, elfelejteni, és dolgozni tovább a következőért.
„Pontosan ez az az értelem, ami Gerát a többi élvonalbeli játékos fölé emelte” – mondja a jóbarát, Mink Olivér. Intelligensen és kiszámíthatatlanul játszott, szinte simogatta a labdát már tizenévesen is. Intelligensen és fegyelmezetten is élt. Mink szerint, ha Gera nem ide születik, világklasszissá vált volna. Gyorsan hozzáteszi, őt így is lenyűgözi a játéka, élmény volt végigkísérni az úton a legnívósabbnak tartott angol első osztályig, a Premier League-ig.
A minden pillanatban megmutatkozó szerénység, ez Gera igazi jellemzője. Nem tudja, mikor rúgott életében először két gólt egy meccsen (2002. március 8-án), és arra sem emlékszik, mikor volt az első mesterhármasa, bár sejteni véli, hogy egy magyar válogatott meccsen lehetett (igen, San Marino ellen).
A találatok számánál ugyanis fontosabbnak tartja a csapat sikerét, illetve a jó pillanatban rúgott fontos gólokat. És ebből annyi jutott neki osztályrészül, hogy maga sem kezdi el felsorolni. Csak csendben jegyzi meg, volt pár jó pillanata. De ezekről a jó pillanatokról nem beszél, nemhogy kéretlenül, de kérdésre sem szívesen. Noha körülveszik a fiatalok, nem nosztalgiázik, nem idézi a múlt sikereit.
Gera Zoltán, a válogatott másodedzője a Groupama Aréna hírhedt “B-közép” szektorának bejáratánál. Fotó: Orbital Strangers
Mink Olivér meséli, hogy szerénysége egészen elképesztő volt már gyerekkorában is, annak ellenére, hogy korszakos zseni. Első találkozásukkor a későbbi barát nem hitte el, hogy az a görbe csoszogó gyerek tud focizni, aztán hozzáért a labdához. És simogatta. Németh Sándor, a Hit Gyülekezetének lelkésze már korán észrevette Gera tehetségét, noha neki is hihetetlen volt, hogy a vézna gyerek valóban jól játszik. Ő volt az, aki azt tanácsolta a kezdő labdarúgónak, hogy ne szerződjön Belgiumba, hanem játsszon itthon,
egy komolyabb karrierhez ugyanis az is kell, hogy az embert szeressék. Azt vette észre, hogy Gera, ha szeretik, kivirágzik.
Isten, gyerekkor, felismerés egy börtönlátogatáson
A valódi bűncselekményekhez képest, amit el-elkövettek, szinte jópofa stikli, hogy egy társas összejövetelük során kidobott ágyakat találtak egy pécsi kuka mellett, kiszedték a leselejtezett bútorokból a rugókat, és azon gyakorolták a szaltózást, a kézen átfordulást. Ma már tudja, hogy ezekből a mozdulatokból ered a gólöröme, de szerencsés, hogy megúszta gerinctörés nélkül. (Csak zárójelben mondja el, hogy a kislánya tornász, és már sokkal jobban tudja Gera-féle gólörömöt, de mindez nem változtat azon, hogy hamarosan muszáj lesz bemutatni a gyerekeinek is, hogyan csinálja, mert követelik.) Amikor kevés lett a rugókon ugrálás kockázata, újabb rizikót kellett vállalni, hogy meglegyen az adrenalin. A srácokkal együtt csúsztak bele mindenbe, hiába az apai tiltás, hiába a pofon vagy a fakanállal fenyítés.
„Arra biztosan emlékszem, hogy életemben először egy mezőn szipuztam. Már nem emlékszem, kivel, vagy ki rángatott bele, csak arra, hogy búg a világ, zúg a fejem. Azonnal eldöntöttem, hogy soha többé nem csinálom.” Aztán persze dehogynem. Jött a másnap és harmadnap, és újra szipuztak. Ráadásul mellette játéktermeztek. Zoli olcsó kis játékgépeken, kaszinóautomatákon játszott, de nem vert el vagyonokat, mert az nem is volt neki, többnyire a teremben is csak lógott.
A focit szerette, de nem foglalkozott vele eleget. Mivel ő volt a legjobb, úgy volt vele, neki ne mondja meg senki, mit kell csinálnia. Az edző se. Égette a gyertyát rendesen, nem is csak az egyik végén. De közben érezte, hogy nem lesz ez így jó. Apja hamar megtért, szó szerint becsalogatta egy istentiszteletre, akár azt is mondhatnánk, bezsarolta: azt ígérte neki, utána mehet játéktermezni. Ez nem a megtérés pillanata volt, de jól érzékelteti az apai elszánást. Édesanyja más eszközökkel próbálkozott, sírt, szomorkodott, kifejezte csalódását. A lelkére akart hatni.
Úgy emlékszik, amikor végre megtörtént [a megtérés], meglepődött. Csak annyit kért Jézus Krisztustól, segítsen rajta, ha tud. Mert ő magán nem tud. És ekkor egyik pillanatról a másikra eltűnt a vágy. Undort érzett a szipu, a cigi, az alkohol iránt.
„Szabad lettem” – mondja Gera.
Nem voltak elvonási tünetei, bár szerinte a szipu után nem is jellemző, de nem vágyott sem az alkoholra, sem az egész korábbi énjére.
Mink Olivér szerint Gera ekkor egyenesen az életéről döntött. A régi kapcsolatok, barátságok megszakadtak, csak néha hall a srácokról, akikkel együtt züllött. Akadnak, akik komoly szerhasználók lettek, mások csak céltalanul lődörögnek, egyik napról a másikra élnek.
Mink Olivér elmesélte, hogy egyszer elhívta magával Zolit Sopronkőhidára, a börtönbe. „Nem adócsalás miatt elítélt rabok között mozogtunk, hanem nehézsúlyú bűnözők között.” Azért mentek, hogy beszéljenek a fogvatartottaknak Jézusról, egy lehetséges, választható útról, a megtérésről és egyáltalán az erkölcsös életről.
„És akkor egyszer csak odalépett valaki Zolihoz, akit elsőre nem ismert meg. Aztán szépen lassan kiderült, hogy egyik régi, megtérés előtti barátja volt. Zolit nagyon megviselte az eset, hiszen látta, hová juthatott volna.”
Feljutott a csúcsra, de kudarcok is érték
(…) Aztán jött a szerelem, ami állítólag nagyon hirtelen és nagy hullámokkal érkezett, kicsit meglazult Németh Szilárddal (az ATV vezérigazgatója, a Hit Gyülekezetét vezető Németh Sándor fia – a szerk.) ápolt testvéri, félig baráti viszony, noha véget nem ért. Gera adta például a jegyeket Némethnek az Európa Liga döntőjére, ahol a Fulham végül kikapott a spanyol Atleticótól. Azóta se játszott magyar ilyen rangos európai kupadöntőben. Bár a jelen lévő Németh ezt nem látta, Gera környezetéből úgy tudjuk, a meccs végén magas rangú politikus vigasztalta a szomorkodó játékost.
Hajnali háromig várt, hogy elmondhassa, átérzi a helyzetet, hiszen maga is túl van már győzelmeken és győzelemnek hitt buktákon is. A politikus neve Orbán Viktor.
Gerát mindenki szereti, de őt is ekézte időnként a hírhedt B-közép az Üllői úton. Például amikor beleszállt valakibe egy meccsen, akinek eltört a lába, bizony kiabálta az ultra magja: „Gera, te állat, bazd meg az anyádat.” Évekkel később egy utolsó fordulós Fradi–Debrecen-meccsen a zöld-fehéreknek az istennek sem sikerült bepasszírozniuk a döntő gólt (amivel meglett volna a bajnoki cím), a klub annyira bízott a sikerben, hogy egy „Bajnok Fradi” feliratú repülő is elhúzott a stadion felett. A meccs után elszabaduló pokolban Gera is menekülni kényszerült csapata szurkolói elől. Ha elkapják, megverik, ahogy sokakat. „Emlékszem, hogy erről nagy fájdalommal mesélt – mondta Németh Szilárd –, de tegyük hozzá, sokakkal ellentétben a Fradiban maradt.”
Többre vitte, mint amit jósoltak neki
Gera maga a szerénység, a nagy sikerekről nem nosztalgiázik, pedig tehetné. Ma edzőként dolgozik az FTC-ben és a válogatottnál. Lesz-e belőle egyszer szövetségi kapitány? Fotó: Orbital Strangers
Ma már nem profi focista, de még jelenidőben mesél a fociról, ki is javítja magát sokszor kicsit bosszankodva, jaj, már megint jelenidőben beszéltem. Ezen jót nevetünk. Azért persze beáll néha a játékba, mindig van, hogy hiányzik egy ember. Nem is bírná nélküle, hiszen kell egy hely, ahol a szelíd Gera előveheti a másik énjét, a versengős, kemény, kíméletlen Gerát. „Az életben igyekszem úgy cselekedni másokkal, ahogy szeretném, hogy velem tegyenek. De a pálya az más, ott mindenki nyerni akar.”
Persze néha otthon is előkerül a labda. Igaz, fiát teljesen hidegen hagyja, hiába minden apai próbálkozás, azért „apámmal szoktunk néha bohóckodni”. Gera messze kiemelkedett a családból, és sokkal többre vitte, mint amit jósoltak neki. „Amikor boltosban dolgozott, mentünk érte, hogy jöjjön focizni, emlékszem, egy vállalkozó utána szólt, nem kéne ilyen butaságokkal töltenie az időt, a fociból nem fog megélni” – meséli Mink. Az üzletember később csődbe ment, Gera viszont finoman szólva nem. Nemhogy megél, jól él a fociból. Immár sikeres és bölcs emberként, minden családi szálat elrendezett, és sokak szerint rendszeresen segíti a felmenőit.
A teljes, hatoldalas portré a magazinban. A márciusi Forbes az ország legértékesebb sportolóinak listájával és sok izgalmas portréval még egy hétig az újságos standokon elérhető. Itt bele is lapozhatsz:
